Jó dolog találkozni minden évben legalább egyszer, különösen örülök annak, hogy most a szarvasi találkozó is szóba került. A szarvasi találkozó mindannyiunk számára fontos élmény volt, rengeteget tanultunk. Én most idéznék olyan megtanult dolgokat is, amelyekről ritkán beszélünk, az életről is sokat tanultunk. Mert igaz, hogy délelőtt meg délután voltak előadások, délután kultúrprogram, de este a büfében kötöttünk ki, és ott tanultuk a legtöbbet. Mindenkinek szeretném feleleveníteni az emlékezetét, hogy aki elegendő időt töltött a szarvasi találkozón a büfében, az két fontos dolgot is megtanult az életről, mert a büfét a volt MÁV büfékocsijain rutint szerzett barátaink működtették. Az egyik, hogy hogyan lehet úgy kinyitni egy sörösüveget, hogy ne roppanjon meg a kupakja, és ezzel lehetőség adódjék arra, hogy öt deci sörből négy deci sört szolgáljanak fel fél üvegként. És hogyan lehet kettő darabtojásból, három darab tükörtojást elkészíteni, mire az ember azt felszolgálja a vendégeknek, szóval sok mindent tanultunk mi akkor ott Szarvason. Jó látni, és felidézni ezeket az emlékeket azért is, mert gyakran gondol az ember arra, hogy ma az ellenfél velünk szemben használt eszközei sokkal kifinomultabbak, mint voltak a Fidesz megalakulásának idején.

Navracsics Tibor előbb felolvasott korabeli sajtóidézete ennek az ellenkezőjét cáfolja. Az ellenfél már akkor is olyan kifinomult volt, mint most. Mindig jó találkozom Andrási Miklós barátommal, akivel együtt idéztek be bennünket akkor még az ügyészségre, hogy eljárás vonjanak bennünket, és emlékszem Miklós mesélte, hogy odahaza azzal tudta talán legjobban kimosni magát az aggódó és talán megrovásra is készülő szülők dorgálása alól, hogy megmutatta az újságcikket, amiből világos volt az ellenfél rosszindulatú szándéka. Hiszen a nevét ő egy s, i-vel írja, de a tudósításban két s, y-nal írták, nyilván, hogy a reakciós osztályok képviselete is demonstrálva legyen a Fidesz-alapítók között.

Szóval, jó visszagondolni ezekre az emlékekre, mert az ember a mai harcokhoz is, a mai küzdelmekhez is energiát, erőt és jókedvet kaphat. No de nem a múltidézés szándékával bízott meg engem Kövér László barátunk a zárszó elmondásával, hanem valamifajta összegzés kötelezettségét testálta rám, megtartva egyébként a helyes sorrendet, tekintve, hogy a Fideszben az enyém csak a hármas számú tagkártya, az első kettő Kövér László és Németh Zsolté, ezért helyes, hogy csak a végén szólalhatok meg. Azonban nagyon nehéz feladatot vállaltam, amikor igent mondtam a felkérésre, mert azt gondoltam, hogy magunkról fogok beszélni, és magunkról beszélni az mindig kényes dolog. Különösen akkor, ha az ember olyan szándékkal teszi ezt, mint amilyen szándékkal én fogom, és én méltatni szeretném magunkat, az érdemeinkről szeretnék beszélni, és ezt a szerénytelenség hibájának elkerülésével szeretném megtenni, ezért előre bocsátom, hogy természetesen tudatában vagyok annak, hogy a mi generációnk, a mi nemzedékünk is esendő emberek gyülekezete, és aki esendő, az néha el is esik. Tehát mindaz, amit mondani fogok a mi generációnk, vagy nemzedékünk érdemeiről, az kéretik ebbe az összefüggésbe helyezni.

