Legközhelyesebb kérdés, de mint minden közhelyes kérdés, egyben a legjogosultabb kérdés is nyilván úgy hangozhat, hogy miért írtam meg ezt a könyvet. Erre, ha egyszerűen szeretnék válaszolni, akkor azt mondanám, azért, mert beszélem eleget. Eljött az ideje annak, hogy komolyabb dolgokba fogjak, és ne csak beszéljek, hanem írjak is. De a helyzet ennél egy kicsit bonyolultabb.

 

A könyv bevezetője megpróbál őszintén szembe nézni azzal a jelenséggel, hogyha önök veszik maguknak a fáradtságot, és az elmúlt öt-hat esztendőnek a komolyan vehető politikusait, közíróit, elemzőit, azok jövőre vonatkozó veszélyeket előre jelző munkáit összegyűjtik és átolvassák. Akkor azt fogják látni, hogy ma egyetlen olyan baj sincs ebben az országban, legyen az akármilyen tragikus tehertétele is ma Magyarországnak, amit valahol, valaki előre nem mondott volna meg, ne jelzett volna időben, ne hívta volna fel rá a figyelmet. A politikusok is osztoznak az elemzők és közírók sorsában, e tekintetben, én is ezek közé a politikusok közé tartozom.

 

Bevezetőmben tehát szembe kellett néznem azzal a kérdéssel, hogy miért nem figyelnek az emberek arra, amit mondok. És arra jutottam, hogy valószínűleg azért, mert nem kellő nyomatékkal teszem, amit teszek, és a beszéd az nem olyan súlyos, mint az írás. És arra jutottam, hogyha nem sikerült eredményt elérnem azzal, mármint az emberek figyelmét felhívni bizonyos fenyegető, és az adott pillanatban még elég könnyen elhárítható veszélyekre, ha nem tudtam elég súlyosan megfogalmazni a gondolataimat, és ezen változtatni akarok, akkor legjobban teszem, ha leírom.

 

Mert a leírt szó eleve súlyosabb, és ha az ember nem egy hosszú könyvet akar írni, hanem egy tömbszerű gondolatokból felépített építményt, ez egy ilyen könyv a szándékaim szerint, mint látják a tördelése is ehhez igazodik. Akkor minden szót át kell gondolni, és az átgondolt szavakból építkező gondolatoknak a súlya az nagyobb, mint egy politikai beszédé. Úgyhogy arra jutottam, hogy legjobb lesz, ha megpróbálom megírni, amit gondolok. Figyelmeztetve előre egyébként Magyarországra ismét fenyegető veszélyekre.

 

A második közhelyes, de jogosult kérdés, hogy miért éppen most írtam meg. Erre azt tudom válaszolni, hogy azért, mert korábban nem tudtam volna megírni. Másfelől minden könyv megszületéséhez kell egy pillanat, amikor az ember úgy érzi, hogy valamit megírt, de nagyon sok minden a tollában maradt. Amikor az országértékelő, évértékelő beszédet állítottam össze, s írtam meg, ez év januárjában kezdtem ahhoz a munkához, akkor jöttem rá, hogy egy 45 perces beszéd a számomra most fontosnak tűnő gondolatok csak töredékét tudja bemutatni, és akkor határoztam el, hogy meg kellene próbálni ezt, bár szavanként átgondolt, ezért terjedelmileg rövidre fogott, de mégis könyvszerű formában megfogalmazni. Ezt tettem, mostanra jutottam el odáig, hogy a könyvhétre még beleférjek, vagy beleférjünk, ahhoz valóban áldozatokat kellett kérnem több embertől, akik ezt most önök előtt nem is rejtették véka alá a későn megkapott kéziratok formájában.

 

Én hálás vagyok, és köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki az asztal körül, illetve mögül ül, vannak még mások is, akinek kellene, de mindenkit nem sorolhatok fel, de egy-egy mondat erejéig szeretném a köszönetemet konkrétabbá is tenni.

 

Csák Jánosnak nemcsak azt köszönöm, hogy a Helikon Kiadó vállalkozott a könyv elkészítésére, hanem azt is, hogy van néhány jó gondolat, ahol persze nem adtam ki Jánost, de van jó néhány gondolat, amely az ő inspirációjára született, különös tekintettel azokra a gondolatokra, amelyek nem a főágához, a fősodrához tartoznak a könyvnek, amit a szerző jelez is egyébként magában a könyvben. De fontosnak érzem, hogy miközben a piac határait kutatja a könyv, aközben beszélnie kell arról, hogy miközben az ideológia, a magyarázat, a kormányzati eszmék mind piacról, szólnak, aközben valóságban számos helyen nem működik a piac. És egy olyan probléma, egy olyan önellentmondás, amely mellett nem lehet elmenni szó nélkül, és ennek a jelenségnek a kellő súlyú megfogalmazását és kibontását János korábbi írásának inspirációjára követtem el.

