Jó estét kívánok mindannyiuknak, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Először is engedjék meg, hogy egy tartozásomat, amely Önök felé áll fenn, rendezzem. Hiszen nem egészen két esztendővel ezelőtt Önök voltak olyan kedvesek, és meghallgattak bennünket Tőkés püspök úrral egyetemben, sőt talán még hallgattak is ránk: részt vettek az akkori európai parlamenti választáson, és olyan remekül helytálltak, olyan nagy számban mentek el, hogy végül sokakat meglepő módon Tőkés László püspök úr független képviselőként – az Európai Parlament egyetlen független képviselőjeként – mindannyiunk szószólója lehetett az Európai Parlamentben. Köszönöm Önöknek az akkori kiállásukat!
 
Azóta igen gyakran találkozom a Püspök úrral az Európai Unió fővárosában, Brüsszelben, és mindig meglep engem, sőt időnként el is kápráztat azzal a szinte felbecsülhetetlen mennyiségű energiával és odaadással, amivel a magyarok ügyeit intézi. Most is, hogy ide érkeztem Önökhöz, kézbe vehettem ennek a másfél-két esztendő munkájának hiteles beszámolóját. Ezt végiglapoztam, és azt kell mondanom, hogy bámulatos, hogy mennyi helyen, hányszor és milyen komoly súllyal szólalt meg a főtiszteletű Püspök úr mindannyiunk érdekében.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Természetesen az Európai Unióra ráfér a változás, és ezért nemcsak annak örültünk az elmúlt másfél évben, hogy egy derék magyar embert küldtek Önök független képviselőként oda, hanem hogy egy főtiszteletű urat, végül is egy püspököt küldtek, és hát mindannyian tudjuk, hogy az evangelizáció igencsak ráfér ma az elvilágiasodófélben lévő nyugat-európai világra is. Jó döntést hoztak tehát, és én nem kevesebb céllal érkeztem most ide Önök elé, Önökhöz, hogy újabb kérést címezhessek az itt egybegyűlteknek.

A változásról szeretnék beszélni. Arról a változásról, amely megindult, úton van, megkezdődött, és meggyőződésem szerint a magyarok jövője azon múlik, hogy ezt a változást mennyire vagyunk képesek az egész Kárpát-medencében megérteni, mennyire tudunk hozzá alkalmazkodni, és mennyiben leszünk képesek ezt a változást irányítani. Mert, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mindaz, amiről gazdasági válságként ma szinte minden nap olvashatnak szinte minden napilap címoldalán, valójában persze egy mindannyiunkat gyötrő gazdasági megpróbáltatás, de egy sokkal mélyebb és jelentősebb átalakulásnak a jele. A világ, amelyben néhány évvel ezelőtt éltünk, most olyan változáson megy át, aminek eredményeképpen már sohasem lesz olyan, mint amilyen volt. Aki tehát azzal próbálkozik, hogy a mostani gazdasági nehézségeket úgy oldja meg, hogy a válság előtti világ visszaálljon, hogy a világ visszazökkenjen a régi kerékvágásba, az nem érti az idők szavát. Ugyanis a világ abba a kerékvágásba többé már nem fog visszazökkeni. Meg fog változni körülöttünk a világ. Meglátják: kontinensnyi nagyhatalmak sorolódnak hátrébb, mások törnek előre. Meg fogják látni, hogy a mindenkori kormányok és a piac, a gazdaság viszonya teljesen átalakul, a nemzeti karaktere az államoknak meg fog erősödni. A gazdasági élet feletti nemzeti felügyelet is felerősödik majd, és a nagy kérdés az, hogy a Kárpát-medencei magyarok értik-e mindezt. A világ a segítségünkre van.

Hiszen olyasmi fog történni a trianoni országvesztés nyolcvankilencedik évfordulójának napját három nappal követően, június hetedikén, ami korábban még a Kárpát-medencei magyarok életében nem következett be. Egyszerre, egy időben fog szavazni a Székelyföldön élő magyar, a Felvidéken élő magyar és az anyaországban élő magyar. Ugyanoda fogjuk küldeni, ugyanabba a parlamentbe, törvényhozásba fogjuk küldeni mindannyian a képviselőinket. A kérdés tehát az, megértik-e magyarok, hogyha a nemzetek súlya nőni fog, ha a nemzeti gondolat erősödik, ha a nemzeti befolyás újabb reneszánszát éli majd a következő esztendőkben, megértik-e a magyarok, hogy mindannyiunknak közös érdeke, hogy minél több embert küldjünk a brüsszeli parlamentbe, hogy minél több magyar ember legyen ott. Minél többen leszünk ott magyarok, annál nagyobb lesz a súlyunk, a befolyásunk és hatásunk a mindannyiunk életét komolyan megváltoztató fejleményekre.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Én emlékszem, két évvel ezelőtt, amikor a tér másik oldalán állhattam Önök előtt, akkor arról beszéltem, hogy Tőkés László püspök úr részvétele az Európai Parlamentben mindannyiunk számára fontos. És akkor azt mondtam, hogy nem kell megijedni a versenytől, mert hogyha a legnagyobb magyar érdekképviselet nem ismeri föl, micsoda nagy szükség van arra, hogy a főtiszteletű Püspök úr ott legyen a brüsszeli ház padsoraiban, akkor az önálló megmérettetést és versenyt is vállalni kell. Most pedig itt állok Önök előtt, és egy közös lista mellett emelek szót.

