Színházjeggyel a beteg gyermekekért

2010. december 17.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat idén decemberben is jótékonysági színházi előadásra hívta mindazokat, akik az emelt díjas jegyárral járultak hozzá a Szolgálat egészségügyi programjának támogatásához.

 

A nem szokványos jegyár (25.000,- Forint) ellenére is megtelt a Vígszínház a jótékonysági esten, ahol Eisemann Mihály - Halász Imre - Békeffi István „Egy csók és más semmi” zenés komédiája került bemutatásra Hegedűs D. Géza rendezésében.

Az előadás előtt Edvi Péter köszönte meg a nagyszámú nézőseregnek a jelenlétet és a segítőszándékot. Elmondta, hogy nagy öröm érte a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot (NGYSZ) azzal, hogy a köztársasági elnök kitüntette négy munkatársukat és önkéntesüket, köztük azt az orvost, aki a vörösiszap-katasztrófa után az elsők között jelent meg a helyszínen segítséget nyújtani a bajbajutottaknak, és saját egészségének veszélyeztetésével nem törődve két és fél hónap elteltével még mindig ott dolgozik.

A 2010-es év a katasztrófák éve volt, és a NGYSZ is kivette a részét a segítségnyújtásban. A tavaszi árvíz Erdőhorváton is óriási károkat okozott, s Edvi Péter kiemelten mesélt az ott folytatott felújítási munkálatokról. Arról, hogy a helyiek nem csak a segélyekre támaszkodva, hanem a saját kezük munkáját is beleadva igyekeztek hozzátenni a felújítási munkálatokhoz, s kivették a részüket a munkából a gát felépítésétől kezdve az iskola rendbehozataláig.

A súlyosan károsodott erdőhorváti Hegyalja Általános Iskola újjáépítését és az ott tanuló gyermekek iskolakezdésének megkönnyítését a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) 5 millió, míg az NGYSZ 1 millió Forinttal támogatta (utóbbi másfél millió forint összegű gyermekprogramokat szervezett a falu gyermekeinek), a Duna-Dráva Cement Kft. pedig 60 tonna cementtel segítette az iskola rendbehozatalát. Az MGYOSZ által felajánlott további tízmillió forint és 40 tonna cement egy felsőzsolcai tanintézmény helyreállítási munkálatait is segítette.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége tagszervezetei és tagvállalatai körében kezdeményezett adománygyűjtést az árvízkárosultak támogatására, s a gyűjtéshez többek között a Duna-Dráva Cement Kft. is csatlakozott. Az adományozók így összesen 15 millió forintot, valamint 100 tonna cementet ajánlottak fel a hazai, továbbá 20 ezer eurót és 20 tonna cementet az erdélyi árvízkárosultak javára. Az NGYSZ javaslatára döntött úgy a Szövetség, hogy a felsőzsolcai Általános Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, valamint az erdőhorváti Hegyalja Általános Iskola tagintézménye újjáépítésének finanszírozásában nyújtott segítséget.

A felajánlásoknak köszönhetően az erdőhorváti tanintézményben felújításra került a tornaterem; kicserélték a régi, megrongálódott nyílászárókat; újrarakták a szétázott parkettát; külső vakolás és festés; valamint kazáncsere történt, s a járdát is újraépítették. A megújult iskola ünnepélyes átadására október 7-én került sor, míg a töltések és gátak emelése még azóta is folyik.

Az erdőhorváti segítségnyújtás csak egy volt a számtalan közül, amelyet 2010-ben a Szolgálat közreműködésével sikerült megvalósítani. Edvi Péter azzal zárta gondolatait, hogy az idén húsz éves Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az egyik legszervezettebb, legaktívabb és legsikeresebb segélyszervezetté vált az elmúlt két évtizedben Magyarországon, s a jelenlévő támogatóknak is köszönhetően remélhetőleg az eddigiekhez méltó, sikeres munkát folytathat 2011-ben is.


(orbanviktor.hu)


 

« vissza

Zeneakadémiai hangversennyel zárult a Reconnections nevű izraeli-magyar zenei együttműködés idei egyhetes workshopja, amelyet a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem immár negyedik alkalommal rendezett meg.
Emléktáblát avattak Zumbok Ferenc, a Zala Megyei Bíróság egykori tanácselnöke, a Fővárosi Cégbíróság vezetője, majd a Sándor-palota, a Várkert Bazár és a fertődi kastély újjáépítéséért felelős kormánybiztos tiszteletére Zalaegerszegen.
A Magyarországtól legtávolabb élő magyar népcsoport, a csángók idén huszadik alkalommal mutatták be a Csángó bálon saját táncaikat, énekeiket, történeteiket, az est csángó műsorvezetője pedig elmondta: számukra nagy erőt ad a küzdelmes hétköznapjaikban az a figyelem és törődés, amelyet az óhazából kapnak.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010