Jó napot kívánok Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntöm a jelenlévőket, különösen azokat, akik 20 évvel ezelőtt a sátorveréskor is itt voltak már Lakitelken.

Mindannyian tudjuk, hogy történelmi helyen jöttünk ma össze, Lakitelek történelmi helyszín, és mondjuk ki büszkén, az egész közép-európai történelem szempontjából sorsdöntő események zajlottak itt, a történelemkönyvek lapjaira kívánkozó gondolatok és mondatok váltak itt közkinccsé. Mondjuk ki, legyünk rá büszkék, itt volt a meghatározó indító pontja annak a folyamatnak, amely végül is elvezetett bennünket az 1990-es első szabad választásokig, majd tovább egészen Magyarország NATO és Európai Unióba történő csatlakozásáig, vagyis elvezetett bennünket oda, hogy Magyarország hosszú idő után ismét a nyugati világ része lett.

Kik gyűltek össze akkor itt Lakitelken? Azt hiszem azok, akik úgy gondolták, hogy Magyarország előtt egy új jövő áll, akik úgy gondolták, hogy Magyarország kiszabadulhat a 40 éve tartó diktatúra fogságából, és a saját útjára léphet. Azok jöttek össze, akik felismerték, hogy a világban már új szelek fújnak, és ami eddig volt, az nem mehet, nem is megy majd így tovább, eljött tehát a tettek ideje, mégpedig a közös, és józan cselekvés jegyében.

Annak, ami 1987-ben itt Lakitelken történt, számomra az egyik legfontosabb jellemzője az volt, hogy józan emberek gyűltek össze. Akik józanul és felelősséggel tekintették át az ország akkori helyzetét és lehetőségeit. Azok az emberek gyűltek itt össze, akikből kialakult végül is az a politikai nemzedék, amely Magyarországon véghez vitte a rendszerváltoztatást, valójában tehát az ország nyugatos kultúrájú és nyugatos vonzódású gondolkodói jöttek itt össze.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A rendszerváltásnak ugyanis az egyik történelmi távlatból tekintve valószínűleg a legfontosabb értelme és célja éppen az volt, úgy is fogalmazhatnék, hogy a rendszerváltoztatók elsődleges politikai küldetése az volt, hogy a II. világháború után a Kelethez csatolt Magyarországot visszavigyék oda, ahová a kulturális és történelmi értelemben tartozik, vagyis Nyugathoz, a Független Államok Közösségébe.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A rendszerváltoztató nemzedék volt, amelyik kimondta, hogy a Nyugathoz tartozunk, nyugati ország vagyunk, és nem keleti. Kimondta, hogy mi nyugati demokráciát akarunk, amely a keresztény kultúrára, a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjére épül, nem pedig keleti típusú áldemokráciát, amit végső soron a hatalom önkénye működtet, ha érdekei úgy kívánják, akár erőszakkal is. Bőven volt alkalma a magyar nemzetnek megismerni és megtapasztalni, milyen is keleti típusú áldemokráciában élni, s ne felejtsük el, kérem önöket, hogy egyetlen pillanatig sem szűntek meg azt a rendszert is demokráciának hívni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Azt gondolom, minden okunk meg van arra, hogy büszkék legyünk, hogy a rendszerváltó nemzedék, elsősorban azok, akik itt voltak Lakitelken, képes volt, képesek voltak történelmet írni. Nyugodtan mondhatjuk, hogy egy igazi nyugatos politikai nemzedék lángja lobbant fel itt Lakitelken, és később majd az ország néhány más fontos politikai helyszínén is. Lakitelek azóta is világítótorony a számunkra, amelynek fénye gondoskodott arról, hogy húsz év alatt se térjünk le arról az útról, amin elindultunk, mármint mi, akiknek a számára az akkori lakiteleki találkozó sokat jelentett.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Lakiteleki nyilatkozat részlet: „A magyarság történelmének egyik súlyos válságába sodródott. Népmozgalmi erejében megroppant, önhitében és tartásában megrendült, kohéziójának kapcsai tragikusan meglazultak, önismerete megdöbbentően hiányos. Összeomlással fenyegető gazdasági válságnak néz elébe. A magyar etnikumot példátlan széttagoltság sújtja, nemzetünknek nincs közösen vállalható jövőképe.

Ezek a mondatok húsz évvel ezelőtt fogalmazódtak meg, mégis szinte mindannyian azt érezzük, hogy ma is szóról szóra aktuálisak. Ez felveti azt a kérdést, azt jelenti-e mindez, hogy nem volt értelme az egésznek. Azt, hogy ezek a mondatok most is aktuálisak, azt jelenti-e, hogy hiába volt minden, rendszerváltás és a rá következő tizenegynéhány esztendő.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Sok minden történt az elmúlt húsz év alatt, és sokféle hangot is hallani manapság, olyanokat is, akik azt mondják, hogy naivak voltunk, elhibáztuk, másképpen kellett volna, túl engedékenyek voltunk, talán radikálisabbnak kellett volna lennünk. Vannak hangok, amelyek azt mondják, hogy nem jutottunk valójában semmire, a közös erőfeszítéseink, küzdelmeink, sikereink és kudarcaink is hiábavalóak voltak, mert akkor a rendszerváltás időszakában valamit alapvetően rosszul csináltunk.

