A Puskás Akadémia a Duna TV-én

2007. október 15.

A Puskás Akadémiáról Orbán Viktorral és Mezey Györggyel, a Duna TV Sportaréna című műsorában beszélgetett ifj. Knézy Jenő.

 
Ifj. Knézy Jenő: - Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktor urat, a Felcsút elnökét, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítóját, jó estét kívánok miniszterelnök úr, és Dr. Mezey Györgyöt, a szakmai irányító testület elnökét, természetesen a felcsúti labdarúgó akadémiáról van szó, jó estét kívánok. Körülbelül egy fél évvel ezelőtt beszélgettünk itt, és akkor beszélgettünk közép-, illetve hosszú távú tervekről, erről szeretném egy kicsikét faggatni majd önöket, hogy azóta mi történt, hiszen volt egy évkezdet, ugyanúgy, mint az iskolában, megnyílt a tanév, mi történt egészen pontosan a tanévnyitón, illetve hogyha lehet száraz számokat mondani, akkor hány nebuló kezdte meg a tanulásokat Felcsúton?
Orbán Viktor: - Tudunk számokat mondani, az akadémiának most 73 hallgatója van, ennél sokkal több gyerekünk van, hiszen nem minden Felcsúton játszó játékos akadémiai szintű utánpótlás-játékos, de akiket beiskoláztunk és akadémiai szintű csapatban játszanak, ők 73-an vannak. Ötvenegynéhányan laknak a kollégiumban és externátusban laknak a többiek, tehát többen lettünk, mint amire számítottunk.

Ifj. Knézy Jenő: - És ha már itt a bentlakás szóba került, beszélgettünk még az adás előtt, a folyosón, és akkor arról folyt a disputa, hogy igazából máshogy nem is nagyon lehetne megcsinálni azt a modellt, amit önök megálmodtak, csak ilyen bentlakásos módszerben, mert hogy annyi az edzés és annyi az elfoglaltság, hogy normálisan, mondjuk, egy gyerek iskola mellett ezt nem nagyon tudná megcsinálni. Mik azok az újdonságok, amikkel most szolgálni tudnak, értve ezalatt természetesen azt, hogy a komplexum az folyamatosan bővül, és újabb és újabb pályák épülnek.
Mezey György: - Én a szakmai újdonságról vagy újdonságokról tudnék beszámolni, az első az az, hogy biztosította az akadémia vezetése, hogy napi 4 órát dolgozhatnak, felkészülhetnek a gyerekeink, megfelelő rendszer alapján…

Ifj. Knézy Jenő: - Bocsánat, hogy közbevágok, ez akkor elég, ez egy nyugat-európai színvonalhoz, ahova szeretnénk felzárkózni, ez a napi 4 óra ez elég, ott is ennyit foglalkoznak a hasonló korú gyerekekkel?
Mezey György: - Szerencsémre az utóbbi 15 évben a világ minden akadémiáján jártam, technikai centrumában jártam, nincs általában 4 óra lehetősége a gyerekeknek edzésre, ez egy felcsúti sajátosság, Puskás akadémiai sajátosság, a vezetés úgy szervezte meg a tanulmányi rendet, ami egy bravúr volt megítélésem szerint, hogy nekünk erre napi 2x2 óra lehetőségként adódik. Beindultak a gyakorló pályák és rövidesen beindul a tesztpálya is.

