- A Vasárnapi újság vendége Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke, akivel péntek délután beszélgetünk. Elnök úr, köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat.
- Köszönöm én is, jó napot kívánok.

- Honlapján megjelent interjújában azt mondta, hogy az embereknek a sarkukra kell állniuk. Az emberek ezzel szemben azt várják, hogy az általuk megválasztott jelentős jövedelemért a Parlamentben dolgozó, és ráadásul mentelmi joggal is védett ellenzék álljon a sarkára. Találkozik, találkozhat ez a két elvárás egymással?
- Alapokat kellene tisztázni. Először is én magam egy, a rendszerváltás során a közélet pályájára lépő, lépett ember vagyok, ezért bizonyos, ma már talán korszerűtlennek, ódivatúnak tűnő demokratikus alapelvekhez midig is ragaszkodtam, és amíg a pályán vagyok, ragaszkodom is. Először is kormányozni az emberek nélkül nem lehet. De nem csak kormányozni nem lehet az emberek nélkül, sikeres ellenzéki politikát sem lehet folytatni az emberek nélkül. A megfelelő szó inkább az együtt kormányozni, sikeresen az emberekkel együtt lehet. És ellenzéki politikát is az emberekkel együtt lehet sikeresen folytatni.
Mindig is elutasítottam azt a fölfogását a demokráciának, hogy az emberek négyévente egyszer elmennek, bedobnak egy darab papírt, mármint a szavazófülke magányában kitöltött szavazócédulát, és négy éven keresztül ezzel letették a vállukról az ország sorsáért viselendő felelősséget, figyelmet, és törődést. A dolog az úgy áll, hogy demokráciában az emberek nem szabadulhatnak meg a saját jövőjük átgondolásától. Nem szabadulhatnak meg attól, hogy nekik is gondolkodniuk kell a családjuk jövőjéről. Sőt, aki teheti, meg van hozzá a képessége, annak az ország nagyobb összefüggésében is gondolkodnia kell, illik, helyes a jövőről. Minden demokráciának a kiinduló pontja az autonóm, a saját és a közössége sorsát végiggondolni képes személyiség. Ha az nincs, szerintem demokrácia sincs. A formák lehetnek demokratikusak, de a lényege vész el a demokráciának. Ezért mindig is ellenfele leszek az olyan fajta kormányzatoknak és politikai pártoknak, amelyek azt várják az emberektől, hogy ne szóljanak bele a közéletbe, mármint két választás között, hanem várják ki, amíg eljön az idő, aztán adják le a voksukat.
Ráadásul a mi szövetségünket sok mindennel lehet bírálni, bizonyára joggal is, de azzal, hogy ne állnánk a sarkunkra, talán a legkevésbé. A túlsó oldalról, a parlamenti patkó túlsó oldaláról, a kormánypárti padsorokból leggyakrabban éppen azt vágják a fejünkhöz, hogy nem érjük be azzal, hogy bejövünk a Parlamentbe, elmondjuk a véleményünket, megnyomjuk a gombot, aztán tudomásul vesszük a többség akaratát, és szépen hazamegyünk. Hanem a Fidesz ennél mindig többet akart, valójában érvényt akart szerezni az emberek véleményének. Ezt kifogásolja az ellenfél.
Tehát én úgy érzem, hogy a Fideszt lanyhasággal, restséggel, vagy renyheséggel nem érdemes vádolni. Ráadásul, ha végignézzük az elmúlt egy év fontos politikai történéseit, akkor ott a népszavazás jogáért folytatott küzdelem áll talán az első helyen. A népszavazás maga sem más, mint annak a lehetőségnek a megalkotása, hogy az emberek a sarkukra állhassanak, és elmondhassák a véleményüket.