Szeretnék vitába szállni ezzel a nézettel. Meggyőződésem, hogy a legnagyobb baj, ami ma velünk történhet, az, hogyha a keserűségnek és a csalódottságnak ezeket az emberileg egyébként érthető érzelmi kitöréseit komolyan beengedjük a gondolatainkba, és ott helyet foglalnak, beköltöznek, és elbizonytalanítanak bennünket. Annál nagyobb hibát nem tudnánk, és ez a nemzedék hitem szerint nem tud elkövetni, minthogyha most elbizonytalanodik, ha hagyja, hogy a világítótorony, a lakiteleki világítótorony fénye elhalványuljon, esetleg kialudjon, és elfelejtsük, hogy hova is indultunk húsz évvel ezelőtt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mi akkor félig ösztönösen, az idősebbek nyilván inkább tudatosan ragaszkodtak a nyugati demokrácia eszméihez és eszközeihez. Ragaszkodtak a nemzeti függetlenséghez, a népakarathoz, a népakarat által megválasztott intézményekhez, és sorolhatnám tovább. Ezen a ponton szeretném nagyon határozottan kijelenteni, hogy erre a ragaszkodásra, a nyugati demokratikus megoldásokhoz és módszerekhez való ragaszkodásra igen is mindannyian legyünk büszkék, mert helyesen tettük, amit tettünk. Ha nem így tettünk volna, ha nem a demokratikus megoldást kerestük volna a rendszerváltáskor, akkor ma Magyarország a mainál is kilátástalanabb helyzetben lenne, egyszerűen azért, mert akkor nem tudnánk ragaszkodni többé a demokráciához, akkor ma már senki sem tudná megmondani ebben az országban, hogy ki az aki demokrata, és ki az, aki nem. Ki az aki tisztességes, ki az, aki nem. Kire számíthatnak az emberek és kire nem.

Igen, Kedves Barátaim, sok tekintetben talán naivak voltunk, de nem az volt a naivitás, hogy itt Lakitelken és az ország más pontjain is józan megoldásokat kerestünk, hanem az volt a naivitás, hogy úgy gondoltuk, hogy 40 év alatt felépült diktatúrát néhány év alatt le lehet bontani.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az volt a naivitás, hogy nem vettük észre, hogy nem egy nagy fába vágtuk a fejszénket, hanem egy hatalmas erdőbe. Ma felnőttebb és érettebb fejjel már láthatjuk, hogy milyen sűrű erdőt kezdtünk akkor kivágni. Én azt tanácsolom inkább magunknak, hogy köszönjük meg a gondviselésnek, a szüleinknek, a nagyszüleinknek, a tanítóinknak azt az áldozatos nevelőmunkát, amellyel olyanná neveltek bennünket, hogy annyira hittünk a demokrácia eszméjében, egy nem demokratikus világban, hogy akkor ne menjünk neki fejjel a falnak, és ne vigyük a falnak Magyarországot se. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Lakitelek ezt jelenti a számomra, józanságot, demokratikus nyugati elkötelezettséget és felelősséget.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az is igaz, és erről keveset szoktunk még magunk között is beszélni, hogy mindannyian, nemcsak mi magyarok, hanem talán minden közép-európai nép, mondjuk úgy, hogy annak polgári, jobboldali vagy nemzeti erői rögtön 1990 után, rövid időn belül elszenvedtünk egy nagy vereséget. Ez is belejátszik abba, hogy talán lebecsüljük annak értékét, hogy a demokrácia eszközeihez és eszméihez elkötelezettek voltunk már az 1980-as évek második felében is. Igen, 1990 táján elszenvedtünk egy vereséget, de nem itthon szenvedtük el, hanem a nyugati világban szenvedtük el.

Ugyanis 1990 után ha önök akarnak, akkor olvashatnak erről szóló tanulmányokat, az volt a nagy kérdés a Nyugat számára, hogy most hogy változások állnak be Közép-Európában, mifajta fenyegetést is jelent mindez a Nyugat számára. Mitől kell félni. Hiszen a kommunizmus, a szovjet birodalom összeomlott, milyen újfajta fenyegetés érkezhet, mi okozhat problémát ebben a térségben.

És ezt a mérkőzést, és ezt a vitát elvesztettük, mert a nyugati közhangulat itt most nem részletezendő, de talán sokak által jól ismert okokból úgy alakult, hogy nem az összeomlott kommunista diktatúrák túlélési törekvéseit és túlélő hálózatainak újszerveződését, hanem a második világháború előtti veszélyes eszméket nevezték meg első számú fenyegetésnek. Antiszemitizmus és sovinizmus, 40 év kommunista diktatúra után az igazi fenyegetés a nyugati világ számára a mi térségünkből nem a kommunista rendszer, a valóban hosszú ideig életben maradt, felépült, kifinomult eszközökkel megerősített diktatúrája, illetve annak túlélése, hanem valami ötven évvel ezelőtti veszedelem.

