Biztos alapokon az egészségügyi rendszer

2014. március 10.

A kormány biztos alapokra helyezte az egészségügyi rendszert, a kórházak adóssága negyedével csökkent, és 300 milliárd forintos fejlesztési program zajlik az ágazatban – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn Nagykanizsán.

A miniszterelnök a Kanizsai Dorottya Kórház két fejlesztési programjának zárásaként tartott avatón azt mondta: 2010-ben úgy gondolta, négy év elteltével az lehet a legjobb hír, hogy egyetlen kórház sem dőlt be, de ennél többre futotta Magyarország erejéből.

"A magyar egészségügyi rendszert biztos alapokra helyeztük". A kórházak adósságát a négy évvel ezelőtti 120 milliárd forintról a negyedével sikerült csökkenteni, közel 400 program keretében 300 milliárd forintot meghaladó fejlesztés zajlik az ágazatban, és sikerült megfordítani a trendet, így a 2009-es szint alá szorult az egészségügyi dolgozók elvándorlása – sorolta az eredményeket a kormányfő.

Hozzátette: 22 új mentőállomás épült és 60 megújult, illetve 200 új mentőautót állítottak szolgálatba, az egészségügyet érintő bérrendezés jóvoltából pedig "mintegy 100 ezer orvos és ápoló helyzetét sikerült megkönnyíteni". A béremeléshez és fejlesztésekhez szükséges forrásokat nem máshonnan vonták el, hanem leginkább a népegészségügyi termékadóból befolyt összegből teremtették elő – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.

A kormányfő arra emlékeztette a szavait többször is tapssal megszakító hallgatóságát, hogy március 1-jétől "új időszámítás kezdődött Nagykanizsán", mert a korábban felhalmozott 6,3 milliárd forintos adósságból a várost a kormány teljes egészében kiváltotta. Ezzel együtt az elmúlt négy évben 35 milliárd forintnyi fejlesztés érkezett a városba, vagyis "Nagykanizsa jó vásárt csinált kormányával".

Orbán Viktor felidézte, hogy a négy évvel ezelőtti kormányváltáskor nemcsak a magyar gazdaság talpra állítását vállalták, hanem "az összeomlás szélére sodródott magyar egészségügy" megmentését is. "Magyarország újraiparosításának programja pehelysúlyú mérkőzés volt ahhoz képest, amivel az egészségügy újjászervezése közben szembe kellett néznünk" – fogalmazott.

A nagykanizsai kórház mintegy 3,5 milliárd forintos újonnan épült sürgősségi osztályának és infrastruktúrafejlesztési programjának avatása kapcsán arra is emlékeztetett, hogy az intézményben ilyen átfogó rekonstrukció több mint 20 éve nem volt. A mostani fejlesztés eredményeként "a kor technológiai színvonalának megfelelő, optimálisan kihasználható, költséghatékonyan és fenntartható módon működtethető egészségügyi intézmény jött létre" - jelentette ki a kormányfő.

Utalt ugyanakkor arra is, hogy további fejlesztések is folyamatban vannak, a nagykanizsai mentőállomást is részlegesen felújították, illetve egy új mentőautót is szolgálatba állítottak. Konszolidálták a kórház működését, a dolgozók bérfejlesztésére pedig közel félmilliárd forintot fordítottak tavaly és tavalyelőtt.

A miniszterelnök kiemelte: a 2008-as, vizitdíj és kórházi napidíj elleni népszavazáson "közösen mondtunk nemet arra, hogy a magyar egészségügyi rendszerből üzletet csináljanak", pedig 2007-ben "már ott sündörögtek a kormány mögött a befektetőknek álcázott spekulánsok", akik kész tervekkel rendelkeztek a magyar egészségügy teljes privatizációjáról. Belegondolni is rossz, mi történt volna, "ha az egészségügy az extraprofitot kergető spekulánsok kezébe kerül, éppen csak egy évvel a válság kirobbanása előtt" – mondta.

Úgy fogalmazott, hogy a közműcégek privatizációjakor az új tulajdonosok "annyit kértek tőlünk, amennyit nem szégyelltek", és ugyanez történt volna az egészségügyben is. "Úgy tekintettek a társadalombiztosítást egyébként becsülettel megfizető magyarokra, mint akik csak potyautasok a rendszerben, és arra akartak kényszeríteni minket, hogy vegyünk jegyet oda, ahol egyébként bérletes helyünk van" – mondta Orbán Viktor.

Kijelentette: vannak viták arról, hogy milyen eredményeket ért el vagy érhet el Magyarország, de "egyetlen épeszű ember", még az ellenzéket támogató magyarok sem vonhatják kétségbe, hogy "Magyarország a jövő felé fordult, a maga útját járja" és ismét van jövője, amivel kizárólag saját maga rendelkezik. "Ne engedjék, hogy Magyarországot bárki visszafordítsa abba a félhomályos zsákutcába, ahonnan olyan nagy erőket mozgósítva sikerült megtalálni a kiutat" – szólított fel.

Orbán Viktor azt mondta, az elmúlt négy esztendőben a kormány azt tartotta a legfontosabb feladatának, hogy "megvédje a magyar embereket és megvédje az érdekeiket" a bankokkal, a rezsicégekkel, a brüsszeli bürokratákkal szemben, de köszönetet mondott azoknak, akik viszont "megvédték a kormányukat".

Derültséget keltve úgy fogalmazott: "saját magunk dicsérete olyan fontos dolog, hogy nem bízhatjuk másra". De komolyra fordítva a szót, mindenki láthatta, hogy "a szakadék széléről kellett visszarántani Magyarországot" – mondta. A választási kampányra vonatkozó gondolatait azzal zárta, hogy egy nagy hagyományú polgári városban csak annyit mondhat: Soli Deo gloria (Egyedül Istené a dicsőség).


mti, fotó: Miniszterelnökség/Botár Gergely, videó: kormany.hu
 

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010