 

Zsuzsának köszönöm szépen a segítséget, valóban éjszakába nyúlóan több alkalommal is együtt kellett dolgoznunk, ami nekem nagy örömet okozott, szép munka volt. Valóban nekem minden szó fontos, most nem akarok erről hosszan önök előtt beszélni, de vannak olyan helyzetben lévő közéleti szereplők, akiket semmi más nem véd meg, csak a teljesítményük minősége, és hogyha a minőség mércéjét engedik lejjebb esni, abban az esetben a velük szembeni támadások, kritikák sokszorosan romboló hatásúak tudnak lenni. Miután közismert az általam képviselt eszmék magyarországi támogatottságának az állapota és aránya a közéletben, a közírókban, az újságírók között, általában a magyar gondolkodó világban, vagyis hogy a nyíltan gondolatokat vállaló emberek körében kisebbségben vannak ezek a gondolatok, vagy legalábbis mi így tudjuk. Ezért egyetlen dolgot tehet az ember, megpróbál a lehető legpontosabban fogalmazni, és arra készül, hogy minden szavát meg kell védenie, szavakat pedig akkor lehet megvédeni, ha azok pontosan adnak vissza tartalmakat, mondta a Zsuzsa, pontosan adnak vissza gondolatokat. Ez egy ilyen szűrőn is átment könyv, nagyon, egy-egy szón is időnként óránként beszélgettünk, időközben már nem is a könyv miatt, hogy mi lenne az ide illő szó, hanem csak azért, hogy vajon a magyar nyelv miért éppen ezt a kifejezést tartja a legalkalmasabbnak, hogy megjelöljön valamit, és annak hova nyúlnak vissza etimológiai, vagy régi-régi gyökérzetei. Ezeknek egy részét sikerült felfejtenünk, más részére nem maradt idő, de nekem nagy élmény volt.

 

Schöplin tanár úrnak, illetve professzor úrnak sem egész egyszerűen az európai politikában való együttműködést szeretném megköszönni, hanem valami mást is, ami ebben a könyvben benne van, anélkül, hogy hivatkoznék rá, ha nem is gondolat, hanem inkább szellem vagy bátorság formájában, mert ő volt az első olyan professzor, hát valamikor még a 80-as évek második felében, vége felé történhetett. Ő volt az első olyan nyugat-európai professzor, magyarán komolyan vehető ember, nem ilyen széllel-bélelt politikus, vagy világmegváltó eszméket zászlóra író önjelölt próféta, hanem egy igazi professzor, ráadásul magyar, aki mert beszélni arról a kérdésről, amelyet úgy hívnak, hogy nemzet, nemzeti kisebbség, kollektíva és közösség. Ezeket az írásokat még a Századvéget szerkesztettem, vagy vettem részt annak a szerkesztésében, Gyurgyák János szárnyai alatt. Akkor olvastam az első ilyen írásokat még a tanár úrtól vagy professzor úrtól, és később több ilyen előadását hallgattam, és ha ez nem történt volna meg velem, akkor nem mertem volna ezekhez a témákhoz olyan nyíltan nyúlni a tollammal a könyv megírásakor, mint ahogy azt most meg tudtam tenni, úgyhogy tanár úrnak ezt köszönöm.

 

Ahogy Zsuzsanna mondja, furcsán szerkesztett könyv ez, s ez az első változat valóban úgy nézett ki, hogy egy nagyon hosszú hivatkozási jegyzék, és nem lábjegyzet, hanem a könyv végén olvasható korábbi beszédekből, meg külföldi, az új európai irányzatokat képviselő politikusoktól származó gondolatok lettek volna olvashatók. És igaza volt a Zsuzsának végül is egy vita eredményeképpen, hogy inkább le kell azt rövidíteni, és ami érvényes a mai napig is, a régen elmondott gondolatokból, azt inkább tegyük bele a főszövegbe, mert arra nem vállalkoztam, hogy bármit kétszer írjak meg.

 

Ez a könyv úgy készült, hogy úgy gondoltam, hogy nem az a feladat, hogy a régebben már megfogalmazott gondolatokat és beszédeket most könyv formájában újra írjak. Mert akit érdekel, már úgyis egyszer meghallotta, elolvasta, annak nem szolgál újszerűséggel, és az tiszteletlenség felfogásom szerint az olvasóval szemben. Ezért inkább jól elkülönítve a törzsszövegtől, nem hivatkozásként, hanem annak részeként láthatók évekkel korábbi gondolatok is, ami ebbe, a könyvnek ebbe a gondolatmenetébe ma beleilleszthető volt.