 

Kedves Barátaim!
Hogyha nem egyszerűen csak felidézzük a szarvasi találkozó, meg a mögöttünk hagyott 19 esztendőt, hanem hátra lépünk néhány lépést, hogy egy nagyobb, ha úgy tetszik - vállaljuk ezt - történelmi látószögből tekintsünk mindarra, amit ez a nemzedék képvisel, és ebből a távlatból nézünk Magyarország történetére, akkor nincs okunk a szerénytelenségre. Nyugodtan kimondhatjuk azt, hogy minden nemzet életében találhatunk példákat, - a szerencsésebb nemzetek életében számos példát - amikor egy-egy történelmi korszakban megjelenik egy generáció, amely többé válik, mint az azonos életkorú egyedek gyülekezete. István még az előző életében ifjúságkutatással foglalkozott, az ő írásaiból tudtuk már a 80-as évek közepén is, hogy mi a különbség egy generáció és a nemzedék között. A generáció egy életkori sokaság, a nemzedék azonban több, a nemzedék a generációnak az a része, amelyet bizonyos értékek, eszmények, történelmi hivatástudat, valamint annak a vállalása köt össze, és minőségileg magasabb szintre emel, mint egyszerű életkori közösség.

Szóval, a szerencsés nemzetek történetében - és a mi nemzetünk az ilyen - időről-időre megjelenik nemcsak egy generáció, hanem egy nemzedék is, amely többé válik, mint az azonos korú életkorúak közössége. Ráadásul egy idő után az életkor is elhalványul, és maga a történelmi korszak válik fontosabbá, hiszen éppen az teszi nemzedékké ezt a generációt, hogy megértik ezt a történelmi korszakot. Ráébrednek arra, hogy az életkorukon túl valami más is összeköti őket: egy küldetés. Van valamilyen dolguk, van egy sajátos küldetésük, amit el kell végezniük, sőt azt is gondolhatják - mint ahogy mi is gondoltuk - hogy valószínűleg azt a küldetést más, mint a mi nemzedékünk, nem is fogja tudni elvégezni. Az ember ilyenkor megérzi azt, hogy a történelem, vagy a saját nemzete akar tőle valamit. Nem mi akarunk a saját hazánktól valamit - hanem érezzük -, hogy más, a mi történelmünk, a mi hazánk, a mi nemzetünk akar tőlünk valamit. Valami munkát akar velünk elvégeztetni, és nekünk nincs módunk - és ráadásul nem is akarunk - kibújni ennek a küldetésnek a vállalása alól. Természetesen ilyenkor egy nemzedék bővülni kezd, hiszen ehhez a nemzedékhez aztán hozzátartoznak majd a küldetés vállalása révén olyanok, akik életkorban egyébként előttünk járnak, idősebbek is, mint ez a rendszerváltás idején is történt.

A vivő erő, a főerő, a meghatározó erő persze ez a nemzedék marad, de mégis a küldetést vállaló idősebb korosztályokhoz tartozók is valahogy részévé válnak ennek a nemzedéknek. Ha úgy tetszik a nyolcvanas évek végére, második felére gondolva ennek a fideszes nemzedéknek válnak a részévé, pedig lehet, hogy már ma 60, 70, vagy akár 80 esztendősek. És persze fordítva is igaz, a generáció nem minden tagja válik részévé a nemzedéknek. Hogy most hírtelen ne magunkról beszéljek, és ne kövessek el a távol lévőkkel szemben udvariatlanságot, inkább azt a történelmi hasonlatot mondanám, hogy 1848-ban a nagy reformnemzedék idején is voltak olyan fiatalok, akik nem Petőfiéket, hanem a Bécsi udvart támogatták. Egy generációhoz tartoztak, de inkább a labanc érzületet vallották magukénak, következésképpen nem váltak részévé a nagy reformkori fiatal nemzedéknek.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezek a nemzedékek, amelyek időnként megszülettek a magyar történelemben, utána képesek nagy dolgokat véghez vinni, és ha jól teljesítik a küldetésüket, akkor bizony meg is változtathatják egy egész nemzet életét, talán még történelmet is írhatnak. A magyar nemzet történelme gazdag ilyen nemzedékekben, gondoljunk például a honfoglalók nemzedékére, akik egész egyszerűen azt a küldetést ismerték fel, hogy nekik az a dolguk, hogy a magyar nemzet számára egy új hazát teremtsenek. Vagy gondoljunk a reformkornak a nemzedékére, akik felismerték, hogy az a hivatásuk, az a küldetésük, hogy újjáélesszék a magyar nemzeti öntudatot, a nyelvet és a kultúrát. De aztán itt van a 70-es éveknek egy nemzedéke Magyarországon. Egy-két nappal ezelőtt éppen Sebestyén Mártának a harmincadik pályafutási esztendejét ünnepelte a nagyérdemű Budapesten, és akkor kiderült, hogy valamikor a 70-es évek elején a Kassák Klub környékén is összeverődött egy nemzedék. Ami persze nem tudott kiteljesedni aktivitását tekintve politikai és gazdasági területek irányába, de ott ahol tudott - a kultúrában igen is - nemcsak egy generáció, hanem egy nemzedékként képes volt vállalni azt a küldetést, hogy az autentikus magyar népi kultúrát, elsősorban annak zenei formáit valahogyan átmentse a jövőnek.