- Ha már a népszavazást említette, a már-már végtelennek tűnő népszavazási huzavona nem lehetett volna megelőzhető azzal a taktikával, amelyet egyébként Gyurcsány Ferenc is követett, hogy tehát a népszavazási kérdések támogatását nem aláírásgyűjtéssel, hanem képviselői támogatással biztosítják? Ha így tettek volna, talán már le is zajlódhatott volna a népszavazás. Nem fél attól, hogy ellankad az emberek véleménynyilvánítási szándéka, és így esetleg sikertelen lesz a referendum?
- A parlamenten keresztüli népszavazás lehetősége nem volt adott. Ugyanis a jogszabályok erre nem adnak lehetőséget abban az értelembe, hogy előterjesztést kell tenni ilyenkor a parlament elé, és a parlament többségének kell dönteni a népszavazás kiírásáról. A parlamenten belüli vitát a népszavazásról kezdeményezheti a képviselők egyharmada, de dönteni arról, hogy a vita után lesz-e népszavazás, vagy sem, amit az Országgyűlés kezdeményez, a többségnek van joga. Kell hozzá a többség. És miután azokat az elhibázott döntéseket, vizitdíj, tandíj, kórházi napidíj, amelyeket a népszavazással szeretnénk megsemmisíteni, éppen a mostani parlamenti többség hozta meg. Ezért azt remélni, hogy majd ők lehetőséget adnak arra, hogy népszavazással szabaduljanak meg az emberek elhibázott következményeitől, és töröljék a vizitdíjat, napidíjat, kórházi napidíjat, ez nem lett volna reális célkitűzés.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a népszavazási aláírásgyűjtésnek persze van haszna. Hiszen megmozgatja az embereket, hiszen beszédtémává válik, hiszen a közélet egy fontos kérdéséről van szó, amitől az emberek nem menekülni akarnak, hanem megvitatják, hogy az aláírásukkal támogassák-e vagy nem. Tehát a részvételnek, a bevonódásnak, a saját ügyeinkért való felelősségvállalásnak egy eszköze már maga a népszavazási kezdeményezés is.

- Elnök úr! Amikor ön a kormányt bírálja, akkor szinte kizárólag a szocialista pártról ejt szót, vagy legalábbis leggyakrabban a szocialista pártról. Holott azonos felelősséggel kormányoz a Szabad Demokraták Szövetsége is. Vagy kisebb kormánypárt, kisebb kormányzati felelősség?
- Bizonyára a számarányoknak is van jelentősége. De ha megengedi, én nem porciózgatnám most itt a felelősséget, hanem azt az általános egyetemes elvet fogalmaznám meg, hogy a felelősség alól senki sem bújhat ki. Ugyanakkor az egy másik kérdés, de indokolt kérdés, hogy a mai helyzetben van-e értelme sokat foglalkozni egy elfogyóban lévő, szélsőséges programot képviselő törpepárttal. Azt hiszem, hogy nincs. Az SZDSZ 1994-ben hátat fordított azoknak az elveknek és eszméknek, amelyeket korábban képviselt. A mi szakmánkban ez egy olyan tett, aminek előbb vagy utóbb meg kell fizetni az árát. Most ezt az árat fizetik. Ez a párt vagy gyökeresen megújul, vagy úgy tűnik, hogy el fog tűnni a süllyesztőben. Amíg valamelyik a kettő közül nem történik meg, addig nem érdemes erre az ügyre több szót vesztegetni.
Ám én nem is azt tartom a fontos kérdésnek, hogy a Fidesz kivel nem tud együttműködni. Ennél sokkal izgalmasabb, és lényegesebb kérdésnek tartom, hogy kivel tud a Fidesz együttműködni. És nekünk megvannak a magunk szempontjai, amely alapján egy ilyen kérdésre választ tudunk adni. Először is mi egy demokratikus párt vagyunk. Tehát mi demokratákkal, és csak demokratákkal tudunk együttműködni. Másodsorban csak olyanokkal, akiknek meg lehet bízni a szavában. Akiknek lehet adni a szavára, akiknek nincs elszámolatlan tette, és aki nem vett részt a mostani, az embereket megrángató, megcibáló, nyomorúsággal sújtó válság kialakulásában. Régi dakota bölcsesség, hogy nem a disznók szokták maguk után kitakarítani az ólat. Ezt a szempontot is figyelembe kell venni.