 

A polgári kormányzásról is kellene egyszer könyvet ríni, mondta a Zsuzsanna, szerintem is kellene egyszer könyvet írni, méghozzá belső látással, csak annak feltételei vannak, elő-könyvek hiányoznak. Tehát ahhoz, hogy egy kormányzás négy évét irányító ember, amikor megírja annak a négy évnek az igazán izgalmas tapasztalatait, az ne önigazolásnak, meg önmagyarázkodásnak, meg a közvélemény által elhanyagolt tények felszínre hozatalának a funkcióját töltse be, ahhoz az kell, hogy előtte írjanak néhány könyvet, ahol valóban elfogulatlanul feldolgozzák azt, ami történt, és utána az események alakítója csak utána következhet. Még ezek a könyvek hiányoznak, ezért várnom kell, bár készen állok rá most már úgy érzem lelkileg, hogy annak a négy évnek a mélyebb összefüggéseiről is beszélgessek az olvasókkal oly módon, hogy azt megírom.

 

Műfaj. Mi a műfaja a könyvnek? Többen használták a hitvallás szót, kétség kívül vannak benne ilyen elemek is, de ez nem hitvallás, a hitvalláshoz nem elég kibontott. Túlságosan tömbszerűek a gondolatok, ez hajlam és alkat kérdése is, de kétség kívül nem voltak elkerülhetők személyes elemek, egész egyszerűen az életkorom okán.

 

Nem tudom szokás-e ma még katonának lenni, vagy az emberek vállalnak-e katonai szolgálatot, mikor én fiatal voltam, akkor még kötelező volt, és az ember ott meg tanulja az időt egy sajátos módon szemlélni. A katonaember számára egy időszak az két részre bontható. Amíg befelé megy az ember, és amikor kifele jön belőle. Na most ez az élet egészére is így van szerintem, valahol a 40. életév táján az ember rájön, hogy most már ugye még jó karban érzi magát, meg szép tervei vannak, de kifelé jön belőle, és a politikai fenegyerekség az egy testhez álló kifejezési és önkifejezési mód lehet, amíg az ember befele megy. De amikor kifele jön, akkor rájön, hogy az idő nagyon drága. Marháskodásra már nincsen idő, így is fogalmazhatnék, és onnantól kezdve komolyabban kell bánni az idővel, a percekkel, a szavakkal, a mondatokkal, és így tovább.

 

Tehát miután én már elmúltam 40 éves, ezért ezt a fajta kis, mondjuk úgy, hogy komolyságot nem tudtam már mellőzni, mert kinőttem a fenegyerekség korszakából. A könyv alapgondolata, miután egy sokrétegű könyvről van szó, az egyik alapgondolata úgy fogalmazható meg, és ez adja meg a választ a műfaj kérdésére is, mert nem hitvallás, nem memoár, nem végrendelet, nem a polgári kormányzás négy évének igazolása, hanem valami más, és ha azt a valami mást meg akarjuk érteni, akkor az alapgondolatát kell felidézni.

 

Az alapgondolat úgy hangzik, hogy Magyarországnak minden eszköz a rendelkezésére áll, minden adottsággal rendelkezik, legyen szó kultúráról, történelemről, gazdaságról, legyen szó genetikai alkatról, amely ahhoz szükséges, hogy ez az ország egy erős, sikeres, polgárai számára nyugodt, kiegyensúlyozott, igazi békebeli megelégedett életet tudjon teremteni. Ehhez minden adottságunk meg van. Röviden fogalmazva, mindenünk meg van ahhoz, hogy Magyarország egy erős ország legyen.

 

Voltak külső történelmi balszerencsék, meg elnyomó erők, amelyek ezt a lehetőséget elvették tőlünk, s megfosztottak tőle. 1990-ben, amikor a rendszerváltás bekövetkezett, a könyv erről kicsit szemérmesen, de azért vall, azt gondoltam, hogy nemcsak az lesz, hogy az oroszok hazamennek, meg a kommunisták végre levonulnak a pályáról, meg hogy Magyarország független lesz, szabadság lesz, demokrácia, meg alkotmányosság. Hanem azt gondoltam, hogy na akkor ez az ország a következő 15-20 év alatt újjá fog születni. És ha 1990-ben megkérdeztek volna arról, hogy mi lesz itt 15-20 év múlva, akkor azt mondtam volna, egy erős, a régi békebeli időket idéző nem konfliktusmentes, de egy jól élhető ország.

