Magyarország nyitott, barátságos ország

2015. június 9.

Magyarország nyitott és barátságos ország, ahol nincsenek akadályok a befektetések előtt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, az Arab Bankok Szövetségének éves közgyűlésén.


A külföldi befektetők munkahelyeket teremtenek Magyarországon, ezért a barátaink – mondta a kormányfő. Hozzátette, Magyarországon kiemelkedően jó a közbiztonság, emellett megvan „a tisztelet kultúrája”, miközben a világnak ezen a felén kezd eltűnni a tisztelet. „Egyre kevésbé tisztelik a Jóistent, nem adják meg a tiszteletet a nemzeteknek, és a családokról sem úgy beszélnek, ahogy azt a családok megérdemelnék” – mondta.

Van, ahol ezt – a tisztelet kultúrájának eltűnését – természetesnek tekintik, ki is találtak rá egy szót, „progresszió”. Ezért tőlünk nyugatra mindenki progresszív, de mi nem osztjuk ezt a vélekedést – tette hozzá.

Magyarországon mindenkit tisztelettel fogadnak, az iszlám világból érkezett emberekre sem úgy tekintenek, mint akik fenyegetést jelentenek, hanem egy fejlett civilizáció képviselőiként, „és nem szégyellünk időnként tanulni is tőlük” – fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor hozzátette: Magyarországon senkit nem oktatnak ki demokráciából és emberi jogokból. Ez tiszteletlenség lenne azokkal szemben, akik megtisztelnek minket azzal, hogy eljönnek hozzánk – mondta.

Attól, hogy nyugaton fölépítettük az emberi jogokra épülő demokráciát, nem gondoljuk, hogy ugyanez a világ más részein is ugyanolyan pozitív következményekkel járna, mint nálunk. Ezért mi elismerjük minden országnak a jogát, hogy maga alakítsa azokat az intézményeket és eljárásokat, amelyeket a leginkább sikeresnek tart a maga számára – fejtette ki. A kormányfő szólt arról is: Magyarország ma már gazdasági sikertörténet, száguld az export, a növekedés a második leggyorsabb az Európai Unióban.

Kijelentette: az országnak stabil pénzügyi rendszere van saját valutával, amelyet belátható időn belül meg fog őrizni. Nincs napirenden Magyarország csatlakozása az euróövezethez – szögezte le.

„Azt látjuk, hogy Európában azok a sikeresebb országok, amelyek nem részei az eurózónának” – mondta. Magyarország ezért nem fog kétes csatlakozási kalandokba bocsátkozni a következő időszakban, meg fogja őrizni a stabilitását a saját pénznemén keresztül – jelentette ki a miniszterelnök.

A kormányfő kitért rá: a külföldi befektetők számára különösen érdekes lehet a magyarországi ingatlanpiac, az évente 8-10 százalékos növekedést produkáló turizmus, továbbá az egészségipar, a vízgazdálkodás, valamint a mezőgazdaság és élelmiszeripar.

A közgyűlés megnyitóján felszólalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is. Kijelentette: az arab világ kitüntetett szerepet tölt be a külgazdaságra összpontosító magyar külpolitikában. Mint elmondta, a keleti nyitás keretében Magyarország újra megalapozta a viszonyt az arab országokkal.

A miniszter felidézte: 2013-ban a Nokia magyarországi gyárának bezárásával 80 százalékkal zuhant a magyar export az Egyesült Arab Emírségekbe, és jelentősen visszaesett a Szaúd-Arábiába irányuló magyar kivitel is. Ha csökkentjük a függőséget a multinacionális nagyvállalatoktól, és közvetlen kapcsolatokat építünk magyar és arab cégek között, akkor elkerülhetők az ilyen hirtelen visszaesések a kereskedelmi forgalomban – mutatott rá.

Szijjártó Péter elmondta: a magyar kormány azon dolgozik, hogy Magyarországon legyen a legvonzóbb a befektetési, üzleti környezet Közép-Európában. Kiemelte, jelenleg a közép-európai térségben Magyarországon a legnagyobb a közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI) hazai össztermékhez (GDP) viszonyított aránya.

Az Arab Bankok Szövetsége 1974-ben alakult, székhelye Libanonban, Bejrútban van. A budapesti közgyűlésen 200 banki vezető vett részt szerte az arab világból.
 

Orbán Viktor beszéde az Arab Bankok Szövetségének éves közgyűlésén

mti, fotó: Miniszterelnökség/Árvai Károly, videó: kormany.hu

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010