A kommunizmus egy őrült eszme volt

2015. november 21.

Ma már senki sem vitatja, hogy a nemzetiszocializmushoz hasonlóan a kommunizmus is egy őrült eszme volt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások közelgő emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen.

A Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (Szorakész) és a Gulag Emlékbizottság ünnepségét a VI. kerületi Derkovits Gyula Általános Iskola udvarán tartották, ebben az épületben volt ugyanis 1945-1948 között a szovjet állambiztonság börtöne.

 
Orbán Viktor azt mondta: amikor a nemzetiszocializmus őrült gondolata háborúba rántotta a világot, és a megroggyant nyugati világ felismerte, hogy a léte forog kockán, szövetségre lépett egy másik őrült gondolattal, a nemzetközi szocializmussal, a kommunizmussal és annak gazdájával. Így tört be a szovjet világ Európába.
 
"Saját biztonsága fejében a Nyugat végül tálcán nyújtotta át a Szovjetuniónak Európa szabadságszerető népeinek jelentős hányadát" - fogalmazott a kormányfő.
 
Hangsúlyozta: "az egész nemzet nevében emlékezünk a meghurcoltakra, fejet hajtunk az elhunytak előtt, kifejezzük tiszteletünket a hazatérteknek, és vigyázunk a még élőkre". A Gulag táboraiba sok százezer magyart szállítottak a Kárpát-medence minden részéről, hadifoglyokat, civileket, politikai elítélteket - idézte fel a miniszterelnök, hozzátéve: az 1944 őszétől 1948-ig elhurcoltaknak csak mintegy ötöde élte túl a megpróbáltatásokat. Mindezt egy Európában született őrült gondolat hozta létre - mutatott rá.
 
"Ma már senki sem vitatja, hogy a nemzetiszocializmushoz hasonlóan a kommunizmus is egy őrült eszme volt, senki sem vitatja a kommunizmus bűneit, de (...) hosszú és rögös utat kellett bejárnunk, amíg idáig eljutottunk" - mondta Orbán Viktor, arra utalva, hogy a rendszerváltás utáni két évtizedben Magyarországon "a mindenkori jobb- és baloldal külön-külön cipelte saját történelmi terheit", és folyt a vita arról, "kinek a zsákja nehezebb". Itt volt az ideje lezárni ezt az időszakot, ezért lett 2015 a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások nemzeti emlékéve - jegyezte meg.
 
Orbán Viktor arról is beszélt, felemelő érzés volt, amikor végre szabadon lehetett emlékezni a kommunizmus áldozataira. Azt is fontosnak nevezte - "különösen most, amikor Európa ismét támadás alatt áll" -, hogy a magyar fiatalok ismerjék a 20. századi diktatúrák szellemi eltévelyedéseit, és azzal az elhatározással nőjenek fel, hogy ez ne történhessen meg soha többé.
 
"Tisztelet a hősöknek, kegyelet az áldozatoknak!" - zárta beszédét a kormányfő.
 
Az ünnepségen - amelyen részt vett mások mellett Boross Péter volt miniszterelnök és több kormánypárti országgyűlési képviselő - Menczer Erzsébet, a Szorakész elnöke a megemlékezés helyszínéről szólva azt mondta: a szovjet megszállás után, minden emberi joggal szemben, óriási igazságtalanságok történtek e börtön falai között, amiben az akkori magyar kommunista szimpatizáns hatóságok is bűnösök voltak.
 
"Ma már egy óvodában is tudják (...), hogy magyar hatóságok hivatalos közreműködésével szedték össze a zsidónak minősülő személyeket a második világháború vége felé, és erre nincs bocsánat" - fejtette ki, felhívva a figyelmet azonban arra is, hogy "ugyancsak magyar hatóságok közreműködésével vittek el a Szovjetunióba bírósági ítélet nélkül, csak gyanú alapján, osztályidegenként magyar hazafiakat".
 
A Gulagot túlélők évtizedekig nem beszélhettek arról, mi történt velük. Azzal azonban - folytatta -, hogy az Országgyűlés 2012-ben a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává nyilvánította november 25-ét, merőben megváltozott a helyzet, így ma már a kormány és a történettudomány képviselőivel közösen emlékezhetnek.
 
Menczer Erzsébet azt is mondta: "egy olyan Európában élünk, ahol jelenlegi szövetségeseinknek - jobbára a második világháború győzteseihez sorolják magukat - nekünk kell megmagyaráznunk, hogy az emberi jogok nem csak akkor sérülnek, ha valakit zsidósága miatt visznek el egy haláltáborba. Az emberi jogok ugyanis nem származástól függenek. A haláltábor pedig, amely Sztálin Szovjetuniójában hamarabb állt már a szögesdrótjaival, magasfeszültségű kerítésével, mint a kontinensen, Európában, éppúgy haláltábor, mint Auschwitzban".
 
A Szorakész elnöke szavait azzal zárta, hogy mindennek ellenére a nemzet nagy sikere a mai nap, "élünk, itt vagyunk, feldolgozzuk a múltat, és nem hagyjuk megismétlődni a gyalázatot".
 
A megemlékezés után a résztvevők megkoszorúzták az iskola - az egykori börtön - falán lévő emléktáblát, majd kegyeleti séta indult a Terror Háza Múzeumhoz.
 
Az eseményen készült fotók a Fotógaléria rovatban tekinthetők meg.
 
A miniszterelnök beszédének leirata a Beszédek rovatban olvasható el.
 
MTI, Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010