A nyugati világ arra az álláspontra helyezkedett, itt a balkáni konfliktus nyilván döntő szerepet játszott, hogy 1945 előtti veszélyes eszmék feléledése az igazi veszedelem Közép-Európában. Ezt a mérkőzést tehát elveszítettük. Kétségkívül ezen túl is követtünk el hibákat, nem is keveset az elmúlt húsz év során. De meggyőződésem, hogy a hiba egyszer sem az volt, hogy ragaszkodtunk a demokrácia módszereihez és eszméihez, a demokratikus megoldásokhoz, ellenkezőleg, azt hiszem, hogy ez az, ami ott tartott bennünket mind a mai napig a nyugati világ népei között.

Nekem meggyőződésem, az első MDF-es kormány működése is erről győzött meg engem, hogy a nyugati világ az egyetlen hely, ahol Magyarország független ország lehet. Magyarország csak akkor lesz független és erős ország, ha a nyugati világ népeinek közösségéhez tartozik. Ezért magam is, bár nem voltam itt az első lakiteleki találkozón, de mint ehhez a nemzedékhez, politikai nemzedékhez, a rendszerváltó nemzedékhez kapcsolódó személy, én büszke vagyok Lakitelek akkori szellemére, a józanságra, a megfontoltságra, a felelősségteljességre és a demokratikus változtatás szellemére.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ahogy nem lehet egy diktatúrától megszabadulni egyik napról a másikra, így az alapvető kérdés is velünk maradt és a ma is velünk van. Higgyék el, ma is aktuális. Így hangzik: Kelet vagy Nyugat?

Sötét korszakban élünk ma Magyarországon, nevezzük csak a nevén, hiszen napról napra újabb és újabb bizonyítékok kerülnek felszínre. A maffiapolitika korában él ma Magyarország, ez az igazság. Ez a tény azt mutatja, hogy még nem sikerült véglegesen visszakapaszkodnunk a nyugati demokráciák világába. A huzavona még tart, a múlt erői újra és újra igyekeznek visszahúzni bennünket. Ezért érdemes megerősíteni magunkban, hogy nem akarunk tágítani a jövőben sem attól a meggyőződésünktől, hogy Magyarország a nyugati országok közösségéhez tartozzon. Ahogy mondta Széles Gábor, félreértés ne essék, nem a Nyugat miatt, hanem magunk miatt.

Akkor is így van ez, hogyha a történelem során a nyugati államoktól gyakran nem azt kaptunk, amit vártunk, vagy amit érdemeltünk volna. Akkor is, ha a nyugati államok sem viselkednek mindig nyugati államokhoz méltóan. Akkor is, ha látjuk, olyan jelenségek ütik fel a fejüket a nyugati térfélen, amelyek egyáltalán nem a kedvünk szerint valók. Mi mégsem a Nyugat miatt, hanem magunk miatt akarunk a Nyugathoz tartozni, mert függetlenek és erősek akarunk lenni, és nekünk Keleten nincs semmi keresnivalónk, ott nekünk semmilyen babér sem terem, csak alárendeltség, és kiszolgáltatottság.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Érdemes tehát a Nyugatra néznünk akkor is, amikor számunkra kedvező fordulat bontakozik ott ki. Szemben mondjuk az 1990-es évek elejének időszakával. Hiszen most éppen változik a nyugati széljárás, új szelek fújnak Európában. Aki akarja láthatja, aligha lehet nem észrevenni már, hogy Európában nemcsak egy új politikai, de egy új szellemi korszak is elkezdődött. Ez az új szellemi korszak a szemünk láttára szüli meg az új európai politikát.

Azt kell mondanom, hogy Európa felébredt az erkölcsi relativizmus utópiájából. Igen valljuk be, hogy a magunk mögött hagyott fél évszázad során egy olyan kulturális áramlat söpört végig a kontinensünkön, amely alapjaiban kérdőjelezte meg, vonta kétségbe Európa kulturális örökségét, hagyományait és értékeit. Ez volt az erkölcsi relativizmus korszaka, amit köznapi nyelven talán úgy tudok kifejezni az önök számára, hogy „Nincsen jó és rossz, csak attól függ” van.

Ez a korszak zárul most le éppen Tisztelt Hölgyeim és Uraim. Európa végre kilábal a bódulatból, és a kábító korszellemből nem kér többet. Arra készül a kontinens, hogy új európai politikát hozzon létre, és azokat más szellemi alapokra építse. A vén kontinens éppen most szedi össze az erejét és mondja ki országról-országra, hogy van jó és rossz, van gaz, és van hamis, van helyes és van helytelen, és kimondja, hogy ez az alap az, amire lehet építkezni, ebből az alapból fakad majd Európa jövendő ereje, és csak ez ad biztonságot az európai embereknek.

