El lehet érni az előrehozott választásokat

2007. május 23.

Az MTI két, Orbán Viktorral Felcsúton készült interjút közölt ma le. Az elsőben az elnök hamarosan megjelenő könyve is szóba került, míg a másodikban a magyar gazdaság problémáiról mondja el véleményét Orbán Viktor.


Orbán Viktor elmondta: kedden készült el Egy az ország című könyve, amelyet január óta írt. Mint mondta, év eleji országértékelő beszédére készülve derült ki, hogy több a mondanivalója, mint amit akár több beszédben is el lehet mondani, ezért döntött úgy: könyv formájában fejti ki gondolatait. (A könyv a május végi könyvhétre jelenik meg.)

A pártelnök szerint ebben a munkában nem programpontok, hanem elvek vitáját akarja lefolytatni, ami eddig nem történt meg a közéletben. Azt senki sem vitatja el a Fidesztől, hogy tud és jól tud kormányozni, mégis rendszeresen találkozunk azzal a kérdéssel, miért nincs program, holott van - folytatta Orbán Viktor. Úgy vélte: mivel eddig nem vitáztak arról, hogy milyen társadalomszervezési eszmére érdemes szakmai programokat építeni, ezek a programpontok szétesőek maradtak. Csak az elvek vitája abroncsozza össze a szakmai javaslatokat - fűzte hozzá.

Orbán Viktor jellemzése szerint a kormányzati hatalmat jelenleg olyan társadalmi eszme, a neoliberalizmus nevében gyakorolják, amelynek lényege, hogy az élet minél több területét helyezze piaci alapokra. Ezt mi vitatjuk, mert szerintünk az emberi-társadalmi élet nem gazdasági jellegű szeletét a piacelvűség és a nyereségérdekeltség elve helyett a kölcsönös felelősségvállalás, vagy pontatlanabbul a szociális piacgazdaság eszméjére kell építeni - fejtette ki.

Arra a kérdésre, hogy a politika alkalmas-e ennek a vitának a lefolytatására, Orbán Viktor azt mondta: a magyar közélet provinciális, elpárolgott belőle szinte minden olyan tényező, ami egy szellemi vitához szükséges. Ezért nem is annyira a politikai osztálytól várja a vita lefolytatását, hanem azt reméli, hogy a magyar értelmiség feltámad "tetszhalotti állapotából" és újra virulenssé, inspirálóvá teszi a közéletet. Hozzátette: a vita és egy új alkotmány kidolgozása elvileg összeköthető, sőt talán célszerű is lenne, de a magyar politikai közállapotokban nem látja reális esélyét a megegyezésnek.

Pártelnöki újraválasztása kapcsán azt mondta: míg legutóbb az volt a feladata, hogy felkészítse a Fideszt a 2006-os választásokra, mostani megbízatása az, hogy a Fideszt "elvigye a hídig". Kifejtette: most fel kell készítenie a Fideszt a következő megmérettetésre, ami szerinte azért izgalmas, mert nem lehet tudni az időpontját. Orbán Viktor szerint egyszerre kell hosszú távú építkezést folytatni és közben mindig alkalmas állapotban lenni arra, hogy a Fidesz akár holnap át tudja venni az állam és a kormányzati munka irányítását. "Magyarországnak sürgősen előrehozott választásokra volna szüksége", ugyanis a kormányzó pártok alkalmatlanok a szükséges gazdaságpolitikai fordulat végrehajtására, így politikai fordulat is kell - jelentette ki a volt kormányfő.

Orbán Viktor szerint az előrehozott választás alkotmányosan kivitelezhető, és a többség Magyarországon ma úgy gondolja, hogy a bajokon egy mielőbbi előrehozott választással lehet segíteni. Szerinte azonban ettől el kell választani azt a kérdést, hogy mennyiben lehet számolni az előrehozott választások esélyével. Erre azt mondta: nem zárja ki. "Ezt a helyzetet a Fidesz nem tudja és nem is akarja kialakítani, csak a tisztelt magyar nép képes rá, azzal, hogy befolyást gyakorol a legnagyobb kormányzó pártra, de ez a tisztelt magyar nép és a kormányzó párt ügye, ebben a Fidesznek nem osztottak lapot" - fogalmazott a pártelnök. Hozzátette: a nép ezt úgy érheti el, ha világossá teszi, hogy elfogadhatatlannak tartja a kialakult állapotokat. Egy közösség sokfajta módon tudja kifejezni a véleményét, az egyik például a népszavazás, és a Fidesz ezt az alkotmányos eszközt ajánlotta fel - mondta.

Arra a kérdésre, számítanak-e a miniszterelnök koalíción belüli bukására, vagy arra, hogy képviselők a kormányoldalról pártolnak át a Fideszhez, Orbán Viktor azt mondta: a kormányoldallal nem törődnek, a koalíció erőviszonyainak átalakítását a saját illetékességi területükön kívül lévő ügynek tekintik. Szerinte a kormányzat a Fidesz népszavazási kezdeményezését úgy akarja megakadályozni, hogy "régi elvtársi kapcsolatokat éleszt újjá az Országos Választási Bizottság meghatározó tagjai és saját maga között". Hozzáfűzte: ez az egész helyzet egy olyan "ficam" az alkotmányos rendszerben, amelyet orvosolni kell. Mint mondta, a Fidesz egyáltalán nem tett le arról, hogy ősszel kiírhatják a népszavazást.