Vagy gondoljunk egy másik nagy nemzedékre, a nyugat nemzedékére, amely azt ismerte fel ezelőtt több mint száz esztendővel, hogy a nagy európai és világ átrendeződés közepette, Európa átalakulása közepette nekünk határozottan ki kell jelenteni, hogy bár keletről jöttünk, és számos keleti vonást hordozunk, de Szent István óta mégiscsak kulturális, társadalmi és történelmi értelemben a nyugathoz tartozunk, és vállalta is mindazt, ami ebből fakad. Vállalta, hogy Magyarország mindig is egy nyugati tájékozódású ország lett a kereszténység felvétele óta, s maradt a modern korban is, hiszen ha politikáról volt szó, akkor mindig Londonra tekintett a művelt magyar nép, hogyha tudományról volt szó, akkor mindig Berlinre tekintett, mint főváros a fővárosra. Ha pedig művészetre, akkor mindig Párizsra, a dolog lényege, hogy mindig is európai tájékozódású volt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ha mindezt magunkra vonatkoztatjuk, akkor azt mondhatjuk, hogy valamikor a 80-as évek közepe táján is öntudatra ébredt egy nemzedék Magyarországon, és ösztönösen megértette - mondjuk így, megéreztük - hogy van küldetésünk, hogy valami nagy feladat vár ránk, a magyar nemzet, a magyar történelem akar tőlünk valamit, és ez elől nekünk nem elfordulnunk kell, hanem szembenézni vele, és vállalni. Van itt valami, amit nagy valószínűséggel csak mi végezhetünk el. Ezért látszólag mi most egy Fidesz nevű szervezet, illetve egy Fiatal Demokraták Szövetsége nevű szervezet 19. születésnapját ünnepeljük, de valójában többről van szó. Valójában egy nemzedék megszületését ünnepeljük, és hogy ez a nemzedék a 80-as évek közepe táján létrejött, annak már csak következménye volt, hogy ez a nemzedék a politikában is megnyilvánult, és ezért létrehozta a Fiatal Demokraták Szövetségét. Tehát nem magunkat, nemcsak a harmincegynéhány alapító tagot ünnepeljük most is, hanem egy egész nagy nemzedék születését valamikor a 80-as évek második felében.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Azt gondolom, hogy jó okunk van, hogy büszkék legyünk erre. Nem minden generációnak adatott meg, hogy olyan történelmi időket éljen meg, amikor nemzedékké válhatott, és nem minden generáció volt képes arra, hogy vállalja a küldetését, és nemzedékké formálja saját magát. Kellő szerénységgel, kellő mértéktartással, azért mondjuk ki ezen a születésnapon, hogy nekünk ez sikerült. Mi nemzedékké váltunk, vállaltuk a küldetésünket, és ez idáig amit lehetett, ebből a küldetésből, valóra is váltottunk. Bátran mondjuk ki, hogyha a 80-as évek második felében ez a nemzedék nem születik meg, akkor a rendszerváltás még olyan sem lett volna, mint amilyen volt. Csak két dolgot szeretnék megemlíteni, a politikára visszatérve.