 

És ezért a könyvnek fel kellett tenni, illetve nekem fel kellett tennem magamnak azt a kérdést, hogyha minden adottságunk meg van, hogy erős ország legyünk, és közben itt állunk, és látjuk, hogy ez egy gyenge ország valójában. Kivéreztetett, eladósodott, rossz lelkiállapotban lévő, reményeit is feladó ország, akkor mi tette tönkre. Az oroszokra ezt most már azért nem kenhetjük, a második világháborúra nem kenhetjük, a globalizáció azért komoly emberek körében, mint bűnbak, kicsit nevetséges, szóval hogy jutottunk ide? És a válasz az az, hogy a politika juttatta ide Magyarországot.

 

Magyarország ma azért gyenge ország, mert a politika gyengévé tette, és azért nem tud megerősödni, mert ez a politika továbbra sem engedi meg ennek az országnak, hogy erőssé váljon. És ha a politika tette tönkre, és az jelenti ma akadályt, politika nélkül pedig egyetlen társadalom sem létezhet, az anarchistáknak juttatandó intellektuális elismerő csettintések ellenére sem, ami kijár nekik, az nem megy. Ezért nyilvánvaló, hogy egy új politikára van szükség. Ezt a régit, ezt el kell felejteni, és egy új politikára van szükség.

 

Politika alatt Magyarországon általában hatalmi kérdéseket szoktak érteni, meg pártokat, ez egy félreértés. A politika alapja ugyanis nem a pártokban ölt testet, még csak nem is a hatalmi kérdésekben, hanem észjárásban, gondolkodásmódban, megközelítésekben, meg ideákban. Tehát Magyarországnak ebben az értelemben van szüksége új politikára. Új észjárás, új megközelítés, új kérdések, új ideák, amiket fel kell vetni. Az egy külön történet, a könyv erről beszél, hogy Magyarországon, persze először ki kell harcolni a jogot ahhoz, hogy az ember ideákat vethessen fel, és csak utána következik az ideák felvetése, mert Magyarországon az uralkodó ideológia irányzatot cinizmusnak nevezik, amely alkalmatlanná tesz bennünket arra, hogy ideákat egyáltalán felvessünk, és értelmesen vitázzunk róluk, mert ha az ideáknak nincs értelmük, minek róla vitatkozni. De a könyv erről beszél, ha megengedik most erről hosszabban nem beszélnék.

 

Tehát magyarán a könyv az arról szól, hogy egy új politikára van szükség, a bevezetés ezért viseli az Új Politika Programja címet. Ez nem egy pártnak a programja, mert annak át kellene mennie mindenfajta demokratikus legitimációs állomásokon, míg valakik megszavazzák, elfogadják, és így tovább, és az programpontokat tartalmaz. Ez nem ebben az értelemben program, hanem az új politika megteremtésére tett első kísérlet. A szerző nem gondolja, hogy ezt a feladatot egymaga el tudná végezni.

 

Az a legnagyobb reményem a könyvvel kapcsolatban, egy értelmes beszélgetés indul végre arról, hogy 17 év után azokat a megközelítéseket, észjárásokat, téves ideákat, vagy ideák hiányát piedesztálra emelő gondolkodásmódot, amit eddig vitt az ország, nem kellene-e végre zárójelbe tenni, és egy új politikai korszakot nyitni, és a válaszom erre a kérdésre persze az, hogy igen.

 

Sok mondanivalóm volna, de tudom, hogy az időm az véges, ezért csak egy utolsó zárógondolatot szeretnék megfogalmazni.

 

Én Antall Józsefnek azon az álláspontján vagyok, és azt éreztem mindig magaménak, hogy magyar vagyok, tehát európai. Tehát általában soha sem szerettem azokat a vitákat, amelyek egy-egy itthoni álláspontot azzal akartak súlyosabbá tenni, legitimálni, elfogadtatni, hogy azt állítják róla, hogy európai, ezt soha nem szerettem. Mert azt gondoltam, hogy mindenre ki kell találni a magunk megoldását, és ha kigondoltuk a magunk megoldását, ki fog derülni, hogy azon nemzetekhez tartozok, akinek mind meg vannak a saját megoldásai, de a közös civilizációs gyökérzet miatt ezek mind egy irányba fognak mutatni, és ilyen értelemben európaiak.

 

Tehát nem szeretem az európaiság politikai párbunkóként való forgatását. Mégis most kell az európai dimenzióról is mondanom valamit. Ugyanis Európában szerintem egy új politikai korszak kezdődik. Azt nem tudom önöknek megmondani, hogy ez milyen következményekkel jár majd az intézményekre nézve. Mondjuk az Európai Unió egyes intézményeire nézve. Milyen következményekkel jár a kormányokra nézve, vagy a gazdaságpolitikákra nézve, de egy dolgot biztosan tudok, hogy egy fejezet könyvét, vagy lapjait lezárták Európában az elmúlt fél év során. Én azt gondolom, hogy ezeknek a szeleknek, amelyek ma Európát átjárják, meg kellene érkezniük Magyarországra is.

