Letették a Dagály Uszodaközpont alapkövét

2015. május 15.

Orbán Viktor beszéde a 2017-es vizes világbajnokságra épülő Dagály Uszodaközpont alapkőletételén )2015. május 15. Budapest).

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mélyen tisztelt Elnök Úr! Marculescu és Barelli Urak! Tisztelt Főpolgármester Úr! Tisztelt Polgármester Úr, a kerület vezetője! Gyárfás Elnök Úr! Tisztelt Sportolók és Sportvezetők!

Kevesebb, mint 800 nap van hátra, és megnyitjuk a 2017-es vizes világbajnokságot, amely a legnagyobb sportesemény lesz, amit Magyarország valaha rendezett. Vendégeinknek egyszerre kell köszönetet mondanunk, és köszöntenünk őket. Örülünk, hogy itt vannak velünk, és kifejezhetjük köszönetünket. A modern világban nem a pénz a legfontosabb – bár vannak ilyen elméletek is –, hanem a bizalom. Pénzt majd csinálunk valahogy, úgy még soha nem volt, hogy valahogy ne lett volna, de bizalmat nem lehet csak úgy előhúzni az ember zsebéből, és ezért köszönettel tartozunk a Nemzetközi Úszó Szövetség vezetőinek azért a bizalomért, a semmi mással nem pótolható bizalomért, amellyel kitüntették Magyarországot, kitüntették a magyar úszótársadalmat, kitüntették Budapestet, és lehetőséget adtak a magyaroknak, hogy megmutassák az igazi arcukat az egész világnak. Köszönjük szépen!

Természetesen sok mindenkinek megköszöntük, megköszönték már itt az előttem szólók ezt a lehetőséget. Szó esett a polgármesterről, a kerületi polgármesterről, Angyalföldről, szó esett a főpolgármester úrról, még a kormányt is gyanúsan pozitív összetűzésben tüntették itt föl, de az igazság úgy hangzik, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy első helyen a magyar úszósportnak kell megköszönnünk ezt a lehetőséget. Lehetne itt akármilyen kormány, akármilyen briliáns polgármester, bármilyen zseniális kerületi vezető, sőt még akármilyen úszószövetségi vezető is, ha nem állna ott mögöttünk az a temérdek siker, munka, nemzetközi elismertség, amit a magyar úszók és vízilabdázók szereztek a hazánknak. Ez a döntő érvünk, mindig is ez volt, és ez most is a döntő érvünk, amiért vállalkoztunk a világbajnokság megrendezésére. Köszönetet szeretnék nekik mondani ezért, és külön is köszöntöm Egerszegi Krisztinát, akit nem látok, hol van, de az előbb mintha köszöntötték volna. Hiszen Egerszegi Krisztina két okból is híres mindannyiunk számára: ő az egyetlen olyan magyar sportoló, aki Szent István-renddel rendelkezik, és ő az a magyar nő, aki a legtöbb magyar férfi szeméből csalt elő könnyeket úgy, hogy közben azt nem is szégyelltük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Köszönjük szépen a magyar úszósport jeles képviselőinek, hogy lehetővé tették ezt a mai összejövetelt. Amikor a magyar kormány sport melletti elkötelezettségéről beszélünk, tisztelt Hölgyeim és Uraim, akkor nem a sportról beszélünk, hanem a magyar jövőről beszélünk, akkor a gyerekeinkről beszélünk, akkor az unokáinkról beszélünk, azokról a magyarokról, akik itt fognak élni akkor is, amikor mi már nem leszünk. Bolond világban élünk, nem könnyű jól nevelni a fiatal nemzedéket, és meggyőződésem, hogy az egyetlen biztos nevelési módszer, amely segít abban, hogy a fiatal nemzedék sikeres legyen, helyt tudjon állni a világban, az a sport. Ezért a sport egyenlő a magyar jövővel és a magyar gyerekekkel. Semmilyen áldozatot, az ésszerűség határán belül semmilyen áldozatot nem fogunk megtagadni tőlük, és ezért is volt könnyű döntés, hogy Magyarország kormánya a rendezvény mellé álljon.