Egész Európa ráébredt arra, hogy az ultra liberálisnak mondott, én az egyszerűség kedvéért szélsőséges liberálisnak mondanám, szóval, ezzel a térképpel nem lehet célba érni, mert ezen a térképen minden máshol van, mint a valóságban. Ez a térkép nem a valóságos világot írja le, hanem egy soha, sehol nem létezett elméleti gazdaságot, amely a magunk fajta helyzetben lévő országoknak soha sem fog kedvezni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Európa szakított néhány további, korábban tabunak tűnő téveszmével. Most mondják ki egyre hangosabban Európában, hogy a pénz nem mér mindent jól, hogy a magántulajdon nem mindenhol jobb, mint a közösségi tulajdon. Éppen most hallani Európában, hogy az egészségügyet, az oktatást és a kultúrát nem lehet piaci elvre helyezni. Éppen most mondják ki, hogy nem igaz, hogy minél nyitottabb egy gazdaság, feltétlenül annál jobb is. Mindannyian látjuk, hogy az új szelek, ha nem is látjuk, legalábbis érezzük, egy irányba fújnak, egy megújított szociális piacgazdaság irányába. Vagyis Európa megindult egy nagy ívű, egészséges és reményt keltő politikai megújulás ösvényén. Lehet ismét néven nevezni a dolgokat, ki lehet mondani Európában, hogy fontosak a nemzeti hagyományok, a nemzeti szuverenitás, a család, az erkölcs, a munka, az erős középosztály, a társadalmi kohézió, a keresztényi szolidaritás, a szociális biztonság és az érdem szerinti előrejutás.

Igen Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezen a hangon, és ezekkel a szavakkal beszélnek most már Európában. A megújuló Európában ismét a cselekvő alkotó, értékteremtő és családszerető ember eszménye kerül előtérbe. Én tegnap a bajorok nagy kormányzópártjának, a Keresztényszociális Uniónak a kongresszusán vettem részt, ahol nemcsak a bajor vezetők, hanem a német kancellárasszony is felszólalt. Nagyjából a következőképpen fejezte be beszédét: „Büszke vagyok arra, hogy németnek születtem, büszke vagyok arra, hogy Németországban élhetek, és szeretem a hazámat”. És ahhoz, hogy ezt ki tudjuk mondani, ehhez Németországban a jobboldal győzelmére volt szükség. Ez az új hangulat, ez az új hang Európában Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

De nemcsak e tekintetben fújnak új szelek Európában, a hozzánk való viszony is változik. Az a bizonyos elvesztett mérkőzés is elérkezett a második felvonáshoz. Minden mérkőzés legalább két félidőből áll.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A rendszerváltás idején a II. világháború előtti veszélyes eszmék újraéledését látták a fő veszélynek, és nem a kommunizmus továbbélését. Zárójelben jegyzem meg, hogy a dilemma igazából nem fair már a 90-es évek elején sem, mert a minket sújtó világháború előtt minket sújtó eszmék éppúgy nem Közép-Európából származtak, mint a kommunizmus, hanem Nyugatról. De miután nincs hová fellebbezni a történelem igazságtalanságai miatt, ezért a legjobb az, hogyha ismét a józan észhez folyamodunk, és észrevesszük, hogy változás történik Európában. Meg van ennek az oka, elsősorban Oroszország újabb megerősödése, felemelkedése, és soha nem látott gazdasági ereje kényszeríti erre Nyugat-Európát. Most már egészen másképpen tekintenek a szovjet időkből itt maradt egykori elvtársakra, azok hálózataira, és az Oroszországhoz hasonló politikai jelenségekre.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Oroszország expanziója, újraerősödése egy valóságos kihívást jelent a Nyugat számára. Olyan fenyegetést, olyan kihívást, amely Közép-Európából kiindulva elérheti az Európai Uniót, sőt elérheti a szövetségesek katonai erejét is. Európában bizony elszaporodtak Putyin pincsijei, és ezt most már mindenki kezdi veszedelmesnek látni.

Ezek az új szelek, Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezek az új szelek Magyarország számára és a jobboldal számára, a rendszerváltó erők számára az egykori eszméinek és stratégiáinak helyességét bizonyítja, valamint arra biztat bennünket, hogyha már ilyen szelek fújnak, akkor fordítsuk bele vitorlákat, és mondjuk ki, hogy valóban mi is a küzdelem igazi tétje ma Közép-Európában, és Magyarországon. Ugyanis mindaz, amiről beszéltem Tisztelt Hölgyeim és Uraim, számomra azt jelenti, hogy Közép-Európában új küzdelem kezdődik, és új harctereken folyó küzdelem indul meg a diktatúra maradványainak lebontásában. Talán kapok még néhány percet, ha megengedik. Ez volt a bevezetés, most szeretnék a lényegre térni.

Ugyanis a lényeg, ami a mi mai életünket illeti itt Magyarországon, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, az az, hogy az elmúlt másfél-két esztendő során lelepleződött valami. Nem egyszerűen egy tény, hanem egy politikai folyamat. S a lelepleződés nem egyszerűen csak politikai hazugságokról, vagy éppen az aktuális hatalom, vagy kormány lelepleződéséről szól, hanem sokkal többről van itt szó.

Kérem, gondoljunk vissza, néhány évvel ezelőtt arról igyekezték meggyőzni Magyarországot, hogy egy fontos átalakulás, egy generációváltás indult meg és zajlik a magyar baloldalon. Megjelent az új magyar baloldal, amely fiatalabb, korszerűbb, modernebb, nyitottabb, és európaibb, mint a régi volt. Minket Tisztelt Hölgyeim és Uraim történelmi, politikai és valljuk be, emberi tapasztalataink egyaránt arra intettek, hogy ebben kételkedjünk, mert tudtuk, hogy a nyitottság, európaiság az nem merül ki abban, hogyha a szürke elvtársi öltönyöket luxus kis szettekre cserélik, és nem merülhet ki abban sem, hogyha az elvtársi, mondjuk úgy, hogy döcögő bikfa nyelv helyett sima, de üres európai lózungokat hallhatunk nap, mint nap.