 

Az, amit Schöplin tanár úr ilyen liberális, vagy neoliberális mókuskerékszerűen írt le, azok a provincialitáshoz tartoznak most már Nyugat-Európában is, az a lejárt lemez, annak vége van. Aki azt mondja, az van egy brossurával hátrébb, új dolgok történtek Európában. Én még csak azt sem állítom, hogy ami történik ma szellemileg az európai politikai életben, az mind releváns volna Magyarországra. De hogy meg kellene vizsgálni, abban biztos vagyok. A könyv egyébként bevallatlan ezt a munkát is elvégzi.

 

Lényegében az önbecsülésnek azon a pontján áll a szerző, szándékom szerint, ahonnan azt tudja mondani az olvasóknak, meg a kritikusoknak is, amit Sárközy mondott legutóbb a francia elnökválasztás után, vagy közvetlenül előtte. Jár nekünk a jog, megillet bennünket az a lehetőség, és ezért a lehetőségért harcolni fogunk, ha nem adják oda. Mármint az a jog, hogy úgy beszélhessünk a nemzetről, hogy ne lehessen bennünket nacionalizmussal vádolni. Nem olyan körmönfontan fogalmazzunk, nem erről van szó. Hanem, hogy egyenesen beszéljünk a nemzet problémáiról, és még se állhasson elő olyan közhangulat, hogy a nemzetről való beszélés eleve nacionalizmusnak minősül. Hogy úgy akarunk beszélni a gazdaságról, hogy ne lehessen piacellenesnek mondani azt, amit képviselünk. És úgy akarunk beszélni a társadalomról, hogy ne lehessen populistának minősíteni azt, amit képviselünk.

 

Ezt a jogot ki kell harcolni, ez az európai fordulat lényege. Európában a politikai korrektség korábbi vaszubbonyát levető szabad szellemi szelek, áramlatok indultak meg, ahol lehet beszélni a nemzetről, a piacról, a piac és a társadalom viszonyáról, magáról a társadalomról, kultúráról. Ez nemcsak a francia elnök-választással állt elő ez a helyzet, ha Németországra vetjük a tekintetünket, ott befejezte a CDU a maga hosszas vitáját arról, hogy érvényes-e még a szociális piacgazdaság eszméje a globalizmus körülményei közepette, és azt választotta, hogy igen, és kibocsátotta az ehhez igazodó programját, ami szerintem egy kultúrtörténeti érdekesség, ha valaki elolvassa. De hasonlóképpen tartotta meg, védte meg a pozícióját és vitte győzelemre a gondolatait a holland Balkenende miniszterelnök úr, és sorolhatnám tovább.

 

Tehát azt szeretném mondani, hogy a könyv szeretne egy ablakot is nyitni, egy európai ablakot, amin keresztül az európai, az új európai gondolkodás fuvallatai megérkezhetnek a magyar közéleti vitákba is, és végre magunk mögött hagyhatnánk azt a szakaszt, anélkül, hogy bárkit bántanék, talán ezt elfogadják tőlem, mert magunkat említem, politikusokat első helyen, bár a közéletnek nem csak mi vagyunk szereplői. Azt a bántóan provinciális szakaszt magunk mögött kellene hagyni, amikor egy-egy politikailag minősített kategória gumicsontját rágja, rágja, rágja a teljes magyar politikai elit, és egyetlen értelmes, új, saját gondolatot is alig tud kipréselni magából. És az elmúlt időszakban egyre inkább ettől szenved szerintem a magyar közélet, nincsenek új gondolatok, új megközelítések, új észjárás, ezért áporodott a levegő, ami ma körüljárja a magyar közéletet.

Ideje kinyitni az ablakot. Ez a szándék vezetett engem, amikor a könyvet megírtam, és az első fejezetének címeként az Új Politika Programját választottam. Köszönöm szépen.

* * *

Csák János, a Helikon Kiadó Kft. tulajdonosa:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szeretettel köszöntöm önöket a magam és a Helikon Kiadó nevében. Nagyon örülünk, hogy ilyen szépen összejöttünk, nagy megtiszteltetés a számunkra. Köszöntöm a könyv szerzőjét, Orbán Viktor elnök urat, Körmendi Zsuzsannát, a könyv szerkesztőjét, illetve Schöplin György urat, európai parlamenti képviselőt.

