- Könyve elején azt írja, hogy figyelmeztetéseit ugyan igazolta az idő, azok mégsem bizonyultak hatásosnak. Min kell változtatni: a Fidesz politikáján, az imázsán vagy csak a kommunikáción?
- Az eszméink, köszönik szépen, jól vannak. Ha a Fideszt meg akarjuk erősíteni, akkor nem az alapértékeink táján kell keresgélnünk. A bevált eszméink képviseletének módján érdemes elgondolkodnunk. Eddig például nem írtam könyvet, most ezt is megtettem. Az alapértékeinket akartam világos, közérthető formában megfogalmazni.

- A műfajt hogyan határozná meg? Politikusi hitvallás, program vagy valami más?
- Bár vannak a könyvben személyes hitvallásra emlékeztető elemek, azok nélkülözik a hitvalláshoz szükséges kitárulkozást. Visszafogottabb, zártabb írás ez. Pártprogramnak sem tekinthető, hiszen a programkészítésnek van egy rendje, amit az elnök sem kerülhet meg. Ez a könyv az új politika programja. Politika alatt itt észjárást, gondolkodásmódot, megközelítést, ideákat, eszméket értek.

- Az új többségnek ön által kínált új politika a közösségek, a kölcsönös felelősségvállalás eszméje köré épül a piac mindenhatóságát hirdető neoliberalizmussal szemben. Csakhogy nálunk komoly tradíciója van az emberek egymás elleni kijátszásának, a magyar egy érdekektől igencsak szétszabdalt társadalom. Hogyan lehet közös célt adni egy ilyen közösségnek?
- Hadd növeljem a kihívás súlyát! A magyar társadalom individualista alapállású, de nem a kommunista rendszer tette ilyenné. A gyökerek mélyebbek. Ennek az énközpontú karakternek mégis sikerült a történelem folyamán biztosítania a tartós állami létet és a szervezett társadalmi életformát azzal, hogy különféle hagyományos közösségi formákat hozott létre. Kamarákat, hivatásrendeket, egyházakat, szakszervezeteket és így tovább. A magyar világ - az angolszászhoz hasonlóan - megtalálta a kényes egyensúlyt a radikálisan individualista életszemlélet és a társadalmi létezéshez szükséges együttműködés között. Ezt az érzékeny egyensúlyt verte szét a kommunizmus, ami ráadásul mélyen cinikussá, ideátlanná is tette a társadalmat. Méretes problémahalmaz áll tehát a jobboldal előtt: a kommunizmusból örökölt cinizmus, amely mindenfajta társadalomszervezési eszme létjogosultságát megkérdőjelezi, párosul az egyensúlyát vesztett, hagyományos énközpontú karakterrel.

- Hogyan lehet hozzákezdeni e problémahalmaz eltakarításához?
- Ha valaki politikus létére azzal próbálkozik, hogy a társadalmat közösségibbé nevelje, kudarcra ítéli magát. Egy olyan eszmét hirdetni a politikában, amely szakít az individualista felfogással, szintén reménytelen vállalkozás. Csak olyan közösségi eszmét, kölcsönös felelősségvállalási formákat érdemes ajánlani, amelyek egyúttal individuális érdekeket is kielégítenek. Mindenki elismeri például, hogy az állami egészségügyi ellátás jó dolog, és e célra érdemes az adónkat befizetni. Mindez összhangba hozható azzal a gondolattal, hogy csak azok részesüljenek az alapellátáson túl az államilag garantált, járulékalapú ellátásban, akik megjelennek az előírt szűrővizsgálatokon. Vagy: ha valaki nem járatja a gyermekét iskolába, az essen el a családi pótléktól. A könyv egy gondolkodásmódot ír le, amelyből levezethetők a szakpolitikai programok.