Valaki ezt talán még a szememre is hányhatja. De én arról szeretnék minden magyar embert meggyőzni – szombaton egyébként már a Felvidéken leszek, most pedig itt Székelyföldön –, hogy azt értsük meg, hogy mindennek rendelt ideje van. Tudnunk kell, hogy mikor van helye a versengésnek, erőink összemérésének, és mikor van itt az ideje az összefogásnak. Soha nem szabad szem elől téveszteni a legfontosabb célt. A legfontosabb cél pedig most úgy hangzik, minél nagyobb súllyal tudjuk képviselni a magyar ügyet Brüsszelben. A magyar ügyet, amely nem választható el az autonómiától. Ha körülnézünk a Kárpát-medencében, aggasztó jeleket látunk. Önök is ismerik a híreket, amelyek a Felvidékről jönnek, láthatják a délvidéki nehézségeket, láthatják, hogy Kárpátalján a magyarnyelvű oktatás szinte teljes egészében ellehetetlenül, és hallom most az előttem szólókat, hogy a székelyföldi közigazgatásból etnikai alapon kiszorítják, elüldözik, elverik szinte a háztól a magyar származású köztisztviselőket.

Van-e súlyosabb érv, erősebb bizonyíték az autonómia szükségessége mellett, mint mindaz, ami most történik ezen a területen, Székelyföldön. Kell-e erősebb érv annál, mint amit most tapasztalunk a saját kárunkon. Amit most tanulunk meg a saját kárunkon, hogy nem az a fontos, hogy jóban legyünk a mindenkori bukaresti, vagy jóég tudja, mifajta kormányzatokkal, hogy mindig benne üljünk a kormányban. Ennél sokkal fontosabb dolgok is vannak. Ennél sokkal fontosabb dolog az, hogy garancia legyen arra, hogy a magyarok ügyeit a magyarok saját maguk fogják intézni az anyaországban, Székelyföldön, Felvidéken, Kárpátalján és Délvidéken, mert ehhez jogunk van. Az autonómia az egyetlen garancia, amely képes ezt megadni a számunkra. Ezért örülök annak, hogy az az összefogás, amely most létrejött, nem az Európai Parlament pozícióinak érdekében jött létre, hanem azért, hogy a legfontosabb magyar ügyet, a Kárpát-medencében mindenhol kiépítendő magyar autonómia ügyét állítsa a középpontba, és akörül jött létre az a megegyezés, amelynek képviseletére vállalkozott az Önök igen tisztelt polgármestere is itt, Székelyföldön, vagy éppen Tőkés László püspök úr Brüsszelben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az autonómia egy becsületes, sikeres európai eszme. Az Európai Unió területén a legvastagabb kenyér ott jut az embereknek, a legnagyobb szabadságot ott élvezik, ahol autonómiákat tudtak létrehozni. Európa legsikeresebb területei, régiói az autonómia által megszervezett területek. Gondoljunk Katalóniára, vagy gondoljunk akár Olaszország esetében Dél-Tirolra, de gondolhatunk egyébként magára Belgiumra is. Ezek a legsikeresebb területek. Amikor tehát az autonómiáért emelünk szót, akkor a szabadságról beszélünk, a nemzeti önrendelkezésről beszélünk, és a vastagabb kenyérről, a nagyobb jólétről és a magasabb életszínvonalról is beszélünk, mert hiszünk abban, hogy úgy, ahogy Spanyolországban a katalánok a legsikeresebb területeket tudták létrehozni, mi is képesek leszünk itt Románia államhatárain belül, Székelyföldön a legsikeresebb, legnagyobb jólétet adni képes autonómiát berendezni a magunk számára. Ezért kérem Önöket, hogy mindannyiunk érdekében – nemcsak a székelyföldiek, de a kárpátaljaiak, a délvidékiek és a felvidékiek érdekében – továbbra is az autonómiát állítsuk a következő esztendők nemzetpolitikai törekvéseinek középpontjába.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A változásról beszélek. Nem akarom eltitkolni, hogy haza is gondolok. Ha a változásról beszélek, az anyaországra is gondolok. Mert higgyék el, hiába erős Székelyföld, hiába erős az erdélyi magyarság, hiába választanak mégoly kitűnő polgármestert és mégoly kitűnő európai parlamenti képviselőt, ha az anyaország gyenge, akkor a Kárpát-medencei magyarság gyenge marad. És az elmúlt hét esztendőben Magyarország gyenge országgá vált. Olyan országgá, amely veszített a súlyából, befolyásából és megbecsültségéből. Ezért mindannyiunknak, a Kárpát-medencében élő összes magyarnak az az érdeke, hogy Magyarország, az anyaország ismét nagy és erős, nemzetközileg megbecsült, elismert és tiszteletre méltó ország legyen. Ez a változás célja, ez a változás értelme. Akik érdeklődnek Önök közül az anyaországi politika iránt, azok a múlt héten már kaphattak egy régóta várt, fontos, felszabadító erejű üzenetet Pécs városából. Pécsett megmutatták az emberek, hogy választáskor érdemes elmenni szavazni. Magyarországon, Pécs városában megmutatták az emberek, hogy a választások valójában nem a politikai pártokról szólnak, hanem mindig saját magunkról, a mi saját személyes jövőnkről és lehetőségünkről. És azt is megmutatták, hogy a demokrácia csak akkor ér valamit, ha részt veszünk a választásokon, ha élünk vele.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Azt javaslom Önöknek, hogy magyarok együtt közösen saját maguknak, Európának és a világnak is mutassák meg, hogy Magyarország, a Kárpát-medencei magyarság ismét erős lesz, és a magyarokkal ismét számolni kell.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Amikor legutoljára elköszöntem Önöktől, akkor a magas részvétel mellett érveltem. Megismétlem az akkori gondolatomat. Higgyék el, Európában, de a világ más tájain is aszerint mérik egy-egy közösség súlyát, aszerint állapítják meg életerejét, hogy amikor eljön a pillanat, és saját maga dönthet a saját sorsáról, milyen arányban megy el választani. Európában ez a lecke: mindenki úgy tudja, hogyha van egy életerős, de kisebbségi sorba szorított közösség, és eljön a választás pillanata, akkor az mindig úgy szokott lenni, hogy éppen az a kisebbség, amely érzi, hogy az ő jövője a saját döntésétől is függ, mindig magasabb arányban vesz részt egy választáson, mint a többségi nemzet képviselői. Ez az európai szokás, ez így szokott lenni.

