Évfordulóhoz érkeztünk. Mégsem ünnepelni jöttünk, az ünnephez nem elég felvenni a jobbik ruhánkat, felemelt szív és felemelt lélek is kellene hozzá. Megtisztulás nélkül azonban nem emelkedik fel sem a szív, sem a lélek, s nélküle nincs ünnep. A magyar demokrácia megtisztulása még várat magára, a demokrácia népuralmat jelent, s a népet kívülről senki sem tisztíthatja meg, csak maguk a népet alkotó emberek. A demokrácia megtisztításának módja tehát az öntisztulás. A hazugsághadjárat, a megtévesztés, az emberek semmibevétele végzetes eszköz.

Végzetes, mert végez azzal, aki érte nyúl. Aki érte nyúl, kiírja magát a demokratikus politikusok közösségéből, és aki védelmébe veszi, támogatja, sőt bátorítja, miként a szocialisták tették, maga is a demokrácia mezsgyéjén kívül találja magát. Magyarországon a kormány a demokrácia felségterületén kívül tanyázik. Az alkotmányos intézmények rendje, a demokrácia látszat, paraván csupán a mi hazánkban. Az embereket puszta eszköznek tekintő diktatórikus kísérlet tanúi és elszenvedői vagyunk mi, ma élő magyarok.

Ne kerteljünk, mondjuk ki egyenesen, sőt legyünk rá büszkék, ha a mi szövetségünk nem lenne, a demokráciának már esélye sem lenne Magyarországon. Ha a mi szövetségünk nem tartana ki a demokrácia, az alkotmányosság és az emberi méltóság eszméje mellett, már tort ülhetne az önkény, a kiszolgáltatott hallgatásra kényszerített és önfeladásba szorított magyarok felett.

Igen, kedves barátaim, a mi hazánk a demokrácia és az önkény határvonalán egyensúlyoz, s bár jó okunk van, hogy büszkék legyünk kitartó és megalkuvás nélküli küzdelmünkre, az ünnepléshez ez sovány indok. Nem ünnepelni jöttünk hát. Azért jöttünk, hogy bár aggodalmaktól gyötörve, de a gondok közül fejünket egy délutánra felemelve együtt, bátran és őszintén beszéljünk az igazságról. Azért jöttünk össze, hogy megállapodjunk arról, mit fogunk tenni azért, hogy a mai rémálom eltűnjön a fejünk fölül, hogy hazánkat kiszabadíthassuk a hazugság fogságából, s mit fogunk tenni azért, hogy megvédjük a védtelenül maradt, kiszolgáltatott embereket.

Tisztelt hölgyeim és uraim! Kedves barátaim!

Azzal a jó hírrel kezdem mai mondandómat, hogy új szelek fújnak Európában. Aki akarja, láthatja, nem lehet nem észrevenni immár, hogy Európában egy új politikai és szellemi korszak kezdődött. Az új szellemi korszak szemünk láttára szüli meg az új európai politikát. Új szelek fújnak Németországban és Franciaországban is. Európa felébredt végre az erkölcsi relativizmus utópiájából. A magunk mögött hagyott fél évszázad során egy olyan kulturális áramlat söpört végig kontinensünkön, amely alapjaiban kérdőjelezte meg Európa kulturális örökségét, hagyományait, értékeit.

Ez volt az erkölcsi relativizmus korszaka, amit köznapi nyelven talán úgy fejezhetünk ki, hogy nincsen jó és rossz, csak „attól függ” van. Európa végre kilábalt a bódulatból, és a kábító korszellemből nem kér többet. Arra készül, hogy az európai jövőt és az új európai politikát más szellemi alapokra építse. A vén kontinens összeszedte erejét, bátorságát és kimondta: van jó és van rossz, van gaz és van hamis. Van helyes és van helytelen. Ez az alap, mire építkezni lehet, amelyből erő fakad, és amely biztonságot ad. Európa ráébredt, hogy a szélsőliberális térképpel nem lehet célba érni, mert minden máshol van rajta, mint a valóságban.  Ez a térkép nem a valóságos világot írja le, hanem egy soha sehol sem létezett elméleti gazdaságot.