A könyv kiadója a Helikon Kiadó, és amikor előkerült a könyv ötlete, akkor elkezdtem gondolkodni, hogy hogy is van ez. És arra jutottam, hogy, ami Amerikának Ronald Reagan, ami Angliának Margaret Thatcher, Franciaországnak Nicolas Sarkozy, az Magyarországnak Orbán Viktor. Társadalomlélektanilag és történelmileg. Hát akkor utána néztem, hogy ezeket a szerzőket ki adta ki, és örömmel jelenthetem, hogy Random House, a Simon and Schuster, illetve a HarperCollins kiadók sorába belépett a Helikon Kiadó, és ez nagy megtiszteltetés számunkra. Néhány technikai információ arról, hogy is zajlik ma ez az esemény, át fogom adni a szót Körmendi Zsuzsannának, aki a könyv szerkesztője, hogy mondjon egy néhány szót arról, hogy hogyan is született a könyv, utána a képviselő úrnak arról, hogy európai távlatból hogyan is fest ez az írás, és utána elnök úr is mond néhány szót. A végén hagyunk időt kérdezz-felelekre.

Még egy információ, szombaton 14 órakor a Helikon sátrában a Vörösmarty téren lesz a dedikálás, és a könyv a boltokba jövő hét közepén kerül, addig a Helikon honlapján, a Vörösmarty téren a Helikon sátraiban lehet megvásárolni. Ez nem a Helikon önzősége, hanem azért van, mert a nyomda sebessége ilyen.

Akkor én ezzel meg is köszönöm a figyelmüket, és Zsuzsanna kérem mondjon néhány szót.

Körmendi Zsuzsanna, a könyv szerkesztője:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szeretettel köszöntök mindenkit, és engedjék meg, hogy néhány gondolatomat elmondjam a könyvről, mint a könyv szerkesztője. Egy szerkesztőnek mindig a frissen elkészült könyv a legkedvesebb.

Orbán Viktor kéziratát mindössze néhány hete kaptam meg. Gyors és intenzív munkának kellett tehát következnie ahhoz, hogy megkapja a szöveg azt a végleges formáját, ahol minden a saját súlyának megfelelően van jelen, hogy minden mondat, minden szó, minden cím és alcím, a legutolsó jelző is rendben legyen, és híven közvetítse azt a tartalmat, amelynek szolgálatában áll.

Ez apró munka, amelyet a szerző nélkül a szerkesztő nem véglegesíthet, ha úgy tetszik közös szöszmötölés a mondatokon. Mégis talán a legérdekesebb fázisa egy könyv végleges formába öntésének. Soha sem mindegy, hogy három közelítő jelző helyett sikerül-e megtalálni az egyetlent, amely esetleg a negyedik, és azt sem, hogy az ismétléseknek meg van a maguk retorikai funkciója, vagy figyelmetlen volt a szerkesztő.

Orbán Viktorral pontosan úgy dolgoztam együtt könyvén, mint néhány évvel ezelőtt a Magvető Kiadó bármelyik írójával. Két évtizedes tapasztalatom, hogy minden szerző védi állításait és megfogalmazásait, de éppen azok a legnyitottabbak minden észrevétel iránt, akiknek nagyon fontos, hogy mit és miként mondanak el.

Orbán Viktornak nagyon fontos volt, hogy mit miként mond el. Egy ilyen munka során nem juthat eszünkbe, hogy a jobboldal legnagyobb pártjának elnökével vitatkozunk egy fél mondaton, mert a tekintélytisztelet nem tesz jót a javaslattételnek. Tudomásul kell venni, hogy a szöveg észrevétlenül önálló életre kelt, szép csendben éli a maga életét, kiköveteli magának a pontosságot, szembesül az újabb megoldásokkal, válogat köztük a saját törvényei szerint. Már nem a szerző és a szerkesztő beszélget, hanem a szöveg szembesül két emberrel, akik közül egyik a szerző, a másik pedig a szöveget önnön lehetőségeihez segíteni kívánó szerkesztő.

Talán nem árulok el műhelytitkokat, de az első változatban Orbán Viktor beszédeinek részletei terjedelmes jegyzetanyagban foglaltak volna helyet, de ezek a szövegrészek lényegük szerint jóval többek és súlyosabbak voltak, mint utalások. Így kerültek át végül ezek a részletek jelentősen megkurtítva a törzsszövegbe, segítve az olvasó eligazodását, és erősítve az állítások tartalmát. Ezért alakult ki az a forma, amelyben a jelen meditáció a múltban elmondottakkal karöltve egy teljesebb képet közvetítenek az olvasónak arról, hogy mi is történt velünk az elmúlt években.

