- A Hír televízió vendége Orbán Viktor, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke. Elnök úr, jó estét kívánok.
- Jó estét kívánok.

- Valóban úgy áll a helyzet, hogy az ember bele van kötve a nyelvébe, tudunk rajta változtatni, ahogy az a valóság is változik, amit a kifejezéseinkkel meg akarunk jeleníteni. De az nem megy egyik napról a másikra. Tehát nem lehet kidobni a jobb- és baloldal kifejezéseket a politikából csak azért, mert már nem azt jelentik, mint régen. Márpedig ez így áll. Ezért az ember ilyenkor azt teszi, hogy azt mondja, van régi baloldal, új baloldal, régi jobboldal, új jobboldal, és hát próbálja elmondani, hogy mit ért, mit gondol ez alatt, illetve e köré. Ezt tettem én is Bálványoson, illetve Tusnádfürdőn.

Nos, az európai politikában ennek a jelei már jó 8-10 év óta világosan láthatók, mármint annak a változásnak, hogy a korábbi szavak elvesztették eredeti értelmüket. Már a bal nem az, aminek korábban hittük, vagy gondoltuk, vagy ami volt, és a jobb sem az. Apró jelekből lehetett ezt látni először. Most szándékosan a legkisebb, nem a legfontosabb jeleket fogom mondani. Amikor az osztrák szociáldemokrata kancellár elveszítvén a választást fogja magát, és elmegy egy nagyon nagy nemzetközi cég egész kontinenst uraló igazgatói székébe, akkor lehet látni a változást. Amikor a német kancellár, aki elveszíti a választást, majd Európa legnagyobb, Európa és Oroszország legnagyobb cégének az igazgatói székébe ül, akkor lehet látni, hogy valami történik. Vagy amikor Németországban a szociáldemokraták kormányoznak, és történelmi magasságokba vagy mélypontra – nézőpont kérdése – jut a munkanélküliség. Tehát soha annyi munkanélküli nem volt Németországban, mint Schröder kancellár idején, aki pedig egy szociáldemokrata volt. Vagy amikor a Blair-i baloldal vagy az olaszországi baloldal tulajdonképpen a tőke, a tőkés átalakítás, a liberalizáció szükségességéről beszél, akkor lehet érezni, hogy valami változik.
Na most Európában most már nemcsak érzékelni lehet egy-egy ilyen jelét lehet minden folyamatnak látni, hanem az berúgta az ajtót, ha úgy tetszik. Tehát ha valaki elolvassa Merkel kancellár asszony CDU-jának a legutolsó tíz pontos választási, vagy választások utáni programját, akkor láthatja, hogy hirtelen minden megváltozott. Vagy meghallgatja Sárközyt, Franciaország elnök urát, akkor rögtön láthatja, hogy amit ő mond, nem helyezhető el jobb- vagy baloldali világba. Vagy ha az ember kinéz Európából, mert azért Európán kívül is van élet, és megnézi, mondjuk, mi zajlik ma egy kommunista országban, ugyanis ilyenek vannak még, mondjuk Kína, amelyik politikai értelemben egy kommunista ország, és veszi azt a hírt, miszerint a kommunista Kínában lelepleztek egy gyermekrabszolgaságra épülő üzemet. Hol volt a párttitkár, kérdezem én. Vagy kapja azt a hírt kommunista Kínából, hogy egy gazdag kínai ember az egész Versailles-i kastélyt úgy, ahogy van, a kis Trianon kastéllyal egyetemben, mindenestül, kerttel együtt fölépítette valahol Kínában.

 

- És mindez gyűrűzne be hozzánk?
- Azt akartam csak mondani, hogy a jobb- és baloldal hagyományos kifejezései megváltoztak. Ez nem azért van, mert a pártok megváltoztak, hanem mert a világ is megváltozott a pártok körül, a pártok pedig alkalmazkodnak ehhez. Ezért ma a régi bal- és jobboldali pártok helyett új bal- és új jobboldali pártok vannak Európában, és megpróbáltam leírni, hogy hogyan festenek ezek a pártok nyugaton, és hogy néz ki mindaz, amiről most eddig beszéltem, itt, Magyarországon. És arról beszéltem, hogy nekünk tudnunk kell, hogy a Fidesz 2003 óta, mióta a pártból szövetséget épít, lényegében tudja ezt, hogy mi egy folyamatnak vagyunk a részesei. Értjük ezt a folyamatot, megértettük, hogy Magyarországnak hol a helye ebben a folyamatban, ehhez képest határozzuk meg a Fidesz-nek, mint politikai erőnek, pártnak, szövetségnek a szerepét, és eszerint is értjük a világot, teát a többiek változását is nyomon követjük, és értjük.