Orbán Viktor kiemelte: az új többségtől nem a Fidesz, hanem egy közös jövőkép támogatását kérik. Mint mondta, az új többségből senki nincs kizárva, azt szeretnék, ha minél többen lennének.

Az MDF szerepére vonatkozó kérdésre megjegyezte: az új többség nem pártalapon szerveződik, ezért nincs jelentősége annak, ki melyik oldallal szimpatizált a megelőző időszakban. Emlékeztetett arra, hogy az MDF nem tartozik a Fidesz szövetségesei közé, "hiszen bejelentette, hogy nem akar odatartozni". A Dávid Ibolyával való esetleges találkozóról a Fidesz elnöke azt mondta: úgy látja, hogy a magyar közélet ezt nem tekinti a legfontosabb kérdések közé tartozónak. Arra a felvetésre, hogy Lezsák Sándor, az MDF-ből kizárt politikusok által alapított Nemzeti Fórum elnöke új lakiteleki nyilatkozat megfogalmazására készül, amelyből kihagyná az MDF-et, Orbán Viktor közölte: ebbe a vitába nem kíván beavatkozni, ugyanakkor sajnálja és méltatlannak tartja azt a bánásmódot, amelyben az ős-MDF-eseket a saját pártjuk részesítette.

A mostani gazdaságpolitika elhibázott, felesleges szenvedést és tehertételt jelent a magyar választópolgároknak, mert a kormány által előidézett pénzügyi válságból ezen az úton nem lehet kijutni - mondta Orbán Viktor.

A magyar gazdaság legnagyobb baja nem a költségvetési hiány és nem az adósság, hanem az, hogy ma a szürke- és a feketegazdaság részesedése a gazdaságban 25-30 százalékos, és ez növekvő arány - mutatott rá a Fidesz vasárnapi kongresszusán újraválasztott pártelnök. Szerinte amíg ennek tekintélyes része át nem kerül az adózó jövedelem világba, addig nem orvosolható tartósan a költségvetés hiánya és az államadósság, csak rövid távú és átmeneti sikereket lehet elérni.

Mint mondta, az utóbbi időszak bebizonyította, hogy "kényszerrel, szigorral, állami erőszakkal" nem lehet kifehéríteni a gazdaságot, ezért csökkenteni kell az adókat és a járulékokat.

A pártelnök szólt arról is, hogy a Fideszben vita van arról, hogy radikálisabb vagy mérsékeltebb legyen a csökkentés. Ő maga az "erőteljesebb megoldás" híve, mert a gazdaság minél gyorsabb kifehérítését tartja célnak. Ugyanakkor hozzátette: a csökkentés mértékét csak a gazdasági élet szereplőivel konzultálva lehet meghatározni.

"Ma a gazdaság szereplőin erőszakot tesz a kormány, nem egyeztet, nem megállapodik, nem törekszik konszenzusra, ezért nem is lesz sikeres a gazdaságpolitikája, mert nem a kormány működteti a gazdaságot. Szétrombolni tudja, túlterhelni tudja, leépíteni tudja, de működtetni nem tudja, mert azt a gazdasági élet autonóm szereplői tudják csak megtenni" - fogalmazott.

A Fidesz elnöke abban foglalta össze pártja és a kormány gazdaságpolitikája közötti különbséget, hogy míg a mostani politika ahhoz ért, hogy mennyi pénzt vegyen el az emberektől és a közös kiadásokból az átmeneti egyensúly eléréséhez, addig a Fidesz ahhoz ért, hogy hogyan kell megtermelni a pénzt, amire szükség van.

Orbán Viktor arra is utalt, hogy a Fidesz három elemből álló csomagot valósítana meg ahelyett az ostobaság helyett, amit a kormány ma művel. Először reálértéken befagyasztanák a közkiadásokat, mert ma a források egy tekintélyes részét kivonják, és ezzel "szükségtelen próbatételnek" teszik ki az egészségügyet, oktatást és közigazgatást is. Emellett - radikálisan vagy mérsékelten - csökkentenék az adókat, valamint elhárítanák a gazdasági növekedés előtt tornyosuló akadályokat, így mérsékelnék a vállalkozások bürokratikus terheit, amelyek tekintetében ma élen járunk Európában, és fellépnének a korrupció ellen, beleértve a közigazgatási és hatósági korrupciót is.

A Fidesz elnöke hangsúlyozta: a Fidesznek volt és most is van konkrét cselekvési programja, amelyet rendszeresen hozzáigazítanak a gazdasági-társadalmi helyzet változásához.

Az ellenzéki vezető a közös európai energiapolitikáról szólva kijelentette: nem osztja azt a félelmet, hogy az Unió nem tudna Oroszország megkerülésével gázvezetéket építeni.

"Európa nagy és erős, a piacon nem csak az eladó erős, hanem a vásárló is. Európának öntudatosan, a saját ereje tudatában kell fellépnie, de ehhez egységre lenne szükség, és ez ma nincs" - fogalmazott Orbán Viktor.

Szerinte Magyarországnak az az érdeke, hogy egy erősebb Unió létrehozza a saját energiapolitikáját a jogalkotás szintjén is, ezért nem tartja helyénvalónak a különutas politikát.

"Magyarország ebben az ügyben nehéz, kiszolgáltatott helyzetben lévő ország, és a politikának az lenne a kötelessége, hogy minden eszközzel a kiszolgáltatottság leküzdésére törekedjünk" - fejtette ki.


mti - fidesz.hu

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010