Köszönet a német erőfeszítésekért

2007. augusztus 21.

Fontos és baráti megbeszélésen vagyunk túl - jelentette ki Orbán Viktor azután, hogy a Parlamentben megbeszélést folytatott Angela Merkel német kancellár asszonnyal.


Orbán Viktor elmondta: a találkozón először is részvétét fejezte a kancellár asszonynak az Afganisztánban életüket vesztett német katonák halála miatt. Ugyanakkor gratulált is Németországnak, de elsősorban Merkel asszonynak azért, hogy a német elnökség során az ő személyes erőfeszítésével az Európai Unió szekere végre kijutott abból a kátyúból, ahova az elmúlt két évben került. Mint mondta: az, hogy a 2009-es európai uniós parlamenti választásokra Európa minden országának polgára optimistán indulhat neki, és egy reményteli, erős Európa érdekében adhatja le a szavazatát azért lehetséges, mert a német elnökség alatt sikerült túljutni a holtponton.

A Fidesz elnöke elmondta: Magyarország mindig kitüntetett figyelemmel követi a német szellemi, közéleti és politikai vitákat. Így van ez most is, amikor egy fontos programalkotási fázis végére érkezett el a legnagyobb párt Németországban. „Megerősítve érezzük magunkat Magyarországon, hiszen mi is azért dolgozunk, hogy a XXI. században a német közreműködéssel kidolgozott modell, vagyis a szociális piacgazdaság megújuljon, és ismét erőssé tegye a kontinenst. Mi egy megújuló szociális piacgazdaságban és erős Európában vagyunk érdekeltek. Nem rejtjük véka alá azt a véleményünket, hogy a neoliberális gazdaságpolitika a mi kontinensünk számára csak károkat és veszteségeket hozhat a jövőben. Mi egy szociális piacgazdaság jegyében egységesülő Európának vagyunk a hívei, és nagyon remélem, hogy ebben a munkában élénk intellektuális, szellemi és politikai kapcsolat marad fenn közöttünk a jövőben” - mondta Orbán Viktor.

Angela Merkel asszony a találkozóról elmondta: Orbán Viktorral régóta ismerik egymást, hiszen hosszú idő óta az Európai Néppárt keretén belül együttműködnek. "Szeretném a Fidesznek kifejezni a köszönetemet azért a támogatásáért, amit az Európai Néppárt keretében az uniós alkotmányos szerződés előre vitelében tanúsított. A találkozón megállapodtunk abban, hogy a pártjaink között programalkotási csere is létrejön" – jelentette ki a kancellár asszony. Hozzáfűzte: Németország és Magyarország között nagyon erősek a kulturális, politikai, illetve a pártok közötti kapcsolatok, amelyeket országa minden szinten szeretne tovább erősíteni. Németország azt is szeretné, hogy Magyarország az Európai Unión belül megbízható, erős és fejlődő partner legyen – jelentette ki Angela Merkel.


orbanviktor.hu

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010