- A könyv címe - Egy az ország - válasz azokra a bírálatokra, amelyek szerint a Fidesz a felelős az ország kettészakításáért, a szélsőséges politikai megosztottságért? Ön sokan szeretik, sokaknak viszont egyenesen az identitásához tartozik a Fidesz elnökének elutasítása. A pártpolitikusi szereppel összefér az egy az ország gondolata?
- A karakteres eszméket, ideákat képviselő politikusoknak Európában mindenhol az a sorsuk, hogy ellenfeleik megpróbálnak össztársadalmi elégedetlenséget kialakítani velük szemben. A legutóbbi francia elnökválasztási kampányban jól megfigyelhető volt ez a jelenség. Az a kérdés, hogy az ember mit válaszolhat erre. Vannak, akik maszkírozzák magukat, mondván, az általam képviselt eszmék nem is olyan fontosak, nem érdemes velem annyit foglalkozni. Én azonban nem szeretek vizesnyolcasként lopakodva a surranópályán célba érni. Kiállok azért, amiben hiszek, amit helyesnek gondolok. Vallom a régi igazságot: Ha nem állsz ki semmiért, elesel mindentől.

- De ez szükségképpen megosztó szerep...
- A demokratikus politika lényege, hogy a viták elkerülhetetlenek. A vitának pedig lényege, hogy álláspontok, vitázó felek vannak. A kérdés az, hogy van-e néhány olyan cél, amiben - függetlenül attól, hogy ki melyik párthoz tartozik - feltétlen egyetértés van. Ezek a közös célok szükségesek ahhoz, hogy az egyébként elkerülhetetlen viták ne szakítsák szét a közösséget. A magyar társadalom életéből ezek a közös célok hiányoznak. Ezeket a célokat valakinek ki kell tűznie. Közös cél pedig csak akkor és azért lehetséges, mert egy az ország. A mai politika gyenge, mert semmilyen közös célt nem tud kitűzni. Amit pedig kitűzhetne, annak vállalásához gyáva. Ilyen cél lehetne a teljes foglalkoztatás. A mai politika azt mondja, ez lehetetlen. Eközben számos erős európai ország mást mond. Legutóbb épp Franciaország tette ezt. A családtámogatás, a gyermekvállalás segítése is lehetne közös cél, mint például Németországban.

- Könyvében ír arról is, hogy a szeretet és a tisztelet kultúráját akarja megteremteni. Szerethető párt ma a Fidesz?
- Igen. De sokkal inkább az a kérdés, akarunk-e élni azzal a lehetőséggel, hogy szerethetünk valamit, például egy közösséget. A politikai siker egyik mércéje a négyénvenkénti választásokon elért eredmény. Ez jól van így, de nem szabad csak négyéves ciklusokban gondolkodni. Ha elfeledkezünk a politikai sikerek tartósságához nélkülözhetetlen kulturális, civilizációs háttérről, akkor csak rövid távra szóló győzelmeket arathatunk. Teljesülnie kell néhány előfeltételnek, hogy az ország politikailag tartósan sikeressé váljon. Az egyik a tisztelet kultúrája, a másik a szeretet civilizációja. A demokrácia a mindennapi életben a tiszteletet jelenti. De mit jelent a tisztelet? Ismerek olyan országot, ahol az az elfogadott társadalmi magatartás, hogy ha egy milliárdos találkozik egy koldussal, bár tudják, hogy egyenlőtlen erőviszonyban állnak, mégis mindketten úgy viselkednek, mintha egyenlő erőviszonyban lennének. Magyarországon ezzel szemben vészesen elterjedt a „kilóra megveszlek”, akinek pénze van, az bármit megtehet, az a másikat maga alá gyűrheti kultúrája. Ha erősebbek vagyunk, azt mindennap könyörtelenül a gyengébbek tudtára adjuk. A szocialistákkal ellentétben mi abban hiszünk, hogy csak a tisztelet, nem pedig a különbözőségek mesterséges megszüntetésére való törekvés segíthet abban, hogy senki ne érezze kirekesztettnek, megalázottnak és alávetettnek magát.

