- Jó estét kívánok! Nem egyszerűen csak győzelmet, hanem elsöprő győzelmet és ennek nyomán elsöprő következményeket remél a népszavazástól a FIDESZ elnöke. A héten évet értékelt, utána a médiát járta, holnaptól az országot járja. Vendégünk, Orbán Viktor.
- Jó estét kívánok!

- Elnök úr, jó estét! Mi az elsöprő győzelem?
- Hát elsöprő győzelem az, ha az emberek nagy számban vesznek részt a népszavazáson.

- Mondjuk mennyien?
- Minél többen, annál jobb.

- De muszáj, hogy önnek legyen valami képe vagy reménye arra, hogy mit gondol elsöprőnek?
- Nézze, nincs igazából számszerűsíthető képem, mert egy olyan népszavazás előtt állunk, amilyen még nem volt Magyarországon, tehát aki egy ilyen még soha nem volt dologban valami biztosat, vagy ahhoz közelítőt mer jósolni, az szerintem nincs a józan eszénél, hogy stílszerű legyek.

- De miért nem volt még ilyen népszavazás? Mondjuk a 2004-es népszavazás és e között mi a különbség?
- Ezt csak azért kérdezi, hogy elmondjam, vagy valóban?

- Nem tényleg nem, én most a kórházkérdésre gondolok.
- Először is ott ugye a kórházkérdés egy nem szociális természetű, nagyon fontos nemzeti kérdéssel kapcsolódott össze. Tehát nem tisztán szociális népszavazás volt, és a hangsúly, ha visszaemlékszik még erre az időszakra...

- Persze.
- ... akkor az inkább a kettős állampolgárság ügye volt. Tehát az egy mondjuk úgy, hogy nemzetpolitikai kérdésről tartott népszavazásnak bizonyult inkább. Másfelől ez az első olyan népszavazás, amit valójában egy kormánydöntés ellen kezdeményeznek. A 2004-es nem ilyen volt. Tehát olyan még nem volt Magyarországon, 1990 óta, hogy a kormány hozott volna egy döntést, nem is egyet, hanem többet, az emberek úgy gondolták volna, hogy ez sérti az érdekeiket és azt mondták, hogy ezt meg akarjuk változtatni. Miután a kormány nem volt hajlandó megváltoztatni, azt mondták, jó, akkor legyen népszavazás. Így jutottunk el március 9-éig.

- Jó, visszatérek erre az elsöprőre. Csak azért mondom, mert, azért erőszakoskodok ezzel az elsöprővel, mert ön mondta azt, hogy elsöprő győzelem kell ahhoz, hogy elsöprő következmények legyenek. Ha nem tudjuk számszerűsíteni az elsöprő győzelmet, mi az elsöprő következmény?
- Nézze, induljunk ki onnan, hogy mire való a népszavazás? A népszavazás az arra való, hogy az emberek által fontosnak ítélt kérdésben, hiszen nagyon sokan aláírták a népszavazást kezdeményező íveket, tehát fontosnak minősíthető a kérdés, ráadásul nem 200 ezren, hanem talán a millió számot is meghaladóan, egy fontos kérdésben az emberek eldöntsék, hogy így vagy úgy. Most miután a kérdések szimbolikusak, egy kicsit többről is szól majd ez a népszavazás, mint önmagában három fontos, az emberek életét nehezítő szociális tartalmú kérdésről, most, hogy mennyire gondolják az emberek ezt fontosnak, mennyire érzik úgy, hogy részt kell benne enniük, ezt majd március 9-én tudjuk meg. Nyilván minél többen vesznek részt egy népszavazáson és minél egyértelműbben foglalnak állást, a politikai következmények is annál egyértelműbbek kellenek, hogy legyenek. Egy politikus egészen másként viselkedik, ha van egy 30 százalékos részvételű népszavazás, vagy, ha egy 60 százalékos népszavazással találja magát szembe, az két egészen különböző történet.

- Persze, noha a 60 százalékos részvétel mellett ez az igen-nemek aránya is azért nagyon lényeges lehet, gondolom.
- Nagyon fontos. Igen.

- Nyilván azt gondolja, hogy elsöprő arányúak lesznek az igenek.
- Hogy mondjam, miután még nem volt ilyen népszavazás, engedje meg, hogy inkább egy kicsit bizonytalan legyek, tehát én egy dolgot biztosan tudok...

- ... nagyon óvatosnak érzem önt, igen.
- Próbálom elválasztani a biztos állításokat a jövendőmondástól. Mert a jövendőmondásban nem szeretnék partner lenni. Az előrelátásban inkább. Tehát azt tudom, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy az emberek nagyobb számban menjenek el, de, hogy aztán hogyan fognak dönteni, meg végül is mennyien lesznek erre kaphatóak, mennyien érzik ezt fontosnak, ezt most nem lehet megmondani. Tehát soha nem volt népszavazás előtt állunk. Nem volt még ilyen helyzet a magyar politikában. Én magam meg is lepődtem egyébként, hogy eljutottunk idáig.

