Több mint 33 milliárdos fejlesztés valósulhat meg Szekszárdon

2016. február 23.

Több mint 33 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg Szekszárdon annak a megállapodásnak az értelmében, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök írt alá a tolnai megyeszékhelyen Ács Rezső polgármesterrel a Modern városok program részeként.

A kormányfő a szekszárdi Vármegyeházán tartott közös sajtótájékoztatón a részletekről szólva elmondta: távhővezeték épül a paksi atomerőműből Szekszárdra, a 10 milliárd forintos beruházással  remények szerint csökkennek majd a lakosság és a vállalkozások költségei.

Beszámolt arról, hogy megállapodás született egyebek mellett a szekszárdi ipari park száz hektáros bővítéséről, amelyről úgy gondolják, hogy bár gazdasági szakemberek vitatják, de megéri a nemzetgazdaságnak; erre 2,5 milliárd forintot biztosít a kormány.

A miniszterelnök bejelentette: a Modern városok program keretében  hárommilliárd forintot fordíthat Szekszárd a borvidék és a város közútjainak felújítására. A tolnai megyeszékhelyen továbbá kétmilliárd forintért új szakképző centrum létesülhet, ahol a környékbeli gazdaságból hiányzó szakmákat oktatják majd.

Kitért arra is, hogy a sport területén három fejlesztést tartalmaz a megállapodás: az önkormányzat döntése szerint 25 vagy 50 méteres sportuszoda, rekreációs csarnok és két küzdőteres sportcsarnok épülhet Szekszárdon.

Mint mondta, nem sikerült ugyanakkor megállapodni a városban működő megyei könyvtár és a levéltár elhelyezéséről, mert az elképzelések még nem elég pontosak. A kormány Szekszárddal közös munkacsoport létrehozását javasolja az ügyben - jegyezte meg.

"Sokszor és fontos ügyekben kötöttünk egymással szövetséget,  az ország sokat köszönhet a szekszárdi embereknek" - mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a kormányzatnak az a dolga, hogy ezt viszonozza. Emlékeztetett: a polgári-keresztény és nemzeti kormány időszaka alatt az állam 5,9 milliárd forint adósságot vállalt át a szekszárdi önkormányzattól, 2010-től 2014-ig pedig 27 milliárd forint fejlesztési forrás jutott a városra. Hangsúlyozta: az önkormányzati adósság átvállalása a magyar oktatás és az egészségügy szanálását jelentette. "Ha a fenntartó csődbe jut, csődbe jut a fenntartott iskola és kórház is" - húzta alá.

A kormányfő a Modern városok program finanszírozásáról azt mondta: a pénz részben rendelkezésre áll. "Úgy látom az ország elmúlt két-három éves gazdasági teljesítményéből és a szemünk előtt kirajzolódó európai jövőből, hogy a költségvetés ezt a pénzt elő tudja állítani" - jelentette ki.

Újságírói kérdésre válaszolva megjegyezte, hogy Szekszárdon a munkanélküliség jelenleg 4,5 százalék, és vannak olyan települések az országban - például Tatabánya -, ahol négy százalék alatt van a munkanélküliek aránya. "Lassacskán Magyarország a munkanélküliséggel megvert országok közül átmegy abba a világba, ahol a kihívást a megfelelő munkaerő hiánya jelenti" - mondta a miniszterelnök.

Ács Rezső úgy értékelte a megállapodást, hogy az hosszú évtizedekre meghatározza a város életét. "Olyan programhoz kaptunk támogatást, amellyel modern, korszerű,a fiatalok számára is vonzó, biztos egzisztenciát nyújtó várost tudunk építeni" -  fogalmazott.

Az eseményen készült fotók a Fotógaléria rovatban tekinthetők meg.

A miniszterelnök beszédének leirata a Beszédek rovatban olvasható el.

MTI; Videó: kormany.hu; Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.

  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010