Jól emlékszem, amikor a későbbi Szabad Demokraták Szövetségét alkotó értelmiségi csoport kiadta a "Kádárnak mennie kell!" első mondatot viselő dokumentumot, akkor a Fidesz erre azt a választ adta: Na egy nagy csudát! Nem Kádárnak kell mennie! Kiadtunk egy nyilatkozatot, az volt a címe: "A rendszernek mennie kell!". Ez volt a mi küldetésünk Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem véletlen egyáltalán az sem, hogy a történelem, vagy a szerencse személy szerint kire osztotta a feladatot. De mégis csak a mi nemzedékünknek volt a kötelessége, a történelmi küldetése, hogy tiszta vizet öntve a pohárba, - amikor még meg sem történt meg Magyarországon az első szabad választás - kimondjuk, hogy az oroszok menjenek haza. Mert mi egy szabad és független Magyarországon akarunk élni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Azt mondhatjuk tehát, hogy jó okunk van arra, hogy büszkén vállaljuk ezt a 19 esztendőt. És persze nyilván ahogy az lenni szokott, először csak ösztönösen érzi meg az ember a feladatát meg a küldetését, de az idő múlásával ez egyre inkább tudatossá válik, megfogalmazza, és később talán élete végéig vállalt küldetéssé válhat ez. Kérdés az, hogy meg tudjuk-e fogalmazni, találunk-e egy találó kifejezést, szót, hasonlatot, meghatározást, ami meghatározza, jól írja körül a mi nemzedékünket. Én amikor gondolkodtam, és készületem erre a mai előadásra, akkor az új nyugat nemzedék kifejezésnél kötöttem ki. Ha megengedik, felolvasnám röviden, hogy mit írt Schöpflin az akkori nagy nyugat nemzedékéről. Így fogalmazott: "a történelmi osztályokban bomlóban a világnézeti egység, új társadalmi rétegek és csoportok kértek szót az életben. Az egykor egyszólamú magyar élet polifonná vált, és az irodalom, amely mint mindig, most is elsőnek vonta le a változás következéseit, elsőnek mutatta meg ezt a polifóniát. Nem volt többet osztályirodalom, az összes osztályok lelkiállapotát akarta kifejezni, a nemzet minden rétegét, a legalsótól a legfelsőig, érdeklődési köre átfogta az egész országot a nagyváros luxusával és nyomorúságával. A különböző vidékek kisvárosait sajátságos tájjellegűkkel, a falut, és az alföldi tanyát azzal az emberfajtával, amely benne él."

Hát, tulajdonképpen, ha nem is az irodalom területén kezdtük mi ezt, de hasonlóképpen polifonná tettük a magyar társadalom életét, ebben vállaltunk történelmi szerepet, ezért ez a nemzedék talán megfogalmazhatja, vállalhatja az új nyugat nemzedék elnevezést, hozzátéve: a mai találkozónk és előadásaink keretét szétfeszítette volna, hogyha a gazdaság és a politika területén kívül más területekre is elkalandozunk, de majd a huszadik évfordulón érdemes egy teljesebb panorámát alkotnunk. Hiszen ez a nemzedék - talán nem is ismerjük azokat a tagjait, akik ehhez a nemzedékhez tartoznak - de a művészetben, a kultúrában vagy a sportban éppúgy vállalták a maguk küldetését a 80-as évek második felében, és együtt kerekítik ki velünk a teljes nemzedéki arcélet, amelynek most csak egy bizonyos szegmensét, egy bizonyos fénytörésben látszó arcélét tudtuk megmutatni a mai napon.
 