Voltak hát kételyeink ennek a minőségi váltásnak a természetét illetően. Ám azt is tudomásul kell vennünk, hogy az embereknek a bizalma odafordult a magát megújultnak hirdetett baloldal felé. Az emberek is bizalommal voltak e folyamat iránt, s ezért nem is érdemes hibáztatni senkit, mert az emberek mindig hinni akarnak és reménykedni a jövőben, akármilyen nehéz is a helyzet. Mostanra azonban kiderült, hogy az új baloldal valójában nem más, mint egy újfajta milliárdos klikk, amely bevezette Magyarországon a maffia politikát, amely pillanatnyilag teljesen eluralta a magyar közéletet. Ez az új baloldal lényege, és semmi több.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A régi baloldallal sok mindenben nem lehetett, nem is tudtunk egyetérteni. A legtöbb kérdésben éles vita volt a rendszerváltó erők és ő közöttük a kezdet kezdetétől. De azért egy valamit ők is elismertek a rendszerváltoztatás kezdetekor. Azt, hogy valamifajta mélyebb megújulásra, még ha nem is így hívták, de ezt gondolták, valamifajta erkölcsi megújulásra is szüksége van Magyarországnak. És valamelyest ne felejtsük el azért, jóvá akarták tenni a jóvátehetetlent, valamilyen formában mindig beszéltek arról, hogy helyre kellene hozni a múltat, még ha mi úgy gondoltuk is, hogy a múltat először is nem lehet helyrehozni, és különösképpen nem ők azok, akik alkalmasak az ilyen fajta kísérletre.

De Kedves Barátaim, mindezt világosan megfogalmazva azt azért mondjuk ki, hogy bizonyos erkölcsi alapokat, mondjuk a szociális felelősség létezésének a kérdését, a régi baloldal legalább nem kérdőjelezett meg, ha úgy tetszik  a rendszerváltoztatásnak ezt a morális alapját ők is elfogadták.

Sőt, én személy szerint, lehet, hogy nem mindenki ért velem egyet, de én azok közé tartozom, akik a ’80-as évek második felében, különösen a vége felé felgyorsult megtérését, az egykori kommunista rendszert szolgáló értelmiség tekintélyes részét is őszintének gondoltam. Hogy az egypártrendszer az állampárt szolgálata után valóban ők is valami tisztább, valami frissebb, valami emberibb, valami őszintébb, valami demokratikusabb felé vágyódtak, és úgy gondolták, hogy azért érdemes részt venniük a rendszerváltásban. Én hiszek abban, hogy ez őszinte volt, még akkor is, ha úgy látom, hogy a bal liberális értelmiségi barátaink azóta visszaesők lettek, és ismét egy diktatúra kiépítésének a szekértolói és kiszolgálói ma Magyarországon, kritikátlan, nemcsak értelmiségi, minden fajta kritikátlanságot elmondhatunk ezzel kapcsolatban.

Kedves Barátaim!
Ennyit a régi baloldalról. Azt akartam csak mondani Önöknek, hogy az elmúlt 15 évben a milliárdosok közé felemelkedett, felkapaszkodott klikk ledöntötte azokat az eszmei alapokat, amelyeket legalább részben a régi baloldal magára és az országra nézve elfogadott. Számukra ma semmilyen világítótorony, nemhogy Lakitelek, semmilyen világítótorony és semmilyen iránytű nem létezik. Az új baloldal három tekintetben mutatta meg az igazi arcát. Lerombolta a rendszerváltás erkölcsi fundamentumait, tönkre tette a gazdaságot és elindította a hatalommal való visszaélés politikáját.

A legtalálóbban úgy fejezhetjük ki, ami történik, úgy fogalmazhatjuk meg a maffiapolitika lényegét, elnézést, hogy túlságosan az aktualitások sekélyesebb terepére viszem a mai tanácskozást, hogy egyfajta Zuschlag-modellt építenek ki, aminek az a lényege, hogy központilag szervezik meg Magyarország és a magyar polgárok erőforrásainak ellopását. És már nemcsak azoknak a forrásoknak az eltulajdonítását, törvénytelen eltulajdonítását szervezik meg központilag, hanem most már azokat a pénzeket is, amelyeket egyébként nem a magyarok állítottak elő, hanem az Európai Unióból küldenek nem a kormánynak, hanem Önöknek, Magyarország polgárainak. Azokat a forrásokat is maffiamódszerekkel tüntetik el, amit azért küldenek nekünk, hogy Magyarország a történelem sorscsapásai után erőforráshoz juttasson, és azokat egy történelmi léptékű felzárkózás érdekében a magyar emberek életszínvonalának javítása érdekében használhassuk fel.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezért jutottunk oda, hogy húsz évvel a lakiteleki találkozó után azt kell mondanunk, hogy az ott elmondott, ott elhangzott mondatok tekintélyes része igaz, én kicsit másképp fogalmazok, de ez a lényegen nem változtat. Magyarország ma szociális válságban vergődik. A családok 75 százalékának semmilyen pénzügyi megtakarítása nincs, és lassan eléri a 3 milliót azoknak az embereknek a száma, akik vagy egyedül, vagy olyan családban élnek, hogy a havi bevételük nem fedezi a hónap végén a kiadásaikat. Ez ma a nemzet legfontosabb problémája, Tisztelt hölgyeim és Uraim!

