Munkaerő-piaci képzési programok Beregszászon és Miskolcon

2011. április 6.

Az Ökumenikus Segélyszervezet és az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ közösen valósítja meg azt a félmillió euró értékű fejlesztő programot, melyet az Európai Unió Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Programja keretében kiírt pályázatán bíráltak el eredményesen.


 

A magyar-ukrán együttműködésben 2011-ben indult két éves projekt a két ország egy-egy régiója (kárpátaljai illetve miskolci) hátrányos helyzetű lakossági csoportjainak nyújt munkaerő-piaci képzéseket. Intézményi együttműködés keretében támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet miskolci intézménye és a beregszászi ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ közötti további szakmai együttműködését is.

A programot bemutató, március 23-i, beregszászi sajtótájékoztatón részt vett Lévai Anikó, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete és Lehel László, a Segélyszervezet elnök-igazgatója.

A program általános célja, hogy képzési lehetőségek biztosításával elősegítse a beregszászi és miskolci, társadalmilag hátrányos helyzetű csoportok – elsősorban munkanélküliek, fogyatékkal élők, roma kisebbség, munkába visszatérő nők, iskolából kimaradó fiatalok – társadalmi integrációját. Ezt a célt a két szervezet olyan szolgáltatások, képzési lehetőségek bevezetésével kívánja elérni, amelyek növelik a célcsoport esélyegyenlőségét, segíti mindennapos problémáik megoldását és a munkaerőpiacra történő visszatérését.

A két éves program eredményeként Ukrajnában négyszáz ember (elsősorban munkanélküliek, nők, romák illetve fogyatékkal élők) tanácsadó szolgáltatást, elhelyezkedési képzést vehet igénybe a Beregszászi járásban, nyolcvan munkanélküli nyelvtanfolyamokkal bővített akkreditált számítógépes tanfolyamon, hatvan asszony számára alapfokú háztartási tanfolyamot, továbbá negyven fő részére pincér- és szakácsképzéseket szervez a központ.

Magyarországon három számítástechnikai szakember képzése, valamint az Ökumenikus Segélyszervezet miskolci intézményében élő harminc ember számára alapfokú számítógépes tanfolyam valósul meg. Munkaerő-piaci elhelyezkedést támogató képzésben pedig összesen száz, elsősorban munkanélküli, nő, fogyatékkal élő, valamint roma részesül Miskolcon és a környező településeken.

A program további célkitűzése, hogy a két intézmény tudására és tapasztalataira alapozva, innovatív módszerek, közös stratégia, képzési és munkamódszerek kerüljenek kidolgozásra. Ennek keretében – többek között – felmérési módszerek átadása történik meg társadalmilag rászoruló csoportokkal foglalkozó harminc ukrán szociális munkás számára. A pályázati program keretén belül végrehajtandó tevékenységek segítségével olyan célokat lehet elérni, amelyek választ adnak az ukrán és a magyar társadalomban jelen lévő problémákra a munkanélküliek, különösen a fogyatékkal élő és roma kisebbséghez tartozók esetében. A projekt kapacitásnövelő és szakértelem (know-how) átadásra vonatkozó elemei további pozitív hatással vannak a fentiekre, amely további eredményeket hozhat a társadalmi integráció és az esélyegyenlőség megteremtése terén. 

A munkaerő-piaci integrációs képzéseken, tanácsadásokon résztvevő több mint hétszáz emberen, a két régióban működő helyi cégeken és vállalatokon, illetve az Ökumenikus Segélyszervezet és az ADVANCE közös munkájának eredményén túl, az ACCORD hálózatába tartozó, mintegy húsz ukrajnai civil szervezet is profitálni fog a program során szerzett tapasztalatoknak köszönhetően. Ennek érdekében egy kiadvány készül a program befejeztével, melyet magyar és ukrán szakemberek vehetnek majd kézbe.