Európa szakított hát néhány korábban tabunak tűnő téveszmével, hogy a pénz mindent jól mér, hogy a magántulajdon mindenhol jobb, mint a közösségi tulajdon. Hogy az egészségügyet, az oktatást és a kultúrát is piaci elvre kell helyezni. Hogy minél nyitottabb egy gazdaság, annál jobb. Az új szelek, kedves barátaim, egy irányba fújnak. Egy új, megújított szociális piacgazdaság irányába, amely ismét erőssé teheti a nemzeteket és az egész kontinenst. Európa megindult egy nagy ívű, egészséges és reményt keltő politikai megújulás ösvényén.

Nem így mi, magyarok. Nálunk a régi, szélsőséges liberális politika van hatalmon, amely provinciális, kisszerű és dogmatikus. Éppen egy éve lepleződött le, hogy mi visszafelé megyünk, a múltba süllyedünk vissza. Egy éve döbbent rá az ország, hogy itt a régi szelek fújnak, mit, fújnak, vágtatnak, tombolnak és rombolnak. Mi még ott tartunk, hogy nem lehet, nem tudunk egyenesen beszélni. Nálunk még mindig nem lehet néven nevezni a dolgokat. Van, akinek a bátorsága enyészett el, és vannak, akik már nem is emlékeznek a szavak igazi jelentésére.

A szavak, a magyar szavak a hatalom és lihegő kiszolgálói szájából nem azt jelentik, amit valaha jelentettek. A hazugságra azt mondják, igazságbeszéd. A pénzbehajtásra hogy reform, a rombolást építésnek ejtik. Az adócsökkentés az adók emelését és új adókat, a szociális juttatás pedig szociális elvonást jelent. A torz, megerőszakolt magyar nyelvezetben nincs hát jó és rossz, mert nem lehet, nincs bűn és erény, nincs helyes és helytelen, nincs igaz és hamis, nincs szép és csúnya. Nem csoda, ha a fél ország fuldoklik, mert így se beszélni, se szót érteni nem lehet.

Hölgyeim és uraim!

Ma már egész Magyarország érzi, hogy a régi politika többet ártott, mint amit az emberek tavaly ilyenkor gyanítottak. A régi széljárás súlyosabb kárt okozott, elemibb rombolást végzett, mint sokan akkor elképzelték. Magyarország ma szociális válságban vergődik. Az elmúlt tizenhét év legsötétebb politikai botrányának évfordulóján beszéljünk világosan. Beszéljünk nyíltan, és nevezzük pőrén nevükön a dolgokat. Mondjuk ki, a hazugság, az emberek megtévesztése, az adatok meghamisítása, a valóság eltitkolása bűn, amiért felelni kell. A pénzbehajtás nem reform, és senkinek sincs joga, hogy a választók felhatalmazása nélkül pénzt vegyen el az emberektől, családokat, emberi sorsokat tegyen tönkre, emberi életeket veszélyeztessen, hogy kockára tegye a társadalom jövőjét azzal, hogy szánt szándékkal szétveri, porig rombolja a szociális biztonságot.

Önkényesen, az emberek akarata és tiltakozása ellenére a hatalommal visszaélve széttépi a szociális hálót, amely védte az emberek millióinak mindennapi életét. Az Európában már kiakolbólított régi politika fogva tartja Magyarországot. Miközben Európában minden kormányzat az emberek életének jobbítására törekszik, Magyarországon másfél éve semmi más nem jött létre, mint válságok, szenvedés és elkeseredés.

Tisztelt hölgyeim és uraim! Kedves barátaim!