Ez a szociális válság, ebbe a szociális válságba vitte bele Magyarországot az új baloldal, amely arra a kérdésre, hogy miért teszi ezt - ezzel a kérdéssel gyakran találkozunk jóindulatot mímelő baloldali újságíróktól, amikor interjút adunk -, hogy csak nem képzeljük, hogy szándékosan teszik ezt. Erre a kérdésre ma azt kell mondanunk: de igen.

Az a helyzet, hogy lehet, hogy a cél nem az, hogy Magyarországon szociális válságot idézzenek elő, de pontosan tudják, hogy annak a maffiapolitikának a következménye, amit folytatnak, az a szociális válság. És ez a tény hidegen hagyja őket, Tisztelt Hölgyeim és Uraim. Ez a legsúlyosabb vád talán, amit egy demokratikus rendszerben meg lehet fogalmazni a fennálló hatalommal szemben, de nem tehetünk mást, Lakitelek húsz éves évfordulóján világosan és egyenesen kell beszélnünk, hányadán is állunk egymással.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A szociális válság előidézése minden más korábbi bűnnél nagyobb. Ez már eddig is személyes tragédiák sokaságát idézte elő. Családokat és emberi sorsokat tettek tönkre, emberi életek kerülnek naponta veszélybe. De az a veszély, ami ezen az úton vár ránk, mint nemzeti közösségre, ezeknél a jelenségeknél is sokkal nagyobb és mélyebb. Sokan azt gondolják, mert a válság szó már olyan, mint a „jó reggelt” a magyar ember fülének, hogy a szociális válság is olyan, mint a többi, mint a politikai, vagy a pénzügyi, amit majd valahogyan egy-két év alatt meg lehet oldani, néhány okos ember összehajol és kivergődünk belőle.

Szeretném Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim világossá tenné, hogy a szociális válság, az én felfogásom szerint, nem egy rövid lejáratú, rövid kifutású válság, hanem egy történelmi korszak, amellyel hosszú évtizedekig kell majd együtt élni, ha egy nemzet egyszer belesüllyed. Én tehát egy hosszú, elhúzódó történelmi korszak kialakulásának a veszélyéről beszélek. Amikor megszűnik a szociális háló, amikor olyan világban élünk, hogy társadalmi csoportok végzetesen és véglegesen lecsúsznak, amikor összeforraszthatatlanul szakad ketté a társadalom. Amikor megszűnik egy országban az egymás iránti felelősség, és az egymás iránti kötelezettség. Amikor az állam szerepe teljesen háttérbe szorul, elhomályosodik, a törvény elgyengül, a feketegazdaság elhatalmasodik, elfogy a közbiztonság, és megszűnik a közellátás.

Ne felejtsük el, mindennek következtében tömeges elvándorlás indulhat meg Magyarországról, ez a legnagyobb veszély, ami ma bennünket fenyeget Tisztelt Hölgyeim és Uraim. Mert a legjobb erőink fognak először itt hagyni bennünket, a legjobb erőink. Először elmennek az orvosaink, akik már mennek, a kutatóink, aztán jönnek a mérnökeink, aztán jönnek a képzett szakmunkásaink, és itt maradunk mi, akik nem akarunk, vagy nem tudunk elmenni innen Magyarországról. És akkor kinek a munkája fogja ezt az országot a felszín felett tartani.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A szociális válság azt jelenti, hogy Magyarország újra a Kelet felé sodródik. Oroszország, a legtöbb Rolls Royce-t ott adják el, de a szegény tenger ott a legszélesebb.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az a küzdelem, hogy Kelet vagy Nyugat, mint mondandóm elején ezt a gondolatot már felvázoltam, még nem dőlt el. Ezért aktuális ma Lakitelek, ezért fontos minden mondat, ami húsz évvel ezelőtt hangzott el, és ezért fontos, hogy azok az értelmiségiek, akik Lakitelken akkor felemelték a hangjukat, ne engedjék, hogy a nyugatias mivoltukat az európai szellemű főáramhoz való tartozásukat bárki is meg merje kérdőjelezni. Mert ha van valahol magyar koncepciójú Nyugat, ha van valahol, ahol elértük azt a mondatot, hogy „Csak akkor lehetsz jó európai, ha jó magyar vagy”, ma az éppen a lakiteleki sátorban összejöttek közössége. Ez egy nyugatos gondolkodású, nemzeti elkötelezettségű erő.

És akkor most jutottam el mondandóm lényegéhez, mert azt mindannyian tudjuk, hogy könnyebbik része a dolognak nevén nevezni a bajt. Az sem túl nehéz, ha az embernek van ebben némi iskolázottsága, hogy a bajok okát is felfedje. Még a cél megfogalmazása sem különösebben nehéz feladat egy húsz éves lakiteleki közönség számára. Azonban ennél eggyel bonyolultabb választ adni arra a kérdésre, hogy hogyan. Erről szeretnék néhány szót szólni.