 

- Szabad legyen, hogy még egy gondolatot tegyünk az Ön által most asztalra helyezett fontos, de mégis csak részletkérdések elé. Ez pedig egy - mert eddig egy politikai változásról beszéltem, Európán kívül és Európán belül, de a politika alatt vagy mögött, a politikát is meghatározó erővel, mindenhol van egy kulturális háttér. Korszellemmel szemben, hosszabb távon, sikeresen nem lehet politikát művelni. Európában 1968-tól, és korábban ismeretlen korszellem uralkodott, szerintem nagyjából az ezredfordulóig. Ez a szakasz, ez a 35-40 éves szakasz záródik most le, a ’68-asok politikai kultúrát meghatározó korszaka. És ne felejtsük el, hogy ennek a korszaknak azért az volt a jellemzője, hogy az egyén felszabadítását tűzte ki célul. Az egyén totális szabadságát tűzte ki célul. És azt mondta, hogy miután most már szabadság van, hiszen Németországban, Franciaországban politikai szabadság volt, parlamenti választások voltak, senki nem vonta kétségbe a kormányok és a parlamentek demokratikus karakterét, ezért valami egész különleges dolgot jelentett. Tehát egy szabad világban fölszabadítani az embert.
Mi ezt nem értettük itt, mert számunkra 1990-ig más volt a probléma. A szovjet csapatok itt állomásozása, a kommunista egypártrendszer, a tradicionális, klasszikus szabadságjogok hiánya, a nemzeti függetlenség hiánya, és így tovább. De ’90 után mi is a nyugati világ részévé lettünk, és ez a ’68-tól uralkodó kulturális áramlat, dominancia Magyarországon is megjelent.
Tehát a mindennapi – mondjuk úgy, hogy – közéletben, politikai életben úgy lehetett tetten érni, hogy ha az ember azt mondta, hogy nemzet, akkor azt mondták rá, hogy maga nacionalista. Ha azt mondta, hogy hit, akkor azt mondták, klerikális reakció. Ha azt mondta, hogy család, akkor azt mondta, hogy na, maga homofób, és nem szereti a homoszexuálisokat. Ha valaki azt mondta, hogy nemzet, akkor azt mondták, hogy antiszemita. Sorolhatnám tovább. Egyszerűen bizonyos szavakat, kérdéseket, témákat kirekesztettek, diszkvalifikáltak a közéletből. Ugyanis az egyén fölszabadítása azt jelentette a számukra, hogy az egyént hozzá kell segíteni, hogy megszabaduljon a saját nemétől, a saját nyelvétől, és a saját származásától és nemzeti identitásától is. Aki ettől el tud szabadulni, el tudja magát kötni, na, az az igazán szabad ember. Ez volt egy kicsit sarkítva, leegyszerűsítve, lekerekítve, de ez volt az üzenete mindannak, amit ’68-ban a közélet és a politika számára szellemi értelemben megfogalmazott. Ennek van szerintem vége.
Én úgy látom, hogy a világ olyan gyorsan változik, hogy az emberek, miközben fontosnak tartják a szabadságot, ma már rájöttek arra, hogy fogódzók is kellenek. Irányjelzők is kellenek. Tehát egy gyorsan változó világban nagyobb az emberekben az igény a biztos eligazodásra. Ezért fontossá vált, hogy ki milyen nemzethez tartozik, mi a nemi identitása, milyen kultúrához kötődik, és így tovább. Ezért nem a kultúrától való elkötés és megszabadulás, hanem a kultúra továbbvitele, a szabadság átalakítása, de mindenképpen megbecsülése, a közösségiségnek a fölértékelődése, a szabadsághoz legalább két ember kell gondolatának a meghonosodása, mert az ember egyedül magányos. Szóval ezek a gondolatok, beszédelemek megjelentek Nyugat-Európában, és úgy látom, hogy a Sárközy-féle és a Merkel-féle, valamint a holland választási győzelmekkel lényegében megváltoztatták az európai politikai korszellemet, s azt a szellemi hátteret, amin a politika megfogalmazódik Európában.
A Fidesz ezt érti, én ezért azt mondom, hogy a mi ablakaink nyitva vannak Európa irányába, azonban az egész magyar politikára ez nem jellemző, a magyar politika még egy ez előtti korszakban van, ezért provinciális, kisszerű és beszűkült.

