– Felcsúton beszélgetünk, a futballakadémián, kezdjük hát azzal, hogy mint a Felcsút SE saját nevelésű, igazolt labdarúgója mit jósol: története során először felkerülhet az NB I-be csapata?
– Én a játékoskeret tagja vagyok, és a játékosok a vezetők, a nagy emberek dolgába ne szóljanak bele. A feljutás pedig a vezetőkre tartozik, ami a mi esetünkben a klubelnököt jelenti. Nekünk az edzőnk utasítását kell végrehajtani, ő azt mondta, hogy nem lehet a holnaputáni meccsről beszélni, mindig csak a holnapiról. Azt kell megnyerni. Ezen vagyunk.

– Miközben Felcsút focilázban ég, a dicső múltú magyar labdarúgás siralmas állapotban van. Önnek nyilván nem csak játékosként van véleménye arról, hogy miért süllyedt idáig.
– A magyar foci ugyanolyan állapotban van, mint a magyar politika: kiváló elgondolások, javaslatok, félig már kipróbált, bevált, majd sutba hajított programok sorakoznak. Szerintem nem intellektuális és nem szakmai természetű a probléma, hanem az újjászervezéshez szükséges erő hiányzik a politikában és a futballban is. Az a határozott akarat és szervező erő, amelyet a tudás irányít.

– A hét végi Fidesz-kongresszuson megismételte, hogyha szövetségük megkapná a lehetőséget, akár már holnap át tudná venni a kormányzást, és kivezetné az országot a gazdasági, pénzügyi válságból. Vagyis kész kormányprogramjuk van?
– Igen, de ez nem ilyen egyszerű. A kölcsönös felelősségvállalás elvére épülő, új polgári értékekre épülő plebejus politika, amit mi fölkínálunk a mai kormánypolitikával szemben létrejött új többségnek, nem azt hirdeti, hogy a piac oldaná meg az emberi élet minden problémáját. Mi világosan kijelöljük a piac és a társadalmiság, a verseny és a szolidaritás közötti választóvonalat, és megnevezzük azt az eszmét, amelyre érdemes a társadalom közös ügyeit építeni. Ebből következik, hogy milyen egészségügyi és oktatási rendszert, családpolitikát, vidékfejlesztést szeretnénk. Ez a megközelítés új, ezt nevezem én az új korszak új politikájának.

– Ezt a politikát a miniszterelnök a "voodoo" jelzővel illette a minap. A kormánypártok, a szellemi, szakértői holdudvaruk és a média nagy része is azt állítja, hogy a Fidesz és személy szerint ön modernizációellenes nézeteket képvisel. Nem lenne jobb a plebejus eszme rehabilitálása helyett például a szociális piacgazdaságot használni, amely a második világháború utáni szabad és jóléti Európát megteremtette?
– A dolog úgy áll, hogy az, amit én javasolok a magyar társadalomnak, a kölcsönös felelősségvállalás eszméje, az a szociális piacgazdaság magyar változata. Ez valójában német találmány, szinte egész Nyugat-Európában bevált, és sok eleme alkalmazható a mai Magyarországon. Ami pedig a modernizációellenességet vagy a modernséget illeti, mit is jelent az, hogy modern? Azt, hogy haladó. Chestertonnak igaza van, amikor azt mondja, hogy a haladó olyan középfok, amihez nem jelölték meg a felsőfokot. Ez a csapda lényege. Tehát én nem ezzel a szóval érvelnék, hanem a provinciális és az európai kifejezéseket vezetném be a közéleti diskurzusba. Szerintem a mai kormánypolitika azért provinciális, mert a neoliberális – egyébként Európában már leáldozott – eszmerendszernek egy nem különösebben fantáziadús magyar változata. Amit mi ezzel szembeállítunk, az egy friss, a most formálódó, új európai közgondolkodást meghatározó eszmei irányzat, amelynek látjuk a francia, német változatát, és ennek akarjuk a sajátos magyar modelljét megteremteni. Az új jobboldali francia elnök, Sarkozy úr programja világos. Kevésbé ismert Magyarországon, hogy most zárta le a CDU a fél évig tartó vitasorozatát, amelynek az volt a címe: Releváns-e még a szociális piacgazdaság a globalizáció körülményei között? És erre a kérdésre a németek azt a választ adták, hogy igen, releváns, erre épül a CDU új programja. Ennek a sajátos magyar változata a kölcsönös felelősségvállalás eszméjére épülő politika, amit Magyarországról hozzá szeretnénk adni ehhez az új európai áramlathoz.