- Még mindig az SZDSZ-nél maradva azért. Ők a Fideszt ön nélkül úgymond elfogadnák. Lehet Önt, és például Kósa Lajost ilyen módon egymásnak ugrasztani?
- A Fideszre mindig is az volt a jellemző, hogy '88 óta, az alakítás óta tagja vagyok a Fidesznek, hogy értelmiségi, vagy intellektuális szempontból is inspiráló dolog volt ehhez a szervezethez tartozni. Ez egy olyan szervezet, ahol kifejezetten elvárják az embertől, hogy legyen saját álláspontja. A testületi üléseken, kisebb-nagyobb üléseken, választmányi vagy elnökségi ülésen azokat az embereket kedvelik, méltányolják, és jutalmazzák, akiknek van határozott elgondolásuk, véleményük és érveik is az álláspontjaik mögött. Nálunk sohasem volt divat, hogy a ruhatárban le kelljen adni a véleményeket, és valamifajta egy színű, egy hangzatú, egy tónusú párttá alakítsuk a szövetségünket. Tehát viták mindig voltak, és viták mindig lesznek is. Nagykoalíció kérdésében is zajlott a nyilvánosság által is ismert formában egy vita. De hogy valaha is Kósa Lajossal egy törpepárt miatt rúgjam össze a port, ez elképzelhetetlen.

- A konzervatív oldal a kormány több döntésével kapcsolatban már most bejelentette, hogyha a következő választáson győz, akkor visszavonja ezeket. Ilyen például az egészségbiztosítási átalakítás is. De több ország példája mutatja azt, hogyha valamit ilyen gyökeresen átformálnak, akkor annak a visszaalakítása nemcsak hogy roppant drága, de szinte nem is lehetséges. Nem fél attól, hogy egy esetleges választási siker esetén az önök ígéretei is beváltatlanok maradhatnak?
- Az ígéret szó az egyik leglejáratottabb kifejezés szerintem a mai magyar közéletben. Igyekszem kerülni, ezért én inkább vállalásoknak tekintem a programunkat. A Fidesznek voltak és vannak vállalásai, amelyeket meghirdet, amelyeket, ha az emberek kellő számban támogatnak, akkor igyekszik teljesíteni. Mi teljesíteni szoktuk a vállalásainkat. Nem mindig a legtökéletesebb formában, de a legtöbb esetben inkább igen. Ezért a jövőben is úgy hiszem, hogy a Fidesz egy szavatartó, a vállalásait teljesítő párt lesz. Ez az egészségbiztosítás visszarendezésére nézve is igaz.
Hadd hozzak egy példát. Valahogy kisodródott a magyar közvélemény emlékezetéből, de egyszer Magyarországon már volt például tandíj, aminek az eltörlését a Fidesz vállalja a jövőre nézve, 1998-ig, akkor megalakítottuk a Fidesz vezette kormányt, és az első intézkedéseink egyikével eltöröltük a tandíjat. Visszaállítottuk tandíj nélküli működési módra a felsőoktatást, majd utána végrehajtottunk egy egyetemi, főiskolai átszervezést, talán reformnak is mondhatjuk, hiszen talán a minősége az átalakításnak megütötte azt a mércét, hogy reformnak merjük nevezni. Tehát van személyes tapasztalatom, ha ezt ön nem tekinti szerénytelenségnek arra nézvést, hogyan kell valamit visszaalakítani, amit az elődeink elrontottak. Ez nem lesz másképp a jövőben sem, ha a Fidesz kap elegendő társadalmi támogatást és bizalmat. Akkor bátran visszaalakítjuk, újraalakítjuk azokat az intézkedéseket az életünknek azokat a területeit, ahol rosszul mennek a dolgok.
Az egészségügyre nézvést ez különösen igaz. Az egészség a mi fölfogásunk szerint nem lehet üzlet. Nem uralkodhat el az egészségügyben a nyers profitszerzés ösztöne és gyakorlata. Ez a veszély most fenyeget bennünket. A magyar emberek megérezték egyébként, hogy micsoda veszély leselkedik rájuk. Nem véletlen, hogy korábban szakszervezetek, civil szervezetek csak módjával mozdultak meg, ha úgy érezték, hogy sérelmes törvény van készülődőben. Most más nótát fúj a szél. Most mindenki érzi, hogy össze kell magát szednie, most vagy soha. Ha most nem akadályozza meg a pártokon kívüli szakszervezeti civil világ, esetleg a pártok egy-egy szereplőjét is ide értve, tehát erőit összeadva mondjuk a mi parlamenti erőnkkel, tehát, ha nem tudjuk megváltoztatni a kormány szándékát, abban az esetben súlyos hónapok köszönthetnek azokra a magyar polgárokra, vagy családokra, ahol betegség fenyegeti az embereket.
Ezért mi elkötelezettek vagyunk a mellett, hogyha a kormány mégis átalakítaná a társadalombiztosítás rendszerét, és privatizálná, és ebben a saját algoritmusban a két koalíciós párt fölosztaná azt a temérdek pénzt egymás között, amely fölötti rendelkezésért tulajdonképpen ezt a törvényt megalkották, akkor mi azt majd vissza fogjuk alakítani. Én nagyon adok a pedigrére. Tehát az üzleti világnak joga van tudnia, hogyha egy új kormány érkezik, akkor mire számíthat. Az üzletnek stabilitásra, kiszámíthatóságra van szüksége. Éppen ezért fontos megmondanunk nekünk, közéleti embereknek, hogyha mi alakítunk kormányt, melyek lesznek azok a pontok, ahol nem stabilitás lesz, meg kiszámíthatóság, hanem pont fordítva. Ahol változás lesz, gyors változást fogunk végrehajtani, és új pályát állítunk föl, rajzolunk föl. Ilyen lesz az egészségbiztosítás is, ha a kormány a mostani szándéka szerint azt átalakítja, azt vissza fogjuk alakítani.
Miután mi igyekszünk korrektek lenni, és tiszta lapokkal játszani, előre be is jelentettük. Itt is megismétlem, hogy a visszaalakítás költségeit is azoknak kell majd viselniük, azoknak az üzleti köröknek, akik most az átalakítást a saját érdekükben állónak látják, és ezért részt fognak benne venni. Nem a magyar választópolgárok, nem a költségvetés, hanem az átalakításban most részt vevő üzleti körök fogják fizetni annak az árát, és költségét, hogy visszaalakítjuk ismét a minden választópolgárért felelősséget viselő formára, alakzatra a társadalombiztosítást, és megszüntetjük az egészségünk felett uralkodó nyereségvágy, és profitösztön uralkodását.

