Zsigmond Vilmos Magyarország amerikai hőse

2016. február 25.

Zsigmond Vilmos megmaradt annak, aki mindig is volt: magyar forradalmár, Magyarország hű fia, a mi amerikai hősünk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közelmúltban elhunyt Oscar-díjas operatőr tiszteletére rendezett emlékesten, csütörtökön a Vigadóban.


A kormányfő sorsszerűnek nevezte, hogy a kiállítás megnyitója éppen a kommunizmus áldozatainak emléknapjára esik. Kitért arra, hogy Zsigmond Vilmost is elüldözte hazájából a diktatúra, ugyanakkor neki is köszönhető, hogy ma már szabadon és közösen emlékezhetünk.

"Tisztelet a bátraknak, akik feljegyezték, lefotózták, filmre vették, megfestették vagy szoborrá formálták, egyszóval akik a művészet nyelvén megőrizték mindazt, aminek a kommunista diktatúra még az emlékét is el akarta törölni" - fogalmazott Orbán Viktor.

Úgy folytatta: bár a szabadságharc 1956 novemberében vereséget szenvedett a túlerőtől, az emlékezet megnyerte a maga csatáját a felejtéssel és a történelemhamisítással szemben többek között azon filmszalagoknak köszönhetően, amelyeket Zsigmond Vilmos és társai készítettek.

"Zsigmond Vilmos élete csak részben hollywoodi történet, egészében véve egy hamisítatlan magyar film" - mondta az Amerikában sikereket elért, de 1990 után egyre többet Magyarországra látogató operatőrt méltatva a miniszterelnök.

A rendezvényen Zsigmond Vilmos családtagjai mellett részt vett Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

MTI, Fotó: Szecsődi Balázs

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010