Én azt kívánom Önöknek, hogy legyenek ismét elég erősek és szervezettek, elszántak ahhoz, hogy bekövetkezzen ismételten az, ami másfél évvel ezelőtt már megtörtént. Hosszú idő után először, hogy a magyarok választási részvétele, amikor Tőkés püspök urunk a választási porondra lépett, akkor a részvételi arányunk magasabb volt, mint a bennünket körülvevő többség részvételi aránya. Azt kívánom Önöknek, hogy adjuk életjelét annak, hogy létezünk, vagyunk, hiszünk a jövőnkben, hiszünk a saját választott vezetőinkben, és hiszünk a saját választott vezetőink által képviselt ügyben. Arra kérem Önöket tehát, hogy a június hetedikén esedékes európai választást tegyék mindannyiunk közös eseményévé.

Legyen ez egy családi nap! Legutóbb is ezt tettem, most is ezt teszem, elsősorban az asszonyokhoz fordulok, hiszen tudom, hogy az, mi történik vasárnap – most a többi napról ne is essék szó, elsősorban az asszonyok szándékán és döntésén múlik. És akkor is ide idéztem Önök elé egy nagyszerű asszonynak az alakját, aki rávette a saját hazájában a nőket arra, hogy ne csak elmenjenek választani, hanem vigyék el a családtagjaikat is, és mutassák meg, hogy az ő szavuk mennyit nyom a latban. Margaret Thatcher mondta azt, idézem most őt: „hogyha azt akarod, hogy egy fontos dologról sokat beszéljenek, akkor bízd egy férfira, ha azt akarod, hogy egy fontos dolgot elintézzenek, akkor bízd egy nőre”. Nos, ebben természetesen sok túlzás van. De mindannyian tudjuk, hogy ahhoz, hogy vasárnap reggel magas legyen a részvétel, ahhoz összefogásra van szükség. De nemcsak a politikai erők összefogására, hanem a családtagok közötti összefogásra, hogy akarjanak elmenni, hogy akarjanak részt venni.

Én azt kívánom Önöknek, legyen elég lélekerejük vasárnap legalább egy órát a közös nagy magyar ügyre szánni a saját vasárnapjukból! Legyen elég erejük, legyen elég bölcsességük, hogy belássák ennek a súlyát, belássák ennek fontosságát! Az elmúlt másfél évet értékelve csak a legnagyobb barátsággal, jóindulattal, elismeréssel és bátorítással tudom az Önök figyelmébe ajánlani azt a közös listát, aminek élén mindannyiunk vezetője, Tőkés László főtiszteletű püspök úr áll.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak! Azt kívánom az Önök városában mindenkinek, hogy adjon a Jóisten mindannyiuknak sok erőt, adjon jó egészséget, adjon jó szomszédot, megértő társat, boldog családot, adjon bő gyermekáldást és munkát, amelynek haszna, értelme és gyümölcse van!

Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!


orbanviktor.hu