- Hogy sikerült eljutni a népszavazásig?
- Nézze, abban biztos voltam, hogy olyan elsöprő az indulat meg a frusztráltság, meg a harag az emberekben, hogyha az életszínvonal romlását szimbolizáló néhány kérdés ügyében népszavazást lehet tartani, akkor majd harcolni fognak érte. Aláírják, akarják és így tovább, és akkor majd mi is segítségükre sietvén el fogjuk juttatni Alkotmánybíróság meg Országos Választási Bizottság buktatóin keresztül is a végkifejletig a népszavazást. Ebben biztos voltam, azt nem értettem pontosan, ha egyszer több mint 1 millió ember aláír valamit, meg lehet tudni, hogy igenek többségben vannak, legalábbis a kormánypártok azt mondják, hogy többségben van, miért nem vonták vissza ezeket az intézkedéseket? Ez teljesen érthetetlen a számomra.

- Nem tulajdonít ön túlságosan nagy jelentőséget ennek a népszavazásnak? Mert azt mondta most is mondta, az előbb, hogy szimbolikus jelentősége van, tehát azt mondják, hogy szociális népszavazás, ez 50 milliárd forintról beszélünk körülbelül. Nem?
- Hát a becslések eltérnek egymástól, szerintem talán még kevesebbről is, 50 milliárd forintról, a magyar emberek nagy része nem tudja, hogy az mennyi pénz.

- Persze, az sok pénz.
- Piszkos Fredet idézhetném, ha megengedi, most nem teszem, vagy Rejtő Jenőt. Mondjanak tizet, annyit már láttam, tehát 300 forintról tudják az emberek, hogy micsoda, mert pontosan annyi hiányzik a kasszából, a napokban olvastam egy felmérést, ami azt mondja, hogy a havi 90 ezer forintnál kevesebbet keresők esetében kb. 20 százalékra tehető azoknak a száma, aki nem ment el legalább egy alkalommal orvoshoz, pedig el akart menni, a 300 forint miatt. Tehát a 300 forintot nagyon gyakran különösen a politikusok egy része olyan nagystílűen, kis összegnek, semminek tekinti, de nagyon sok ember számára különösen, ha többen vannak egy családban, azért néhányszor 300 forint az komoly pénz. Tehát amit ön mondott, hogy jelentősnek tekintjük-e a népszavazást vagy nem, jelentősnek tekintjük, a szimbolikus szférában is, de jelentősnek tekintjük a mindennapi szociális életben is. Ezek valóban olyan intézkedések, amelyek lerontják nagyon sok százezer magyar embernek az életét. A tandíjról nem is beszélek, ahol pedig egész nemzedékeket is elzárhatnak.

- Pedig én arról szeretnék valamit öntől kérdezni, a tandíjról pontosan. Ugye azt mondják, hogy a vizitdíj az nagyon sok kevésbé, vagy kevéssé tehetős embernek jelentős pénz ez a 300 forint.
- Én is ezt mondtam az előbb.

- Akkor miért mondják önök ugyanezeknek az embereknek, hogy viszont fizessék ki mások tandíját? Mert ezt mondják.
- Ön szerint ezt mondjuk, de...

- Hát ezt jelenti.
- Igen, de érdekes felvetés az öné.

- De tényleg kérdezem.
- Érdekes felvetés az öné.

- Adott egy nyugdíjas, elnök úr, bocsásson meg, aki nagyon szerény, keveset keres, kevés a nyugdíja, sajnálja, meg nincs 300 Ft-ja, hogy háromszor elmenjen az orvoshoz, mondja ön, de tegyük fel, hogy nincs egyetemista korú hozzátartozója, nem is nagyon lesz a belátható jövőben, az miért fizessen az adójából tandíjat mások helyett?
- Az országértékelő, illetve évértékelő beszédben próbáltam adni erre egy választ. És én szeretném, ha a tandíj ügyével kapcsolatos álláspontunk azokhoz is eljutna, akikről most ön beszél, tehát, akiknek nincs vagy nem várható, hogy főiskolás, egyetemista gyermekeik vagy unokáik lesznek. Hogy nekik miért fontos az, hogy Magyarországon minden szegénysorba született, de tehetséges gyerek eljuthasson az egyetemre. Ugyanis arról van szó, hogy akik szegények, azok nem fogják tudni kifizetni a tandíjat a gyermekeik számára. Ez azoknak is fontos szerintem, akik egyébként nem kerülnek ebbe a helyzetbe. Azért fontos, mert Magyarország jövőjét a Széchenyit idézem most, a "kiművelt emberfők" határozzák majd meg.
Magyarországon, ha ön körülnéz és megnézi, hogy hogyan kapaszkodhatnánk vissza az élbolyába az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott országoknak, ne adj Isten az élre, hiszen valaha voltunk ott, akkor azt fogja látni, hogy nyersanyag alig, energiaforrás csekély, a népesség és a terület mondjuk úgy, hogy szerény, egyetlen dologban reménykedhet Magyarország, abban, ami a fejünkben van. Magyarország felemelkedésének kulcsa az a tudás. És a kérdés az az, hogy képes lesz-e Magyarország bekapcsolódni a tudás alapú társadalmak, a tudás alapú gazdaságok európai rendszerébe. Ez annak is fontos, aki személy szerint sosem járt egyetemre, és akinek a gyermeke sem fog. Tehát az ország jövője, ma az országban meglévő tudás mennyiségétől és minőségétől függ. És, ahogy megy előre az idő, ez egyre inkább így lesz. Talán nem lepek meg sokakat, ha azt mondom, hogy Magyarország jövője sokkal inkább függ a tudástól, mint a pénztől.

