Húsz éves az Ökumenikus Segélyszervezet

2011. május 24.

Húsz év alatt 34 országban több mint 2000 projekt. Húszmilliárd forint segítség, 10 ezer önkéntes munkája, 50 féle szociális szolgáltatás Magyarországon és a határokon túl. Kétszáz munkatárs, 45 ezer támogató – ezek a számok jellemzik az Ökumenikus Segélyszervezet két évtizedes munkáját. A Művészetek Palotájának Üvegtermében egy kiállítás megnyitó- és állófogadás keretében mondott köszönetet Lehel László az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója mindazoknak, akik segítettek az összefogást és szolidaritást tükröző számok megvalósulásában.



A fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Ökumenikus Segélyszervezetet köszöntötte Lévai Anikó, a Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Jürgen Gohde, a Német Protestáns Segélyszervezet (Diakonisches Werk), valamint az Eurodiaconia korábbi elnöke, Jørgen Thomsen, a dán egyházi hátterű segélyszervezet (DanChurchAid) igazgató-helyettese, Dr. Bölcskei Gusztáv, református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke valamint Gáncs Péter, evangélikus elnök-püspök. 
 
A Segélyszervezet fennállása óta közel 20 milliárd forint értékben végzett hazai szociális-fejlesztő illetve nemzetközi humanitárius és fejlesztő tevékenységet itthon és a nagyvilágban. Ennek közel 70 százalékát a Kárpát-medencében illetve Magyarországon használta fel.
 
Az 1991-ben alakult Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ma Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert segélyszervezete, kiemelkedően közhasznú szervezet. Alapítói a református, az evangélikus, valamint a metodista, unitárius és ortodox egyházak, az Üdvhadsereg, valamint magánszemélyek.
 
Munkájára a pártatlanság, függetlenség és semlegesség, a nemzetközi humanitárius és fejlesztési elvekhez való ragaszkodás a jellemző. Missziós tevékenységet nem végez. Szükséghelyzetekben nemre, nemzetiségre, vallásra és világnézetre való tekintet nélkül nyújt segítséget.
 
Célja, hogy a jelenkor társadalmi kihívásainak megfelelően erősítse az alapítók társadalmi szolgálatát, a hazai és nemzetközi humanitárius segítségnyújtás és fejlesztés, a hazai szociális segítségnyújtás, valamint a kommunikáció és szemléletformálás területén. Mindezeket a legszélesebb ökumenikus összefogás alapján kívánja megvalósítani. További célja, hogy kivizsgálja a szükséghelyzetet teremtő okokat és közreműködjön azok mielőbbi felszámolásában.
 
Az Ökumenikus Segélyszervezet – 2004 előtt Szeretetszolgálat – első hazai intézménye 1992-ben kezdte meg működését Budapest XIII. kerületében. Célja az otthonukat elvesztők mindennapi megélhetésének biztosítása volt. A budapesti intézményt gyorsan egy miskolci és egy debreceni központ megnyitása követte.
 
A segélyszervezet a ’90-es évek elején jelentős szerepet töltött be a Magyarországra érkező menekültek ellátásában, átmeneti otthonokat működtetett a déli határ közelében, ahol nemcsak szállással, élelemmel és ruházattal, hanem jogi tanáccsal, szociális támogatással is segítette a délszláv háború elől menekülőket. Ez a tevékenység mára némileg átalakult – ma elsősorban a kísérő nélküli kiskorú és fiatal felnőtt menekültek gondozására koncentrál az Ökumenikus Segélyszervezet. 
 
Az Ökumenikus Segélyszervezet hazánk legnagyobb nemzetközi fejlesztéssel foglalkozó szervezetté nőtte ki magát az elmúlt évtizedekben. Történetének legnagyobb humanitárius és fejlesztési kihívása a 2001 óta tartó jelenléte Afganisztánban. Ennek eredményeképpen Baghlan tartományban számos iskola, orvosi- és adminisztrációs intézmény épült, jelentősen javítva ezzel az ott élők életkörülményeit, esélyeit. A Segélyszervezet egy évtizedig volt jelen, illetve van jelen Csecsenföldön, Szerbiában, Erdélyben valamint Kárpátalján, jelentős nemzetközi fejlesztéseket hajtva végre. Magyarországról egyedüliként írt alá együttműködési megállapodást az Európai Unió Humanitárius Segélyek Hivatalával, és egyedüliként végez ország-stratégia szerinti – legnagyobb magyar civil szerepvállalóként – humanitárius segélyezést Afganisztánban. A legutóbbi humanitárius akció keretén belül a líbiai bengáziban a Magyar Külügyminisztérium támogatásával megvalósuló nyolcmillió forint értékű segélyprogram keretében négy egészségügyi intézmény kapott gyógyszereket, kórházi felszereléseket.
 
A Segélyszervezet talán legkiterjedtebb tevékenysége a hátrányos helyzetű családok és gyermekek támogatása, a gyermekjóléti és az élelmiszersegély-programja, amelyet 1996 óta végez – akkor még csak egy soroksári intézményében. Először 2000-ben Miskolcon nyílt meg a szervezet első családok átmeneti otthona, melyet később hasonló intézmények létrehozása követett Orosházán és Szolnokon. A Segélyszervezet Félutas Ház elnevezésű programja a szociálisan perifériára sodródott családok felkarolását célozta olyan hatékonysággal, hogy a hazai szociálpolitika fontos elemévé vált, és emiatt állami támogatásban részesült. A Segélyszervezet Családsegítő és Gyermekjóléti intézményt illetve roma Fejlesztő Házat is fenntart az ország különböző pontjain.
 