 

- Én azt javaslom, hogy a nemzeti érzelmet, nemzeti elkötelezettséget és a pojácaságot semmiképpen ne említsük egy napon. Én egyébként nem szavakat meg jelszavakat szándékozom képviselni a politikában, hanem tartalmakat jelölök meg. Tehát itt nem az a kérdés, hogy ki mondja magáról, mindenfajta gesztusokkal is megerősítve, hogy ő nemzeti, mert senkit sem érdekel. Az a kérdés, hogy tesz-e valamit annak érdekében, hogy a nemzeti kultúrát megerősítse, a nemzetgazdaság érdekeit megvédje, fönntartja-e és tovább fejlessze azokat az intézményeket ’90 után létrehoztunk, hogy a Kárpát medencében más-más államok területén élő magyarok közösen tudjanak föllépni, mondjuk Magyar Állandó Értekezletet, amit az Antall-féle kormány elindított, mi tovább fejlesztettük és most pedig megszüntették. Tehát én gyakorlati kérdésekről beszélek, nem pedig szavakról és kommunikációs idióta játékokról. Bocsánat az erős kifejezésért.

 

- Engedje meg, hogy ne osszam az Ön véleményét. Tehát szerintem, ami ma van Magyarországon, az nem demokrácia, pont fordítva, demokrácia nélküli többpárt rendszer. Lehet, hogy a …. vagy a homlokzat az rendben van, időnként még preparálnak is kicsit rajta, vagy újra festik, de ami mögötte zajlik, az nem demokratikus közélet. Tehát a véleményem az az, hogy a mai magyar baloldal úgy gondolja, az embereket ki lehet hagyni a politikából. Semmibe lehet őket venni. A választásokon be lehet őket csapni, valahogy ki kell ravaszkodni az ő bizalmukat, azt voks formájában be kell gyűjteni, utána azt csinálunk, amit akarunk, kit érdekel, hogy egyébként a választópolgárok mást akartak, másra adták a voksukat, más irányt szabtak.
Ez a viselkedés autoriter viselkedés, antidemokratikus viselkedés, arról szól, hogy mi jobban tudjuk, nem engedjük, hogy a nép határozza meg, hogy az ország valamilyen irányba menjen, mert hát mi valamifajta élcsapatként, technokrata szakértői élcsapatként, de mégis csak jobban tudjuk. Hát szépen is néznénk ki, hogyha a nép mondaná meg, hogy milyen irányba kell menni. Körülbelül ezt sugallja a mostani kormányzat szinte minden döntése, viselkedése. Legyen szó vizitdíjról, legyen szó tandíjról, legyen szó arról, hogy fizetőssé kell tenni az egészségügyet, hogy egy vagy több biztosítós kereskedelmi vagy közfelelősségi modellben kell működtetni az egészségügyet, ebben mind tetten érhető. Nem érdekli őket, hogy mit akar a nép. Ezért nem akarják a népszavazást sem, az egy demokratikus intézmény, még a végén a nép megmondaná, hogy fontos kérdésekben milyen irányba menjen Magyarország. Ezt ők nem fogadják el!
Lehet, hogy nem fogalmaznak olyan nyersen, mint ahogy én most tettem, de minden, amit mondanak, ha emberi magyar nyelvre lefordítjuk, minden gesztusuk, amit látunk, minden ravaszkodás, ami meghúzódik mondjuk a népszavazás elgáncsolása mögötti kísérleteknél, az erről beszél. Tehát ezért mondom, a jobboldalnak meg kell maradnia demokratának, nem könnyű feladat, a baloldalról pedig világossá kell tennünk, hogy antidemokratikus. Azért nem könnyű demokratának maradni, mert kiderült Magyarországon, hogy a demokrácia ma nem képes önmagát megvédeni.
Tehát ma az a helyzet ebben az országban, hogy van egy alkotmányos rendszerünk, aminek az volna a dolga, hogy minden kísérletet, amely a demokrácia ellen irányul, elhárítson. Például a költségvetés, vagyis a közpénzekkel való gazdálkodás tervezési rendje az ma egy demokratikus ellenőrzési folyamat alá vetett dolog. Illetve ez volt. Egészen addig, amíg a mostani Kormány köztársasági elnököstül, nemzeti bankostól, Állami Számvevőszékestől és Parlamentestől ki nem iktatta ezeket az ellenőrzési pontokat, s a demokratikus költségvetési kontroll pontokat semlegesítette, és becsapta az egész országot. Mindenkit átvert, mindenkinek a szemébe hazudott, és sorolhatnám. Tehát én azt állítom, hogy ma Magyarországon a demokrácia nem tudja megvédeni saját magát.