- Elfogadva, még két ellenvetést engedjen meg, az egyik az az, hogy aki egyetemre jár ma, ebben a világban, EU-s országban, az lehet, hogy rákényszerül, lehet, hogy akar, de egy jelentős részük, nem tudom mekkora részük, el fog menni Magyarországról, és ideig-óráig, talán hosszú ideig is másutt fog dolgozni. Tehát magyarul esetleg egy másik gazdaságba bekapcsolódó embert segített a magyar adófizető a tandíjjal. Ez az első megjegyzésem, amit szeretnék kérdezni.
- Én ezt egy rendkívül fontos kérdésnek tartom, És örülök is, hogy elmondhatom azt, amit erről gondolok. Ugyanis itt pontosan kell fogalmazni, szerintem Magyarország érdeke az, hogy a fiatal tehetséges emberek, amolyan inasévek formájában néhány évet elmenjenek Magyarországról, és tanuljanak, vagy dolgozzanak egy-két évet külföldön. Néhány évet. És utána, egy bizonyos idő után, minél hamarabb, annál jobb, kellő tudással felvértezve hazajöjjenek. A baj ma az, nem az, hogy lemennek a gyerekek vagy a fiatalok...

- ... hogy nem annyira igyekeznek vissza.
- ... a baj az, hogy nincs hova visszajönni. Tehát az a helyzet, hogy ma a magyar gazdaság, ma a magyar jövő, ma a magyarországi perspektívák nem vonzóak azoknak a számára, akik már elmentek az országból. Nagyon igaza van önnek, tartanunk kell attól, hogy inkább ott keresnek majd egzisztenciát, ahova elmentek, ahelyett, hogy a tudást felpakolva a hátizsákjukba, hazajönnének és bekapcsolódnának egy dinamikus Magyarország gazdasági vérkeringésébe. De a politikusok felelőssége nem az, hogy ehhez a helyzethez alkalmazkodva azt mondják, hogy akkor inkább fizessetek tandíjat, hanem az, hogy dolgozzunk azon, hogy Magyarország egy olyan ország legyen, ahova érdemes hazajönni és, ha rajtunk múlik Magyarország olyan ország is lesz.

- Jó, azért annyit pontosítsunk, hogy természetesen nem kell mindenkinek tandíjat fizetni, minden intézmény azt mondhatja, hogy az általa kijelölt 15 %-nak egyáltalán nem kell, és aztán van egy csomó más, de most nem akarok ennek a részleteibe belemenni. Inkább valami mást szeretnék öntől kérdezni. Arra van rájövőfélben Európa, különösen például Németország, hogy nem egyetemistából kell több, hanem szakmunkásból. Ha én leteszem önnek, mert összegyűjtöttem néhány statisztikát, hogy milyen szakmunkások hiányoznak Magyarországon, meg fog döbbenni.
- Én ismerem ezeknek a statisztikáknak a nagy részét.

- De tudja, hogy szakmunkások hiányoznak igazán, ácsok, hegesztők, villanyszerelők és így tovább.
- Köszönöm a kérdést, mert ez újabb nagyon fontos ügyhöz jutottunk. itt az előbb kint találkoztam Demján Sándorral, a bejáratnál, akivel egyébként lassan 10 évre visszanyúlóan vannak vitáink a magyar oktatási rendszer kívánatos formájáról, egyetemről, kisiskolákról, falusi iskolákról és általában nem is értünk egyet, miközben a gazdaság kérdéseinek, a gazdaság nagy kérdéseinek a 90 százalékában azt gondolom, hogy egyetértünk. És neki is mindig azt mondtam, amit most önnek fogok mondani, ha ön jól, ha alaposabban megnézi azokat a statisztikákat, akkor azt fogja látni, hogy nem az a baj, hogy Magyarországon túl sokan járnak egyetemre, mert Magyarországon nem érjük el még az európai átlagot, az egyetemre, főiskolára járók arányát tekintve. A mi kormányunk ezt megpróbálta, nem tudom, emlékszik-e még rá, kitűzött cél volt, és mi vittük is, amennyit csak lehetett, diákhitel, eltöröltük a tandíjat, ha még emlékszik arra.