– A német nagykoalíciós kormány már elindította a nagy gazdasági, társadalmi reformokat, és az új francia elnök is reformokat ígér. Magyarországon az MSZP–SZDSZ-koalíció magát reformpártinak, a jobboldali ellenzéket pedig – mondván, hogy minden új kezdeményezést visszautasít – reformellenesnek nevezi. Akarnak-e, tudnak-e ezzel vitatkozni?
– Ostobaságok ellen egyenes beszéddel és világos gondolatokkal lehet fellépni. Abban nincs vita Magyarországon, hogy vannak dolgok, amelyek rosszul működnek. És abban sincs vita, hogy a politikának az a feladata, hogy a rosszul működő dolgokat megjavítsa. A reform azt jelenti, hogy valamit azért alakítunk át, hogy kijavítsuk, megjavítsuk. Az azonban, ami például az egészségügyben történik, nem reform, hanem kormányzati ostobaság. Arról szól, hogy volt egy rendszerünk, amelyik nem működött jól. De ahelyett hogy megjavították volna, egy nagykalapáccsal ripityára törték. Mi nem azt mondjuk, hogy maradjon minden úgy, ahogy van, hanem azt, hogy nem kéne összetörni, megsemmisíteni. Az egészségügyben igenis változás kell. A 2001-ben elfogadott népegészségügyi programunk aktualizált változata alkalmas arra, hogy átalakítsa az egészségügyi rendszert, és kijavítsa a hibáit.

– A jobboldal évek óta visszatérő problémája, hogy nem tudja politikai küldetését, céljait, programját világosan és meggyőzően kifejteni minden választópolgárnak - mondta a kongresszusi beszédében. Ezért tudják a politikai ellenfelek a Fideszt populistának bélyegezni?
– A populizmus ügyében Stoiber bajor miniszterelnök idei hamvazószerdai beszédéből idézek: "Akik a mi népközelségünket populizmusnak nevezik, azok a nép iránti arrogancia jeleit mutatják. Akik bennünket populizmussal vádolnak, azok a népet nem szeretik. Ezért azokat sem szeretik, akik a nép nevében meg mernek fogalmazni olyan gondolatokat, amelyek az ő csonttá merevedett dogmáiktól eltérnek." Én ugyanazon az ösvényen próbálok járni, amelyen Nicolas Sarkozy. Ő azt mondta: "Úgy akarok beszélni a nemzetről, hogy mindenki előtt világos legyen, nem lehet nacionalizmussal vádolni. Úgy akarok beszélni a társadalomról, hogy világos legyen, engem nem lehet megvádolni populizmussal. Úgy akarok beszélni a piacról, hogy ne lehessen megvádolni piacellenességgel." Ezt a jogot nekünk is ki kell harcolnunk idehaza, mert az úgynevezett "politikai korrektség" és a kettős mércét alkalmazó doktrínák jegyében ezt meg szokták tagadni az emberektől. Azt éreztem a kongresszuson, készen állunk arra, hogy ezt a vitát, ezt a harcot is megvívjuk.

– Vasárnap kilencedszer választották meg - a szavazatok túlnyomó többségével - a Fidesz elnökének. Már tíz éve a jobboldal vitathatatlanul első számú, sokak szerint karizmatikus vezetője. Mikor tudatosult először önben, hogy rendkívüli hatással van az emberekre?
– Nem az tudatosult, hogy rendkívüli hatással vagyok az emberekre, hanem az, hogy az emberek is úgy látják, sokat tudok nekik segíteni. Most nem a kormányzásról beszélek, hanem a gondolkodásmódról. Ez régi dolog, adottság kérdése is talán, a mamám ráadásul pedagógus, és az almák nem esnek messze a fájuktól, még ha az esés után elgurulnak is. Amikor az 1980-as években a Bibó-szakkollégium megalakulása környékén sok jóakaratú ember összejött, hogy megbeszélje, mit kell tenni, akkor kiderült, hogy át tudom látni a helyzetet, és tudok segíteni abban, hogy világos alternatívákká fogjam össze a sok-sok, látszólag nagyon különböző véleményt. A Kádár-rendszerben a szakkollégiumok olyan szabadságszigeteket jelentettek, ahol az embernek a legelőnyösebb tulajdonságai és képességei tudtak megmutatkozni a közösség számára. Volt, akinek a gondolkodási mélysége, volt, akinek az akcióképessége és volt, akinek a gondolatokat alternatívákká szervező képességei mutatkoztak meg. Én az utóbbiak közé tartoztam.