 

- Először is bocsássuk előre a teljes tiszteletünket Sólyom László iránt. Azután engedtessék meg nekünk, hogy ne mindenben gondoljuk ugyanazt, mint ő. Szerintünk, szerintem egy alkotmányos rendszernek az a dolga, hogy megvédje a demokráciát. Az az alkotmányos rendszer, amelyik nem tudja megvédeni a demokráciát, az tökéletlen, hibás, javításra, korrekcióra szorul. Én nem tudom elfogadni azt az álláspontot, miszerint Magyarországon az alkotmányos rendszer rendben van, a demokrácia meg nincs. Ugyanis a legfontosabb cél, amit az alkotmányossági szolgálat, az maga a demokrácia, egy érték hierarchiának a csúcsán a demokrácia helyezkedik el. Az Alkotmány és az alkotmányosság pedig ezt kell hogy védje és szolgálja.
A köztársasági elnök szerepére is következik egy-két dolog abból, amit mondok. Tehát a Köztársasági elnök ma arra kényszerül Magyarországon, hogy egyfajta kiemelt alkotmánybíróként működjön. Hát az alkotmányosságot védi. De a köztársasági elnök nem az alkotmányosság őre. Az az Alkotmánybíróság. A köztársasági elnök a magyar demokrácia őre, a mi őrünk, mindannyiunké, egy olyan rendszert kell védenie, amelyben mi, magyar állampolgárok a legteljesebb szabadságban élhetünk. És ma nem tudja ezt megtenni. Ezért van az, amit Ön mond: széttárja a karját Magyarország köztársasági elnöke, s azt mondja, hogy ő nem tudja megvédeni a a demokráciát. Az Alkotmány talán. De az nem ugyanaz. Tehát én azt állítom, hogy gondolkodni kell azon is, hogy a demokrácia megerősítése érdekében hát vajon a köztársasági elnököt nem kellene-e abba a helyzetbe hozni, hogy megvédhesse a magyar demokráciát, a demokráciát kijátszó, megtévesztő parlamenti többséggel és a Kormánnyal szemben is. Ez egy nyitott kérdés.
Én nem akarok erre tippeket vagy megoldási javaslatokat adni, bár az európai alkotmányosság története kitermelte az ilyen megoldásokat, de ideje Magyarországon erről beszélni. Nem azt várjuk az elnöktől, hogy megvédje az Alkotmányt, hanem ennél többet várunk tőle. Azt várjuk, hogy megvédje a demokráciát. Fájdalom, ma ehhez nincsenek meg az eszközei. S ezt az ellentmondást fel kell oldani.

