Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl

2014. november 16.

Ez a címe a Magyar Állami Népi Együttes új előadásának, amelynek november 16-i, Nemzeti Színház beli bemutatóján Lévai Anikó is megjelent. A „Megidézett Kárpátalja” a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be egy antológia keretében a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, Kárpátalján élő népek sokszínű és gazdag tradicionális kultúráját.

 

Olyan időket élünk, olyan érzelmi állapotban léteznek a körülöttünk élő emberi közösségek, amelyek hosszú ideig már nem képesek elviselni a környezetünkből érkező zajt és a lelkekben támadt zavart. A hitetlen életvitelbe, a hiteltelen emberi modellekbe, az értékzavarba belefásult mai emberek számára a szólamszerű tanítások képtelenek már lelki támaszt nyújtani, képtelenek életerővel, zendülő lelkesedéssel vagy tettre kész hittel feltölteni őket. A világra érzékenyebben reagáló alkotó emberek szüntelenül keresik a választ az emberi létezés alapkérdéseire: mi tart meg bennünket, és mi tart fenn bennünket? Mi az, ami a miénk még, mi az, amitől önmagunk lehetünk?
 
A népművészet formanyelvén megszólaló színpadi alkotók még inkább a lélekmegtartó, lélekemelő állapotokat keresik. Az igazi élményeket, a bartóki „tiszta forrásból” érkező inspirációkat. Minden kultúra a saját lelkét őrzi és éli kicsiben, de benne van sejtjeiben az egyetemes emberi kultúrához való tartozás öröksége is. Ennek az örökségnek a része az elfogadás, a szolidaritás, az együtt élő népek viszonyának egymás mellé rendelése, és nem hierarchiába rendezése. „Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától” – valljuk Pilinszky Jánossal együtt.
 
A „Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl” című előadás a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be egy antológia keretében a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, Kárpátalján élő népek: magyarok, ukránok, ruszinok, románok, cigányok, zsidók sokszínű és gazdag tradicionális kultúráját. Felmutatva mindazt, ami e népek hagyományaiban közös, és mindazt, ami nemzeti sajátosság. A hangsúlyt azonban a közös gyökerekre helyezve, szemléletesen érzékeltetve a közös történelmi múltból származó törvényszerű hasonlóságokat. (Azok a ruszin népek, melyek mai napig őrzik II. Rákóczi Ferenc emlékét, büszkén vallják, hogy őseik a magyarokkal együtt hűségesen védték a „nagyságos fejedelem” várait.)
 
A hagyomány átörökítése, a saját és a velünk együtt élő népek folklórnyelvének ismerete a találkozások és saját magunk kinyilatkozásának lehetőségét teremtik meg. A színház ezeknek a találkozásoknak az esélye, a tükre. A tükör, amibe jó belenézni, mely annak is felmutat, aki megalkotja, és annak is, aki majdan nézői csendjében megéli az inspiratív elfogadás és befogadás állapotát.
 
 
Közreműködnek: a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara, Szlama László (felvételről), Pál Lajos és meghívott zenészek
Szólót énekelnek: Herczku Ágnes, Hetényi Milán
Az Idéző szerepében: Bakos Gabriella. Zeneszerző: Pál István „Szalonna”
Zenei szerkesztő: Pál Lajos
Koreográfusok: Fitos Dezső, Kocsis Enikő, Kökény Richárd, Mihályi Gábor
Jelmeztervező: Furik Rita
Díszlettervező: Molnár Zsuzsa
Videoanimáció: Soós Andrea
Fény: Győri László
Művészeti munkatárs: Orza Calin
Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor
Zenekarvezetők: Pál István „Szalonna”, Radics Ferenc
Tánckarvezető: Kökény Richárd
Tánckari asszisztensek: Borbély Beatrix, Jávor Katalin, Varga Péter
Művészeti vezető: Mihályi Gábor
 
 
(hagyomanyokhaza.hu – orbanviktor.hu – Fotó: Eöri Szabó Zsolt)
 
 

« vissza

Zeneakadémiai hangversennyel zárult a Reconnections nevű izraeli-magyar zenei együttműködés idei egyhetes workshopja, amelyet a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem immár negyedik alkalommal rendezett meg.
Emléktáblát avattak Zumbok Ferenc, a Zala Megyei Bíróság egykori tanácselnöke, a Fővárosi Cégbíróság vezetője, majd a Sándor-palota, a Várkert Bazár és a fertődi kastély újjáépítéséért felelős kormánybiztos tiszteletére Zalaegerszegen.
A Magyarországtól legtávolabb élő magyar népcsoport, a csángók idén huszadik alkalommal mutatták be a Csángó bálon saját táncaikat, énekeiket, történeteiket, az est csángó műsorvezetője pedig elmondta: számukra nagy erőt ad a küzdelmes hétköznapjaikban az a figyelem és törődés, amelyet az óhazából kapnak.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010