- Hogy milyen egyetemekre az egy másik kérdés, de arról legközelebb beszélgetünk.
- A minőségi kérdés is fontos kérdés, de a mi életfilozófiánk, vagy társadalmi felfogásunkból az következett, hogy mindenkit, aki erre érez magában erőt, energiát, képességet besegítsük az iskolákba. Eltöröltük a tandíjat, egyszer már volt Magyarországon erről egy vita, 1998-ban, mi eltöröltük azt a tandíjat, amit még a Horn-kormány vezetett be, bevezettük a diákhitelt és így tovább. De, amit mondani akarok az az, hogy az egyetemisták, még nem érjük el az európai átlagot, a baj ott van, hogy azok, akik nem mennek gimnáziumba vagy egyetemre, azok nem mennek el szakközépiskolába sem. tehát, amiről most beszélünk, amely kérdést ön most feltette az arról szól, hogy azok a valószínűleg szegényebb családokból származók...

- ... azt mondja, hogy ugyanennyien menjenek egyetemre, de menjenek többen szakmunkásképzőbe. Mondja ön.
- Hát persze, az a baj, hogy ott kiesnek, tehát az általános iskola után elveszítünk rengeteg gyereket. Ez szorosan összefügg a roma kérdéssel is egyébként, mert ott egy rendkívül magas reprezentációjuk van. Tehát az igazi kérdés, ha onnan nézzük az egész oktatási rendszert, ahogyan ön tette, az úgy hangzik, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy az egyetemre meg gimnáziumba egyáltalán menni nem akaró 8 általánost végzett gyerekek akarjanak szakmunkás képesítést, bizonyítványt szerezni. Ez egy másik probléma, ez nem függ össze a tandíj és az egyetemisták kérdésével. Egy merőben másik problémakör a közoktatás kérdéséhez meg a szakoktatás kérdésköréhez tartozik, ahol egyébként szintén nagyon sok teendőnk van. Én Demján Sándornak is mindig azt mondom, ha ezeket a gyerekeket besegítik a szakmunkásképzőbe, szakközépiskolába, most ezeket már másképp hívják, az én időmben még így hívták őket, abban az esetben helyreáll az európai egészséges arány, lesz elegendő jól képzett magasan kvalifikált szakemberünk és közben lesznek kiváló munkásaink és szakképzett mesterembereink is.

- Nem akarom, hogy az egész beszélgetés tandíj ügyben töltsük.
- Nekem nincs ellenemre, mert azt akarom mondani...

- ... óvatosan megjegyzem...
- ... szerintem ez, bár mindenki az egészségügyet tartja fontosabbnak, nehéz is igazából súlypontokat vagy sorrendet felállítani, de higgye el, hogy az ország jövője az valójában azon múlik, hogy a képzettség és tudás szempontjából milyen képet mutat Magyarország és, hogy mindenki érez-e magában motivációt, eltökéltséget, lát-e értelmet abban, hogy egyre többet és többet tanuljon. Szerintem ezen múlik a jövő.

- És, hogy könnyebb-e pszichológusnak elmenni, mint mérnöknek.
- Ebben már...

- ... ez is egy nagy gond, ugye? Nem akarok belemenni.
- Nézze, ebben már mélyen egyet tudok érteni önnel, anélkül, hogy belemennénk a részletekbe, hogy a felsőoktatási intézményekben tanulóknak a belső egyensúlyi aránya szakmai szempontból jó-e vagy nem, hát ott én is inkább csak vakarom a fejemet, ha szabad így fogalmaznom, és azt gondolom, hogy nyilvánvalóan a mérnöki, a gyakorlatiasabb, mérnökibb képzettség felé, a mérnöki diplomák felé érdemes a súlypontot áthelyezni.

- A rektorok miért akarják ezt a tandíjat annyira?
- Nézze, a rektorok és a háziorvosok bármilyen meglepő, ugyanabban a cipőben járnak. Ez nem tudom nyilvánvaló-e az ön vagy a nézők számára.

- Gondolom, hogy igen, mondjuk a rektorok azért nem saját bizniszüket csinálják, mint a háziorvosok, tehát ennyiből nem egyformák.
- A háziorvosoknak sem mondanám azt, hogy a saját bizniszüket csinálják, meg akarnak élni, bocsánat, meg akarják gyógyítani az embereket és meg akarnak tisztességesen élni.