 

- Ez egy nagy hazugság természetesen, mert a privatizáció Magyarországon monopóliumok kialakításához vezetett, és nem pedig versenyhelyzethez. De ez talán egy másik adás témája. Amit én mondani szeretnék, az a következő. A jobboldal mindenhol a világon versenypárti. Nem tőkepárti, az egy másik dolog. Olyan jobboldal is van. Hanem versenypárti. Ugyanis a jobboldal, a klasszikus is, meg az új jobboldal is, hisz abban, hogy egy társadalomnak igazságos módon kell berendezni az életét. Az azt jelenti, hogy senki nem mondhatja meg, hogy önből mi lesz.
Tehát senki sem létezhet egy társadalomban, aki megmondja, hogy önből egyébként milyen szintre eljutó újságíró, értelmiségi, énekes vagy éppen üzletember lehet. Azt nem mondhatja meg senki. Annak egy versenyben kell kiderülnie. Egy lehetőséget kell, hogy kapjon Ön arra, hogy kibontakoztassa azt, ami Önben van, amit a jó Istentől kapott. Szorgalmat, tehetséget és tudást. Tehát az érdeme szerint kell Önnek elfoglalnia a helyét, legalábbis a jobboldal ezt gondolja, egy társadalom szövetében.
Márpedig hogy érdem szerint foglalhassa el az ember a helyét, ne pedig fölülről mondja meg valaki, hogy kiből mi lehet, ahhoz verseny kell. Szinte mindenhol. Nem mindenhol üzleti természetű verseny, van, ahol csak szellemi, de van ahol meg pénzügyi, üzleti természetű verseny is, mondjuk a gazdaságban kifejezetten pénzügyi, üzleti verseny. Magyarországon ma monopóliumokat épít a Kormány. A kormány monopolista. Miközben versenyről beszél, aközben kiváltságos csoportok kiváltságos üzleti és szellemi életben elfoglalt pozícióinak a megőrzésével foglalkozik.

 

- Én ettől sose féltem. Tehát én nem tartottam azt – bár biztos volt ilyen szándék is a szavak mögött -, de én sose tartottam azt sértésnek, ha azt mondták a Fidesz-re, hogy a Fidesz az baloldali. Hát magyar történelmi összefüggésekben nem igaz, természetesen, mert a magyar baloldal az örököse, ma úgy gondolja, hogy ő örököse a Kádár-rendszernek. Olyan meg is tagadom, meg is őrzöm, egyik felem elfogadja, másik felem nem, az ideológia nem kell, de azért az ingatlanokat átmentettük, a pénznek nincs szaga, persze, a Kádár-rendszert elítélhetjük történelmileg, de azért abban az értelemben, hogy jogfolytonosak vagyunk, a vagyont áthozzuk, a kapcsolati hálónkat, azért az kell.
Tehát a magyar baloldalnak a viszonya magához a Kádár-rendszerhez meglehetősen felemás. Én drukkolok egyébként nekik atekintetben, hogy minél inkább újra tudják magukat fogalmazni ebben a Kádár-rendszerhez képest jelentősen megváltozott világban. De egyébként valakire azt mondani, hogy baloldali – most leszámítva ezt a magyar és közép-európai kultúrtörténeti problémát, hogy mégis csak a diktatúra és a nemzeti függetlenségi elnyomással kapcsolódott össze 40 éven keresztül a magyar baloldali kormány – na most ha ezt félre teszem, és az ember, ha szellemi értelemben beszél, mért ne tehetné ezt meg, akkor mi volna a szégyen ebben? Ha a baloldali alatt azt értjük, hogy szociális, ami nem feltétlenül csak baloldali kifejezés, vagyis ha jól fordítjuk magyarra, akkor ugye társadalmi, szociális, az társadalmiságot jelent, ami azt jelenti, hogy fontos az ember ember iránti felelőssége, az összetartozás, a szolidaritás, tehát mi nem magányos farkasok vagyunk, akik az őserdőben élnek, vagy a kerek erdőben élnek, és ember embernek farkasa és harcolunk a túlélésért, hanem társadalmat alkotunk, szociálisak vagyunk, és megpróbáljuk az egymáshoz való viszonyainkat úgy berendezni, hogy mindenkinek jusson hely a nap alatt, és a lehető legigazságosabb, és mindenki számára legszabadabb élet jöhessen létre. Én ezt nem tartom baloldali dolognak, de hát ha valaki így gondolja, akkor gondolja így, vádoljon meg vele, én inkább dicséretnek veszem, ha ezt érti alatta.
Ezért mondtam, hogy nem érdemes a régi értelemben használni a jobb- és baloldali kifejezéseket, a helyzet az az, hogy Európában új politikai korszak kezdődött új jobboldallal, új baloldallal. Az új jobboldal igenis szociális. Ennek vannak előfutárai egyébként, keresztény alapozottságú előfutárai, mondjuk a Bajor Keresztény Szocialista Pártot ha valaki megnézi, akik rendszeresen abszolút többséget kapnak a bajor emberektől a parlamenti választásokon, akkor láthatja, hogy a szociális elkötelezettség és felelősség az nem mindenhol tartozik a baloldalhoz az emberek fejében, mert Németországban ez egyáltalán, vagy Bajorországban egyáltalán nem.