- Folytatjuk a beszélgetést Orbán Viktorral, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökével. December közepén mutatja be a Fidesz az Erős Magyarország Programot. 2002 óta hangoztatja a baloldal, hogy önöknek nincsen programjuk. Az, hogy most lesz, nem azt jelenti, hogy eddig tényleg nem volt?
- Nézze, egy nyugat-európai pártnak a nyugat-európai demokráciák jellegéből következően mindig van programja. A formákról folyik a vita, hogy mikor van értelme egy programot ilyen vagy amolyan körülmények között nagyobb nyilvánosság mellett a közvélemény elé tárni. Általában választások után mintegy másfél évvel, ennyi telt el a 2006-os választások után, az ellenzék nem szokta összefűzni a programszerű elképzeléseit, azokat összerendezni, és egy kötet formájában bemutatni a közvéleménynek. Ez nem szokványos viselkedése egy nyugat-európai ellenzéki pártnak.

- Akkor most mégis miért?
- Egy nyugat-európai ellenzéki pártnak a parlamenti viselkedéséből, ott kifejtett álláspontjából válik érthetővé a közvélemény számára, hogy mit képvisel. Az ön kérdése indokolt, hogy most mégis miért. Mert Magyarország olyan helyzetbe jutott, hogy bármikor bármi megtörténhet. Levegőben lóg a kormánykoalíció összeomlása, a levegőben lóg az ország kormányozhatatlansága, s az előrehozott választás lehetősége. Nem tudom, így lesz-e, mert a jövendőmondás nem az én foglalkozásom. De azt tudom, hogy annyira bizonytalan a helyzet, hogy nekünk meg kell mutatnunk a választópolgárok irányába, a választópolgárok számára, hogy a Fidesz nemcsak hogy él, és létezik, nem csak hatalmas támogatottsága van, ennek jeleit nap mint nap láthatjuk a mindennapi életben és a fölmérésekben is, hanem hogy a Fidesz készen áll.
Ezt a programot nem a magunk számára állítottuk össze, hanem a választópolgárok számára. Ha úgy tetszik, annak érdekében, hogy tartsuk bennük a lelket. Igenis van más alternatíva, van másik út, van másik program, van kormányzóképes erő, és hogyha a polgárok úgy akarják, meg a hadi szerencse is úgy hozza, meg a kormánykoalíció szerencsétlenkedései ebbe az irányba viszik az országot, hogy ismét választani kell, hogy ismét lehetőség nyílik arra, hogy az emberek döntsenek, akkor van miből választani, a Fidesz készen áll.