Én szeretném Önöket itt Lakitelken ismét meggyőzni arról, hogy méltóan a húsz évvel ezelőtti történések szelleméhez, nyugati megoldást válasszanak Magyarország számára. Ne engedjék, hogy arra kényszerítsenek bennünket, hogy a demokrácia keretein és módszerein kívül keresünk megoldást a válság megoldására. Ne engedjék, hogy a magyar jobboldal, a magyar nemzeti oldal belesodródjon egy olyan helyzetbe, hogy belelökjenek, vagy belecsaljanak bennünket egy olyan helyzetbe, amellyel kiírjuk magunkat a számunkra éppen kedvezően most megújult új európai fősodorból. Ezért ragaszkodjunk a demokratikus megoldásokhoz, bármit is teszünk, ellenállunk vagy cselekszünk, az ehhez való jogunkat mindig a demokráciából vezessük le.

A jobboldalnak nemcsak szociálisnak kell lennie a következő évtizedekben, hanem demokratikus erőként is kell, hogy gondoljanak ránk az emberek. Ezért én egy olyan megoldást javasoltam, és javaslok most is a helyzet megoldására, amely nyugati. Ez a népszavazás, ahogy mi hívjuk, a szociális népszavazás. Ez egy parlamenten kívüli cselekvés. Mindannyian tudjuk, hogy egy olyan politikai rendszert építettünk fel 1990-től kezdődően, és mi ebben egyetértettünk, amely a hangsúlyt a „népakarat”-ra, a „népképviselők által kifejtett akarat”-ra, a „parlamenti akarat” kifejezésre építette fel.

Ma azonban, mint sokan mondták, csapdahelyzetben van, vagy vis major helyzetben van Magyarország és a magyar demokrácia. Csak parlamenti eszközökkel, amelyeket nem akarok lebecsülni, és végképp helytelennek tartanám, ha leértékelnénk, de csak ilyen eszközökkel ma változást, oly sürgető változást elérni nem lehet. Tehát parlamenten kívüli demokratikus eszközökre is szükségünk van.

Meggyőződésem, hogyha ezen a térfélen keresgélünk, akkor csak olyan eszközökhöz szabad nyúlni a jobboldalnak, amely eszköz demokratikus, erőszakmentes és egyre szélesebb összefogást eredményez, nem pedig egyre szűkülő élcsapat kialakulását hozza létre. Ilyen eszköz kell nekünk, összefogást teremt, az összefogás és a támogatottság előfeltétele, mert a magyar ember pontosan tudja, hogy mi milyen kockázattal jár, hogy békés legyen, demokratikus legyen, és eredményre vezessen. Ezek azok a szempontok, amelyeket megfogalmazhatunk magunkkal szemben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mindig is vajákosnak tartottam, béljóslással azonos értékűnek, ha valaki fél évre előre pontos politikai forgatókönyveket vázolt fel, az ilyen ember nem hisz a demokráciában, az ilyen ember az avantgarde-hoz tartozik, aki mindig mindent jobban tud. Fél évre előre is jobban meg tudja mondani, hogy hogyan fog bekövetkezni egy változás. Én nem vagyok közéjük tartozó, én azt nem tudom megmondani Önöknek, hogy pontosan hogyan fog bekövetkezni, de azt, hogy be fog, azt tudom. Azt is, hogy miért, azt is nagyjából, hogy mikorra tehető, amikor ez be fog következni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Akkora tehető és akkor fog ez bekövetkezni, amikor egy katartikus élményen mennek át Magyarország polgárai. És ez már nincs már nagyon messze tőlünk. Egy olyan katartikus élményről beszélek, amely megtisztító, mint a szó is tartalmazza, amely megtisztító erejű, amely egy új kezdetet tesz lehetővé. Amikor hirtelen néhány pillanatra megvilágosodik valami, ami mindent megváltoztat. Amely megváltoztatja az erőviszonyokat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ez a pillanat akkor következik majd be, amikor sokmillió magyar - nem avantgarde, nem kiscsoportok -, sokmillió magyar egyszerre rájön, hogy nincs egyedül, hogy az, amit ma ő gondol a kormányzatról, a helyzetéről amiben van, meg arról, amit tenni szeretne, az nemcsak az ő gondolata, hanem több millió ember gondolata, és ez kifejeződik. Ez lesz a népszavazás elsöprő győzelmének a pillanata. Amikor mindenki rájön arra, hogy mi a népakarat, hogy pontosan mit is akarnak, hogy a szociális kérdések, és a szociális válság megoldása nem elszakítja, hanem pontosan ellenkezőleg, össze fogja hozni Magyarország polgárait, és egy demokratikusan kifejezett népakarat után érvényt is fog szerezni az akaratának.