Az Ökumenikus Segélyszervezet és beregszászi partnerszervezete, az ADVANCE, egy korábbi uniós támogatottságú projektjének keretében létrehozta az ACCORD (Association of Civil Organizations for Development in Western-Ukraine/Civil Fejlesztési Szervezetek Szövetsége Nyugat-Ukrajnában) civil hálózatot. A nyugat-ukrajnai civil hálózat tagjai kárpátaljai, lvovi, ternopoli és Ivano-frankovszki szervezetek, képviseltetik benne magukat magyar, ukrán és roma szervezetek, amelyek közös célja az Európai Unióhoz való közeledés, a fejlesztés, felzárkózás és a demokratizálódás.

A „Munkaerő-piaci képzési programok hátrányos helyzetűeknek Beregszászon és Miskolcon” című projekt a Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 (www.huskroua-cbc.net) keretében valósul meg az Európai Unió társfinanszírozásával. Az Európai Szomszédsági és Partnerségi Eszköz (ENPI) finanszírozási forma az Unió külső határai mentén történő határon átnyúló együttműködések támogatását szolgálja. A HU-SK-RO-UA ENPI CBC Program átfogó célja olyan tevékenységek ösztönzése, melyek egy sokkal intenzívebb és hatékonyabb társadalmi és gazdasági együttműködést eredményeznek Ukrajna és a tagállamok közös határmenti régióiban.

A sajtótájékoztató mellett Lévai Anikó ellátogatott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára, a város központjában lévő piacra, majd a város stadionjában találkozott az április 16-i, jótékonysági félmaraton verseny futóival, végül a helyi nyugdíjasklubban ajándékcsomagokat adott át idős embereknek.

A Beregszászi Borvidék Fél-maraton és 10 kilométeres futás második alkalommal kerül megrendezésre. Az eseményen harmincöt Ukrajna területén dolgozó amerikai önkéntes és több helyi fiatal mellett az amerikai békehadtest ukrán igazgatója, Douglas Teschner is részt vesz. A sportrendezvény szervezői – Erin Dowland és Gerevich János – a fél-maratoni futás évenkénti megrendezésével hagyományt szeretnének teremteni, mellyel a helyi közösség erősítését és a közösségi munka fontosságának népszerűsítését tűzték ki célul.

Erin Dowland, az amerikai békehadtest önkéntese harmadik éve dolgozik az Ökumenikus Segélyszervezet beregszászi irodájában, az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központnál. A közös munka eredményeként, az eltelt időszakban számos közösségfejlesztő programot rendezett a beregszászi iroda. Az együttműködésnek köszönhetően, a futóverseny megszervezése mellett, angol klub működik a beregszászi Bethlen Gábor gimnáziumban és a II. Rákóczi Ferenc Főiskolán, ami jelentős segítséget nyújt a diákoknak az angol nyelv elsajátításában és gyakorlásában.


(Kép és szöveg: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet)


A beregszászi látogatásról készült képriport a Fotógalériában tekinthető meg.


 

« vissza

Zeneakadémiai hangversennyel zárult a Reconnections nevű izraeli-magyar zenei együttműködés idei egyhetes workshopja, amelyet a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem immár negyedik alkalommal rendezett meg.
Emléktáblát avattak Zumbok Ferenc, a Zala Megyei Bíróság egykori tanácselnöke, a Fővárosi Cégbíróság vezetője, majd a Sándor-palota, a Várkert Bazár és a fertődi kastély újjáépítéséért felelős kormánybiztos tiszteletére Zalaegerszegen.
A Magyarországtól legtávolabb élő magyar népcsoport, a csángók idén huszadik alkalommal mutatták be a Csángó bálon saját táncaikat, énekeiket, történeteiket, az est csángó műsorvezetője pedig elmondta: számukra nagy erőt ad a küzdelmes hétköznapjaikban az a figyelem és törődés, amelyet az óhazából kapnak.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010