- Mostanában sokat járta a világot, és nem csak a Kárpát-medencét, hanem járt a tengerentúlon is. Úgy tűnik, sokan tudják, hogy ezeken az utakon mi minden történt. Mi minden történt ezeken az utakon?
- Valóban izgalmas két hét van mögöttem. Nem is emlékszem, utoljára mikor engedhettem meg magamnak, hogy olyan stabil lábakon álljon a Fidesz, hogy több mint két hétre is elnöke nélkül maradjon. És miután Horváth János képviselőtársunkat, akit a parlament legidősebb képviselője, ő ült a nyilasok alatt is, meg a kommunisták alatt is, igazi szimbóluma a mai magyar demokráciának, kitüntették egy rangos amerikai díjjal, hát elkísértem őt Washingtonba.

- Amit korábban ön is megkapott.
- Igen, de azt hiszem, ő jobban megérdemelte. Tehát elkísértem őt Amerikába, és így lehetőség nyílt arra, hogy az összes korábbi kapcsolatunkat fölelevenítsem. Onnan egyenesen Bukarestben landolt a repülőgépem, hogy székelyföldi kampányában vehessek részt Tőkés Lászlónak. Onnan Párizsba mentem, ahol az Európai Néppárt és Sárközy elnök úr pártja tartott egy fontos elnökségi együttes ülést, és onnan tértem vissza Magyarországra. Ha a tanulságokat röviden kell megvonnom, mert gondolom, nem az egész mai napi adásidő az enyém, amit sajnálok, de tudomásul veszek. Nos hát, ha röviden kell összefoglalnom, akkor Washingtonban örömteli fejleménynek látom, hogy szemben a korábbi domináns fölfogással az Európai Unió létezését, mint politikai tényt, egyre inkább beépíti a külpolitikájába az Európai Unió. Tehát, persze, fönntartja a kétoldalú kapcsolatokat az unióhoz tartozó államokkal, de úgy tekint az unióra, mint egy egységes cselekvésre képes tárgyalópartnerre.
Ez azt jelenti, hogy Magyarországot is ebben az összefüggésben helyezik el. Magyarország önmagában is persze egy tiszteletre méltó ország, de igazi súlyt az ad neki, az Európai Unió tagjaként partnere az Egyesült Államoknak. Ez azért fontos dolog, mert jól látszik, pontosabban innen Magyarországon nem is látszik igazán jól, de onnan, Amerikából jól látszik, hogy milyen iszonyatos erővel emelkedik föl, hogy milyen korábban ismeretlen felhajtó erők emelik Indiát és Kínát, és ennek megfelelően hogyan fordul a világ figyelme a régi hagyományos európai gazdasági érdeklődés felől az új fölemelkedő nagy gazdasági erőközpontok irányába. És hogyha Európa nem figyel, az Egyesült Államok és Európa közösen nem erősíti meg a közös civilizációs kulturális gyökereket, akkor egy vadonatúj helyzetben találhatjuk magunkat, ami sem Európának, sem az Egyesült Államoknak nem érdeke.
Az a civilizáció, amit mi képviselünk, amely alapvetően a keresztény kultúra értékes hagyatéka, még akkor is, ha ma ehhez a hagyatékhoz a viszonya mind Amerikának, mind Európának időnként bizonytalannak tűnik, tehát, ha az a fajta világ, amit mi rendeztünk be magunknak 2000 év alatt, beleértve az Európából kinőtt, kiszakadt Egyesült Államokat is, nem működik össze, nem működik együtt, nem támaszkodik egymásra, akkor egészen másképp nézhet ki 20-30 év múlva ez a glóbusz. Másfajta népek, másfajta világok, másfajta értékrendek, másfajta gondolkodásmód lesz az általános, az uralkodó, a legerősebb, a mienknél is erősebb, és meghatározóbb.