Ifj. Knézy Jenő: - A gyakorló pályákra még visszatérünk, mert gyakorlatilag a magyar sajtó nagy része az ezzel volt tele, sportszakmáról beszélünk most, hogy milyen újdonságok voltak ezek a pályák, menet közben azonban miniszterelnök úr a Felcsút SE elnöke is lett egyben, erre miért volt szükség, hogy ezt az elnökséget elvállalja, illetve egy picikét puskázok, annyit mondott, hogy civilizált világban olyan nem működik, hogy az összes szakosztály, meg a futball szakosztály is egyben működik?
Orbán Viktor: - Hát igen, ugye tavasszal még úgy gondolta a profi csapat tulajdonosa, hogy feljuthatunk, a felnőtt csapat feljuthat az első osztályba és akkor már mindenfajta licence-szabályok lépnek életbe és megkötöttségek, hogy milyen formában lehet működtetni egy klubot. Ezért létrejött egy gazdasági társaság, amit a profi klubot üzemeltető vállalkozó tulajdonol, aki egyben elnöke volt egész addig az egyesületnek,. Na, most olyan nincs a világon sehol, még Magyarországon sem, hogy valaki egy sportklubnak az elnöke, és egyben a sportklubhoz tartozó vagy ahhoz kötődő sportvállalkozásnak is a tulajdonosa és vezetője. A kettőt külön kell választani egy civilizált országban. Ezt mi megtettük. Ez a garancia egyébként arra, hogy a profi futball – most, ugye a magyar viszonyok közepette kell ezt érteni, ez egy jogi kategória, most itt nem feltétlenül minőséget takar – tehát a profi futball ne gyűrje maga alá az utánpótlást. Ne feledkezzünk el az öregfiúkról, a lányfutballról, a női kézilabda szakosztályról, ne feledkezzünk el a szurkolókról, akiknek az otthonosságát, az otthon érzetét nekünk kel megteremteni, mint az egyesület vezetőinek. Tehát követtük a nemzetközi és magyar modellt. Jól van ez így és jobb híján, maradjunk most ebben, jobb híján én lettem az egyesület elnöke.

Ifj. Knézy Jenő: - És egyébként elbírta volna a Felcsút azt, hogy NB1-es csapata legyen? Azért kérdezem ezt, mert hogyha z ember továbbgondolja ezt a labdarúgó akadémiát, akkor ugye adekvát a dolog, és kínálja magát, hogy valahova ezeket a tehetségeket majd föl kell adni egy nagy csapathoz.
Orbán Viktor: - Hát a szakmai részről majd a mester talán mond néhány szót nekünk. Én a felcsútiakra vonatkozó részről tudok és kell nyilatkozzak. Először is ez a futball akadémia a Puskás Akadémia azért működik jól, mert mindenki csak azzal foglalkozik, ami az ő dolga, a többiek dolgába nem beszél bele. Tehát a szertáros is tudja, mi a dolga a takarítónő is, a konyhai személyzet is, az edzők is.

Mezey György: - Nem könnyű megállni.

Ifj. Knézy Jenő: - A futballhoz mindenki ért pedig Magyarországon.
Orbán Viktor: - De szerintem az a titka a mi sikerünknek, vagy legalább is azt hiszem, hogy ezt már lehet sikernek nevezni, hogy kellő önkontrollal rendelkezik mindenki. Én például, bár a mestert néha faggatom erről-arról, de nem merészelnék beleszólni abba, amit szakmai munkának neveznek. Visszatérve a dologra, tehát a tulajdonos dönt arról, hogy a profi csapat fölmegy, vagy nem megy föl. Én egy 1800 lelkes település sportegyesületét vezetem, és a fák szerintem nem nőnek az égig. Tehát én ötször meggondolnám a falu nevében is, meg a tulajdonos nevében is, hogy, a helyében is pontosan, hogy érdemes-e továbbmennünk. Mindenesetre a sportegyesületünk a profi csapat tulajdonosa felé ilyen föltételt, elvárást, sőt kérést sem fogalmazott meg.

Ifj. Knézy Jenő: - Na és akkor most szakma. Tehát vannak ezek a fiatalok, akik kikerülnek majd az akadémia falai közül, jó lenne őket nyilván egyfelől külföldre, másfelől pedig Magyarországra olyan csapathoz eljuttatni, ahol továbbfejlődhetnek. Ez lehet az egyik olyan probléma talán, hogy megfelelő csapatot kéne keresni nekik. Na most, hogy áll jelen pillanatban ez a projekt?
Mezey György: - Egyébként azt hiszem, ebben is az elnök úr a kompetens, de a szakmai részéről egy pár mondatot mondanék. NB I-es felnőtt csapat nélkül ez nem működik ez a rendszer, sehol. Úgyhogy nekünk is erre kell törekednünk. Ugyanakkor egyértelmű megítélésem, hogy nem a felcsúti labdarúgást kell NB I-es szintre hozni. Innentől a feladat adott az elnök úréknak, és azt hiszem, hogy meg is fogják oldani.