Magyarország szívdobbanása ma ez a két szó. Elég volt. Elég volt a rombolásból. Mindannyian tudjuk, hiszen ismerjük magunkat. A magyar ember nem szeret asztalt borogatni. Mi, magyarok nem egy könnyen veszítjük el a fejünket. Meg tudjuk várni, amíg betelik a pohár. Hát most betelt. Hiába a hatalom lekezelő, kioktató pökhendisége. A cukormázban úszó ígéretek garmadája. Hiába az őket szolgáló bértollnokok hada, a teljes állami gépezet.  Hiába a számolatlanul sorakozó pénzeszsákok. Mindez ma már hiába, akinek van füle, hallhatja a föld alatti vízáramok hangját. Azt dobolják mindenhol, széltében-hosszában, Battonyától Nemesmedvesig, hogy elég volt. Most már többről van szó, tisztelt hölgyeim és uraim, mint a gazdaság, a közbizalom vagy a pénzügyi mutatók hanyatlásáról.

Szociálisan rombolják le Magyarországot, módszeresen verik szét a szociális biztonságot, a szociális ellátást. Módszeresen széttépik a szociális hálót, és ez sokkal nagyobb bűn, mint bármi, amit eddig tettek. A szociális biztonság, amely szolidaritásra épül, az ország egyik legfontosabb összetartó ereje. Ezt szaggatják most szét, és ebből volt elég.

Elég volt, hogy a beteg embereket, a súlyos sérülteket ellátás helyett ide-oda küldözgessék az országban. Elég volt az elszegényedésből, hogy az emberek milliószám nem tudják hó végén kifizetni a számláikat. Elég volt abból, hogy a kormány nem veszi ember számba az időseket, a betegeket, a diákokat, a rászorulókat. Elég volt a kíméletlenségből, az érzéketlenségből, elég volt abból, hogy egyre nehezebb megélni, miközben egyre többet dolgoznak az emberek. Elég volt, hogy egyre kevesebb jut azoknak, akik gürcölnek, gyereket nevelnek, egymásról gondoskodnak, becsülettel próbálnak fennmaradni, miközben egyre több jut a léhűtőknek, a hazudozó milliárdos szélhámosoknak, az állam védelmét élvező ügyeskedőknek. Elég volt abból, hogy mindent elvesznek, amiért az emberek megdolgoztak, és mindent eladnak, ami az emberek közös vagyona. Elég volt abból, hogy egy kiváltságos csoport agyalágyultnak nézi az embereket, és azt vágja a képükbe, nem jár nektek semmi. Gondoskodjatok magatokról, és fizessetek többet és többet. Elég volt abból, hogy az emberek mindig rosszul járnak, miközben a hatalmon lévők egyre több luxust, egyre nagyobb gazdagságot, egyre több kiváltságot szereznek maguknak. Elég volt abból, hogy a betegeknek vizitdíjat, kórházi napidíjat, a diákoknak tandíjat kell fizetniük, mert valakik hazudtak.

Igen, kedves barátaim, mert a hazugságnak ára van. Ára van, mert akik ismerték az igazságot, ismerték a bajt, akik tehettek volna, hogy időben orvosolják a saját maguk által elkövetett hibákat, felelős kormányzás és cselekvés helyett hazudoztak, hamisítottak és csaltak, csak ki ne derüljön, milyen állapotba sodorták az országot. A baj pedig nőttön-nőtt, s ma már lehetetlen tovább takargatni, s most fizetni kell. Ezért tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, a hazugság ára ott van minden bezárt munkahelyben. Az állását vesztett családfő tehetetlenségében, a lelakatolt iskolában, az elbocsátott tanárnők kilátástalanságában, a gyerekét a tandíj miatt iskoláztatni képtelen szülő szomorúságában. A kilátástalan itthoni helyzet miatt külföldre készülő fiatal lemondásában, s ott van a nyugdíjak megkurtításával szembe néző idős emberek csalódottságában is. Igen, a hazugság ára ott van, a szánk széléig érő eladósodottságban, az égbe szökő gáz- és villanyszámlákban, az elmaradó nyaralásban, az egyre soványabb ebédekben, az egyre ócskább és foltosabb ruhákban.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Ismerjük az új arisztokraták kormányát. Tudjuk, ez a leggyengébb kormány Európában. Gyönge, mert hazugsággal és csalással megtévesztette az embereket. Gyönge, mert nem áll mögötte a társadalom, és gyönge, mert soha semmiért nem vállal felelősséget. Tudjuk, gyengék ahhoz, hogy szembenézzenek az igazsággal. Nincs erejük bevallani a bukást, a teljes kudarcot. Minden eszközzel kétségbe esetten ragaszkodnak a hatalomhoz, tehát megint hazudni fognak, ugyanúgy, ahogy két évvel ezelőtt, amikor azt mondták, nagy a jólét, dübörög a gazdaság, a pannon pumát irigyli egész Európa.

