– 19 év alatt a Segélyszervezet adventi adománygyűjtő akciója mára az ország legnagyobb ünnepi összefogásává vált.
– Növekedésének és sikerének titka egyszerre a változás és az állandóság. A változást az jelenti, hogy az egykori perselyeket felváltják a mobiltelefonok és az internetes adományozás. Az állandóság, hogy üzenete mit sem változott – ma is ugyanazokra az értékekre épít: karácsony legfontosabb üzenetére: a cselekvő szeretetre, az önzetlen szolidaritásra. A Segélyszervezet ilyenkor is azért gyűjt, hogy a hétköznapokon tudjon minél több családnak valódi kitörési pontokat kínálni a szegénységből. Akkor is, amikor az adventi vásárok rég bezárnak és az ünnep fényei már távolba tűnnek.

– Önnek mit jelent az advent?
– Böjte Csaba egyik gondolatát idézném. „Mindezt nektek adom – mondta a gonosz lélek. Az anyagi világ, a mindenféle elektromos, plasztik, króm limlom került a céljaink központjába. Nem a család a fontos, hanem a ház. Nem a gyermek, a szerelem a fontos, hanem a „minden”, melyet meg akarunk adni a meg sem születő gyermeknek. Karácsony éjjelén vagy a Názáreti egyszerű csendjében hiszem, hogy a Boldogságos Szűzanya és Szent József megtapasztalta az emberi lét teljességét, békéjét, boldogságát. Nem voltak ott világunk fényűző elektromos, króm, plasztik csodái, de ott voltak ők egymásnak, Isten adta ajándéknak, áldásnak. Világunkat a barbárságba való visszaeséstől, a pusztulástól, csak a tudatos értékváltás mentheti meg, a mai fogyasztói, élvezői kultúra helyett a betlehemi, názáreti csendes élet méltóságában kellene Krisztust követnünk. Más út nem adatott az emberiségnek.” Amit Böjte Csaba néhány éve megfogalmazott, ma is épp oly aktuális. Az Advent a várakozás időszaka. De tudunk-e még igazán várakozni? Éberen, reménykedőn, tudatosan, fegyelmezetten? Csendesen, békésen, magunkba mélyedve, mégis másokra figyelve? Várjuk a Karácsonyt, gyermekké válva várjuk a csodát, a kegyelmet? És meg tudjuk-e tanítani gyermekeinknek is, hogy hogyan éljék meg a csodát?
Közhely, mégis igaz: a szívünket öltöztessük díszbe, ne a környezetünket. Csendesen, békésen, jobban odafigyelve magunkra és másokra is.

– Hogyan lehet jól készülődni az ünnepre?
– Gondoljunk azokra is, akik nem, vagy csak magányosan ünnepelhetnek. A magukra hagyatottakra, az elfeledettekre, és nyújtsuk ki feléjük a kezünket. Tegyük fel magunknak a kérdést, mi vajon befogadnánk-e a kopogtató Szent családot, befogadjuk-e a szívünkbe Jézust, az Isten ajándékát?
Magunknak teremtjük meg az ünnepet. Ahogy Böjte Csaba figyelmeztet: ne akarjunk „mindent”. Olyan kevés dolog kell ahhoz, hogy szép legyen az advent: apró gesztusoktól, meghitt családi hagyományoktól lesz csodálatos és emlékezetes. Szabó Magda írja: „Megvoltak a magunk sajátos szokásai. Anyám minden süteményt jóval hamarabb megsütött, mint megjött volna az ünnep, nagy papírdobozba borította, s kinn hagyta a tüllajtós kamaraszekrényben, amelyből karácsonyig az utolsó szemig mindent kiettünk, dacosan lázadva az ünnep minden olyan megfogalmazása ellen, hogy ahhoz valamifajta, pláne rituális étel szükséges. „A karácsony – mondta apám – lelkiállapot, nem étkezés.” Nem is volt nálunk szentestére egy falat sütemény se már, mikor boldog ünnepeket kívánni mentünk ünnep első napján, minden háziasszony elragadtatva nézett bennünket, mert mi voltunk az egyedüli vendégek, akik rávetették magukat a bejglire, és boldogan felfalták, amit elibük raktak.” Ötgyermekes, gyakorló családanyaként én is jó előre megkezdem a sütést, és nálunk is előfordult már, hogy előbb ürült ki a doboz, mint illett volna. Szabó Magda édesapjának szavait azonban érdemes komolyan vennünk: a karácsony lelkiállapot. Advent van. Adjuk önmagunkat – a figyelmünket, az időnket másoknak. S fogadjuk mi is kitárt szívvel azt, amit mi kapunk: a másik ember odafordulását.

(Téma - Fodor Erika)