Bátran vállalhatjuk ezt az új nyugat nemzedék megnevezést annak ellenére, hogy mindannyian tudjuk, hogy az igazán nagy szellemi mozgalmak, a szellemi megújulások azok mindig keletről indultak, beleértve a kereszténységet is. Vállalhatjuk akkor is, hogyha tudjuk, hogy az európai, vagy a nyugati civilizáció most éppen egy nagy korszak végéhez érkezett. Hogy John Lukácsnak ide vonatkozó könyvét idézzem: még nem látjuk pontosan, hogy hogyan fog megújulni, és hogyan találja meg a következő korszakba átvezető lépcsőfokokat. És kétség kívül látunk mi ebben a nyugatban bizony hanyatlásra utaló jeleket, mint mindegyik nagy korszak végén. Ezek a jelek szinte természetesek, de ez mind nem ok arra, hogy ezt az alapvető tényt engedjük feledésbe merülni, hogy valójában a 80-as évek végén mi egyetlen dolgot akartunk. Azt akartuk, hogy Magyarország ne a kelethez, hanem a nyugathoz tartozzon, és különösképpen ne tartozzon a keletnek ehhez a bizonyos orosz típusú, szocialista típusú változatához, amely Magyarországnak negyven éven keresztül osztályrészül adatott. Summa-summarom azt szerettem volna mondani, hogy legyünk büszkék arra, hogy a 80-as évek közepén megszületett egy nemzedék, és ennek mi részesei lehettünk, amely a nyugati civilizáció és kultúra értékei mellett tört lándzsát, szabadságot, hitet és bátorságot jelentett Magyarország számára.

Legyünk büszkék arra, hogy ez a nemzedék volt az, amely nemcsak túl akart lépni, hanem túl is lépett egy kérdésen, amelyet nyilván a szerencsétlen csillagállások miatt is az előttünk járó nemzedékek nem tudtak meghaladni. Én is készültem a felnőtt életre, mert az egyetemista élet az csak egy ilyen átmenet. De amikor már fenyegetett az a pillanat, amikor diplomát kap az ember a kezébe, és valamit kezdenie kell az iskola falain kívül, akkor én is szembe találkoztam - nyilván ti is mindannyian - azzal a kérdéssel, hogy most akkor mire tegye fel az ember az életét. Ha az ember alapvetően egy szabad magyar embernek képzeli magát, akkor most szedje össze a sátorfáját és menjen el oda, ahol szabad magyar lehet, és ez Magyarország határain kívül van. Vagy maradjon, és éljen, ahogy tud, tudomásul véve, hogy a szabadság nem adatott meg. Ez volt az a nagy dilemma, amely szerintem sokszor megroppantotta, meggyötörte, időnként talán tönkre is tette az előttünk járó nemzedékek egy tekintélyes részét. Az ember nem lehet a saját otthonában szabad magyar. Ennél rosszabb dilemmát nehéz elgondolni.

A mi nemzedékünknek megadatott hogy kimondhattuk: na most ezen változtatunk. Ezen túl mi, akik szabad magyarok vagyunk, mi fogunk maradni. Akik pedig nem akarják, hogy mi szabad magyarok legyünk, azok fognak elmenni, az oroszok is, meg a kommunisták is. Ez volt tulajdonképpen a nagy politikai tette ennek a nemzedéknek, hogy ezt kimondta, vállalta, és miután megnyílt előtte a cselekvés területe, nem habozott, a tettek mezejére lépett, és megpróbálta ezt valóra váltani.

Nos, Tisztelt Hölgyeim és Uraim ilyen szempontból tehát azt gondolom, hogy bátran vállalhatjuk az új nyugat nemzedék elnevezést. Ez nem jobb és baloldaliság kérdése, hiszen a jobb és a baloldaliság is önmagában a nyugat terméke. Ez nem ideológia kérdése, konzervatív, liberalizmus, vagy szociáldemokrácia kérdése, mert ezek az irányzatok is mind nyugaton belül jöttek létre. Ráadásul van itt még valami, ami szerintem a mi nemzedékünket - ez később a kormányzásunk idején derült ki - feljogosítja arra, hogy nyugatosnak tekintse magát. Ha megpróbáljuk ebben a globalizálódó világban pontosan megfogalmazni, hogy mi Európának, vagy a nyugatnak a küldetése, akkor leginkább azt mondhatjuk, hogy a nyugat az, amely a legintelligensebbnek gondolja magát, a leginkább megújulásra képesnek gondolja magát, aki a napi rövid távú gazdasági érdekeken túl tekintve képes hosszabb távol gondolkodni.