- A kormányzás sikerességének a mércéje a jobb élet lehetőségének biztosítása - írja. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy nem feltétlenül nyer választást az a kormány, amelyik a különféle gazdasági mutatók alapján többet tesz a jobb életért. Egyáltalán, hogyan határozná meg a jobb élet fogalmát?
- Ritkán tesszük fel a kérdést, milyen mérce szerint mérjük a politikai teljesítményt. Mi alapján tudjuk megállapítani, hogy egy adott időszakban a társadalom és benne a kormány sikeresen teljesített-e? A magyar politika ma csak a versenyképesség, a hatékonyság, a növekedés mutatóit ismeri. Ezzel szemben az európai közbeszédben mások mellett az életminőség, a társadalmi tőke mutatói megelőzik a gazdasági mérőszámokat. Azt állítom, hogy nemcsak új politikára, hanem az új politika teljesítményét minősíteni képes új mértékre is szükség van. Ezeket társadalmi vita révén honosíthatjuk meg, emelhetjük be a közbeszédbe.

- Bármikor lesz a következő választás, minden idők legerősebb Fidesze áll majd szemben minden idők leggyengébb MSZP-jével - hangzott el kongresszusi beszédében. Nem elbizakodottság erről beszélni? A jobboldalon sokan csak legyintenek, ha közvélemény-kutatásokról esik szó, mondván, láttunk már karón varjút.
- Ha az idézett gondolatot tényként, nem pedig célként fogalmaztam volna meg, akkor indokolt lenne elbizakodottságról beszélni. Azt, hogy ez így lesz, senki nem állíthatja. De reális célkitűzés. Örülök, ha a jobboldalnak közvélemény-kutatási fóbiája van. A 2002-es választások elvesztésének egyik oka az volt, hogy a jobboldal nem érezte át, bármit is mondanak a felmérések, az utolsó pillanatban mindenkinek meg kell feszítenie minden izmát. Ez a felfogás csak a második forduló előtt vált általánossá, de akkor már csoda kellett volna a győzelemhez. Megjegyzem, nem sok hiányzott hozzá. Bármikor lesz a következő választás, bármit jelez majd a közhangulat, a siker nem jön magától, ahhoz minden izmunkat meg kell feszítenünk.

- A Fidesz ma sokkal népszerűbb az MSZP-nél, de a felmérések szerint a kormányképességet tekintve ez a fölény korántsem ilyen egyértelmű. Milyen teendőket ró ez a párt elnökére? Mégis kellene egy alternatív kormányprogram és egy árnyékkormány?
- Ha az a feladat, hogy a jövő héten terjesszünk be egy kormányprogramot és egy kormánynévsort, meg tudjuk oldani. De az, hogy valaki kormányképes, illetve annak látszik-e, két különböző dolog. Elgondolkodtató, hogy a kormányzóképességet tekintve valóban lassabban sikerül fölénybe kerülnünk, hiszen a Fidesz négy évig már volt kormányon. Nem is volt az akármilyen négy év! A Fidesz 2002 után nem védte meg a saját kormányzását. A szocialista kormányok általában destruktívak, szinte csak arra koncentrálnak, hogy támadás alatt tartsák az ellenfelet, s elvitassák annak teljesítményét.

- Miért nem vették fel a kesztyűt?
- Alighanem úgy gondoltuk, hogy az ellenfél médiafölénye miatt úgysem tudjuk megnyerni ezt a vitát, ezért inkább a jövő felé fordultunk. Óriási nyomás alatt is álltunk, régi időket idéző megtorlási hullámtól szenvedett az egész jobboldal. Vizsgálatok, feljelentések, B-listázás. A jog, az igazságszolgáltatás végül megvédte a kormányzásunkat, a fő inkvizítor éppen a héten vesztette el az utolsó ellenünk indított perét. Csak mi nem védtük meg a saját teljesítményünket. Sok mindent lehetett mondani például a mi közbiztonságpolitikánkról, akár a belügyminiszterünket is lehetett bírálni, de azt senki sem mondhatja, hogy a polgári kormány idején a rendőrség idáig züllött volna. Lehetett Mikola Istvánt bírálni emberként és miniszterként is, de azt sem állíthatja senki, hogy ő engedte volna az egészségügyet olyan állapotba juttatni, mint amilyenben most van. Lehetett támadni Járai Zsigmondot vagy Varga Mihályt, de az ő idejükben elképzelhetetlen lett volna, hogy a költségvetési hiány a tíz százalékhoz közelítsen. A mai kormányzás, a mi vérszegénységünk ellenére, óhatatlanul felértékeli a polgári kabinet négy évét, és ez hatással lesz a kormányképesség megítélésére is.