A szenvedélybetegek ellátása is a hozzátartozik az Ökumenikus Segélyszervezet hazai profiljához. 2003 óta hozzátartozik a Soroksári Addiktológiai Centrum, melynek feladata a droghasználattal kapcsolatos ártalmak csökkentése. Az utóbbi években hasonló intézmény nyílt Debrecenben és Szolnokon is. A hajléktalanok támogatásában is jelentős szerepet vállal a Segélyszervezet, Debrecenben és Gyulán több intézmény működtetésével segíti a rászorulókat.
 
A Segélyszervezet nemcsak a hazai szociális ellátásban játszik jelentős szerepet, hanem a természeti katasztrófák, háborúk alatti, utáni humanitárius krízisek megoldásában, a bajbajutottak megsegítésében is mind Magyarországon, mind a határainkon túl. Hazánkban legutóbb a tavaly tavaszi árvíz, és a tavaly őszi vörösiszap katasztrófa során nyújtott segítséget, minden eddiginél szélesebb összefogással. Ennek eredményeként az árvíz sújtotta régióban 650 millió forinttal járult hozzá az újjáépítéshez, és az általa támogatott települések mindegyikén befejeződtek a helyreállítási munkálatok még a tél beállta előtt. 
 
 
* * *

Lévai Anikó köszöntője

 
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink! Kedves Barátaink! Szeretettel köszöntöm önöket a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet húsz éves jubileuma, születésnapja alkalmából rendezett közös ünneplésen.
 
Hogy ezt az ünnepséget ráadásul éppen az Önkéntesség Évében, 2011-ben tarthatjuk, az külön öröm mindannyiunk számára, akik évek, évtizedek óta igyekszünk segíteni a Segélyszervezet munkáját és azon keresztül az arra rászorulók életét a Kárpár-medencében és azon kívül is. 
Ha van szervezet, amely igazán sokat tett az önkéntesség, a jószolgálati munka gondolatának és kultúrájának a népszerűsítéséért Magyarországon, akkor az biztosan a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet.
 
Már az alakulása is kegyelmi pillanatnak tekinthető, hiszen a történelmi egyházak összefogásával jött létre, ehhez hasonló összefogás Közép- és Kelet-Európában nincsen több. Azóta nem csak az alapítói szándékot tudta megvalósítani, hanem számtalan támogatót is szerzett - a legfrissebb adatok szerint csaknem 50.000 ember támogatja valamilyen módon a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkáját.
 
Egy őszintén, rendszeresen, hatékonyan dolgozó segélyszervezetnek már a puszta léte is azt üzeni a közösségnek, amelyben dolgozik: ideje van, hogy odafigyeljünk egymásra, vannak lehetőségeink arra, hogy közösen szebbé, élhetőbbé tegyük a világot. Minden hozzáértő azt mondja, hogy az elmúlt évek természeti katasztrófái után, mintha valami megmozdult volna a magyarokban, mintha lelkesebben és aktívabban segítenének, kapcsolódnának be különféle szervezetek jószolgálati munkájába. Mi magunk is ezt tapasztaljuk. Biztos vagyok abban, hogy ez az egyelőre talán kicsiny, de folyamatosan növekvő szemléletváltozás a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek is köszönhető. Valahol azt olvastam, hogy a kiemelkedő sikerekhez 10.000 óra gyakorlat, 10.000 óra kemény munka kell. Nos, ezen a tízezer órán mi biztosan túl vagyunk, ez teszi hitelessé a Segélyszervezet munkáját, és ez teszi sikeressé azokban az erőfeszítésekben, melyeket a rászorulók érdekében tesz. Büszke vagyok rá, hogy az elmúlt 17 évben én is együtt dolgozhattam Lehel László igazgató úrral és munkatársaival. 
 
A múlt héten, a Segélyszervezet által szervezett Önkéntesség-konferencián idéztem egy amerikai szakember szavait, ezeket szeretném most is idézni, kifejezetten a Segélyszervezet munkatársaira vonatkoztatva azokat: „Sose kételkedj abban, hogy egy kis csoport meggondolt és elkötelezett polgár megváltoztathatja a világot. Tulajdonképpen ez az egyetlen mód rá.”
 
Isten éltesse még sokáig, tartsa meg elkötelezettségében és erősítse munkájában a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet!
 
 
(Magyar Ökumenikus Segélyszervezet – orbanviktor.hu)
 
Az ünnepségről készült képriport a Fotógalériában tekinthető meg.
 

« vissza

Zeneakadémiai hangversennyel zárult a Reconnections nevű izraeli-magyar zenei együttműködés idei egyhetes workshopja, amelyet a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem immár negyedik alkalommal rendezett meg.
Emléktáblát avattak Zumbok Ferenc, a Zala Megyei Bíróság egykori tanácselnöke, a Fővárosi Cégbíróság vezetője, majd a Sándor-palota, a Várkert Bazár és a fertődi kastély újjáépítéséért felelős kormánybiztos tiszteletére Zalaegerszegen.
A Magyarországtól legtávolabb élő magyar népcsoport, a csángók idén huszadik alkalommal mutatták be a Csángó bálon saját táncaikat, énekeiket, történeteiket, az est csángó műsorvezetője pedig elmondta: számukra nagy erőt ad a küzdelmes hétköznapjaikban az a figyelem és törődés, amelyet az óhazából kapnak.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010