Tehát az állandó megújulás, az innováció - ma még úgy tűnik - hogy leginkább az Európai civilizációhoz köthető fogalom. Ha megnézzük, hogy a mi nemzedékünk amikor cselekvési lehetőséget kapott akár a gazdaságban, akár a politikában, akkor bizony nyugatos módon viselkedett, mert innovált, megújított. Most mondok néhány dolgot, amire már nem gondolunk így, mert természetes részévé vált a magyar közéletnek, pedig előttünk nem volt. Például mondok egy egyszerű dolgot: nem volt Gazdasági Minisztérium. Az, hogy a gazdaságirányítás máshonnan is lehetséges, más nézőpontból, más intézményi helyről, mint a Pénzügyminisztérium, ez fel sem merült korábban, hogy a gazdaságfejlesztés az egy modern piacgazdaságnak teljesen legitim, egyenrangú fontos része, és azt meg kell jeleníteni. Ez korábban fel sem merült. Ez a mi nemzedékünk kormányzásának az eredménye.

Vagy mondjuk a diákhitel. A fiatalok, akik nehéz anyagú helyzetű családokból jönnek, előre megkaphatják hitel formájában a tanulásokhoz szükséges forrásokat, aztán majd ha megnőnek, és dolgoznak, és majd visszafizethetik ezt. Így nem zárulnak ki abból a magasabban képzett körből, amelyet a legkevésbé kínoz meg a munkanélküliség, a gazdasági átmenet sok nyavalyája. Vagy a családi adókedvezmény kérdése, amely sajnos nem egyenértékű a családi adózással, de az egyetlen lépés az elmúlt húsz év történetében, amely ebbe az irányba mutatott. Ez egy innováció, ez egy igazi európai, megújuló, új utakat kereső gondolkodásnak az eredménye. Vagy gondoljunk a Széchenyi tervre Tisztelt Hölgyeim és Uraim. Vagy gondoljunk arra - amiről ma természetesen beszülünk - egyetem Erdélyben, a nemzethatárokon átívelő újraegyesítés, magyar igazolvány. Vagy Nemzeti Színház, amiről minden nemzedék beszélt, hogy nincs, de senki sem építette fel, hanem mi tettük ezt meg, és sorolhatnám tovább ezeket a példákat.

