Nem akarunk a Gazprom legvidámabb barakkja lenni

2007. január 3.

Az alkotmányos út választását javasolta a forradalommal szemben Orbán Viktor, a Fidesz elnöke abban az interjúban, amely a Magyar Demokrata című hetilap idei első számában jelent meg.


"Amíg van esély arra, hogy az alkotmányos út eredményhez vezethet, járjunk inkább azon. Látok arra esélyt, hogy ez az út - a népszavazás - eredményes lehet" - hangsúlyozta a politikus.

Orbán Viktor a Fidesz feladatát abban határozta meg, hogy megteremtse a lehetőséget, "aminek segítségével erőszak nélkül fejezhetjük ki azt a népi erőt, amellyel elmozdítható a csalással hatalomra jutott koalíció".  Hangsúlyozta, hogy a kormányt csak a nép távolíthatja el. "Mivel az elégedetlenségnek kettős gyökere van - egy szociális és egy politikai természetű, vagyis a megélhetési válság és a demokrácia csonkolása -, ezért olyan formákat kell találnunk, amelyekkel mind a politikai, mind pedig a szociális elégedetlenség kifejezhető" - mondta, hangsúlyozva, hogy a Fidesz a formát a népszavazásban találta meg.

A pártelnök szerint az Országos Választás Bizottság "szakmailag elfogadhatatlan, politikailag pedig elfogult döntést hozott", amikor a népszavazásra javasolt hét kérdés közül négyet elutasított. A Fidesz ezért fordult az Alkotmánybírósághoz. "Hiszek abban, hogy itt olyan határozat születik, amely kiállja a politikai elfogulatlanság és a törvényesség próbáját" - jelentette ki. Orbán Viktor szerint a népszavazással, amennyiben az elképzeléseiknek megfelelően megtartható lesz, felkínálják az embereknek a lehetőséget, hogy a jövőről szóló értelmes vitában részt vehessenek.

Az interjúban Orbán Viktor azt a véleményét fejtette ki, hogy Magyarországot az a veszély fenyegeti, hogy visszasorolják az orosz érdekszférába. "Most ez nem katonai megszállást, hanem gazdasági érdekszférába sorolást jelenthet. A kormány ezt a veszélyt vagy nem érzékeli, vagy nem aggasztja, sőt mintha elő is segítené ezt a veszedelmes folyamatot" - fogalmazott. A pártelnök szerint az elkövetkező években az energiafüggőség kulcskérdéssé válik, és olyan hol nyílt, hol titkos megállapodások köttetnek, amelyek Magyarországot Oroszország előretolt gazdasági bástyájává tehetik. "Kelet felől nézve mi vagyunk az utolsó olyan ország, ahol az állam lemondott a nemzetstratégiai és nemzetbiztonsági szempontból felbecsülhetetlen értékű közellátási rendszerek tulajdonáról. Tőlünk nyugatra ez nem lehetséges. Tegyük világossá: nem akarunk a Gazprom legvidámabb barakkja lenni!" - hangsúlyozta.

Románia európai uniós tagságával kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy Románia, szemben Magyarországgal, él majd azzal a történelmi lehetőséggel, amit az uniós tagság kínál és képes lesz viharos gyorsasággal növekedni és erősödni. Ugyanakkor szerinte az Erdélyben élő magyarok szorult helyzetbe juthatnak.

"Az RMDSZ, mint a mór, megtette kötelességét, örökös kormánypártként bizonyította a román demokrácia és kisebbségpolitika EU-érettségét. A kérdés az, mehet-e a mór?" - mondta

mti.hu - mno.hu - orbanviktor.hu

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010