- Európa érti ezt már a maga mélységében?
- Azt hiszem, hogy az Európai Unió, különösen az Európai Unió baloldali értelmiségiei egy téves képzetet kergetnek. Európában létezik egy olyan fölfogás, alapvetően baloldalinak érzem indíttatását tekintve ezt a fölfogást, amely azt a kérdést, hogy mi is Európa valójában, hiszen olyan sokszínűek vagyunk, annyi ország, annyi kultúra, annyi nyelv, hogy mindig izgalmas kérdés, hogy mi is köt bennünket össze. Mi az európai Európában, azt leginkább Amerikával szemben szeretnék megfogalmazni. És ezt én rendkívül veszélyes ösvénynek tartom. Európának a saját maga identitását nem az Egyesült Államokkal szemben kell megfogalmazni. Ha ezt teszi, olyan politikai ösvényre lép, amely a saját maga hanyatlását fogja előidézni, mert oda fog vezetni. Nekünk a transzatlanti kapcsolatainkat meg kell erősíteni.
Persze nem vagyunk vazallusai az Egyesült Államoknak, csak a barátai lehetünk. Ezért fönntartjuk magunknak a jogot, hogy nem mindenben értsünk egyet. És nem is vagyunk hajlandóak parancsszóra követni azt, amit máshol gondoltak. Igényt tartunk az egyeztetésre, a megállapodásra, az igazi szövetségesi viszonyra, legyen szó gazdaságról, de különösképpen legyen szó biztonsági katonai kérdésekről, mint amilyen például a NATO-hoz tartozó kérdések köre. Itt valódi partnerségre van szükség. Nem eltaszítani kell magunktól az Egyesült Államokat, hanem ha kell, kritikusan is viszonyulva hozzá, de a szövetségesi viszonyunkat kell életben tartani, és megerősíteni. Meggyőződésem, hogy ez nem csak Európának, de különösképpen Közép-Európának, beleértve Magyarországot, Romániát, Csehországot, Lengyelországot, elemi érdeke.
Mert nem beszéltünk még arról a jelenségről, amit Oroszország fölemelkedéseként fogalmazhatunk meg. A kelet-nyugat hagyományos minőségi, társadalomszervezési, szerveződési különbségéről még nem is ejtettünk szót, hiszen nem csak India meg Kína, hanem egy, a demokratikus formákat meghonosító, de a nyugati demokráciáktól lényegében különböző új társadalmi rend kiépülését jelenti Oroszországban. Ez egy olyan fejleménye a XXI. századnak, amire kevesen számítottak, és amire, úgy látom, még nincsenek jó, kész, alaposan átgondolt válaszok sem az Egyesült Államokban, sem Európában. Attól pedig végképp messze vagyunk, hogy közösen fogalmazzuk meg ezeket a válaszokat. Illetve olyan válaszokat találjunk, amelyeket az óceán mindkét partján osztanak a felelős döntéshozók, illetve az őket választó polgárok.
De én bizakodó vagyok. Európa lényege az mindig a gondolkodásban volt, az innovációban, a megújulásban, az új utak keresésében. Az új helyzetekre való okos reagálásban. Tehát én hiszek az Egyesült Államok és az Európai Unió egyre szorosabbá váló stratégiai, és a XX. századot továbbra is megszabó, annak karakterét kialakító együttműködésében.

- Elnök úr! A Fidesznek az európai és a tengerentúli elfogadottsága, támogatottsága az elegendő ahhoz, hogy adott esetben a Fidesz ismét kormányra kerüljön?
- Nem találkoztam olyan nyílt véleménnyel vagy törekvéssel, amely azt mondta volna, hogy Magyarország gyarmat lenne. Tehát, hogy valakik a magyar népen kívül, magyar államhatárokon kívülről szándékoznák megmondani, hogy mi történjen Magyarországon, és mi a jó a magyaroknak.

- Semmi befolyása nincs Európának és a tengerentúlnak erre?
- Nézze, mindenkinek vannak érdekei meg szempontjai. Tehát nem a Marson élünk, nem egy elszigetelt terület Magyarország. Akinek itt üzlete van, akinek beruházása van, akinek katonapolitikai megfontolásai vannak, annak mind van érdeke, amely Magyarországhoz fűződik. De hogy kivel találja meg a hangot, azt nem tekintik pártkérdésnek sem Európában, sem az Egyesült Államokban. Egyetlen ország sem teszi meg azt, hogy a saját érdekeit, a hozzánk fűződő kapcsolatait kockára tegye pártpolitikai szimpátiák oltárán, vagy pártpolitikai szimpátiák kedvéért. Az amerikaiak találták el a Moro-elvet. Nagyjából ez volt az én tárgyalásaimnak is az összessége. Ebben a mondatban összegezhetők a megismert vélemények.
Ugye, azt mondták, hogy Amerika az amerikaiaké, most az az amerikai álláspont, hogy Magyarország meg a magyaroké. Majd azzal a kormánnyal fognak együttműködni, amelyiket a magyar nép megválasztotta maga számára, mert Magyarországon a XXI. században már egy önálló, független és demokratikus állam. Én azt hiszem tehát, hogy egyetlen politikai erő sem teheti meg, hogy a saját maga sikertelenségéért külföldre mutogatva összeesküvést gyanítva elhárítsa magától a felelősséget. Nem a saját sorsunkért, minden egyes magyar ember, a magyar családok, a magyar települések, egész Magyarország, beleértve a magyar politikai pártokat is bizony szinte kizárólag mi viseljük a felelősséget.