Mi ez a könyv természete szerint? Talán hitvallás, talán egy program alapvetése, talán elmélkedés arról, hogy mi van most, miért van úgy, ahogyan van, és lehet-e másképpen is, mint ahogyan van. A szöveg olvasata csalóka, első benyomásom az volt, hogy szubjektív rálátás, egyéni értékelés, később ennek majdnem az ellenkezőjét éreztem. Azt, hogy alig van benne szubjektivitás, személyessége szemérmes, jelzésszerű, az értékelés pedig így vagy úgy mindannyiunkban megfogalmazódott, csak nem beszéltünk róla ilyen nyíltan és ilyen töményen. Ez a könyv arról szól, hogy lehet másképpen is. Rólunk szól, Magyarországról szól. Arról, hogy lehet más az ország, lehet más az életünk, a kedélyállapotunk, lehet más a jövőnk, lehetnek, legyenek is mások az értékeink, mint amit hétköznapjaink valósága belénk szeretne szugerálni.

Ez a könyv eloszlatni kívánja azt a legendát is, hogy a Fidesz és a jobboldal pártelnöke piacellenes, szabad verseny ellenes. Ez a könyv Európára figyel, csak éppen nem szolgai módon. Európa sikeres erős országainak politikájára, világtrendekre figyel. Európa sikeres politikusaitól vett idézetekkel erősíti saját álláspontját. A közgazdászok, gazdasági és pénzügyi szakemberek biztosan másképpen fejtenék ki elképzeléseiket. De bizonyos, hogy tudnak kapcsolódni ennek a könyvnek az állításaihoz. Ez a könyv tehát vitára szólít, nem kőbe vésendő, hanem megfontolandó szempontokat ismertet, nyílt és nyíltságra ösztökél. A hűségről is szól, az élhetőbb élet jogáról, amely mindenkit megillet, egy félelmek és fenyegetettség nélküli országról is szól, amelyben oly sokan hittünk a rendszerváltoztatás idején.

Olyan országról szól, ahol az állam nem megbüntetendő és továbbfacsarandó adóalanyoknak tekinti az állampolgárt, hanem érték van, és naponta bizonyítja, hogy egyik legfontosabb feladata éppen az, hogy megmutassa: a vastörvények nem lehetnek a húzóerőre, a többségre rakott vasbilincsek. Ez a könyv a jéghegy egytized része, a kilenctized lent van a felszín alatt, ott van a polgári kormányzás négy éve is, amelyről, és ez talán hiányozhat az olvasónak, itt most nem esik szó. De talán egy második kiadás majd ezt kiegészíti. Az erős Magyarország nem csak álom, nem csak a bennünk élő kép, amit még mindig őrzünk magunkban. Hiszen az erős Magyarország megteremtése 1988 és 2002 között elkezdődött. Ez a könyv tehát az eszményeinkről is szól, arról, hogy mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy milyen Magyarországon élünk. És arra szólít, hogy ezt az erős Magyarországot meg lehet teremteni.

Végezetül engedjék meg, hogy megosszam önökkel a szerzőről egy személyes emlékemet. Önök között nyilván sokan nálam sokkal jobban ismerik őt, vannak köztünk olyanok, akikről tudom, hogy ifjú kora óta, évtizedes munkakapcsolat alapján ismeri. Én csak 1999-ben ismertem meg Orbán Viktort személyesen, ekkor mutattak be neki, és még mindannyian emlékszünk rá, ekkor már vagy egy éve szivárgott az emberek tudatába a démonizálás lassú mérge. Üldögéltem tehát a Parlament egyik szobájában, és várakozással a szoba nyíló ajtajára néztem. A miniszterelnök lassan, talán túlzottan is lassan közeledett, nem is értettem miféle játék ez, talán a méltóságteljesség hangsúlyozása. Kezet nyújtott, bemutatkozott, leültünk, és azt mondta: elnézést kérek a térdem megsérült a focipályán, és most ha megengedi felteszem a lábam az asztalra. Ettől minden hirtelen nagyon emberivé változott, minden feszültség eltűnt, aki ott szemben helyet foglalt, az egy ember volt, egy esendő ember. Történetesen Magyarország miniszterelnöke, aki nem játszott semmiféle szerepet, csak egyszerűen megsérült, ezért húzta lassan maga után a lábát. Hasonló mederben folyt a beszélgetés is, mely nyílt volt, közvetlen és manírtalan.

Én ezt a képet őrzöm magamban Orbán Viktorról, és bár nem kívánom példabeszéddé stilizálni ezt a kis történetet, mégis arról is szól, hogy ne legyenek előítéleteink, és legyen bennünk elegendő immunanyag a démonizálások semlegesítésére. S legyen szó mai állapotainkról, vagy bármi egyébről, mindig csak a józan ítélőképességünkre, döntéseinknél a szívünkre is hallgassunk, és csak a saját szemünknek higgyünk. Köszönöm a figyelmüket.