Ebben hinni kell, ha demokraták vagyunk, bátran hihetünk benne, hisszük, hogy demokratikusan és erőszakmentesen a magyar nép érvényt fog szerezni az akaratának, és világossá fogja tenni nemcsak a mostani kormány, hanem minden leendő hatalom előtt, hogy azért a víz az úr. Csak el kell jönni a pillanatnak, amikor képes az erejét megmutatni, és meggyőződésem, hogy a népszavazás egy ilyen demokratikus megmutatási lehetőséget hoz majd el mindannyiunk számára.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Szent Mihály napja is van, ez két okból fontos. Először is azért, mert talán három évvel ezelőtt a Medgyessy utáni első kormány is ezen a napon alakult meg. A jelekből tudni kell olvasni, mifelénk Szent Mihály napjára van egy mondás, és aki ezen a napon alakít kormányt, nem hiszem, hogy ki tudja magát vonni a hatása alól. Ez a mondás nagyjából úgy hangzik, hogy Szent György napján, kihajtáskor mindenki lehet pásztor, de Szent Mihálykor, behajtáskor csak az pásztor, aki elszámol.

Így van ez Tisztelt Hölgyeim és Uraim. És meglehet az elszámolás a mi ízlésünk szerint kicsit messzire húzódik, halasztódik, de abban mindannyian hihetünk, hogy el fog következni. Magyarországon a dolgok nem mehetnek így tovább. Változtatni kell, és egyre több ember érzi, egyre több kisember is érzi, aki nem foglalkozik politikával, hogy hatalma ma Magyarországon egyedül az igazságtalanságnak van, az igazság pedig erőtlen. Az igazságtól való elhagyatottság érzése pedig egyre erősebb Magyarországon. És egy nép, amely úgy érzi, hogy elhagyatott az igazságtól, előbb-utóbb törekedni fog arra, hogy megtalálja, ez a pillanat el fog érkezni. Aktuális lesz Németh László gondolata, aki ezt írta valamikor talán nekünk is: „Át kell építenünk társadalmunk hatalmi struktúráját, hogy a gerinc a test középvonalába kerüljön, és olyan vezérlő réteget kell az élre juttatunk, amelynek tudomása van a testről és a helyzetéről.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Minden okunk meg van arra, hogy bizakodjunk. Ne engedjék, hogy pillanatnyi hangulatok legyenek önökön úrrá. Gondoljanak arra, hogy mit gondoltak a jövőről önök, mint képzeltek önök a jövőről 1985-86-ban. Egyszer csak 87-ben összejöttek az emberek itt Lakitelken, három év sem kellett, és már hazamentek az oroszok. Nem volt többé kommunista diktatúra. Választhattunk parlamenti képviselőket. Gondoljanak arra, hogy milyen kép lebegett az Önök szeme előtt 1994-ben, tíz évvel később, amikor a nemzeti tábor szétdőlt, hogy egy klasszikust idézzek. A rendszerváltó erők egyik része nyíltan átállt az előző rend híveinek és utódainak táborába. És úgy tűnt, hogy az egész jobboldal, a nemzeti oldal, polgári oldal jövője megpecsételődött, nem egy választási ciklusra, hanem 20-30 évre, és ’96-ban már volt Polgári Szövetség és ’98-ban megnyertük a választásokat.

Arra kérem Önöket, hogy gondoljanak mindig ezekre az időpontokra, és akkor hinni tudnak majd abban, hogy most, 2007-ben bátran mondhatjuk, hogy 2008 tavaszán a köztársasági elnök úr által megjelölt népszavazási időpontban ismét be fog következni egy változás, amely alapvetően változtatja meg a hangulatunkat, és egy új kezdetet indít el Magyarországon.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy veszélyes gondolat azonban a nyilvánvaló kormányzati tehetetlenség mellett is, itt van a levegőben, amivel kezdenünk kell valamit. Sokhelyütt hallom az országban, mi sem tudnánk mást csinálni. Olyan a helyzet, hogy ebben, egy ilyen szituációban szinte mindenki ugyanazt tenné. De Pokorni Zoltán alelnök úr azt szokta mondani a Fidesz elnökségi ülésein, hogy „hát lehet, de a zsiráfnak, meg az egérnek is hét csigolyája van, mégis micsoda különbség, pedig ugyanaz az a helyzet.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nekünk nem azt a kérdést kell feltenni, hogy tudnánk-e valamit kezdeni a helyzettel? Nekünk egy sokkal egyszerűbb kérdést kell megválaszolnunk. A helyes kérdés úgy hangzik: újra meg tudnánk-e tenni? Hiszen egyszer már megtettük. 1998-ban a polgári nemzeti oldal egyszer már egy Bokros-csomag után egy fenyegető szociális válságból kivezette Magyarországot. Igen, 1998-ban már megtettük, hogy a megszűntetett alanyi jogon járó családi pótlékot visszaadtuk. Megtettük, hogy eltöröltük a tandíjat, hogy ismét volt mindenkinek gyed.

Igen egyszer már megtettük, tehát a helyes kérdés nem az, hogy tudnánk-e valamit kezdeni ezzel a helyzettel? A helyes kérdés az, hogy meg tudnánk-e ezt újra tenni? És erre a kérdésre pedig az a válasz, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy meg tudjuk, abban az esetben, ha Önök épp úgy hisznek abban a gondolatban, mint én, hogy nem lehet ezt az országot soha sem úgy tönkre tenni, hogyha a polgári nemzeti erők összefognak, akkor közös erővel mi ne tudnánk azt újra felemelni.

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!


orbanviktor.hu