Magyarország gyámság alatt áll

2007. február 7.

Orbán Viktor szerint az Európai Bizottság értékelése a magyar konvergenciaprogramról azt mutatja, hogy rendkívül kockázatos az a gazdaságpolitika, amelyet Magyarország ma folytat.


"Azt gondolom, hogy ez egy megbukott gazdaságpolitika már most, tehát nem fogja tudni elérni a maga által kitűzött célokat sem, ráadásul olyan mély válságba sodorja Magyarországot, amelyből hosszú évek kemény munkájával is nehéz lesz kilábalni" - hangoztatta Orbán Viktor brüsszeli sajtótájékoztatóján. A jelentés szerinte világosan leszögezi, hogy "a megszorítások eredményeképpen jelentősen csökken a gazdasági növekedés üteme, nő az ország eladósodottsága, és mindezek eredményeképpen nőni fog a munkanélküliség".

"Annak vagyok a híve, arra találok érveket ebben a jelentésben, hogy Magyarországnak erőteljes gazdaságpolitikai fordulatra van szüksége. Az adókat növelő gazdaságpolitikát végre a gazdasági növekedést serkentő, a munkahelyek létrejöttét segítő adócsökkentéses gazdaságpolitikára kellene változtatni" - jelentette ki a Fidesz elnöke. Megismételte: álláspontja szerint Magyarország gyámság alatt van, konvergenciaprogramját úgy fogadták el, hogy időről időre ellenőrizni kell, betartja-e az abban foglaltakat. Ennek szerinte az az oka, hogy a kormány elvesztette szavahihetőségét, és a korábban ígérttel ellentétesen haladt.

Továbbra is számíthat az Európai Néppárt a Fideszre, a magyar párt mindenhol, így saját hazájában is ki fog állni az alkotmányos szabadságjogok mellett - jelentette ki Orbán Viktor, arra a kérdésre válaszolva, hogy most kezdődött belgiumi tartózkodása alatt megemlíti-e a múlt heti Kossuth téri kordonlebontás témáját.

Orbán Viktor jelezte, hogy találkozni fog a pártját is magában foglaló Európai Néppárt vezetőségével, amelynek alelnökeként - a hagyományoknak megfelelően - egyebek között a magyarországi helyzetről is beszámol. Mint fogalmazott, ott el fogja mondani, "bármiféle rendőri vagy kormányzati önkénnyel találjuk magunkat szembe, Belorussziától kezdve Budapestig mindig fel fogunk lépni ezekkel szemben". Hozzátette: most is ezt tették. Képviselői eskünk is arra kötelez, hogy az alkotmányos szabadságjogokat meg kell védenünk - hangsúlyozta. - Azt a jogi vitát pedig, hogy volt-e egyáltalán jogalapja a rendőrségi intézkedésnek, amely ellen tevőlegesen is felléptünk, hagyjuk a bírósági vagy rendőrségi eljárásra, amelyet a kormány velünk szemben szándékozik megindítani.

Orbán Viktor kijelentette: reményei szerint Szájer József, a Fidesz és az MDF európai parlamenti delegációjának vezetője "mindent megtesz annak érdekében, hogy az európai tényezők a lehető leghatározottabban a szabadságjogok és az alkotmányosság mellett foglaljanak állást, és támogassák a szabadságjogok melletti elkötelezett kiállást, amelyet Budapesten a Fidesz-frakciója is mutatott, amely ha kell, akkor cselekszik."


mti - fidesz.hu

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010