Schöplin György professzor, a Fidesz európa parlamenti képviselője:

Jó Napot Kívánok Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A könyvet körülbelül kilenc nappal ezelőtt kaptam meg, természetesen elektronikus formában, és nem tudtam letenni. Akkor én Straasbourgban voltam, más elfoglaltságom is lett volna, de leültem, olvastam, és akkor hiába zavartak, most nagyon fontos dolgom van, ezt a könyvet olvasom. Tényleg egy izgalmas könyv, számomra legalábbis, és hát remélem, hogy ebben nem vagyok egyedül.

Nos, mi a mondanivalója ennek a könyvnek, véleményem szerint. Alapvetőleg a könyv arról szól, hogy van egy eszme, vagy ideológia, egy gondolkodásmód, amit körülbelül arra lehet leegyszerűsíteni, ha mozog, piacosítani kell. Most ebből kiindulva azt hiszem, hogy látjuk, hogy ez mennyire egy leegyszerűsített, leredukált formája az emberi életnek. És azt hiszem, hogy ez a könyv egyik legfontosabb mondanivalója, hogy az élet nem ennyire egyszerű. És hogy ez igazából embertelen, mert magát az embert redukálja le egy ilyen piaci szereplőre, és nincs semmi más szerepe az életben. Tehát itt személyes véleményem szerint a radikális individualizmus ideológiájával állunk szemben, és ide tartozik a globalizáció is.

Ennek természetesen, ezt nem kell külön kihangsúlyoznom, van egy nagyon komoly magyar vetülete. Mélyebb szinten a gazdasági determinizmus problémájával állunk szemben. Na most ez nagyon elterjedt Magyarországon is, más volt kommunista államban is, hogy mindent a gazdasági érdek mozgat. Ezt én személy szerint tagadom, szerintem ez egyáltalán nem így van. De tudom, hogy nagyon sokan nem értenek egyet velem. Hát oké, ez a demokrácia, nem kell velem egyetérteni. Mi mindannyian tudunk tévedni. A problémám ezzel a központúsággal az, hogy az emberi összetettséget egy tényezőre leegyszerűsíti, és azt hiszi, hogy mindenki tulajdonképpen megvásárolható. Mert alapvetőleg ez a piacosítás mondanivalója. És ehhez még hozzáteszi még azt is, hogy nincs más lehetőség. Nincs alternatíva, csak így lehet.

Egyébként, akit ez érdekel, itt a marxisták és a liberálisok nagyon közel állnak egymáshoz. Ez számomra mindig is egy ilyen izgalmas probléma volt. Tulajdonképpen egyformán gondolkodnak, hogy a gazdaság mozgatja az embereket. Lehetséges, hogy ezért volt ennyire könnyű az átállása az akkori marxista elitnek, legalábbis retorikailag marxista, magát marxistának valló ehhez a neoliberális állásponthoz.

Felmerül a kérdés, hol van ebben Európa? Hát Európa ebben úgy játszik szerepet, hogy Európában komoly erők léteznek, többek között a néppárt, az Európai Néppárt, ami azt mondja, hogy nem. Nem lehet az életet leegyszerűsíteni gazdasági érdekekre, mert vannak területek, vannak térségek, amelyeket védeni kell a piaccal szemben. Ezekről elég sok mondanivalója van a könyvnek, ezt én mindenképpen tudom támogatni. Na most itt hosszú történeteket tudnék erről mesélni, de szerencsére a szervezők erre nem adtak erre nekem időt, hogy mivel találkoztam azokban az években, amikor Angliában éltem, és az egyetemen tanítottam, és hogy néz ki egy piacosított egyetem. Nem nagyon kellemes.

Tehát mindezzel azt akarom mondani, hogy tényleg vannak területek, ahol a gazdaságközpontúság pusztító, kártékony. És ez az, amit a könyv nagyon világosan feltár, hogy ezzel kell nekünk szembenéznünk, mert Magyarországon ez a nézet nagyon elterjedt. Részben a kommunizmus öröksége következtében. Az európaiság mai felfogása szerint azt mondja, hogy igen, fontos a piac, egyes dolgokat tényleg nagyon hatékonyan csinál, de valamit a piac képtelen elintézni, képtelen kezelni. Azt hiszem, hogy a mi feladatunk, és ez derül ki a könyvből, az, hogy világossá tegyük, hogy hol vannak azok a területek, ahol emberi értékek a legfontosabbak, és nem a piac értékei.

Tehát nagyon szépen köszönöm Elnök Úrnak, Viktornak, hogy megadta nekem ezt a lehetőséget, hogy elolvassam a könyvét. Köszönöm figyelmüket.


orbanviktor.hu