 
Összességében csak annyit szeretnék mondani, Párkányi híd. Ha van európai szimbólum, hát akkor ez igazán az. Ezek mind az európai megújuló innovációra törekvő szellem magyarországi nemzedéki megnyilvánulásai voltak a mögöttünk hagyott tízegynéhány esztendőben. Erre a nemzedékre jellemző még valami. Egy olyan kifejezést használok, ami mindig vitákat gerjeszt, de én ezt vállalom. Ez egy plebejus érzelmű nemzedék volt. Még akkor is, hogyha a plebejus szó alatt a patrícius hajalmúak mindig valami bezárt lábszagú művetlen dolgot szoktak érteni. De plebejus volt ez a nemzedék abban - és az is maradt abban az értelemben - hogy a kiváltságok ellen harcolt. Nagyon fontos dolog, és elválaszt bennünket a generáció a mi nemzedékünkhöz nem tartozó részétől, hogy mi nem azt akartuk, hogy a kiváltságosok közzé lépjünk. Nem ez volt a társadalmi programunk, a saját személyes életprogramunk sem ez volt, hogy a kiváltságosok közé lépjünk, hanem azt akartuk, hogy a kiváltságokat szüntessük meg. Nem azt akartuk, hogy nekünk is legyen olyan útlevelünk, amivel utazhatunk, hanem azt akartuk, hogy minden magyarnak lehessen útlevele, amellyel utazhat. Nem azt akartuk, hogy nekünk legyenek kapcsolataink a cégalapításhoz, és hosszas bürokratikus utakat bejárva eljuthassunk, hanem minden magyarnak legyen joga vállalkozást alapítani. Vagy nem azt akartuk, hogy mi is be tudjunk kerülni az ügyvédi kamarába, hanem azt akartuk, hogy Magyarországon ne kelljen engedély ahhoz, hogy valaki ügyvédként folytathassa a jogi pályafutását. Ilyen értelemben plebejusok voltunk és maradtunk is. Kiváltságellenesek, nem bővíteni akartuk a kiváltságosok körét, hanem meg akartuk szünteti a kiváltságosságot. Ez a mi nemzedékünkhöz ilyen értelemben szintén nyugatos, demokratikus tulajdonságként tartozó jellemvonás.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
De ha az ember vállalja azt a minősítést, hogy egyszerű generáció helyett nemzedéknek minősíti saját magát, akkor mint minden nemzedéknek, akik előttünk jártak, hát voltak üzenetei a jövő számára, és ha mi valóban egy ilyen nemzedéknek gondoljuk magunkat - erről most nem beszélek, mert nem tartozik ide, ráadásul olyan nemzedéknek, amely még nem teljesítette be a küldetését - még nagyon-nagyon sok munka vár ránk. A küldetésünknek nem tudom milyen arányát, de azt gondolom, hogy csak a kisebbik részét teljesítettük be, mert hiszen még csak negyvenegynéhány évesek vagyunk, tehát biológiai okunk van arra, hogy bátran nyilatkozzunk e tekintetben. De ha mi egy ilyen nemzedék vagyunk, azért valamilyen üzenetet fogalmazzunk meg a jövő számára. Mit tudunk mi üzenni innen a jövőnek, a nálunk fiatalabbaknak? Nos hát először is azt, hogy mi nem azért mutattunk ajtót bizonyos dolgoknak, hogy most meg visszajöjjenek az ablakon. Tehát mi az ajtót a nyugatnak kinyitottuk, az oroszoknak, a Szovjetuniónak, meg a kommunizmusnak meg ajtót mutattunk. És azt üzenjük a jövőnek, hogy ne engedjék, hogy mindez visszamásszon az ablakon.

Azt üzenjük az utánunk jövő generációnak, hogy ne engedjék, hogy abból a demokráciából, amit a mi új nyugat nemzedékünk kiküzdött magának, abból most egész egyszerűen demokrácia nélküli többpártrendszert csináljon. Mert Magyarországon ma éppen a demokrácia lényege, a felelősség meg az elszámoltathatóság hiányzik. Ami maradt, azok az intézmények. Ez egy demokrácia lényegét nélkülöző többpártrendszer, és nem kellene hagynunk kedves fiatalok, hogy ez így legyen. És hasonlóképpen nem kellene megengedni az utánunk következő fiataloknak, hogy miután mi a szovjet rendszer legvidámabb barakkja sorsától megszabadultunk, most a Gazprom legvidámabb barakkjává tegyék Magyarországot. Ezek igen is fontos üzenetek a jövő számára.

Azt üzenjük innen egyfajta új nyugat nemzedékként a fiatalabbaknak, hogy igen továbbra is tartsanak ki a nyugatos Magyarország mellett, ne engedjék, hogy erről az útról Magyarországot letérítsék. Szeressék, hogy Magyarország egy nyugatos ország, ami azt jelenti, hogy hiszünk az emberi akarat szabadságában, és hiszünk az egymásért vállalt kölcsönös felelősségben, ami elválaszthatatlan része a nyugati kultúrának. Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik. A demokráciát pedig nem lehet felülről irányítani, csak az emberek szívéből nőhet ki, és rendezheti be az élhető magyar életet.

Boldog születésnapot Fidesz! Köszönöm, hogy itt lehettem!