Az önzésnek és a hatalomvágynak nincsenek vértanúi

2007. október 6.

A magyarság számára a XXI. században a szabadság és a függetlenség mindenek előtt nemzeti összetartozást, a nemzet egységét jelenti, azt, hogy minden lehetőséget kihasználunk a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítésért - jelentette ki Nagyváradon Orbán Viktor.


Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején sok nemzetiséghez tartozó emberek döntöttek úgy, hogy létrehoznak egy közös nemzetet a Kárpát-medencében. Rájuk emlékezve, és az általuk kijelölt utat követve ki kell mondani, hogy az egységes nemzet számunkra olyan érték, amiért szabadságunkban áll megtenni mindazt, amit a legjobbnak gondolunk – mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke reggel Érmihályfalván, az aradi vértanúkra és az ötvenhatos forradalom után kivégzett Sass Kálmán református lelkészre emlékező ünnepi istentiszteleten.

Az anyagi érdek hajszolásának, az önzésnek és a hatalomvágynak nincsenek vértanúi, mártírokat csak eszmék, értékek és közösségek teremtenek – emlékeztetett Orbán Viktor. A mártírokra emlékezve kifejtette: az igazság túlmutat az emberi életen, erőt vesz apátián, szétszórattatáson és példát mutat a mának, amiben az igazság követése ugyanúgy nem könnyű, mint ahogy nem volt az 1849-ben vagy 1956-ban.

A nehézségek azonban nem adnak felmentést senkinek – hangsúlyozta Orbán. Ha valaki e fontos érték híján vállalkozik közéleti szerepre, nem lehet más, mint hamis próféta vagy ügyeskedő politikus. Emlékeztetett Ravasz László püspök egykori szavaira, aki szerint előbb szeretni kell egy igazságot, csak utána lehet embereket mozgósítani, befolyásolni, vezetni az igazság által kijelölt irányba.

Arról is szólt, hogy az értékek, a követésre választott igazság szabja meg, mikor, hogyan lehet szolgálni, és nem a napi érdekek. Így gondolták ezt az aradi vértanúk, de így látta a Maléter Pál bujtatása és a magyarság ügyének szolgálata miatt halálra ítélt Sass Kálmán is. Igazságért, eszméikért vállaltak mártírhalált, ami máig ható példa, s ami arra figyelmeztet, hogy a közös föld, hit, hagyományok, az egységes nemzet igazságát akkor is szolgálni kell, ha a feladat nehéz vagy lehetetlennek tűnik.

Délután Szacsvay Imrének, az Országgyűlés egykori jegyzőjének, és az 1848-1849-es szabadságharc mártírjának nagyváradi szobra előtt tartott megemlékezésen mondott beszédében Orbán Viktor kifejtette, hogy a határok jelentősége és szerepe érezhetően csökken, s az elkövetkező években még inkább csökkeni fog. Beszéde végén kijelentette: az Európai Parlamentben is olyan embernek kellene képviselnie az erdélyi magyarokat, aki teljes szívvel hisz a magyar függetlenségben és szabadságban.

Az ünnepségeket követő sajtótájékoztatón, a novemberben esedékes romániai európai parlamenti választások kapcsán Orbán Viktor kifejtette: sajnálatosnak tartja, hogy a romániai magyarságnak nem sikerült közös európai választási listát állítania, ám ha az erdélyi és partiumi magyarság helyi elitje mögéje áll, "mindenkinek jut hely a nap alatt", mert van elég magyar szavazó. Csak bátorság, önbizalom és hit kell a mozgósításhoz. Kijelentette, ahhoz, hogy az erdélyi magyarság összefogásának esélye ne enyésszen el, Tőkés László az 1989-es temesvári események vezéralakjaként személyében testesíti meg ezt az eszmét, így ő a legalkalmasabb annak képviseletére az Európai Parlamentben.

Hangsúlyozta, a döntés a romániai szavazók kezében van, ám a magyarságnak célszerű olyat választani, aki teljes szívvel, hitelesen képviseli érdekeiket. Újságírói kérdésre válaszolva a Fidesz elnöke úgy fogalmazott, az általa vezetett párt teljes mellszélességgel Tőkés László mögött áll, ami azt jelenti, hogy személyesen ő maga is részt vesz kampányában bármikor, amikor a jelölttől meghívást kap. Mint elmondta, ez nincs ellentétben az Európai Néppárt deklarált elveivel, mert ez a politikai erő is Tőkés Lászlót támogatja.


orbanviktor.hu


A beszéd leirata elolvasható a Beszédek rovatban.

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010