Táncprodukció az erőszak ellen

2015. október 14.

A 2015 májusában bemutatott Ne bánts! című táncprodukció a családon belüli erőszak témáját dolgozza fel, könyörtelenül mutatja be a zárt szobák mögötti sötét titkokat. Az előadás a Nemzeti Táncszínház szervezésében, a Győri Balett előadásában október 14-én volt látható a MOM Kulturális Központban, amelyre Lévai Anikó is hivatalos volt.


A darab fókuszában egy fiatal lány áll; a család ”szentháromságának” egyik tagja. A társadalmi nyilvánosság felé a normális család képét betegesen közvetítő szülők a lakás ajtaját becsukva már nem alkotnak olyan szoros köteléket. Az anya rideg passzivitása utat enged a mindent irányítani akaró apa ámokfutásának. De mit tehet egy lány, akkor, ha a felemésztő családi közeg börtönként zárul rá? Ha már a saját testével is más rendelkezik? Ha a körülötte élők nem látnak semmit? Ha a barátok nem akarnak látni semmit? S ha a saját anyánk úgy tesz, mintha nem történt volna semmi…

A Győri Balett új produkcióját a Fiatalok a Fiatalokért gyermek- és ifjúsági művészeti nevelési programjuk null kövének tekinti. A Fiatalok a Fiatalokért programjuk missziója összetett: egyrészről fel szeretnék kelteni a fiatal korosztály figyelmét és érdeklődését a művészetek, esetükben a táncművészet iránt, hogy a gyermek korosztályból „balettet értő” és szerető nézőt neveljenek, az ifjúságnak pedig a korosztályukat érintő problémákra rámutatva – és nem tabuként kezelve azokat - egy „beszéljünk róla” fórumként szeretnének működni előadásaikkal.

Velekei László rendező-koreográfus egy évvel ezelőtt kezdett dolgozni a darabon, és sokat gondolkodott azon, hogy a családfő vagy a lány szemszögéből mutassák-e be a drámát. S bár a lány viszontagsága áll a középpontban, a történet mindenki tragédiája: a szülőké, a barátoké, a rokonoké, a szomszédoké.

A budapesti előadást követően a Nézőpont Alakulat színész-drámatanárainak segítségével egy közös, diskurzusgeneráló foglalkozással akartak alkalmat teremteni a nézők számára ahhoz, hogy az előadással kapcsolatban felmerülő gondolataikat, érzelmeiket és kérdéseiket megoszthassák az alkotókkal és egymással.

Kiss János, a Győri Balett igazgatója elmondta, hogy 1979 óta folyamatosan olyan témákat dolgoznak fel, amelyekkel a művészek a testükkel üzenetet közvetítenek, fontos történeteket mondanak el, mert „a táncművészettel nem lehet hazudni”. Mivel a darab a végén nyitott marad, fontos, hogy a nézők, elsősorban a fiatalok megoldást találjanak, feloldják magukban a problémát. Ezért minden előadás után beszélgetéseket tartanak, amelyeken a darab szerzői, szereplői, pszichológusok és családsegítők vesznek részt.
 

(kulturpart.hu - orbanviktor.hu)

« vissza

Zeneakadémiai hangversennyel zárult a Reconnections nevű izraeli-magyar zenei együttműködés idei egyhetes workshopja, amelyet a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem immár negyedik alkalommal rendezett meg.
Emléktáblát avattak Zumbok Ferenc, a Zala Megyei Bíróság egykori tanácselnöke, a Fővárosi Cégbíróság vezetője, majd a Sándor-palota, a Várkert Bazár és a fertődi kastély újjáépítéséért felelős kormánybiztos tiszteletére Zalaegerszegen.
A Magyarországtól legtávolabb élő magyar népcsoport, a csángók idén huszadik alkalommal mutatták be a Csángó bálon saját táncaikat, énekeiket, történeteiket, az est csángó műsorvezetője pedig elmondta: számukra nagy erőt ad a küzdelmes hétköznapjaikban az a figyelem és törődés, amelyet az óhazából kapnak.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010