 

- Hát ennél nagyobb örömük sose legyen az életben!

 

- Nos, én nem a szociális érzékenységről beszéltem. A szociális érzékenység szó az az én számomra egy erőtlen kifejezés. Hát ugyan érdekes kérdés, hogy Ön szociálisan érzékeny, de olyan nagyon nem érdekel, megmondom őszintén. Az viszont érdekel, hogy ha szegény emberrel találkozik szembe, akkor mit akar tenni? Egy olyan világban akar-e élni, ahol 2-3 millió ember havonta nem jön ki a fizetéséből, mert a megélhetési költségek azok magasabbak, mint a jövedelmek, vagy a segély, amit kap. S ezek az emberek leszakadásra vannak ítélve. Sőt! A mai magyar kormány úgy rendezi be Magyarországot, hogy nem csak ők vannak leszakadásra ítélve, hanem még a gyerekeik is. Mert majd tandíjat kell fizetni. Meg majd az orvosi ellátásért is fizetni kell. Sorolhatnám tovább. Tehát arra ítéli őket, hogy ott maradjanak, ahol a szüleik vannak. Sőt! Egyre inkább leszakadjanak!
Ezért én azt gondolom, hogy igenis, a leszakadóknak és a le nem szakadó középosztálynak szövetségre kell egymással lépnie. Nem szociális érzékenységre vágyok, hanem egy olyan kormányt szeretnék, amelyik nem sírdogál, törölgeti a szemét, meg mindenfajta szociális lózungokat hangoztat, amikor szegény emberekkel találkozik. Cselekvést akarok látni. Vizitdíjmentes egészségügyet, nem fizető, a járulékon felül nem fizetős egészségügyet, azt akarom, hogy ne legyen tandíj Magyarországon, hogy a szegény gyerek is járhasson iskolába, azt akarom, hogy végre legyen tisztességes otthonteremtési program, amibe a legszegényebbek is be tudnak csatlakozni, azt akarom, hogy legyen olyan fizetés Magyarországon, hogy meg lehessen élni belőle, és ne minden hónap végén a szomszédba vagy a bankhoz kelljen menni kölcsönért vagy hitelért. Tehát nem érzékenységet akarok, hanem határozott cselekvést.
A magyar társadalom legnagyobb gondja ma az a demográfián túl, hogy két millióról három millióra nőtt azoknak a száma, akik leszakadtak, vagy belekerültek a leszakadásveszélyes övezetbe. És ha nem lépnek szövetségre a leszakadással közvetlenül nem fenyegetett mondjuk úgy, hogy középosztálybeli magyarok és azok a magyarok, akik leszakadtak vagy leszakadófélben vannak, ha közöttük nem jön létre egy szövetség, ha a demokráciát, a Parlamentet, a piacgazdaságot, a jogalkotást nem arra használják, hogy az ő érdekük szerint építsenek fel egy erős Magyarországot, akkor mindig a fölül lévő kiváltságosoknak a diktátuma szerint alakul az életük, a szegények vagy leszakadottak ott maradnak, ahol vannak, és a középosztályból is egyre többen fognak oda lecsúszni.