- Az egy magánüzlet és egy rektornak nem tulajdona egye egyetem.
- Ezt, ha megengedi én szívesen beszélgetek erről , de szerintem van itt egy másik hasonlóság a két csoport között, mind a ketten csapdában vannak. A vizitdíjat nem azért vezették be, hogy korszerűbbé tegyék a magyar egészségügyet, a tandíjat nem azért vezették be, hogy több pénz legyen az egyetemeken. tehát a helyzet az úgy áll, hogy a kormány úgy döntött, hogy bizonyos dolgokat Magyarországon ezentúl bizonyos dolgokra kevesebb pénzt fog adni, ezt be is írták a konvergencia-programba. Egészségügyből is kivettek pénzt és az oktatásból is kivettek pénzt. És azt mondták, az orvosoknak is, meg az egyetemeknek is, hogy ezentúl nem az államtól fogjátok kapni a pénzt, hanem arra kötelezzük az embereket, ezt nevezzük mi pénzbehajtásnak, hogy ők fizessék meg azt a hiányzó összeget, amit az állam elvett ezekből a rendszerekből. És most mind a háziorvosok és a rektorok azért izgulnak, hogy, mert ők nem tartják igazságosnak szerintem az új rendszert, ami kialakult, de ha hiányozni fog a tandíj, meg hiányozni fog a vizitdíj, akkor mi lesz velük? És ez egy teljesen jogos kérdés.

- És mi lesz velük?
- Hát azonnal be fogjuk nyújtani március 10-én a parlament elég azokat a törvényeket, amelyek rendezik ezt a kérdést.

- Mondana erről valamit? Milyen törvényeket?
- Hát, hogy hogyan kell módosítani a vonatkozó jogszabályokat, hogy a háziorvosoknak se legyen jövedelemkiesésük és az egyetemeknek is meglegyen a működésükhöz szükséges...

- ... ez egy költségvetési módosító indítvány lesz?
- Úgy látjuk, hogy igen, ezen dolgozunk, ha megengedi a végleges formáról még ne beszéljünk.

- Nem, csak a tartalma érdekel, nem a formája.
- Azért nehéz, hogy költségvetési-e, mert eleve nem direkt nincs költségvetési hatása ezeknek, tehát áttételeken keresztül kell ezt megfogalmazni, de a jogászok és a közgazdászok dolgoznak ezeken a törvényjavaslatokon. A lényeg az, hogy meg kell nyugtatnunk szeretném is megnyugtatni a háziorvosokat is, meg az egyetemi embereket is, hogy a népszavazástól nem lesz kevesebb pénzük, a kormány az ellenkezőjét állítja, de nekem meggyőződésem, hogyha ez emberek úgy döntenek, hogy nincs vizitdíj és nincs és nincs tandíj, akkor az állam nem mondhatja azt, hogy de akkor kevesebb pénz van, hanem meg kell oldani egy problémát. Vagyis működtetnie kell egy korszerű felsőoktatást és működtetnie kell egy mindenki számára elérhető egészségügyi rendszert.

- Elnök úr, szeretném, ezeket most ezen beszélgetés kereti között megbeszéltük, szeretném egy csöppet elemelni ezt a beszélgetést most. Tegyük fel, nyernek, nem tudom ilyen arányban, ön sem tudja milyen arányban...
- Mármint ki?

- Hát ezek a népszavazáson, az igenek nagy többséget aratnak.
- Igen, de nem mi nyerünk, ez fontos kérdés.

- A kezdeményezők nyernek...
- Ez fontos kérdés, mert látom, hogy...

- ... ön csak csöndesen örül, de a kezdeményezők nyernek.
- Azt akarom mondani, hogy látom ezt a problémát a magyar közgondolkodásban, hogy képtelenek vagyunk a pártszemüveget letenni, és úgy tekinteni mondjuk egy népszavazásra, mint amely végre lehetőséget ad Magyarországon arra, amire egyébként sokat írunk, hogy szükség volna rá, miszerint át lehet, lehet közlekedni, átnyúlni, tehát nem a pártszimpátiát kell nézni, amikor kitöltjük majd ezeket a szavazólapokat, hanem végre lehet más szempontból viszonyulni a világhoz. Ez a népszavazás ebből a szempontból ebbe a kicsit pártkalodába zárt magyar közélet szempontjából is kifejezetten biztató. Azért, ha nyerünk - ahogyan ön fogalmazott - nem mi nyertünk, hanem az emberek.

- Csöndesen megjegyzem, hogy természetesen többes szám harmadik személyű igét mondtam, csak véletlenül az idealak azonos. Önök nyernek, ők nyernek.
- Nem vitatkozni akarok...

- ... nyernek azok, akik igent akarnak. Ennyit akartam mondani.
- Igazából nem vitatkozni akartam, hanem apropót kerestem, hogy elmondhassam, amit elmondtam.

- Az a kérdés elnök úr, hogy mi történik a következő két évben? Önöknek, mondjuk egy gondolat szerint önöknek eleve az lenne az érdekük vagy az is érdekük, hogy maradjon ez a kormány, csinálja meg a dolgoznak a nehezét és utána jöhetnek önök.
- Ezt ön azért gondolhatja így, mert ön csendes...