Ifj. Knézy Jenő: - Hát ez szép feladat egyébként. Miniszterelnök úr mosolyog is.
Orbán Viktor: - Nézze, így szokta, hát a mester így szokta a feladatokat kiadni. A szakmai munkáról az előbb váltottunk pár szót. Nekem azt mondta a mester, hogy akkor van értelme az egész akadémiát működtetni, és ő a maga részéről akkor tud benne szerepet vállalni, mert azonnal lényegre szokott törni a kapitány úr, hogy ha úgy meg tudjuk szervezni az akadémia életét, hogy a napi 4 óra munkát a gyerekek életéből a szakmára lehet fordítani, első föltétele volt. A második, hogy olyan szakmai újításunkat valósítunk meg az ő általa korábban elgondolt tervek átültetésével a valóságba, amely ezt a 4 órányi időt is, az intenzitás fokozása révén, lényegében 5, vagy akár 6 órányi hagyományos terheléssé is változtatja. Tehát 4 óra és újítások, invenciók, mindenfajta innovációk segítségével a 4 órából is próbáljunk még többet hát kikerekíteni. Ezek voltak a megrendelések. Utána következünk mi, amikor leülünk és megbeszéljük..

Mezey György: - Az NB I-es csapat is megrendelés volt.

Orbán Viktor: - Így van, és a következő volt az NB I-es csapat. Na most itt nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Először is, bármilyen meglepő, amit mondok, nekem emberileg jó benyomásaim vannak azokról az NB I-es klubtulajdonosokról, akik eddig meglátogattak bennünket és leültek velünk tárgyalni. Tehát általában sok rosszat lehet olvasni a futballklub tulajdonosokról meg az NB I-es csapatok főnökeiről, én az ellenkezőjéről tudok beszámolni. Kellemes úriemberekkel találkoztam, akik kivétel nélkül szívesen kötöttek volna velünk együttműködési megállapodást.

Ifj. Knézy Jenő: - Magyarán, nem kellett keresni, hanem ők jöttek maguktól is.
Orbán Viktor: - Így van, a legnagyobb pesti klubokat is beleértve. A beszélgetésnek mindig volt egykínos pillanata, én senkit nem szeretek megbántani, de a helyzet az úgy fest, hogy az akadémia az hosszabb távú, szerződésekkel bebiztosított, tehát több évre szóló támogatási szerződésekkel stabilizált szakmai munkát végez és ma egyetlen egy, vagy alig van két-három olyan NB I-es klub, akiről elmondható ugyanaz, hogy három év múlva vagy öt év múlva ugyanazzal az emberrel fogok szemben ülni, amikor beszélgetünk, mint most. Tehát én azt mondtam a mesternek, hogy ez a probléma, vagyis hogy kell egy első osztályú klubbal egy szerződést kötni egy sport szak együttműködési szerződést kötni az alapítványunknak, illetve az akadémiánknak, ez égetővé igazán fél-háromnegyed év múlva válik. Nézzük meg, mi történik addig a magyar labdarúgásban, mert edzők jönnek-mennek, klubok kerülnek a tönk szélére, ilyen körülmények között szerződést kötni én a gyerekekkel szemben is felelőtlenség volna, és kockára tennénk az eddigi szakmai eredményeket. Tehát én türelmet kértem és azt mondtam, hogy majd háromnegyed év múlva térjünk erre vissza.