- Nem gondolja, hogy még mindig érdemes lenne egy imázskampányt indítaniuk, amely felhívja a figyelmet a kormányzásuk eredményeire?
- Ma az ellenzék témabőségben szenved. Nem tudunk minden fontos ügyről beszélni, annyi elégedetlenségre, felháborodásra okot adó bűnnel és mulasztással szolgál a mostani kormány.

- A kormány bírálata mellett nem jut idő az imázsépítésre?
- Az imázs nagyon fontos kérdés, de az ország rombolása idején mégis azoknak az ügyeknek kell elsőbbséget adni, melyekben megszólalva talán mérsékelhetjük a károkat. Az ország mai állapota mellett a Fidesz saját párt szempontjai nem  érvényesülhetnek.

- A Fidesz folyamatosan az előrehozott választás szükségességéről beszél, miközben ennek kikényszerítéséhez nincs eszköze...
- Az előrehozott választás ma a legfontosabb ügy. Magyarországnak minden területen erőteljes fordulatra lenne szüksége, amire ez a kormány nem képes, hiszen ahhoz saját magával kellene szembefordulnia. Őket jobb belátásra bírni irreális célkitűzés. Minél hamarabb lesznek választások, annál kevesebb veszteséget kell elszenvedniük az embereknek. Bármilyen furcsán hangzik, a szocialistáknak is érdekük a minél korábbi választás, mert az idő nem az ő oldalukon áll. Ami eddig történt, az csak a nyitány volt, az igazi megpróbáltatás még csak most vár a társadalomra. Ahogy múlik az idő, kormányzati ostobaságaik súlya egyre nagyobb teherként nehezedik a szocialistákra. Kétségkívül igaz, hogy az ellenzéknek nincsen direkt eszköze az előrehozott választás kikényszerítéséhez. De egy ahhoz nagyon közeli helyzetet tud előidézni a népszavazással. Nem véletlen, hogy a kormány foggal-körömmel küzd a népszavazás kiírása ellen.

- A miniszterelnök azt mondja, hogy a parlamentben és azon kívül is megvan a bizalom kormánya iránt. És valóban, az elégedetlenség dacára nincsenek sztrájkok, kormányellenes tömegtüntetések.
- Lehet, hogy ő nem észlel társadalmi nyomást, de azt, hogy kormánya illegitim, mindenki érzékelheti. Sem a kormány, sem az általa kezdeményezett legfontosabb intézkedések mögött nincs társadalmi támogatottság. Nagy kérdés, hogy a magyar társadalom miért tűri el a demokrácia felszámolását, miért tűri el minden területen az akaratával ellenkező változtatásokat. Egyelőre tűri. Számos közéleti ember, a politikai elemzők hada falaz a kormánynak: ami nappal leomlik, azt éjjel igyekeznek újjáépíteni.