- Sok támadás érte önt, amiért a romániai európai parlamenti választáson Tőkés Lászlót támogatta. A romániai magyarok sokszínű érdekképviselete mellett állt ki, vagy az RMDSZ-szel szemben lépett fel?
- Az egyik leglelkesítőbb dolognak tartom azt, ami az európai parlamenti választások kapcsán most Romániában történt. Végre egy választás, ahol mindenki győzött. Mármint magyar szempontból nézve győzött mindenki. Hiszen az RMDSZ is bejutott az Európai Parlamentbe. Tőkés László is ott lesz az Európai Parlamentben. A magyarországi magyarok is azt a hírt kapták Erdélyből, hogy az erdélyi magyarság él, létezik, élni akar, és kiáll a saját érdekében. A kárpát-medencei magyarok - beleértve egyébként az Európai Unón kívül rekedt kárpátaljai és délvidéki magyarokat - is egy jó hírt kaptak, ők is nyertesei ennek a választásnak, mert egy olyan ember kapott bizalmat, aki nem csak az erdélyi magyarságot, de az egész kárpát-medencei magyarságot képes lehet majd a brüsszeli parlamentben az Európai Unióban képviselni. Ez a személy Tőkés László. Tehát itt egy olyan politikai esemény történt, amely nem fanyalgásra, nem önmarcangolásra, hanem sokkal inkább a jó kedvre, és a felszabadult örömre ad okot.

- Pedig sokat hallani olyan számításokról, amelyek szerint akár öt képviselő is bejuthatott volna együttes indulás esetén.
- Nézze, választások után általában mindenki nagyon okos. Előtte kellett volna, ha szabad ezt mondanom. Én előtte arra emlékszem, hogy mindenki azt mondta, hogy úristen, senki sem fog bejutni. Most meg már ez a három is kevés? Szóval azért több szerénység elvtársak - idézhetném a '80-as évek hangulatát. Tehát szerintem nagyszerű dolog, hogy Tőkés László ott lesz a brüsszeli parlamentben. Ne felejtsük el, hogy nem volt olyan sok magyar az elmúlt húsz-egynéhány évben a Kárpát-medencében, aki az életét, és a szabadságát is kockáztatva állt ki a saját népe, meg a szabadság érdekében. Tőkés László ilyen ember. Hát ki képviselhetne bennünket méltóbban, mint ő?
Meggyőződésem, hogy remek támogatót, remek szószólót kapott a kárpát-medencei magyarság Tőkés László személyében. Arról most nem is beszélek, hogy én annak is látom, de az már ideológiai kérdés, vagy személyes meggyőződés kérdése, annak is látom a jótéteményét, hogy egy püspök került az Európai Parlamentbe. Ráfér Európára egy keresztény püspök jelenléte ott a parlamentben. Tehát azt hiszem, nehéz olyan eseményt gondolatban is megalkotni, amelynek mindenki győztese lehet, és amely nem vágyálom, hanem valóságos politikai forgatókönyv, amely valóra váltható. Ilyen volt ez a kampány, ilyen volt az európai választás Romániában.