Ifj. Knézy Jenő: - Háromnegyed év alatt változhat annyit a dolog, hogy lesz olyan klub, amelyikre rá merné bízni mondjuk a gyerekeket?
Orbán Viktor: - Hát rábízni nem akarjuk senkire, hanem azt szeretnénk, egy olyan megállapodást szeretnénk elérni, ahol egy klub vállalja a velünk való együttműködést, aminek az ő oldaláról az az előnye származik, hogy a mi gyerekeink közül a legtehetségesebbeket viheti, ő viheti elsőként. Mi pedig kapjuk azt a lehetőséget, hogy a klubon keresztül a legtehetségesebb gyerekeink a kellő időben, akár nagyon fiatalon is, a legjobbak között bemutatkozhatnak. Ez az együttműködésnek a lényege. Ilyen klub azért lehet, háromnegyed év múlva remélem, be tudunk számolni eredményekről is.

Ifj. Knézy Jenő: - Egyébként ez csak pénzkérdés? Hogy lesz-e ilyen klub?
Orbán Viktor: - Nem pénzkérdés, hanem stabilitás, tehát kiszámíthatóság. Most nem a, mi nem kérünk pénzt senkitől, mármint NB I-es klubtól.

Ifj. Knézy Jenő: - Nem, a működtetéséhez gondoltam. Tehát olyan klubot keresnek nyilván, amelyik mögött azért van pénz.
Orbán Viktor: - Hát nézze, olyan klub nyilván, amelyikről minden héten azt írják, hogy már mindjárt csődbe megy, meg sztrájkolni fognak a játékosai, egy ilyen klubbal sokat nem lehet kezdeni, lehetőleg a közelébe se szabad menni...

Ifj. Knézy Jenő: - Pedig közel van.
Orbán Viktor: - Igen, de még a közelébe se szabad menni, mert abból csak baj van. Tehát én stabil, kiszámítható, hosszabb távon is ugyanolyan személyi vezetés mellett működő klubot tartanék a megoldásnak.

Ifj. Knézy Jenő: - Egyelőre itt tartunk. Javaslom, hogy nézzünk meg egy rövid kis filmet. L. Papp István kollégánk lent járt Felcsúton, és megnézzük, hogy ő mit látott ott.

(Filmbejátszás)

Műsorvezető: - Jóleső mosollyal nézték mind a ketten ezeket a bejátszásokat. Akkor szakmázzunk egy picikét. Ezekről a bizonyos gyakorlópályákról szeretnék néhány szót ejteni. Előtte azonban, akkor most magyaros technika, vagy magyaros iskola, amit meg szeretnének valósítani Felcsúton?
Mezey György: - Jó kérdés, meg is van a válasz. Aki magyaros technikáról beszél, én azt nem nagyon értékelem. Magyaros felkészülés lehet, amit a Puskásék mutattak be a világnak egyébként, és ők összegezték – elődeik már építették kezdetektől kezdve Turaiéktól Sárosiékon át Orth Györgyön keresztül. Tehát a felkészülési rend van, ami magyaros. De hogy a technika magyaros legyen, én ostobaságnak tartom. Hát egy labdalevétel mitől magyaros és mitől brazilos?

Ifj. Knézy Jenő: - Hát elképzelhető hogy önáltatás. Egyébként az elmúlt tíz-húsz évben mindig azt mondtuk, hogy nem baj, a magyaros technika jó lesz, közben keresztülgázoltak rajtunk a pályán.
Mezey György: - Igen, ez egy szerintem rossz beidegződés, de nem számít. Lényeg, hogy hozzuk vissza a Puskásék által tökélyre fejlesztett felkészülési rendet és kész.