- A köztársasági elnök lapunknak adott interjújában kijelentette, mai bajainkért, a morális válságért nem a rendszerváltás felelős, az alkotmánnyal az égvilágon semmi baj nincs. Egyetért ezzel?
- Az akadémikus vitáknak nem látom értelmét, inkább tegyünk néhány gyakorlatias megállapítást. 1989-90-ben célokat tűztünk ki, melyek egy része teljesült. Hazamentek az oroszok, demokratikus politikai intézményrendszer működik Magyarországon, csatlakoztunk a NATO-hoz és az EU-hoz. Volt azonban egy másik célkitűzésünk is, amely az életminőségre vonatkozott: egy erős Magyarországot álmodtunk magunknak. Ha most körülnézek, ezt az erős országot nem látom. Erről a politika tehet, aminek része az alkotmányos intézményrendszer is. Amit ma látunk, azért a politika, a rendszerváltás osztatlan felelősséget visel, nem érdemes ebből egyes részelemeket kiemelni. A lojalitás számomra fontos érték, ezért nem szeretnék vitatkozni az államfővel, aki az alkotmány szerint nem is vonható be pártpolitikai csatározásokba. Annyit azonban meg kell jegyeznem, hogy a köztársasági elnök a demokrácia legfőbb őre, Magyarországon pedig ma nincs demokrácia. Ehelyett demokrácia nélküli többpártrendszer működik. Az intézmények nem egyszerűen csak a demokrácia hiányát elleplező paravánként szolgálnak, hanem súlyos konfliktusokba is keverednek egymással, mint az Országos Választási Bizottság és az Alkotmánybíróság.

- Létezik-e megoldás erre a problémára, hiszen politikai konszenzus nélkül nem lehet hozzányúlni az intézményrendszerhez?
- Van, aki azt állítja, hogy az intézményrendszer, vagyis a demokrácia fundamentuma rendben van. Mégis el kellene azonban gondolkodni azon, hogyan jöhetett létre ez a mai világ. Nem lehet, hogy a szereplőkön túl az intézményekkel is baj van? Miért nem tudták megvédeni magukat a demokrácia elleni támadásokkal szemben? Az a legkevesebb, hogy közvitára bocsássuk az alkotmányos intézményrendszer alapjait érintő kérdéseket. Vajon jól szabályozott-e például az államfő és a parlament viszonya? Miért nincsen joga a Versenyhivatalnak és az Állami Számvevőszéknek? Hogyan sikerülhetett kiiktatni minden demokratikus kontrollt a költségvetési folyamatok esetében? Megkerülhetetlen annak vizsgálata is, hogy az életminőség terén tapasztalt kudarcban mekkora szerepe van az intézményrendszernek.

- Ön is rendszerváltó politikus. A saját szerepét is kész átértékelni?
- Nem átértékelni kell, hanem gondolkodni. A jövőről. Ami tegnap még alkalmas volt nem feltétlenül az holnap, vagy holnap után. Én is ott ültem a kerekasztal-tárgyalásokon, hasonlóan Sólyom Lászlóhoz. Én is a saját gyermekemnek érzem azt az intézményrendszert, ami létrejött. De ez nem ok arra, hogy ne lássuk be: az a teljesítmény, amit ez a rendszer, ez a politika nyújtott, nem üti meg a polgárok által joggal elvárt mércét.

- Nemrégiben azt mondta, több alkalmas miniszterelnök-jelöltet is ismer a polgári világban. Arról is beszélt egyszer, hogy ön már ki van fizetve, nem a pozíciók érdeklik. Mi a személyes célja, ambíciója a politikában?
- A hiúságom van kifizetve. Olyan elismerésekben és megbízatásban, közbizalomban részesültem, ami kevés embernek adatik meg. Ha ennyit ad az élet, már ezt is meg kell becsülnöm. De visszautalok arra, hogy a rendszerváltáskor kitűzött céljainknak csak egy része valósult meg. Nem adom fel, míg egy darabban látsz - fogalmazhatnék az LGT soraival. Én nem egy gyenge országban akarom leélni az életemet, és a gyermekeimnek sem kívánom ezt. Az erős Magyarország megteremtése küldetés számomra. Bárhova állít az élet, bármilyen feladatokat bíz rám ennek a küldetésnek a teljesítéséért, a szolgálat jegyében azt kellő alázattal fogadom majd.


Magyar Nemzet - Szerető Szabolcs, Villányi Károly