Most persze más mondatok lesznek, túl vagyunk a nehezén, már látszik az alagút vége, 2009-ben már érezhető javulás lesz, innen már ne forduljunk vissza, és ehhez hasonlók. Ugyanolyan hazugság az, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy túl vagyunk a nehezén, mint amikor azt mondták, hogy nem fog fájni, bár az igaz, hogy nekik nem is fájt. Bár már azt megszámolni is nehéz, hányszor ígérték meg ugyanazokat a dolgokat, most újra és újra meg fogják őket ígérni. A minap azt hallottuk a jövő évi költségvetésről, hogy az nem megszorító költségvetés, miközben szinte semmi más nincs benne, mint elvonások, szigorítások, leépítések. Hazudnak tehát megint.

De a sok hazugsággal és ígérgetéssel szemben itt tornyosulnak előttünk a rideg tények. A lefulladó gazdasági növekedés, a meglóduló áremelkedések, a szélesedő munkanélküliség, a tragikus mértékű adósság, a növekvő csecsemőhalálozás, bezárt iskolák és kórházak, elbocsátott közalkalmazottak és létfeltételeiktől megfosztott kistelepülések.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Kiismerte már őket az ország, nemcsak azt tudjuk, mit fognak hazudni, azt is tudjuk, mire készülnek. Ne feledjük, sőt juttassuk eszébe mindenkinek, mi történt mintegy két évvel ezelőtt, amikor előre megmondtuk, hogy vizitdíjat kapunk a nyakunkba, hogy fizetőssé teszik az egészségügyet, hogy tandíjat vezetnek be, azt mondták, hogy mi hazudunk, és mi riogatjuk az embereket, és nem egészen egy hónap múlva már kiderült, hogy mégis erre készülnek, néhány hét múlva pedig már meg is tették, amit váltig tagadtak. Bebizonyosodott, hogy ők hazudtak, mi viszont igazat mondtunk, és még csak nem is túloztunk.

Most ugyanez a forgatókönyv. Ki fogják kérni maguknak, de mi pontosan tudjuk, hogy emelni akarják a vizitdíjat, a tandíjat, a kórházi napidíjat, hogy emelni akarják az adókat. Ugye senki sem gondolja közülünk, hogy azért vezették be a vizitdíjat, hogy majd fokozatosan csökkentsék. Épp ellenkezőleg, azért vezették be, hogyha sikerül lenyomni az emberek torkán, akkor majd szépen elkezdik emelni. És növekedni fog a kórházi napidíj is, a tandíj is, az energiaárak is, a vízdíj is, az adók is, és újabb és újabb adókat fognak kivetni, mert nekik soha sem elég semmi.

Miből terveznek új kormányzati negyedet? Miből terveznek újabb és újabb, sokmilliárdos propaganda kampányokat? Talán a mikronnyi gazdasági növekedésből? Nem szabad elfelejtenünk egy pillanatra sem, hogy nekik semmi pénz sem elég. Amit eddig behajtottak kedves barátaim azzal vajon mi lett? Hol a pénz, amit eddig elszedtek az emberektől? A temérdek pénz a megszorításokból, a privatizációból. Hová lett a reptér eladásából befolyt rengeteg pénz, mi épült belőle? Hány munkahelyet létesítettek belőle? Sehányat, nem lett belőle semmi, az a pénz eltűnt, mintha soha se lett volna. Beszéljünk hát egyenesen, hová lett a pénzünk, az adók, a járulékok, hová a temérdek hitel, amit a kormány a megkérdezésünk nélkül vett fel, de nekünk, a gyermekeinknek, és unokáinknak kell majd nyögni. Hová lett az európai uniós támogatásból befolyt temérdek pénz?

