Önálló családi otthonok Kastélyosdombón

2014. október 1.

2013 tavaszán indította egyedi, saját kidolgozású reintegrációs programját az Ökumenikus Segélyszervezet Kastélyosdombón, melynek célja, hogy valódi esélyt kínáljon az önálló újrakezdésre az átmeneti otthonról átmeneti otthonra vándorló családok számára. Az országban egyedülálló program újabb mérföldköve, hogy 2014 őszén egy 5 és egy 8 gyermekes család is önálló ingatlanba költözött Kastélyosdombón.

 

Az ország különböző pontjairól a kastélyosdombói intézménybe költöző családok alapos elméleti és gyakorlati képzésben vesznek részt, elsajátítva a növénytermesztéshez és az állattenyésztéshez szükséges ismereteket. Az intézményben töltött 1-1,5 év alatt többek között életvezetési tanácsokat, jogi- és szociális segítséget, valamint munkaerő-piaci képzést is kapnak, annak érdekében, hogy önellátási képességük erősödjön. Azok a családok, akik teljesítik a program elején rögzített kötelezettségeiket, következő lépésként a Segélyszervezet által biztosított önálló otthonba költözhetnek, ahol a háztáji gazdaság beindításához szükséges állat-, illetve növényállománnyal alapozhatják meg önálló életüket.
 
Az országban egyedülálló program fontos eredménye és újabb mérföldköve, hogy 2014 őszén egy 5 és egy 8 gyermekes család is önálló ingatlanba költözött Kastélyosdombón. A modellprogram tapasztalatairól szólva, a második család kiköltözésének napján szervezett sajtótájékoztatón Lehel László a Segélyszervezet elnök-igazgatója hangsúlyozta: „A program dióhéjban úgy foglalható össze, hogy a Segélyszervezet programjában részt vevő családokat sikerült segíteni, hogy kitörjenek egy rossz körforgásból – az átmeneti otthonok közötti vándorlásból – és helyette egy jó körforgást tudtunk létrehozni, hiszen a most kiköltöző családok helyére hamarosan újak költözhetnek a kastélyosdombói átmeneti otthonba”. Lehel László köszönetet mondott minden adományozónak és támogatónak, akiknek összefogásával a program létrejöhetett és sikeresen működhet. 
 
Lévai Anikó, a Segélyszervezet jószolgálati nagykövete egy csemegekosárral köszöntötte a beköltöző családot és jó munkát kívánt nekik a saját kert műveléséhez. Köszöntőjében kiemelte: „Nagy nap ez a mai a Segélyszervezet életében, egy álom beteljesülése, olyan siker, melyet hosszú előkészítés, kemény munka előzött meg”.
 
A eseményen jelenlévő Jens-Jorgen Pedersen, a VELUX Alapítványok programvezetője, mint a kastélyosdombói program fő támogatójának képviselője a modellprogram szociálpolitikai jelentőségét emelte ki: Európában újra egy paradigmaváltásnak vagyunk szemtanúi, ahol a szociális munkában a jogok mellett egyre fontosabbá válnak a támogatott felé támasztott elvárások és kötelezettségek is. Ez elengedhetetlen a fenntarthatósághoz, ahhoz, hogy hal helyett hálóval segíthessük a rászorulókat.”
 
A rövid beköltözési ünnepség kastélyosdombó polgármestere, Kirizs Zsolt szavaival zárult, aki meleg szavakkal köszöntötte a faluban letelepedő 8 gyermekes nagycsaládot.
 
A Segélyszervezet 2012-ben kezdte meg a kastélyosdombói egykori Erdődy-vadászkastély és a hozzátartozó fölterületek és melléképületek alkalmassá tételét a nagyszabású országos modellprogram befogadására. A program megvalósításához az elmúlt 2,5 esztendőben a Velux Alapítványok mellett számos további támogató csatlakozott, illetve jelentősen hozzájárultak a megvalósuláshoz a Segélyszervezet adventi szeretet.éhség. adományozói – köztük számos hazai vállalat is.
 
A 2013 nyarán elindult modellprogram elsődleges célja, hogy a krízishelyzetbe került családok társadalmi reintegrációját támogassa. Egy többlépcsős rehabilitációs program, melyben egyidejűleg mintegy 40 fő tud részt venni, s olyan támogatási elemeket tartalmaz a felnőttek számára – felkészítés, gazdasági képzés, mentorálás, térségi letelepedés előkészítése –, amelynek eredményeként a családok véglegesen elhagyhatják a szociális ellátórendszert.
 
Az intézményben háztáji gazdaság működik, amelyet a későbbiekben a családok hatékony együttműködésével és önálló életvitelének támogatása érdekében szociális szövetkezet létrehozásával is támogatja a Segélyszervezet. A felnőttek felkészítésén túl a Segélyszervezet programjának másik fontos eleme a gyermekek speciális fejlesztése annak érdekében, hogy szakemberek segítségével, a szegénység okozta, hozott hátrányaikat leküzdhessék, iskolai teljesítményük javuljon, így a sikeres társadalmi integráció az ő esetükben is megvalósulhasson.
 
 
(segelyszervezet.hu)
 
 

« vissza

Zeneakadémiai hangversennyel zárult a Reconnections nevű izraeli-magyar zenei együttműködés idei egyhetes workshopja, amelyet a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem immár negyedik alkalommal rendezett meg.
Emléktáblát avattak Zumbok Ferenc, a Zala Megyei Bíróság egykori tanácselnöke, a Fővárosi Cégbíróság vezetője, majd a Sándor-palota, a Várkert Bazár és a fertődi kastély újjáépítéséért felelős kormánybiztos tiszteletére Zalaegerszegen.
A Magyarországtól legtávolabb élő magyar népcsoport, a csángók idén huszadik alkalommal mutatták be a Csángó bálon saját táncaikat, énekeiket, történeteiket, az est csángó műsorvezetője pedig elmondta: számukra nagy erőt ad a küzdelmes hétköznapjaikban az a figyelem és törődés, amelyet az óhazából kapnak.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010