Tisztelt Vendégeink!

Amit már most megígérhetek, Magyarország nem egyszerűen rendezője, hanem valódi házigazdája lesz ennek a világbajnokságnak. Itt, a Dagály strandfürdő területén nem egészen két év alatt épül majd fel az a vízi valami, aminek a nevét még ki kell találnunk. A „palota” túl puccos, és luxus benyomást kelt, a „komplexum” nem magyar szó – tehát egyelőre nem tudjuk mi az, amit építünk –, uszodának meg persze ez túlságosan grandiózus. Tehát itt épül majd fel az a vízi központ – egyelőre maradjunk ennél –, amely otthont ad a 2017-es vízilabda Bajnokok Ligája-döntőjének, és a 2017-es vizes világbajnokság legfőbb helyszíne is lesz. Ez az alapkő Magyarország számára egy startkövet is jelent, amelyről olyan fölkészültséggel, merészséggel és lelkesedéssel kell elrugaszkodnunk, amilyennel világhírű úszóink szoktak a medencébe ugrani. Azzal, hogy Mexikó visszalépése után Magyarország vállalta a világbajnokság megrendezését, azt is be kell bizonyítanunk, hogy mi két év alatt vagyunk képesek arra, amit más országoknak négy év alatt kellett megvalósítani. Vannak, akiknek ilyenkor megremeg a térdük, vannak, akik felmentést vagy ellenérveket keresnek, vagy a lehetetlent emlegetik. A mai kor nem az ő korszakuk. A világ megváltozott: eddig a nagyhalak ették meg a kicsiket, most a gyorsak eszik meg a lassúakat, és a bátrak eszik meg a gyávákat. Aki fél, aki félreáll, aki nem hisz a saját erejében, az a sor végére sodródik, és ez nemcsak az üzleti életben és a gazdaságban, hanem az állami életben is, a nemzetközi állami életben is így van. A magyar mindig is bátor nép volt. Ha nem lettünk volna bátrak, akkor nem tudtunk volna megbirkózni a világgazdasági válsággal, nem tudtuk volna talpra állítani az országot, és szóba se jöhetne olyan vállalkozás, közös nagy vállalkozás, mint amilyen a vizes világbajnokság.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Magyarország most előrelép és bizonyít. Nem számít, hogy szorít az idő, nem számít, hogy vannak akadályok, a mi válaszunk az akadályokra az összefogás. Ezen a ponton kell köszönetet mondanom Angyalföld, illetve a kerület polgármesterének. Polgármester úr, hálásak vagyunk a nyíltszívű együttműködésért! Köszönetet kell mondanom Tarlós főpolgármester urunknak, aki nélkül ez a rendezvény nem valósulhatna meg, és köszönetet kell mondanom az ellenzéki pártoknak is, akik félretéve a saját megfontolásaikat szinte egyöntetűen támogatták ennek a nemzetközi rendezvénynek a tető alá hozását. Mindenki tudja, ők is tudják, ennek a világbajnokságnak és a hozzá kapcsolódó beruházásoknak az egész ország a nyertese lesz; munkahelyeket teremt, magyarok ezrei fognak itt dolgozni, és külön öröm számunkra, hogy magyar cég építi fel ezt a valamit.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A magyar úszósikerekhez méltó helyszín lesz ez. Méltó Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás, Hosszú Katinka, Gyurta Dániel vagy éppen Kemény Dénes és Kásás Tamás életművéhez. Felújítjuk a Margit-szigeti Hajós Alfréd uszodát, korszerűsítjük a Császár–Komjádi sportuszodát, ugrótornyot állítunk fel a Duna partján. Budapest tiszta, rendezett, biztonságos, rohamosan fejlődő és gyönyörű város, történelmi város, amely most arra készül, hogy a sport történelemkönyvébe is beírja a nevét. Sok sikert Budapestnek! Ide nekünk az oroszlánt is, jöjjön hát az egész világ! Elnök úr, várjuk Önöket.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010