- Végül, de nem utolsósorban a héten minden korábbinál drámaibb adatokat közölt a népességfogyásról a statisztikai hivatal. Talán ezzel is kellett volna kezdenünk a beszélgetést. A Fidesz új programja lehet recept a nemzetnek erre a talán legsúlyosabb betegségére?
- A programja is, meg a története is, és a négyéves kormányzása is. Bár voltam fiatal, amikor úgy gondoltam, hogy a tapasztalat időnként inkább lefogja az ember kezét, és akadályozza az újításban, semmint támaszul szolgál. De ahogy az ember korosodik, az ilyesféle föltételezése is finomodnak. Ma már úgy látom, hogy a tapasztalat azért inkább előny, mint hátrány. És a polgári erőknek, a Fidesznek a háta mögött van négyéves kormányzás, amelynek a sikerességéről megoszolhatnak a vélemények. Bár a mai szerencsétlenkedést, kormányképtelenséget látva a jelen értékeli föl napról napra a múltunkat.
De szerintem, ha bárkinek volt ízlésbeli kifogása, stílusbeli kifogása, ideológiai szembenállása a polgári kormánnyal, szerintem egy dolgot még ők sem vitatnak el. '98 és 2002 között egy olyan kormány volt Magyarországon, amikor a gyermekek, a család, a gyermekek fölnevelése, az ő biztonságuk és előrejutásuk volt a legfontosabb szempont ebben a hazában. Ez egy olyan tapasztalat a hátam mögött, a hátunk mögött, amelyre érdemes jövőt építeni. Tehát a Fidesznek készen állnak azok a programjavaslatai, legyen szó adórendszerről, otthonteremtési támogatásról, legyen szó iskolarendszerről, vagy egészségügyről, amelynek középpontjában a gyermekek, illetve a családok állnak.
Én mindig is nagy tisztelője voltam azoknak az embereknek, akik nem egyszerűen dolgoztak, hanem a munka mellett még arra is éreztek magukban erőt és elhivatottságot, hogy gyermekeket neveljenek. Én megemelem a kalapomat az ilyen magyar emberek előtt. És úgy érzem, a magyar államnak úgy kell ezekre a családokra, a dolgozó családokra tekinteni, mint akik a legfőbb erőforrásai Magyarországnak. Természetesen szükségünk van mindenkire, senkit sem hagyunk az út szélén, az egyedülállókat sem, a gyermekteleneket sem, a munkanélkülieket sem. De egy ország csak akkor boldogulhat, ha gyarapodik azoknak a száma, és nő az elismerése az olyan embereknek, akik a munka mellett gyermekeiket odaadással, tisztességesen nevelik.
Én olyan országban szeretnék megöregedni, ahol sok ezer, százezer ilyen ember, ilyen család létezik. Ezért a mi programunk középpontjában továbbra is a gyermekes családok állnak. Én nem osztom azt a pesszimista magyar álláspontot, miszerint a gyermekfogyás mögött alapvetően civilizációs bántalmak állnának. Látok ilyet is. Tehát a nyugat-európai társadalmakra jellemző, úgy szokták mondani, hogy liberálisabb gondolkodásmód, én inkább úgy mondanám, hogy önközpontúbb gondolkodásmódnak a térnyerése is tetten érthető. De nem ez az elsődleges oka a magyarországi népességfogyásnak.
A magyarországi népességfogyásnak elsősorban a rossz kormányzás, és a rossz kormányzások kiváltotta elkeseredett hangulat az oka. Az elemzéseink szerint, amelyekre mi a terveinket építjük, azt látjuk, hogy a magyar fiatalok ma gyermekes családot szeretnének. Ilyen körben szeretnék élni az életüket, és a kimutatások azt bizonyítják a számunkra, hogy mikor azonban szembetalálják magukat a fiatalok a családalapítás nehézségével, otthonteremtés, állás, iskoláztatás, hogy gyakran vannak olyan kormányok Magyarországon, a mostani is olyan, amely bünteti a gyermekes családokat, akkor kevesebb gyermek születik, mint amit egyébként fiatalabb korukban elterveztek, s vállalni szerettek volna.

Tehát én abban hiszek, hogyha van olyan kormány, amely elhárítja az emberek legfőbb vágya előtt, mármint a gyermeknevelés, és a családalapítás előtt tornyosuló akadályokat, ha lesz ilyen kormány, ami ezt el tudja hárítani, és nem csak négy évig, mint mi tettük, hanem hosszabb időn keresztül is, abban az esetben a demográfiai hanyatlás először lassítható, ennek az üteme lassítható, majd megállítható, s aztán megfordítható. Nem fog menni egyik napról a másikra. Állhatatos, kitartó, hosszú távú munkára van szükség. De még nincs minden veszve, bár már a 24. órában vagyunk.


orbanviktor.hu