Tisztelt hölgyeim és uraim! Tisztelt barátaim!

A megszorítások mára megfojtották a gazdasági növekedést, és fojtogatják a háztartásokat is. Ha ebbe a sokszorosan sebzett országban megszűnik a szociális háló, ami minden hibájával együtt is védelmet nyújtott a társadalom számára, abból nagy baj lesz, nagyobb, mint most bárki közülünk gondolná. Ha nem fékezzük meg a kormányt a szociális vívmányok szétverésében, akkor azután nem lesz megállás. A mai szociális válság újabb és újabb családokat, nyugdíjasokat és dolgozókat ránt majd magával. Lássuk be, hogy ez a kormány szociálisan érzéketlen, és azokat a szociális értékeket, vívmányokat, amelyeket a magyar emberek hosszú évtizedeken át felépítettek, és a rendszerváltás viharai közepette is átmentettek, most kész esztelen módon lerombolni.

A mi felelősségünk, hogy ezt mindenki tudja, lássa és értse. Egy erős párt, egy erős polgári oldal mindezt nem tűrheti el. Gondoljuk csak végig, mi történik egy vállalatnál, ha tetten érik az egyik vezetőt, aki pénzt emel ki a kasszából, de nem büntetik meg, nem teszik ki a szűrét, és még csak nem is fizettetik vissza vele, amit elvett. Hát mi fog történni? Az, hogy onnantól még mélyebbre nyúl a kasszába, idővel elviszi a dolgozók fizetését, és a végén eladja az egész vállalatot, ami pedig nem is az övé.

Tisztelt hölgyeim! Kedves barátaim!

Ma a mi szövetségünk az egyetlen komoly politikai erő Magyarországon, amely a demokrácia, a rend és a józan megoldások képviselője. Miénk a legnagyobb politikai szervezet egész Közép-Európában, és a legerősebb európai pártszövetség is a hátunk mögött áll.  Az erő kötelez. Ha bajban vannak az emberek, akkor kiváltképp. Az erő felelős cselekvésre kötelez. Bármennyire fájdalmas, nekünk kötelességünk egyenesen és világosan elmondani az embereknek, a hazugság árának csak az első törlesztő részleteit fizettük ki. Újabb hazugságokra, újabb megszorításokra, az ország kirablásának folytatására készülnek a szocialisták. De mindez nem elég, a magyar emberek többet várnak a mégoly tiszta beszédnél, többet várnak a vád hangjainál. Az idő, amelyben élünk sokkal komorabb, a változás sokkal sürgetőbb. A kockázat pedig sokkal nagyobb, semhogy beérhetnénk az igazság puszta kimondásával.

Nem azért vagyunk itt, hogy közösen átkozzuk a sötétséget, hanem, hogy gyertyát gyújtsunk, amely a sötétségből, a leromlás mai korszakából, a biztonságos és józan jövőbe vezet majd minket. Magyarul cselekedni kell. A szegényeknek, a leszakadóknak, a rászorulóknak egyfelől, és a középosztálynak másfelől szövetséget, történelmi szövetséget kell kötniük egymással. A történelmi szövetség célja a demokrácia, vagyis a népuralom helyreállítása. A történelmi szövetség célja, hogy új szociális hálót feszítsen a szétszaggatott régi helyett. A történelmi szövetség célja, hogy kivezesse Magyarországot a szociális válságból, visszaadja a jövőbe vetett reményt és a munka, az erőfeszítés értelmébe vetett hitet.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

A történelmi szövetség első lépése a népszavazás. A népszavazás demokratikus, erőszakmentes és összefogás-teremtő eszköz. Olyan megoldás, amely méltó hozzánk. A kicsinyhitűeknek figyelmébe ajánlom. A kormány úgy retteg a népszavazástól, mint ördög a tömjénfüsttől.  Mint a rossz zugügyvédek, pert nyerni nem tudnak, de mindig elhalasztatják a döntést. Mindent elkövettek, hogy megakadályozzák, a legalantasabb trükköktől sem riadtak vissza, most mégis elérkezett a cselekvés órája.

