Trilógia és rapszódia

2010. december 14.

E két élményben volt része azoknak a hölgyeknek és uraknak, akik Budapestre akkreditált nagykövetek házastársaként kaptak meghívást egy adventi találkozóra Lévai Anikótól a Magyar Nemzeti Galériába.


Lévai Anikó, a miniszterelnök és Rába Rozália, a külügyminiszter felesége nem pusztán egy adventi állófogadásra invitálta meg a Magyarországra akkreditált nagykövetek házastársait, hanem Munkácsy Mihály világhírű, monumentális Krisztus-trilógiájának megtekintésére is, egybekötve Liszt Ferenc műveinek meghallgatásával.

Ahogy Lévai Anikó köszöntőbeszédében elmondta, az asszonyoknak, feleségeknek, édesanyáknak és háziasszonyoknak ilyenkor, decemberben rengeteg dolguk akad. Az ünnepi várakozás megannyi feladata hárul rájuk, sütés-főzés, az otthon csinosítása, ajándékok készítése és vásárlása, kedves barátok és családtagok meglátogatása s köszöntése - s e sok tevékenység között néha el is veszítik szem elől az ünnepet, amelyre készülnek. Éppen ezért esnek jól az ilyen karácsonyváró összejövetelek, amikor az ünnepi készülődés közepette rövid időre egy kicsit mással is tudnak foglalkozni: egymást észrevenni és lehetőséget kapni az elgondolkodásra is.

Utóbbi apropója, hogy két olyan magyar művész műveit ismerhetik meg, akik a legnagyobb európai művészek közül valók, s akik egy időben éltek, ismerték és inspirálták egymást. A festő, Munkácsy Mihály megfestette az idős Liszt Ferencet, Liszt pedig az egyik legszebb darabját ajánlotta Munkácsynak.

1886-ban Párizsban jelentős kulturális esemény volt Liszt Ferenc ünneplése, amelyet Munkácsy felesége, Cécile szervezett. Estélyt adott a zeneszerző tiszteletére, amelyről a szüleinek írott levelében az asszony így számolt be: „Az egész terem felállt, a lelkesedés leírhatatlan volt, Miska és Liszt megölelték egymást.” Március 25-én Párizsban került sor Liszt Esztergomi miséjének bemutatójára, amelyen a Munkácsy házaspár is részt vett. Ez volt az utolsó lehetőségük gondolataik kicserélésére, a közös ünneplésre, mert Liszt Ferenc két héttel később Weimarban meghalt.

Liszt Ferenc és Munkácsy Mihály olyan korban éltek és alkottak, amikor nekünk, magyaroknak nagyon fontos volt, hogy nemzeti kultúránknak példaértékű, remekműveket alkotó egyéniségei legyenek. Olyan korban, amikor egy elvesztett szabadságharc után voltunk, amikor elvesztettük a politikai önállóságnak még a reményét is – és éppen ezért fontos volt, hogy megerősödjön a nyelvünk, a kultúránk és a tudományos élet.

„A 19. század második felében a magyarságot Liszt Ferenc és Munkácsy nevével azonosították az egész világon. Munkácsy és Liszt magyar emberek voltak, de európai művészek. Otthonosan mozogtak Európa különböző városaiban és bárhol szívesen látták és ünnepelték őket. Olyan nagykövetei voltak a mi nemzeti kultúránknak, mint Önök és az Önök házastársai saját nemzetüknek. Festő és zeneszerző nemzedékek tanultak tőlük, követték és tisztelték őket. Olyan óriások voltak, akiknek sokan állnak azóta is a vállain” – mondta Lévai Anikó, két elgondolkodtató dolgot emelve még ki a két művész életéből.

„A történelem néha nem egyenes úton, hanem kitérőket téve, hegyeket és völgyeket követve halad előre. Különösen sokat tapasztaltuk ezt mi, magyarok, akiknek oly igen hányattatott sors jutott itt, Európa közepén. Munkácsyban és Lisztben van egy közös tulajdonság, bár erről nem tehetnek: mindketten egy olyan településről származnak, amely ma már nem tartozik Magyarországhoz. Munkácsy Mihály mai határainktól Keletre, Liszt Ferenc pedig Nyugatra született. Olyan településeken, amelyek kétségkívül mindig a magyar közösség lakóhelyei voltak, és az első világháború végéig Magyarországhoz tartoztak. Ahhoz, hogy egyikük szülőhelyéről a másikra jussunk, két határt kellene átlépnünk, köztük az Európai Unió határát is. Mi nők azt hiszem, szerte Európában azon fáradozunk, hogy a még meglevő határokat minél könnyebben átjárhatóakká tegyük, hogy kinyissuk a csukott ajtókat, otthonosabbá tegyük közös lakóhelyünket. A képzőművészet és a zene, amelyek érthetőek, függetlenül attól, mi az ember anyanyelve, ebben segítenek nekünk” – zárta gondolatait Lévai Anikó.

A köszöntés után angol, francia és német nyelvű tárlatvezetéssel tekinthették meg a vendégek Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját (az 1881-ben festett Krisztus Pilátus előtt, az 1884-ben elkészült Ecce Homo, és az 1894-ben alkotott Golgota című festményeket), majd Liszt Ferenc műveiből hallhattak egy csokorra valót Prunyi Ilona zongoraművész előadásában.


(orbanviktor.hu)


Az eseményről készült képriport a Fotógalériában tekinthető meg.

« vissza

Zeneakadémiai hangversennyel zárult a Reconnections nevű izraeli-magyar zenei együttműködés idei egyhetes workshopja, amelyet a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem immár negyedik alkalommal rendezett meg.
Emléktáblát avattak Zumbok Ferenc, a Zala Megyei Bíróság egykori tanácselnöke, a Fővárosi Cégbíróság vezetője, majd a Sándor-palota, a Várkert Bazár és a fertődi kastély újjáépítéséért felelős kormánybiztos tiszteletére Zalaegerszegen.
A Magyarországtól legtávolabb élő magyar népcsoport, a csángók idén huszadik alkalommal mutatták be a Csángó bálon saját táncaikat, énekeiket, történeteiket, az est csángó műsorvezetője pedig elmondta: számukra nagy erőt ad a küzdelmes hétköznapjaikban az a figyelem és törődés, amelyet az óhazából kapnak.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010