- ... nem, azt mondom, hogy van, aki ezt mondja.
- Van, aki csendes ultit jobban szeret játszani, mint megmondani az igazat. Nekünk nincs ilyen szándékunk, mi nem a kertek alatt lopakodunk, nekünk egy nagyon világos álláspontunk van. És, ha megengedi én nem tudok arról nyilatkozni, hogy minek kell történnie a következő két évben. Én csak arról tudok nyilatkozni, ami a jövőből ránk eső felelősség. Az egész jövőért nem tartozunk felelősséggel. Mindenki a sajátjáért.

- A következő két évről elnök úr.
- Én azt tudom mondani, hogy a FIDESZ-nek mi a kötelessége a következő két évben, bár ugye nem rejtjük véka alá, hogy az előrehozott választást tartanánk a mai politikai helyzetre és gazdasági válsághelyzetre igazi megoldásnak. Ezt sosem rejtettük véka alá.

- Még egy közbevető kérdést gyorsan engedjen meg nekem, ne haragudjon ezt az előbb meg akartam kérdezni, ön úgy gondolja-e, pontosan azért, mert ön beszélt az átjárásról, hogy azok az elméletileg szocialista vagy SZDSZ-es szimpatizánsok, akik most igennel fognak szavazni, automatikusan egy választáson is a FIDESZ-re szavaznának?
- Kicsit ilyen deja vou érzésem van, mert egy valamelyik régi interjúban talán évekkel ezelőtt egy hasonló kérdéssel egyszer már összetalálkoztunk.

- Jobb a memóriája, mint nekem, de ez nem meglepő.
- És én akkor is elmondtam, hogy mi félreértjük a dolgot, mármint az újságírók meg a politikusok. Mi azt hisszük, hogy az emberek pártokra szavaznak egy parlamenti választáskor, de ha igazán mélyinterjúkat készítenénk a választók egy tekintélyes részével, rögtön rájönnék, hogy ez nem így van, ez csak a felszín. Valójában mindenki azt keresi, hogy a saját életében hova szavazzon, a saját élete szempontjából melyik a jobb lehetőség, nem melyik párt, hanem melyik irány, melyik program.

- Tehát érzelmek nincsenek ön szerint?
- De vannak természetesen mély pártelkötelezettségek is, most biztos van számos ilyen választópolgár Magyarországon, ami helyes is, tehát minden nyugat-európai ország hasonló képet mutat, de a legtöbb ember azért mégis a saját életére szavaz. És én örülök annak, ha a népszavazás segít ebben, hogy visszavigyük a demokráciát az eredeti értelméhez, hogy persze, hát a pártok jelentik a tartósságot, a mostani állapotok fenntartását vagy éppen a változást, most ez esetben az új irányt, a változást azt nyilván a mai ellenzék jelentené. De valójában nem az ellenzékkel érdemes szimpatizálni, nem azt kell nézni, hogy szimpatizálunk-e az ellenzékkel, vezetőivel, hanem, ha az ellenzék kormányoz, akkor mi következik az ország számára. És abban az ő lehetőségei, a választópolgár lehetőségei szélesebbek lesznek-e vagy szűkebbek. Én mindig azt mondom az embereknek, hogy bárkire szavazzanak is, menjenek el a saját szempontjukból gondolják végig az életüket, és szavazzanak a saját életükre. Tehát azt akarom mondani önnek, hogy visszatérve a válaszhoz, a kérdésre adandó válaszhoz, hogy én csak a saját felelősségünk körében tudok nyilatkozni a következő két évről. Tehát, ha a kérdést úgy tette volna fel, hogy a FIDESZ mit tud tenni a következő két évben, mit érzek a saját felelősségi körünkbe tartozónak, akkor tudok válaszolni természetesen erre a kérdésre.

- Válaszoljon.
- Akkor azt tudom mondani, hogy nekünk a jövőről kell világosan, egyértelműen beszélni, terveket készíteni és minél több embert bevonni a jövőre vonatkozó terveknek. Tehát egy olyan szakaszban vagyunk most a magyar közéletben, amikor az a politikai erő vagy család, amelyet mi képviselünk és, amelyet én vezetek, az nem egyszerűen csak rámutat a kormány hibáira. Nemcsak az a hivatása és tiszte, hogy megakadályozza a kormányt abban, hogy tévedjen a parlamenti vitákban, hanem világossá kell tenni, hogy milyen jövőt szánunk mi, milyen jövőt gondolunk el mi a magunk, mármint Magyarország számára. És a mi álláspontunk az, hogy új irányra van szükség, változásra van szükség és a változás rajtunk keresztül jó eszközként használva bennünket tudja elérni Magyarországot.

- Sokan gondolják, hogy változás kell, miközben a felmérések szerint nem tudom mennyire hiszünk benne vagy nem hiszünk benne, igazi kormányváltó hangulat azért nincsen.
- Találgatásra csak találgatást tudnék szembehelyezni, nem hiszem, hogy ez vezetne valahova.

- Jó, akkor kibővítem az előző kérdést, jó? Tehát elméletileg két év van a következő országgyűlési választásokig, elméletileg, ha nem lesznek előrehozott választások. Vége van ennek a mostani népszavazásnak, utána kérdezem, elkezdődik egy új vita, Magyarországon, arról, hogy legyen-e ősszel egy másik népszavazás. A most elfogadott törvényről, bocsásson meg.
- De erről elkezdődik? Erről nem kezdődik el vita.