Ifj. Knézy Jenő: - Ehhez kellenek ezek a bizonyos speciális gyakorlópályák, amely, ha jól tudom, akkor az ön szabadalma alapján épült föl. Egészen pontosan milyen pályák ezek, és miben segít a fiatal labdarúgóknak?
Mezey György: - Az első az az, hogy ma Európában egy gyerek általában másfél-két órát mozog – nemcsak edz, mozog – összesen, amivel nem lehet futballistát nevelni, ezen keresztül. Tehát nekünk valamit ki kellett találni, hogy egy – elnök úr erről beszélt az előbb – hogy egy rövidebb idő alatt dupla olyan mennyiséget tudjon gyakorolni, ez az egyik. A másik egy sajátos kutatás eredményét adaptáltuk a futballba, nevezetesen azt, hogy egy hároméves gyerek agya már a legbonyolultabb mozgások elvégzésére is alkalmas. Hiszen 80 százalékában elérte a súlyát, ami majd végleges súlyához képest 80 %, három éves korra. Ugyanakkor az izomzat az majd 15-16 év múlva, a keringés 12-14 év múlva, tehát óriási lehetőség adódik a mozgástanulásra, amit elsősorban Európában nem hasznosítanak, nem használnak ki. A dél-amerikaiak azért, mert hat-nyolc óra alatt náluk olyan mozgásmennyiség raktározódik el a központi idegrendszer megfelelő raktáraiban, hogy az egy jó játékprogramot is jelent nekik. Ezt szerettük volna egy kicsit megvalósítani a gyakorlatokban és a gyakorlópályákon keresztül. Rövid idő alatt sokat érintse a labdát a gyerek, egy edzésen körülbelül kétszázötvenszer érinti, egy hagyományos edzésen egy óra alatt, nálunk négyszáz és ezer között, csak ez egy durva példa, hogy a nézők is értsék, hogy mire megy ki. Tehát nem ketrecben vannak, ahogy már jópofáskodtak ezen, hanem hálók vannak, hogy a labda ne menjen el, mert ha utána szaladgál kevesebbet dolgozik.

Ifj. Knézy Jenő: - ... és nem kell ugye társ az edzéshez, ez egy másik fontos kritérium, tehát hogy ha valaki akar, és önmaga be akar menni gyakorolni, azt is meg lehet csinálni...
Mezey György: - ... igen, és az utolsó, ami megvalósulófélben van, az utolsó részhez értünk, a fejlődést is objektíven tudjuk majd mérni tesztpályákon keresztül. Igen bonyolult és csodálatos valami lesz, az életem vágya tényleg...

Ifj. Knézy Jenő: - ... akkor lesz egy ilyen tesztpálya, ha megfelelő időszakonként mondjuk lemérik azt, hogy hogyan fejlődnek szakmailag, orvosilag, vagy hogyan kell ezt elképzelni, vagy mind a kettő.
Mezey György: - ... mind a kettő. Technikailag, kondicionálisan, és mögötte az élettani háttér.

Ifj. Knézy Jenő: - Ez eddig nagyon szépen hangzik...
Orbán Viktor: - ... ilyen utasításokat kap az ember.

Ifj. Knézy Jenő: - ... kell egy csapat. Akkor most már csak...
Orbán Viktor: - ... az igazság az, hogy amikor én egy hivatalban voltam, akkor mi a Bozsik-programot próbáltuk fölépíteni, és indítottuk. Voltak közös terveink akkor is. Én az gondolom, hogy amit most csinálunk, erre a magyar labdarúgásnak talán tizenöt-húsz éve lenne már égető szüksége. Ma nagyon nehéz alkotni Magyarországon bármilyen területen. A labdarúgásban is nehéz alkotni. Én azért vagyok hálás Mezey úrnak, mert egy olyan embernek vagyunk a munkatársai, aki megszállottan alkot. Újít, megfigyel, elemez, kigondol, aztán leadja a megrendeléseket utasítás formájában, amiket nekünk elő kell valahogyan teremteni. De ez jól van így, ez működik. Tehát én azt tanultam meg az elmúlt egy-másfél évben, mióta az akadémiát építjük, hogy ez – mindenki azzal törődik, ami a dolga -, az egyesület vezetése azzal, hogy a szakmai vezetésnek az igényeit, szempontjait, elvárásait kielégítse, a szakmai vezetés pedig legyen kedves hozza az eredményeket, és előbb-utóbb produkálja a mindennapok valóságában is, hogy érdemes volt az erőinket megfeszíteni.

