Izraeli-magyar zenei workshop

2016. február 18.

Zeneakadémiai hangversennyel zárult a Reconnections nevű izraeli-magyar zenei együttműködés idei egyhetes workshopja, amelyet a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem immár negyedik alkalommal rendezett meg.


A mostanra rendszeressé vált programsorozatnak egyik évben Budapest, a következőben pedig Jeruzsálem ad otthont és ezzel párhuzamosan minden második „kört” követően a kamarazenélés egy új formációját igyekeznek megmutatni. Ennek szellemében a 2013-2014-es fordulóban a vonós kamarazene, 2015-ben és idén pedig a fúvós kamarazene került előtérbe. Az első két évben Budapestről Onczay Csaba, Keller András és Kováts Péter képviselték a Zeneakadémia vonós kamara tradícióját, Jeruzsálemből pedig a néhai David Sella, Zvi Carmeli és Lihay Bendayan dolgoztak a két intézmény diákjaiból összeállt együttesekkel.

A Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia tanárai közül 2015-ben Eitan Globerson és Menachem Wiesenberg idén pedig Yaron Rosenthal és a visszatérő Zvi Carmeli tanított a kamaraformációkat, a Zeneakadémia részéről pedig Ábrahám Márta és Szatmári Zsolt. A két akadémia több mint 20 hallgatója és tanára találkozott minden év februárjában, hogy együtt tanuljanak, gyakoroljanak és kamarazenét játsszanak.

„A zene önmagában is, az együttzenélés pedig még nagyszerűbb lehetőséget kínál arra, hogy a különböző országokból és kulturális háttérből érkezők a találkozás során felépítsék a kölcsönös megértés és a barátság hídjait. Mindez túlmutat a személyes kapcsolatokon, nemzetek feletti, globális szinten érezteti hatását: elsöpri az előítéleteket és az idegengyűlöletet. Ezek a célok vezéreltek bennünket, amikor elindítottuk közös projektünket"- fogalmazott köszöntőjében Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete, aki annak idején életre hívta a programot.

A program szakmailag kihívás, mert a hallgatók és tanárok az egyhetes workshop elején találkoznak először egymással és alkotnak vegyes kamarazenei csoportokat. "Eltérő zenei és kulturális hátterük teszi izgalmassá azt a folyamatot, amiben a próbákon keresztül eljutunk a záróhangversenyig" - mondta Vigh Andrea, a budapesti Zeneakadémia rektora.

A Zeneakadémia nagytermében kedd este tartott zártkörű koncerten – amelyen Lévai Anikó is jelen volt - Bach, Schubert, Yinam Leef, Beethoven, Ligeti György és Csajkovszkij művei csendültek fel Dukay Barnabás és Zvi Carmeli vezényletével. Az est fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt.
 

(fidelio.hu – orbanviktor.hu)

« vissza

Emléktáblát avattak Zumbok Ferenc, a Zala Megyei Bíróság egykori tanácselnöke, a Fővárosi Cégbíróság vezetője, majd a Sándor-palota, a Várkert Bazár és a fertődi kastély újjáépítéséért felelős kormánybiztos tiszteletére Zalaegerszegen.
A Magyarországtól legtávolabb élő magyar népcsoport, a csángók idén huszadik alkalommal mutatták be a Csángó bálon saját táncaikat, énekeiket, történeteiket, az est csángó műsorvezetője pedig elmondta: számukra nagy erőt ad a küzdelmes hétköznapjaikban az a figyelem és törődés, amelyet az óhazából kapnak.
A Média a Családért Alapítvány minden évben díjazza azokat az újságírókat, akik a médiában értékként tüntetik fel a családot. A szakmai zsűri minden hónapban egy jelöltet választ, végül év végén 12 jelölt közül dönti el, hogy ki az év családbarát újságírója, aki elnyeri a Családbarát Médiáért-díjat. Emellett a jelöltek három különdíjat is megkaphatnak.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010