Az Alkotmánybíróság hamarosan dönt. Hiszem, hogy ellentétes tartalmú kérdések nem kerülhetnek egy időben népszavazásra. Az a magyar alkotmányosság és jogállam nem összeomlását, hanem bohózatba süllyedését jelentené. A helyzet világos lesz és egyértelmű. Csak néhány napunk maradt, hogy befejezzük a fölkészülést, és indulni fog az aláírásgyűjtés. Gyorsnak, határozottnak és erősnek kell lennünk. A helyben járás, a paragrafuspárbajok, a morgolódó türelmetlenség ideje véget ért. Mindenkit vár a munka. Több mint egymillió aláírást kell összegyűjtenünk. Azt akarjuk, úgy kell dolgoznunk, hogy a köztársasági elnök még az idén dönthessen, és kitűzhesse a népszavazás időpontját. A kormányzati félelemnek tehát jó oka van. Pontosan tudják, hogy a népszavazás erősebb lesz náluk. A világosan kifejeződő népakaratnak pedig senki sem állhat ellent. Ha mégis, a nép kezében a döntés milyen módon szerez érvényt világosan kifejezett demokratikus akaratának.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

A népszavazás, ha jól csináljuk, olyan történelmi egységet teremthet, amely tizenhét éve nem fordult elő Magyarországon. Olyan egységet teremthet, amelyre tizenhét éve vár mindenki. Olyan történelmi egységet, amely végleg eltávolítja a közéletből a múlt kísérteteit, átkos örökségét és rossz beidegződéseit. Megállíthatjuk a rombolást, a szociális válság továbbmélyülését. Véget vethetünk a kormány ámokfutásának, és megakadályozhatjuk, hogy a szociálisan érzéketlen, cinikus és kapzsi új arisztokrácia kénye-kedve szerint bánjon a kiszolgáltatott emberekkel. Gátat szabhatunk hát a gátlástalanságnak. Megtesszük az első lépést a szociális válságból kivezető úton, móresre tanítjuk a hazugokat, és megtanítjuk a hatalmat igazat mondani.

A népszavazás a magyar demokrácia öntisztulása lesz majd. A népszavazás lehet az első lépés az új szociális piacgazdaság felé. Az Első lépés a visszakapaszkodás, az erős Magyarország felé. Az elrugaszkodási pont, ahonnan végre megindulhatunk a jó irányba. A jó irányba, ahol az ország végre visszanyerheti önbizalmát. Barátaim, mi már bebizonyítottuk. Magyarország képes kilábalni a bajból, és képes sikeres országgá válni. A polgári kormány idején előrejutott az ország, voltak ígéretes kilátások, és volt szociális biztonság. Mondjuk ki büszkén és magyarul, a polgári kormány idején rend volt, nyugalom, kiszámítható viszonyok és ésszerű fejlődés.

Kedves barátaim!

A népszavazás sikere csak rajtunk múlik. Az új többségen. A becsapott nyugdíjasokon, a veszélybe került tanárokon és egészségügyi dolgozókon, a jövőtől tartó diákokon és az egyre kevesebb pénzért egyre többet dolgozó embereken. Azokon, akik véget akarnak vetni annak, ami most van. Akik más utat akarnak járni, akik már irányba akarják fordítani Magyarország hajóját.

Kedves barátaim!

Aki nem tud úrrá lenni a bizonytalanságán, akinek lefogja a kezét a kétség, aki csak fél szívvel tud megindulni, most lépjen néhány sort hátra. Történelmi változtatáshoz kevés a fél szív. Most azokon a sor, azoknak kell elöl menni, akik az egész szívüket adják, akik érzik az egész kontinensen végigáramló változás érintését, és készek arra, hogy Magyarország vitorláját belefordítsák az új idők széljárásába. Itt az idő, hogy egyesítsük erőinket. Ezért, mi senkit sem hagyunk az útszélén, mert számunkra egy az ország.

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!


orbanviktor.hu