- Dehogynem. Holt biztos, hogy elkezdődik.
- Bocsánat, én szívesen visszakozom, ha rosszul látom, hadd mondjam, hogy mi a helyzet.

- Egy mondatban elmondhatom, hogy miért kezdődik?
- Van egy helyzet, tehát összegyűjtöttek több mint 200 ezer aláírást egy későbbi, egy másik népszavazás ügyében, a magyar alkotmány szerint, ha ez bekövetkezik, akkor azt végre kell hajtani. Tehát lesz népszavazás. Nincs vita, hogy legyen vagy ne, az lesz. Csak most én azt akarom mondani, hogy...

- ... ebben egyetértünk, óvatosan megjegyzem, hogy másról szól a népszavazás, mint az elfogadott törvény. Ebből lesz a vita.
- De ettől még népszavazás mindenképpen lesz.

- Igen.
- Az a kérdés, hogy a népszavazáskor hozott népi döntésnek mi a következménye, érinti-e ezt a törvényt, vagy csak meghatározza az egészségügy jövőjét általában, de ezt a vitát majd lefolytatjuk akkor, én azon az állásponton vagyok, hogy ez a három igenes népszavazás is éppen elég energiát leköt, most inkább összpontosítsunk erre és ez után térjünk majd vissza a még nyitott Albert házaspár nevéhez köthető kérdéshez.

- Nem fogja elnök úr szeretni ezt a kérdést, de amire igazából ki szeretnék térni.
- Azért adjon egy esélyt, hátha mégis.

- Az az embernek a benyomása, hogy egy helyben topogunk, ezt nemcsak önnek mondom természetesen, ezt kb. minden politikai erőnek meg kell címezni ezt a kérdést. Van Magyarországon egy válsághelyzet, az embernek az a benyomása, hogy a politika meg még minden más szereplő, nem képes leülni és azt mondani, hogy most mit csinálunk. Együtt. Magyarul lehetne-e találni kérdezem, a következő két évre, ha nem lesznek előrehozott választások valamilyen legkisebb közös többszöröst, amin azért el lehetne menni, néhány ügyet meg lehetne oldani?
- Nézze, számos ügyet megoldunk a parlamentben, én egy másik beszélgetésben szintén többször szolgáltam már az ön számára mindenfajta statisztikai adatokkal...

- ... de háromnegyed éve találkoztunk utoljára.
- ... amelyek arról szólnak, hogy egyébként a parlamentben milyen fontos törvényeket szoktunk elfogadni, időnként még teljes egyetértésben is. Magyarországnak ma nem az a problémája, hogy a politika megosztja, nem az bénítja meg az országot, hogy az egyik erő ezt akarja, a másik meg azt. Ez egy félreértés. Rosszabb esetben félremagyarázás. Magyarországnak a gondja ma az, hogy nincs egy olyan kormánya, ami élvezné az ország támogatását és az ország által támogatott programot próbálná egyre ügyesebben végrehajtani. A patthelyzet, amit ön leírt, az úgy fogalmazható meg, hogy a Magyarországon az emberek nem akarják azt, amit a kormány akar, ennek lesz egy bizonyítéka, ha én jól értem a helyzetet maga a népszavazás is. És amit meg az emberek akarnak, azt meg a kormány nem hajlandó, nem tudja befogadni és nem hajlandó a felé irányítani az országot.

- De elnök úr, ön szerint a kormányon kívül másra ez a politika iránti bizalmi válság nem vonatkozik?
- Nézze...

- ...nem a kormány iránt, általában a politika iránt van egy nagy bizalmi válság, nem?
- Ez szerintem egy fontos kérdés, de az igazi dilemma az, hogy hol van a megoldás kulcsa. Miből fakad a politika iránti bizalmatlanság? Ez itt az igazi kérdés. Most nem tisztem, hogy megfordítsam a szereposztást közöttünk...

