Az osztrák döntés a józan ész győzelme

2016. január 22.

Orbán Viktor miniszterelnök a józan ész győzelmének tartja, hogy Ausztria bejelentette: korlátozza a menedékkérők létszámát. A kormányfő pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról is beszélt, hogy a kormány már dolgozik a 2017-es költségvetésen.

Az osztrák döntés a józan ész győzelme

A menedékkérők létszámának korlátozásáról szóló osztrák döntést Orbán Viktor úgy kommentálta: "a dogmatikus gondolkodás végül is kapitulált a valóság és a józan ész előtt".

Európa nem tud korlátok nélkül, ellenőrizetlenül óriási idegen embertömegeket befogadni - hangsúlyozta a miniszterelnök, aki szerint ez mondatott ki a bécsi intézkedésben is. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a magyar álláspont szerint a legjobb, ha egy bevándorló sem jön.

A migránsok útvonalának esetleges átterelődését firtató kérdésre a kormányfő úgy reagált: "az útvonal oda terelődik, ahova akar, de hogy Magyarországon nem megy majd keresztül, az egészen biztos". Emlékeztetett, hogy a magyar-román határ egyes szakaszain már megtörtént egy esetleges határzár előkészítése, és a kerítésépítéshez szükséges kapacitások is megvannak.

Orbán Viktor ismét kritizálta az általa "brüsszelizmusnak" nevezett jelenséget, amely szerinte abban áll, hogy a nemzetállamoknak nem engedik a problémák megoldását, hanem közös európai megoldást emlegetnek, miközben nem történik érdemi lépés. A hatáskörök elvonása a nemzetállamoktól úgy, hogy közben azokat Brüsszel nem tudja ellátni, gyengíti az Európai Uniót - mondta.

A kormány alkotmánymódosítási tervéről szólva - amely alapján önálló tényállás lenne az alaptörvényben a terrorveszélyhelyzet - a miniszterelnök úgy nyilatkozott: azt akarják, hogy a terror elleni fellépésben Magyarországnak is legyenek meg azok a lehetőségei, amelyekkel a legtöbb nyugat-európai ország rendelkezik. Ehhez az ellenzék támogatását kérték, de - jelezte - "még nem áll jól az ügy". Szerinte az ellenzéki kritikáknak nincs ténybeli alapjuk. Ha csak a töredéke igaz lett volna az elmúlt években mindannak, amit a baloldaliak diktatúraveszély-ügyben mondtak, "szügyig állnánk az önkényben" - fogalmazott, kijelentve: "Magyarország Európa egyik legszabadabb országa".

A kormány kiáll Lengyelország mellett

A miniszterelnök a rádióinterjúban ismét kiállt Lengyelország mellett. Szerinte a lengyel kormány nem tett olyat, ami miatt az EU-nak kritikát kellene megfogalmaznia. Brüsszelt irritálja, ha erős nemzetállamok vannak és azok egyenesen beszélnek. Ez "pavlovi negatív reflexeket vált ki az európai bürokratákból" - mondta.

Szerinte Közép-Európa semmiben nem marad el a demokrácia követelményeit tekintve a kontinens nyugati felétől. Sőt vannak olyan jelenségek, amelyek Közép-Európában nem fordulhatnának elő. "Képzelje el, ha a magyar kormány elérte volna azt, hogy egy közérdeklődésre számot tartó, az emberek biztonságát veszélyeztető tömeges atrocitás esetén - mint amilyen a kölni volt - a magyar médiának sem az állami, sem a magán része erről napokig ne adjon hírt. Ön szerint én hány napig maradhattam volna hivatalban?" - példázta.

"Hátrább az agarakkal, a nyugatiaknak semmilyen erkölcsi és ténybeli alapjuk nincs arra, hogy demokráciakritériumokat kérjenek rajtunk számon" - mondta.

A kormány már dolgozik a 2017-es költségvetésen

Belpolitikai kérdésekre rátérve a kormányfő közölte: bár "a működő magyar reformok eredményei most, januárban jelennek meg az életünkben", a kabinet már dolgozik azon, hogyan néz majd ki - az idei első félévben elfogadandó - 2017-es költségvetés.

Jelezte, a jövő évi büdzsében is a családok támogatása lesz a prioritás, emellett szeretnének eljutni oda és egy áttörés jellegű lépést tenni azért, hogy ne csak a gazdasági összteljesítmény arányában csökkenjen az államadósság, hanem ténylegesen is.

Közölte: a következő években bővülő gazdasági lehetőségek nagy részét a kormány a magyar családok megerősítésére és otthonhoz juttatására fogja fordítani.

A családok otthonteremtési kedvezményét (csok) a miniszterelnök úgy jellemezte mint a gazdasági növekedést és a családokat egyszerre segítő otthonteremtési rendszert. Szerinte ezzel sikerül változtatni a lakáspiac bénultságán és a gyermekvállalást nehezítő bonyolult lakáshoz jutáson.

A kormány a taxisok oldalán áll

Orbán Viktor kitért az elmúlt napok budapesti taxistüntetésére is, amellyel kapcsolatban megerősítette, hogy a kormány szerint igazuk van a taxisoknak. Hangsúlyozta: egyértelmű, mindenkire vonatkozó szabályozásra van szükség, amelyet be kell tartatni. A következő napokban lesznek is ilyen változások - tette hozzá.

A fővárosi agglomeráció tömegközlekedéséről szólva megemlítette, hogy folyamatosak a tízmilliárdos nagyságrendű elszámolási viták arról, ki kinek tartozik. "Az együttműködés ezen a területen nem megoldott" - mondta, hozzáfűzve: ezért egyetért Tarlós István főpolgármesterrel abban, hogy ilyen nehézségek esetén tiszta vizet kell önteni a pohárba, és mindenkinek a saját feladatát kell ellátnia. A Budapesten belüli tömegközlekedés fenntartása az önkormányzat feladata, a helyközi közlekedés biztosítása pedig a kormányzaté - tette egyértelművé.

Ha a gazdasági reformokkal és az illegális bevándorlás veszélyeinek elhárításával megbirkózott a kormány, akkor "csak megoldunk már néhány buszjáratot" - jegyezte meg.

A miniszterelnök interjújának leirata az Interjúk rovatban olvasható el.

mti; fotó: mti/Máthé Zoltán

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010