Ifj. Knézy Jenő: - Egyébként az az egy-másfél év, ami most már mögöttük van, ez elegendő volt ahhoz, hogy legalább az irányát, amit elhatároztak régen, hogy elinduljanak, az világosan látható, hogy jó? Vagy legalábbis önök ugye nyilván hisznek benne?
Mezey György: - Hát az előkészítés az másfél éve indult el, már a programunknak, a konkrét szakmai programunk megvalósításának az előkészítése. Hát gyakorlatilag nyár óta, szeptember óta működik az egész rendszer ebben a gyakorlópályás formában és a napi négyórás munka formájában. Azért két-három hónap után még nemigen lehet következtetéseket levonni, de én azt hiszem, hogy nagyon jó úton járunk.

Orbán Viktor: - Szerintem fantasztikus a dolog. Mindenki a maga lovát dicséri természetesen, én most nem egészen ezt teszem, de higgyék el, hogy ez az út, amin járni kellene. Ugye nekem az a dolgom, hogy összehozzam azokat az embereket, akiknek a munkája összekapcsolódik és összeadódik a kollégium, illetve az akadémia működésében. És higgye el, hogy lehet találni Magyarországon. Az előbb Vincze Istvánt láttuk, Urbán Flóriánt láttuk, Varga Istvánt aki - nem láttuk ugyan, de aki ott az edzőknek a főnöke – tehát Szijjártó István, tehát igen kiváló edzők. Egészen kemény, szigorú, tömörségre törekvő és kemény kezű szakmai irányító Mezey úr tekintetében, fantasztikus pedagógusok, akik megteremtik a lehetőségét annak, hogy a gyerekek rendesen, jó képességű gyerekekként járjanak iskolába. Tehát nem hanyagoljuk el a tanítást, a tanulást meg a nevelést, kiváló nevelőtanárokkal dolgozunk, de ugyanez érvényes a konyhás nénire, a szertárosra, a pályagondnokra. Tehát meg lehet találni azt az egy-kéttucatnyi jóakaratú embert, aki elvégzi a munkáját, és ha ezek a fogaskerekek jól kapaszkodnak össze, és van egy ilyen, hogy mondjam, egy ilyen invenciózus agy, mint a mesteré, abban az esetben szerintem a siker, ha nem is garantált, de karnyújtásnyi közelségbe kerülhet.

Ifj. Knézy Jenő: - Gyakorló apaként kérdezném, hogy a szülőkkel hogyan tartják a bentlakók a kapcsolatot? Mert azért itt nem csak 15-16-17 évesekről van szó – de ők is nyilván kötődnek a családhoz, ami nagyon fontos egy gyermek életében.
Orbán Viktor: - Nézze, nagyon nehéz élet ez, és sokat gondolkodtam azon, hogy én kibírnám-e. Hát azért mégis, itt hatkor ébresztő van. Háromnegyed tízkor meg lekapcsolják a villanyt. Közben meg van négy óra olyan fizikai megterhelés…

Mezey György: - ... azért muszáj, elnézést kérek, megszakítom az elnök urat, de. Kibírná, az edzőknek csak egyszer szabad edzést vezetni egy nap. Tehát négy órát dolgoznak, de abból csak két órát vezet az edző. A többi két óra a gyerekre van bízva. Természetesen adnak ötleteket meg tanácsokat, de hát ezt ki kell bírni, hát Puskásék annak idején hat-nyolc órát mozogtak és dühöngtek egész nap labdával, labda nélkül, és kibírták, és remek futballisták lettek...

Ifj. Knézy Jenő: - ... hát drukkolni fogunk.
Orbán Viktor: - ... hétvégén hazamehetnek a gyerekek, és szülői értekezleteket tartunk. Én személyesen is félévente egyszer találkozom a szülőkkel, hogy, meghalljam tőlük, hogy van-e valami gond-baj, orvosság, esetleg jó tanács, amit érdemes megfogadni

Ifj. Knézy Jenő: - Nagyon szépen köszönöm, hogy bejöttek. Jó volt önökkel beszélgetni, mert mindkettőjükről az öröm sugárzik, hogy egy ilyen jó helyen dolgozhatnak. Köszönöm szépen és sok sikert kívánok.
Orbán Viktor: - Én is köszönöm a lehetőséget.


orbanviktor.hu

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010