Mélyen tisztelt elnök úr, kedves Dalma asszony! Kedves Mária! Engedje meg, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt valamennyi képviselője nevében, mint képviselőtársunkat, köszönthessem.

„Bármennyire hihetetlennek tűnik is, én láttam a szabadságot. A szabadságot a maga tökéletes, hibátlan szépségében. Ott járt-kelt az emberek között egy európai nagyváros utcáin, terein 1956 őszén Budapesten. Sorban állt a boltok előtt, ahol kenyeret osztogattak, leült a családi asztalokhoz, amikor eljött az étkezés ideje, megjelent a hivatalokban, a füsttől ragacsos pályaudvarokon, a kocsmák bánatos fémpultjainál, s mi jövetelekor felálltunk és nemzeti Himnuszunkat énekeltük.”

Jómagam, aki még nem éltem 1956. október 23-án, azt hiszem, akkor értettem meg, akkor éreztem át ennek a történelmi pillanatnak a csodáját, amikor már felnőtt fejjel egy ’56-os magyar forradalmár most idézett könyvében olvastam a megfeszítő erejű emlékezést. Megkockáztatom, talán akkor értettem meg igazán, hogy mi is a szabadság voltaképpen. Mert ahogy újra és újra olvastam ezeket a sorokat, úgy éreztem, én is ott vagyok a utcákon, én is látom a szabadságot a maga valóságos, személyes mivoltában. Akkor vált világossá számomra, hogy mit is láthatott a fenti sorok írója, mi volt az a megrázó élmény, ami annyi év múltán sem homályosult el.

Embereket látott együtt. Olyan embereket, mint akik ma ünnepelnek. Az ő arcukon, az ő szemükben fénylett, csillogott, ragyogott a szabadság. Ők maguk váltak a szabadság angyalaivá. Évszázadok szenvedései, kudarcai és nyomorultságai dicsőültek meg néhány nap alatt. Talán megvilágosodott számukra, hogy Magyarország, a hazájuk nem az a legyengült, elnyomott, kifosztott, rongyokba öltöztett ország, ami éppen körülveszi őket, hanem az a nagyszerű, büszke, erős és reményteli európai nemzet, ami a szívükben él. Talán megvilágosodott számukra, hogy az igazi Magyarország létezik. Él, és úgy éreztek, hogy érdemes érte harcolni, érdemes érte akár az életüket áldozni.

Az élet csodálatos kiszámíthatatlansága és finom iróniája, hogy most egy olyan forradalmár hőst ünneplhetünk, aki a szó legszorosabb értelmében kész volt az életét áldozni a szívében hordozott Magyarországért, most mégis, több mint fél évszázaddal később a születésnapja alkalmából itt üldvözölhetjük. Azt ünnepelhetjük, hogy Wittner Mária holnap lesz 70 éves. Hetven éve őrzi, hordozza szívében a igazság, a szabadság eszméjét, a szabad és erős Magyarország képét. Mert az igazság az, amit magában hordoz az ember akkor is, amikor a valóság éppen mást mutat. Wittner Mária visszaemlékezései között egy különös történetet fedeztem fel arról, hogyan levelezett a börtönben egyik társával. Őt idézem:

„Bevizeztem egy papírlapot, és ráhelyeztem egy kemény tárgyra. Arra tettem egy száraz papírt, és kemény ceruzával megírtam a levelet a szárazon. És az alsó vizes papíron szétnyomja a rostokat a kemény felület. Amikor megírtam, akkor a felső papírt elvettem felüle, összetéptem és lehúztam a WC-ben, az alsót meg megszárítottam. És ahogy megszáradt, a betűk eltűntek. Összehajtottam, zsebrevágtam és vittem, amikor mentünk a varrodába. Aztán később mód nyílt arra, hogy eljuttassam. Ha átnedvesedett a papír, megint előjöttek a betűk.” Ki lehet próbálni.

Kedves Mária! Az igazság, ahogy papíron az írás, bennünk él, és mindig kész arra, hogy megmutassa magát, ha mi is készen állunk a találkozásra. Ebben áll az ember igazi szabadsága, vagyis abban, hogy az igazságot senki sem veheti el tőle, azok sem, akik elfedik tőle a valóságot. Az ember fizikai szabadságát lehet korlátozni, el is lehet venni. Bárkit bezárhatnak, megkötözhetnek, kényszeríthetnek olyan társadalmi rendszerben élni, amely gúzsba köt. De arra nem kényszeríthetnek, hogy elfeledjük, milyen az igazi élet, hogy elforduljunk az igazság képétől. És ez a legnehezebb harc.

Az elnyomásban a legfájdalmasabb talán az, amikor felidézzük elvesztett szabad életünket. Egy hazugságra épülő rendszerben a legfájdalmasabb az igazsághoz való jog. Ez a legnagyobb harc, amit nap nap után meg kell vívnunk. Nap mint nap fel kell idéznünk, hgoy ami körül vesz minket, az nem az igazság, az csupán egy átmeneti valóság. Egy ideiglenesen körülöttünk állomásozó állapot, ami éppen hazug volta miatt nem mardhat fenn örökre. Minden hazugságr aépített rendszer törvényszerűen meggyengül egyszer, és az embernek ébernek kell lennie, hogy kihasználhassa a kedvező pillanatot. Ahogy a levélpapírrra vésett gondolatok várják, hgoy valaki bevizezze a papírt, és megmutatkozhassanak.

Wittner Mária azóta is így él. Azóta is hűségesen őrzi magában az igazság képét. És ez nem csak cselekedeteiből látszik. Ha most ránézek, ugyanazt a fényt, a szabadságot, a szabad ember szemeragyogását ltáom csillogni a szemében. Az évek múlhatnak, ő azonban ettől mindig fiatalabbnak tűnik. Isten tartsa meg őt közöttünk sokáig jó erőben és egészségben!


orbanviktor.hu