– S ez kamatozott később a politikában is?
– Igen, ugyanis Magyarországon nem egynemű a társadalom, hanem sok sajátos, külön világból épül föl. Egy romatelep világa nem azonos Székesfehérvár polgári hagyományokat ápoló városának kultúrájával. Ahogy nem azonos a fehérvári kultúra, mondjuk azzal a világgal, ahogyan Felcsúton élnek az emberek. A felcsúti pedig nem azonos azzal, ahogyan az Eötvös Loránd Tudományegyetem diákjai szervezik az életüket és gondolkodnak a világról. Tehát ahhoz, hogy valaki ne csak egyes rétegekhez tudjon szólni, hanem megismerhesse és megérthesse, hogy mi a közös a különböző világokban élő embereknek, az csak olyan embernek adatik meg, aki sokféle világot ismer, ráadásul testközelből. Én ebben a szerencsében részesültem. Éltem itt, Felcsúton és a másik faluban, Alcsúton is, ismerem Székesfehérvárt, megismertem Budapestet, és most már Brüsszelt is ismerem. Tehát a magyar társadalmat a maga összetettségében látom, és már pontosan tudom, hogy mi az a néhány dolog, ami mindannyiunk közös problémája, nem csak az egyik vagy másik helyen és élethelyzetben élőké. Engem az életutam keresztülhajszolt ezeken a grádicsokon, és ennek óriási hasznát látom a politikában. Ráadásul plebejus indíttatású ember vagyok, tehát nem fölülről lefelé kellett megértenem a magyar társadalmat, hanem alulról fölfelé. Még egy nagy segéderőm volt, az, hogy csapatsportot űzök, harminc-egynéhány éve ülök öltözőben, ahol nem kérdezik meg az embertől belépés előtt, hogy van-e diplomája, meg mi a civil szakmája, meg beszél-e idegen nyelvet, hanem csak azt kérdezik meg, hogy barátom, készen állsz-e a harcra. Nem érdekes, hogy honnan jöttél, csak az számít, hogy itt mire vagy képes. Plebejus sportág, mély nyomot hagy az emberben.

– A versenysportban a vereségnek személyi következményei szoktak lenni. És a politikában? Ha egy párt egymás után kétszer vereséget szenved a parlamenti választásokon, akkor miért a régi vezetés kap újra bizalmat?
– Mi mást értünk vereségen. Az ember a győzelmek mellett vereségeket is szenved az életben. Ez minden ember életében így van. Az a fontos, hogy ha vereséget szenved is, ne győzzék le. Akkor győznek le, ha feladod az eszméidet, a küldetésed, a hivatásod. Az ember elveszít választást, ezt, azt, de abban az értelemben, hogy arról az eszméről, amit az emberről gondolok, hogy hogyan érdemes élnünk, hogyan érdemes ezeket a gondolatokat, eszméket politikai minőséggé átalakítani, ebben a vitában, küzdelemben engem soha nem győztek le. Nem látom, hogy valaki meg tudta volna cáfolni, hogy a szeretet civilizációja, a tisztelet kultúrája és az egymás iránt érzett felelősségvállalás elve alapján közösséggé szervezett társadalomnál van jobb alternatíva. Az, hogy időnként a pontozók jobb eredményt mutatnak föl másnak, mint nekem, az élet természetéhez tartozik.

– A társadalom nagy része mintha elveszítette volna a hitét a jövőben és önmagában is. Valóban erkölcsi válságban van az ország?
– Igen. Az első fontos dolog, hogy megértsük, mi az erkölcsi válság lényege és oka. Szerintem az ősforrás a cinizmus, s ez az elmúlt hatvan év következménye. A Kádár-rendszer mind az elitet, mind az elit uralmát elszenvedő embereket befolyásolta és átalakította. Kifelé azt kellett mondaniuk, hogy hisznek abban, ahogyan meg van szervezve a társadalom - a szocializmus -, de belül pontosan tudták, hogy ez nem igaz, és az volt a normális, ha az ember cinikusan azt mondta: persze, úgy van. Mindenki tudta, hogy ez nem igaz. Elfelejtjük elmondani, hogy ’56 az egyetlen olyan pillanat a történelemben, amikor a nép ítéletet mondott a kommunistákról. Ez sehol máshol nem fordult elő. Ez az elit számára fontos következménnyel járt, mert a bibói értelemben fölfogott elitnek a mintaadás, a példaadás volna a küldetése. De a magyar elit ’56 után erre nem volt alkalmas, azért, mert ő maga is tudta, hogy az, amit mond, és kommunizmusnak nevez, valójában nem szolgálja az embereket, és emiatt nem kérnek belőle. Ezért cinikus módon kommunista jelszavakat – aztán később ezek finomítottabb változatait – hangoztatva csak a hatalom érdekelte, és így lassan, de biztosan megromlott a közélet, elpárolgott az őszinteség, az egyenes beszéd, s maradt a kiábrándult cinizmus. Amikor végre eljött a szabadság, a cinizmus olyan páncélinggé vált, amit – szemben a lenvászon ingekkel – nem lehet csak úgy levetni, mert közben a drótsodrony belenőtt a húsunkba, mint a fába a drótkerítés. Most ezért szenved Magyarország, ettől kellene szabadulnunk.

