Magyarország legkisebb településéhez is a nagyvárosokon keresztül vezet az út

2015. május 26.

Meggyőződésünk, hogy Magyarország legkisebb településéhez is a nagyvárosokon keresztül vezet az út – hangoztatta Orbán Viktor a Modern városok program keddi, székesfehérvári állomását követően a Fehérvár TV-nek adott interjúban. A miniszterelnök azt is elmondta, a megyei jogú városok után a megyei önkormányzatokkal köt megállapodást a kormány.


A kormányfő kijelentette: az ország vidék nélkül elképzelhetetlen. A vidéket sokan a faluval azonosítják, holott a vidéki Magyarország fejlődésének kulcsa a nagyvárosokban van - mondta. Orbán Viktor rámutatott: amennyiben a vidéki városok modern ipari és mezőgazdasági központokká válnak, akkor "magukkal húzzák" a falusias lakókörnyezeteket. Hozzátette: ha a nagyvárosok nem fejlődnek, akkor a falusi életkörülmények sem javulnak.

A miniszterelnök közölte, hogy a vidék fejlődése érdekében először a 23 megyei jogú várossal köt megállapodást a kormány, aztán a 19 megyei önkormányzat következik, ahol a kis- és közepes településekről szóló fejlesztési megállapodásokat kötik meg.

Orbán Viktor a Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármesterrel kötött keddi megállapodásról elmondta: mindez járt a fehérváriaknak, megdolgoztak érte. Bizonyított a város, mert modern ipari várossá lett, miközben a 90-es évek elején a szocialista ipar összeomlása után komoly munkanélküliséggel küzdött.

Megjegyezte: ma már Székesfehérváron nem a gyárak és a befektetők megléte a kérdés, hanem a feljebb lépés. Életminőség-fejlesztésre van szüksége a városnak a további befektetők letelepedése és a munkaerő biztosítása miatt – vélekedett a kormányfő, hozzátéve: nagy mennyiségű szakképzett munkaerő csak új lakások építésével biztosítható.

A miniszterelnök hangsúlyozta: a beruházók több százfős munkaerőigényeit a város nem tudja kielégíteni, ezért a munkásszállókat újra kell nyitni, lakóövezetek építésével vonzóvá kell tenni a települést a munkavállalók számára.


mti

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010