- ...hosszú, mondjuk azt, hogy a politikusok nem tudnak egymással megegyezni. Hogy nagyon röviden mondjak valamit.
- De nem így van, látja ez az a pont, ahol kár, hogy a műsor vége felé közeledik, a rám eső percek vége felé közeledünk, nagyon sajnálom, mert ez az a pont, ahol igazán érdemben tudtunk volna vitatkozni egymással, szerintem nem így áll a helyzet, ahogy ön mondja. Szerintem az emberek a politikáról az alapján alkotnak ítéletet, hogy az kudarcot vagy sikert hoz egy ország számára. ha a kormányzás kudarcos, akkor lehet ott akármilyen kiváló, csinos, jó svádájú, értelmes, felkészült ellenzék az emberek úgy fogják érezni és igazuk van, hogy maga a politika kudarcba vitte az országot. Ha azonban siker van, és akkor is lehet bármilyen okos, csinos ellenzék, ha siker van, a kormány sikeres és eredményeket ér el, akkor az emberek úgy fogják érezni és igazuk lesz, hogy a politika segíti az életüket. Tehát mi értelmiségi szempontból nézzük időnként a politikát, hogy egyik vagy másik fél mit mond a másikról, meg tud-e egyezni. Nem itt van az eb elhantolva. Az eb ott van elhantolva, hogy az emberek nagyon egyszerűen fogalmaznak, ki tudom-e fizetni a rezsimet a hónap végén, többet keresek-e, többet dolgozok, mint korábban, könnyebben élek-e, a gyerek tud-e iskolába járni, ki tudom-e fizetni a tanulását? Ha beteg vagyok meggyógyítanak-e?
Ha a politika ezekre a kérdésekre nem ad megnyugtató igen választ, akkor joggal érzik úgy az emberek, hogy ez kudarc. Ma Magyarország ezért egy sikertelen ország. Nekünk jó kormányra, jó programra és a kormánytámogató közvéleményre és közhangulatra van szükségünk. Ha ez meglesz, akkor lesznek kormányzati sikerek, és mindenki azt fogja mondani Magyarországon, nem szeretjük a politikusokat, nem szeretjük a vitákat, de azért mégis a teljesítmény, amit a kormányunk nyújt, és rajta keresztül az ország elért, az elismerésre méltó. És akkor ez a probléma, amiről most beszélünk hirtelen magától mintegy elpárolog.

- Nagyon nagy lendületbe jött, folytassuk ezt legközelebb.
- Megmondom őszintén...

- Most utoljára szólalhat meg komolyabban.
- Azért jöttem lendületbe, mert ez a szívem közepéhez tartozó ügy, hiszen végül is a saját munkánkról is szó van.

- Hadd tegyek valamit a szíve közepéhez hozzá.
- Bocsánat, azonnal, csak azt hallom állandóan és látom, hogy ez egyfajta tehetetlenségi ideológiává válik, hogy arról beszélünk, hogy most ki kivel tud vagy nem tud szót érteni. Ahelyett, hogy az, akinek dolga és felelőssége vezetni az országot meghozná a döntéseket, egyeztetne az emberekkel, megszerezni az emberek támogatását és végre sikereket érne el. Tehát én azt hiszem, hogy a sok beszéd valójában a tehetetlenség, elleplezésére szolgál. Tessék dolgozni, vannak hatáskörök, vannak lehetőségek.

- Egyetértünk, tényleg csöndesen jegyem meg és utána én már nem szólok többet, mert a hátralévő nem tudom egy percet, tényleg...
- Lehet, hogy már nekem sem kellene.

- Ha ez így lenne, ahogy ön mondja teljes egészében, akkor nagyon egyszerű lenne, mert az összes felmérés azt bizonyítaná, hogy hajtsuk el a kormányt, jöjjön az ellenzék, nagyon szeretnénk, ha az ellenzék kormányozna. Ha ez ilyen egyszerű lenne, ahogy ön most elmondta, hogy a kormánnyal az a baj, hogy dolgozzon a kormány és akkor legyen sikere.
- Én arról beszéltem, hogy az emberek tekintélyes része a politikáról, a politika egészéről általában a politika teljesítménye alapján alkot ítéletet. Helyesen teszi. A politika teljesítménye pedig az, hogy az ország sikeres vagy kudarcos. Ebben oroszlánrésze, nem kizárólagos, de oroszlánrésze és felelőssége van a mindenkori kormánynak. Ha jó kormányunk van, lehet a politikánk egyébként időnként sebhelyes arcú, mégis azt fogjuk érezni, úgy fogjuk látni, hogy az sikeres. És ebben a különböző felmérések, legalábbis az én gondolkodásomban megmondom őszintén sok szerepet nem játszik. Kivághatnám magam az ön kérdéséből, csak hogy mondjam, kedélytelenül slampos vagy felszínes lenne a dolog, mert mondhatnám azt, hogy nézze volt egy időközi választás, 38 százalékos részvétel, 71 százalékot kapott Rétvári Bence a FIDESZ és a KDNP közös jelöltje. Arról beszélünk, hogy nincs kormányváltó hangulat. De nem mondom ezt, mert azt gondolom, hogy belesüllyednénk egy olyan latolgatásba, a spekulációba, ami nem tesz jót, ahelyett, hogy arra összpontosítanánk amire kellene. Itt egy ország, elsők voltunk, hátul kullogunk. Az országnak vannak felelős vezetői, tessék uó döntéseket hozni, tessék jól kormányozni és tessék létrehozni a mindenkori kormányzó politikai elit és az ország polgárai közötti közmegegyezést és összefogást.

- Elnök úr, köszönjük, hogy eljött.
- Elnézést, ha hosszabb voltam a kelleténél.

- Semmi baj, köszönjük szépen.


orbanviktor.hu