„Kérem szépen, legyen szíves és méltóztassék megemlékezni a szegény csángó népről, amelyet urasága meglátogata lesz a jövő őszön két éve; Urasága megigyirte volt, hogy a templomunk és az énekelő menyecskéknek s lányok fényképeiket el fogja küldeni, amelyet tűrhetetlen várjuk s még sem fogtuk el, kérem szépen, ha lehet méltasztassék elküldeni. A csángó népség tiszteli teljes testvéri szeretettel uraságát és az egész csíkszeredai katolikus népséget. (Level igen tisztelt, nagyságos Domokos Pál Péter urnak, 1931)”

A kiállításra szóló meghívón ezen rövid levélrészlete a kezdeteket kötötte össze a jelennel. Azt a kezdetet, amikor Domokos Pál Péter néprajzkutató 1929-ben először ment a csángók közé, hogy Bartók és Kodály nyomában járva pótoljon egy hiányosságot: felfedezni az elfeledett magyarlakta területet, a Csángóföldet. Az ő munkájának is köszönhető, hogy a rendszerváltás után – amikor újra lehetett beszélni a hegyeken túl élő csángókról - egyre többen kezdtek ellátogatni a Csángóföldre. Köztük olyan fotósok is, mint Ádám Gyula, aki rendre visszajár a csángók közé, megörökíteni az ott élők életét, hétköznapjait, ünnepeit, szokásait. A csíkszeredai etnofotós főképp életképek és portrék által mutatja be a csángók világát.

Ádám Gyula kitartó és megszállott munkával küzdötte fel magát a hivatásosak élvonalába. Igazi dokumentarista fotósnak tartják őt, akinek a szülőföld szeretete és az ott élő emberekhez való kötödése tette meghatározóvá szakmai nagyságát. Szerény és szűkszavú embernek látják, aki példamutató szakmai alázattal viszonyul minden egyes témához, amit megörökít. „...Emberi arcok vettek körül, kísértek el egész eddigi életemben. Őket örökítem meg minden lehetséges alkalommal és módon. Számomra mindenkinek arca van: az éveknek, a tárgyaknak, az embereknek, tetteiknek és mulasztásaiknak” – vallja Ádám Gyula Arcpoétika című, 2006-ban megjelent albumának előszavában.

Ádám Gyula fotóit Erdélyben, Budapesten és Brüsszelben is kiállították már, de nem csak a saját munkásságát tartja fontosnak: többek között fotótáborokat szervez, s amikor 2013-ban a Hargita Megyei Kulturális Központ óriásfotó-kiállítást mutathatott be a bukaresti képviselőházban, ő állította össze a székelyföldi portrékból, életképekből álló mobil fotókiállítást az előző években szervezett fotótáborok anyagából.

Számos díjjal jutalmazták, közöttük kiemelkedő a Csíkszereda város Pro Urbe díja (2000), a Magyar Művészetért díj a csángók világának megörökítéséért (2008), amelyet első erdélyi fotósként kapott meg. Munkájának művészi színvonalát jelzi, hogy ugyancsak 2008-ban, a Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Fotóművészek Világszövetsége által szervezett VI. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti pályázaton ő nyerte el az első díjat a világ valamennyi hivatásos magyar fotósa között.


(orbanviktor.hu)