 

Most Magyarországon is gyakran beszélnek arról, hogy "Latin-Amerikanizálódás". Hát ezt jelenti. Ennek a kárvallottja a középosztály, de a szegények is, illetve a leszakadottak, mert ők onnan nem tudnak kiemelkedni, mindig ott fognak maradni. Lesznek jobb és rosszabb napjaik. De sose tudnak a saját lábukra állni, munkához jutni, munkából tisztességesen megélni, és nem jutnak el oda, hogy a gyerekeik legalább olyan iskolába járhassanak, hogy a középosztályra való esélyes élethez juthassanak vagy egy olyat kezdhessenek el. Tehát azt akarom mondani, Magyarországon is van ez így. Hát a Parlament, nézze meg a parlamenti választásokat. Van az a néhány milliárdos, aki vezeti Magyarország kormányát, közpénzekből is meg saját pénzekből is nyilvánvalóan mindenfajta választási törvény határát súroló eszközöket alkalmazva ezt osztanak, azt osztanak az emberek között, időnként lejárt szavatosságú holmikat is, mint a híradásokból tudjuk, megígérnek ilyen nyugdíjemelést, olyan szociális segélyt és így tovább, aztán amikor megvan a mandátum, akkor elfelejtik ezeket az embereket. Visszalökik őket oda, ahol voltak, vagy ott tartják, rájuk csapják a fedőt. Aztán eltelik három év, jól megszedik magukat, nézze meg, kirámolják az államkasszát, eladósítják az államot, kiprivatizálnak mindent, talán azt is, ami le van kötve vagy le van betonozva, jön a választás előtt a soron következő költségvetés, megint löknek valamit az embereknek, azt hiszik, hogy meg lehet szerezni újra, s azt gondolják, hogy így megy a magyar élet. S ennek egy olyan Magyarország a vége, aminek persze haszonélvezői, akik fölül vannak, és örök kárvallottjai, akik alul.
Én azt gondolom, hogy ez erkölcsi okokból, politikai okokból, és hatékonysági okokból is, mert egy ország szükségképpen gyenge, amelyik így épül föl, elfogadhatatlan. Nekünk egy erős Magyarországra van szükségünk, amelyben a leszakadásra ítélt vagy afelé sodródó emberek és a középosztály szövetséget köt, a demokráciát saját eszközeként használja és megvédi magát, nem engedi, hogy kiszolgáltatott helyzetbe sodorják. Úgy, mint ahogy ma Magyarországon az emberek túlnyomó többsége kiszolgáltatott emberként éli az életét a munkahelyén, vásárlóként vagy fogyasztóként ezt tapasztalja, vagy éppen a természetrombolással szemben áll kiszolgáltatva. És nincs senki, aki megvédje, mert az ország gyenge. Nem tud munkát adni, nem tudja megvédeni az érdekeket, nem tudja az erőseket megfékezni, és nem tudja a gyengéket felemelni.

 

- Nézze, én két bajt látok a magyar közéletben, amikor azt mondja, hogy provinciális, kisszerű és bezárkózó. Az egyik az megértési probléma. Nem érti, mi van a világban. Nem ismeri azokat a folyamatokat, amiről beszélek, vagy nem veszi elég komolyan őket, és nem látja, hogy egy korszakhatárhoz érkezett, illetve egy új korszakába lépett az európai politika. Én nem akarok az MDF-fel foglalkozni, mert ennek olyan nagy jelentősége nincs. De amikor az MDF populizmusnak nevezi azt, amikor a jobboldal szociális, akkor mit mond Bajorországra? Ez egy megértési probléma! Nem látják, hogy az új Európában az új jobboldal bizony szociálisabb, mint az új baloldal. Ezért populizmussal vádolni azt, aki a középosztály, vagy azt a politikai irányt, aki a középosztály és a leszakadók összefogásáról beszél, szerintem félreértése az európai politikának. Ez az egyik gond szerintem a mai magyar politikában.
A másik, hogy láthatóan – ez is a kisszerűségnek a következménye – hiányzik a megértés iránti szándék is. Tehát mindenki jól érzi magát a magyar, nagyon sokan érzik jól magukat a magyar politikában, és érik be azzal, hogy ismételgetik azt, amit 8 meg 10 éve ismételgetnek. Csak közben az ország megváltozott. Most éppen kizsigerelik, kifosztják, lerabolják és millió számra löknek embereket lehetetlen helyzetbe. Nem lehet ismételgetni a bevált paneleket, középosztályról, jobboldalról, baloldalról. Cselekedni kell, végre tenni kell valamit, értelmesen, egyenes módon, az új korszakhoz alkalmazkodva beszélni, és célokat kitűzni, szerintem ez volna a feladatunk.


orbanviktor.hu