– Önt gyakran küldetéses politikusnak nevezik. Egy politikusnak van-e egyáltalán illetékessége erkölcsi, pedagógiai, társadalomlélektani kérdésekbe beleszólnia?
– Itt, a posztkommunista közép-európai politikában nehéz megérteni és elfogadtatni, hogy a népéért, nemzetéért felelősséget érző politikusnak egy küldetése van, de az két különböző területen nyilvánul meg egyszerre. Az első a politika világa, ahol a kormányzásnak az a feladata, hogy az embereknek adja meg a lehető legnagyobb szabadságot és a lehető legjobb körülményeket, hogy értelmes, boldog életet élhessenek. És itt van a másik, túl a politikán, a történelmi vagy erkölcsi dimenzió is, ami alól a gondolkodó és lelkiismerettel élő ember nem tudja magát kivonni, legyen bár a politika a hivatása. Ezt tilos belekeverni a politikába, tehát a közhatalmi eszközöket nem használhatjuk arra, hogy átneveljük az embereket, mert ha ezt tennénk, akkor hibát, sőt bűnt követnénk el. Ám mindig tudnunk kell, hogy létezik egy másik dimenzió is, ahol megítéltetik mindaz, amit politikusként teszünk. Lelki és szellemi értelemben is nehéz feladat ma, a cinizmus korszakában küldetéses politikusnak lenni. Én annak tartom magam. Csak olyan politikusokban bízom, akiknek van küldetésük, azt világosan elmondják nekem, és azzal összhangban cselekednek. Ez azt jelenti, hogy nyílt lapokkal játszunk. Ez a demokrácia alapfeltétele. Magyarán: nekünk olyan kultúrpolitikai döntésekre lenne szükségünk, amelyek nem kiszakítják a cinizmus drótkerítését a magyar társadalomból, vele rántva a húst, ereket, inakat, hanem lehetővé teszik, hogy az emberek saját maguk alakítsák át, építsék újra társadalmukat.

– A tavaly október 23-án tett kezdeményezésének sorsa bizonytalan, még ma sem tudni, hogy mikor és milyen kérdésekről lehet népszavazást tartani. Miért annyira fontos ez az ügy a Fidesznek, ha még majdnem három évig marad a mostani kormány?
– A népszavazás azért kulcskérdés, mert a 2006-os parlamenti választáson szervezett hazugsághadjárattal fosztották meg az embereket attól, hogy ők dönthessék el, milyen irányban haladjon Magyarország. A közvetett demokrácia, a parlamentáris demokrácia elvette tőlük a lehetőséget, hogy a kezükbe vegyék az ország sorsát. Ilyenkor Európában az embereknek a közvetlen demokráciához lehet fordulniuk, mivel alkotmányunk ezt a lehetőséget megadja, ezt az orvosságot biztosítja. Ma azt látjuk, hogy a kormány -  összejátszva az egyszerű politikai ágenssé silányított Országos Választási Bizottsággal -  ezt az utat is el akarja torlaszolni. Így ma a Fidesz azért harcol, hogy ez az út az emberek előtt kinyíljon. A népszavazás a demokrácia helyreállításának első számú kérdése, hogy az emberek elmondhassák, mit akarnak, illetve mit nem akarnak. Több millió ember akaratát pedig még a mai, demokrácia nélküli többpártrendszerben sem hagyhatja figyelmen kívül egy kormány. Kulcskérdésnek tartom a népszavazást azért is, hogy a kormánnyal szembeni indulatokat, érzelmeket és akaratokat alkotmányos mederben tartsuk. Ez az egyetlen esély erre, ezért mindenképpen sikerre akarjuk vinni az idén a népszavazás ügyét.

– Ha sikeres lesz a referendum, akkor nagyobb esélyt lát arra, hogy előrehozott választást lehessen tartani?
– A Fidesz az előre hozott választást látná a legjobb megoldásnak a válság megoldására. Gyökeres erkölcsi, szociális és gazdasági fordulatra van szükség, de mivel erre a kormányzó pártok nem hajlandók, mindez csak a politikai fordulattal együtt következhet be. A politikai fordulatot pedig az előre hozott választás hozhatja magával. Az emberek többsége akarja ezt a fordulatot, a kormány ellenáll. Meglátjuk, ki az úr: a gálya vagy a víznek árja?


magyarhirlap.hu  - Dippold Pál, Faggyas Sándor