David Campanale, a BBC brit munkatársa volt az ötletadója annak, hogy olyan nyári szabadegyetemet kellene elindítani Erdélyben, amely segítene a magyar, erdélyi magyar és romániai pártok képviselői közötti párbeszédben. A Fidesz közreműködésével 1990-ben a kis bálványosfürdői táborban vált valósággá az egy évvel korábban még álomnak tűnő terv: magyarországiak részvételével Románia szívében politizálni. Az első hét év után úgy kinőtte magát a szabadegyetem, hogy a hely szűke miatt a közelben lévő, nagyobb befogadóképességű Tusnádfürdő lett az új helyszín, és a kezdeteket nem feledve lett a rendezvény neve „Tusványos” (lásd Tusnádfürdő + Bálványos). Lévai Anikó kezdettől fogva minden év júliusában elkíséri férjét az erdélyi összejövetelre. Volt olyan esztendő, amikor a táborból Csángóföldre vitte az útja magánemberként, s volt, amikor ő maga is részt vett olyan előadáson, amelyen segélyszervezeteken belüli önkéntes munkájáról, az önkéntesség mibenlétéről mesélt.

 

Az idei Tusványosnak a „Több, mint fesztivál" volt a jelmondata. Fancsali Barna főszervező szerint a „kezdetben inkább szabadegyetemnek tekinthető rendezvény az évek során erőteljes fesztiváljelleget kapott, hiszen a politikai, gazdasági, közéleti témák, előadások, foglalatosságok mellett nagy hangsúly került a szórakozásra is. Tusványos visszajáró résztvevői éppen ezért a sajátos elegyért jönnek el újra és újra minden évben. A szabadegyetem és fesztiváljelleg e sajátos és ritka keveréke, valamint egyensúlya az, ami Tusványos karakterét és sikerességét adja."

 

A tábor atmoszférája a régi maradt, de az előző évekhez képest volt újdonság is bőven, hiszen a szervezők a múltban bekövetkezett tragédiákat figyelembe véve nagyobb hangsúlyt fektettek a biztonságra, valamint a tábor infrastruktúráját is látványosan fejlesztették. A tábor jellegéhez hozzátartozik az a tény is, hogy a természet szeszélyeivel olykor meg kell vívni minden táborlakónak a maga csatáját. Volt olyan év, amikor kitartó esőzés következtében a gumicsizma volt a legfontosabb tábori kellék. Az idén a kánikula tette próbára a jelenlévők tűrőképességét. De a Tusványos olyan hely ahol egyenjogúság van, a rövidnadrágos politikus, bohókás fiatal, az üzletelő menedzser és a lángosárus egyformán izzadt és szenvedett a déli napsütésben. Tusványos már csak ilyen.

 

 

Ahogy a háromszéki Farcádi Botond írja: Tusványosnak mégiscsak van valami titka, hogy évről évre képes odavonzani ezreket, tízezreket Székelyföldről, Erdély minden tájáról, Magyarországról, a Kárpát-medence egészéből. „Valami rejtett varázsa mégiscsak kell hogy legyen, ha történjék bármi a nagyvilágban, javuljon bár jottányit vagy forduljon rosszról még rosszabbra a világ országaiban élő magyarság helyzete, a legkülönfélébb helyeken élő magyar közösségek vezetői fontosnak érzik, hogy jelen legyenek e szabadegyetemen, ki-ki beszámoljon arról, miként is élünk most, milyen kihívásokkal kell szembenéznünk. Valami titkot csak rejteget Tusványos, ha néhány napra a világ közepévé lesz. Sokrétű okai lehetnek ennek, leginkább talán az, hogy Tusványos nem különálló sziget, távol, elkülönítve mindattól, ami az erdélyi, romániai társadalomban történik, hanem együtt lélegzik azzal, maga is folyamatosan mozog, alakul. (…) Jelentősége mára leginkább a nemzetpolitikában mutatkozik meg: maradt a Kárpát-medencei magyarság vezetőinek találkozóhelye, az autonómiatörekvések megismerésének, megvitatásának fóruma, az anyaország és a külhoni magyarság közötti kapcsolatok erősítésének műhelye. És ez így sem kevés. Mert Tusványos egyik titka pedig alighanem éppen az, hogy megtapasztalhatjuk: nem vagyunk egyedül.”

 

 

(parokia.hu – erdely.ma – orbanviktor.hu)