Titkos megállapodás van szír menekültek befogadásáról

2015. december 2.

A kötelező betelepítési kvótával kapcsolatban Orbán Viktor arra számít, hogy a napokban kiderül egy "titkos háttérmegállapodás" arról, hogy az Európai Unió befogadna 400-500 ezer szír menekültet.

A kormányfő a Magyar Diaszpóra Tanács V. ülésén arról beszélt, hogy akár még a héten Berlinben bejelenthetik ezt a javaslatot, amely ugyan kikerült a múlt heti EU-Törökország-megegyezésből, de szerinte létezik "ez a titkos háttérmegállapodás".

Azt mondta, óriási nyomás lesz Magyarországon és a többi visegrádi tagállamon amiatt, hogy ezeket az embereket nemcsak behozni akarják Európába, hanem rögtön szét is osztani a tagállamok között "kötelező erővel".

"Mi ezt nem tudjuk elfogadni" - jelentette ki.

Abszurd koalíció alakult az illegális bevándorlás ügyében

Orbán Viktor szerint az illegális bevándorlás ügyében egy abszurd koalíció jött létre, amely az embercsempészek által foglalkoztatottak tízezreinek hálózatából áll, sok milliárdnyi üzleti érdekkel, valamint üzletemberek által fizetett jogvédők csapatából és az EU egyes vezető politikusaiból.

"Ennek eredményeként ma beszállítjuk Európába azokat az embereket, akik vagy arra kényszerültek, vagy arra a döntésre jutottak, hogy elhagyják azt a földet", ami az otthonuk volt - hangoztatta.

A kormányfő kifejtette: nem arról van szó, hogy nem tudják őket feltartóztatni, hanem "mi magunk" szervezzük őket, "küldünk értük járművet", és "helyezzük hatályon kívül azokat a törvényeket", amelyek normális migránspolitikát tennének lehetővé. Újabb kori népvándorlásról van szó, a migránsok pedig nem bejönnek, hanem lerohanják Európát - jelentette ki.

Az abszurditást jól mutatja - példázta -, hogy az érkező kisebbség az őshonos többség vallási szimbólumainak eltávolítását kéri, mert azok sértik az érzékenységüket. "Megáll az ész, és ácsorog, ha az ember sokat jár Brüsszelbe" - fogalmazott.

Hangsúlyozta továbbá, hogy a bevándorlás nem módszer az európai demográfiai problémák kezelésére, ez "egy önfelszámoló politika".

Végét járja a nyugati dominanciára épülő világgazdasági rend

A kormányfő előadásában arról is beszélt, hogy egy világhatalmi, világgazdasági és világpolitikai átrendeződés "kellős közepén vagyunk", a Nyugat folyamatosan veszít befolyásából.

A világgazdaság súlypontjának Keletre helyeződése nem átmeneti jelenség, a nyugati világkatonai dominancia korszaka szintén lezárulóban van, és "a demokráciaexportra, az emberi jogok exportjára épülő világpolitikai kurzusnak is a végén járunk" - fejtette ki.

Hozzátette: Európát az amerikaiaknál is súlyosabb gondok gyötrik, az európai gazdaság "elmeszesedett". Felhívta a figyelmet arra, hogy ha Közép-Európa nem lenne tagja az Európai Uniónak, a közösség gazdasága zsugorodna.

Megerősítette, hogy a magyar kormány nem támogatja az "Európai Egyesült Államok" gondolatát, ehelyett abba a táborba tartozik, amely a nemzetek szövetségeként képzeli el az EU-t.

A miniszterelnök ismét szorgalmazta az EU alapvető megreformálását, amelynek szükségességét szerinte a migránsválság mutatta meg igazán. Kezdeményezte, hogy Közép-Európa, a kontinens gazdasági ereje fogalmazzon meg közös javaslatokat Európa megreformálására.

"Egy liberális korszak helyett egy demokratikus korszakra volna szükségünk", mert a ma Európában uralkodó liberális politikával az emberek nem értenek egyet - mondta Orbán Viktor.

Javul az alsó középosztály helyzete

A magyarországi alsó középosztály helyzetének javulásáról szólva a miniszterelnök arra figyelmeztetett, a következő kormányoknak is lesz feladata, kiemelte ugyanakkor, hogy a mélyszegénységben élők száma 2014-ben 166 ezerrel csökkent. Azt kérte, becsüljék meg ezt az eredményt, különösen egy stagnáló európai gazdasági környezetben.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, "abból kell főznünk, ami van", és ez munkaalapú gazdaságra ítéli Magyarországot. Ha a magyarok nem dolgoznak, tönkremegyünk nemzetként is, egyenként is; ha dolgoznak, akkor van esélyünk arra, hogy megmaradjunk - mondta, jelezve, hogy jelenleg 4,1-4,3 millió között van a dolgozó emberek száma. 1991 óta nem dolgoztak ennyien Magyarországon, a rezsicsökkentés eredményeként az infláció gyakorlatilag megszűnt, a reáljövedelmek pedig tavaly mintegy 5 százalékkal nőttek, ami idén is folytatódott - sorolta.

A kormányfő arról is beszélt, hogy a biztonság és a rend területén Magyarország jól áll, és az európai középmezőny előtt helyezkedik el mind a bűncselekmények számát, mind a biztonságérzetet tekintve.

Azt mondta, Magyarország legnagyobb gazdasági potenciálja és "legnagyobb kulturális alkotása" Budapest. Szavai szerint az elmúlt időszakban a főváros felértékelődött, gazdasági teljesítőképességéről felsőfokon beszélnek. A fővárosnak azonban nem csak dinamikusnak, hanem biztonságosnak is kell lennie - hangsúlyozta Orbán Viktor.

A miniszterelnök hallgatóságának azt mondta: a diaszpóra magyarsága egy sikeres, megbecsült, komoly, fontos csatákat vívó, szép perspektívával bíró ország külső erőihez tartozik. Eljött a pillanat, amikor az a kényelmetlen érzés, hogy magyarnak lenni kritikát vált ki, elmúlik, és lépésről lépésre megérdemelt elismeréssé változik - fogalmazott.

A 2010 óta végzett kormányzati munkát értékelve Orbán Viktor azt is mondta: az ország megújítási kísérletének sikerességét ma már olyan "fényes tekintetű" helyeken sem illik kétségbe vonni, mint Brüsszel. Szerinte a magyar megoldások jó szívvel ajánlhatók mindenki figyelmébe.

 

MTI, fotó: Botár Gergely/Miniszterelnöki Kabinetiroda, videó: kormany.hu

Az eseményen elhangzott beszéd leirata a Beszédek rovatban olvasható el.

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010