Felavatták Schwajda György szobrát a Nemzeti Színház előtt

2015. április 29.

Orbán Viktor beszéde Schwajda György szobrának avatásán.


Mélyen tisztelt Schwajda Család!
 
Tisztelettel köszöntöm az alkotót, és tisztelettel köszöntöm az egybegyűlteket.
 
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Itt, a Nemzeti Színház szoborparkjában a magyar színjátszás legnagyobb alakjai láthatóak. A mai napon Schwajda Györgynek, a színházépítőnek a szobrával bővül ez a társulat. Színházi és egyben történelmi szerep az övé, neki köszönhető, hogy 165 év után a nemzet színháza végre egy hozzá méltó épületben lelt otthonra, amelyet erre a célra szántak, és ezért is építettek. Mindaddig csupán vendég volt, akinek gyakorta olyan épületekben kellett meghúznia magát, amelyek a legkevésbé sem emlékeztettek arra a színházra, amelyet még Széchenyi István álmodott a Duna partjára. Az, ami több mint másfél évszázad alatt történt, kezdetben melodramatikus, az utóbbi évtizedekben inkább tragikus, groteszk majd abszurd volt. Pedig mi sem magától értetődőbb, mint az, hogy annak a nemzetnek, amely 1848. március 15-én is egy színházi előadással ünnepelte frissen kivívott szabadságát, legyen egy reprezentatív színháza. Egy színház, amely a magyar kultúrát, a magyar nép színházról alkotott gondolkodását hirdeti itthon és a világban egyaránt. Egy színház, amely egy olyan épületben székel, amelyre büszkék lehetünk és otthon érezhetjük magunkat benne. A történtek szerint ez mégsem volt annyira magától értetődő. Hiába a rendszerváltás, a Nemzeti Színház ügye gödörbe jutott. Ekkor azonban új nemzedék lépett az államgépezet kormánykerekéhez, és új rendezőt bízott meg a feladattal: őt, akit azóta is a Színházépítőnek nevezünk, és akinek a szobra ezentúl itt fog őrködni a megvalósított mű mellett.

Az értelmes emberek tudják, a szolgálat, amit Magyarországért, a magyar kultúráért végeznek, ritkán szerez nekik barátokat, de annál gyakrabban ellenségeket. Schwajda György pontosan tudta, hogy 1837 óta ki mennyit kapott azért, mert fel akarta építeni a nemzet színházát. Schwajda György talán a legtöbbet tette a magyar színházért az elmúlt évtizedekben színpadi szerzőként, dramaturgként, színházigazgatóként, színház- és társulatépítőként és nem utolsósorban, tisztelt Hölgyeim és Uraim, gazdasági szakemberként, ezen a téren is különleges újításai voltak. Öntörvényű, karakán ember volt, aki nem ismerte a félelmet, és legtöbbször a nehezebb utat választotta. Mindig konokul és teljes erőbedobással dolgozott, és minden naggyá lett a keze alatt, lett légyen az egy színpadi mű vagy egy társulat. Azok, akikkel együtt dolgozott, és nekem megadatott, hogy közöttük lehettem, rajongtak érte. Megismerhették azt a csupa szív embert, aki a mindig komoly, gondterhelt, szigorú arc mögé rejtőzve küzdött a magyar színházért. Sértettségnek, keserűségnek sosem adott hangot, inkább véghezvitte azt, amit elvállalt, és amire a magyarok oly sokáig vártak: felépítette a Nemzeti Színházat; mind az épületet, mind pedig a névhez és az otthonhoz méltó társulatot. Schwajda György sorsa a hazaszerető, építő magyar személyiségé, azé a magyaré, aki a saját útját járja, mert tudja, az idő őt fogja igazolni. A színház, melyet épített, itt magaslik és ragyog. Belaktuk, szeretjük, büszkén járunk ide, dicsekszünk vele: a miénk.
 
Schwajda György nevét abba a vaskos könyvbe írták be a magyarok, amelyben azok emlékét őrzik, akikre hálásan fogunk emlékezni, amíg lesz magyar nyelvet beszélő ember a világon. Köszönjük, Schwajda György!
 

miniszterelnok.hu

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010