- Öt perccel múlt fél nyolc, jó reggelt kívánok a „180 perc” hallgatóinak! Itt ül mellettem Orbán Viktor miniszterelnök. Jó reggelt Önnek is!

- Jó reggelt kívánok!

- Újabb vita Brüsszellel, mégpedig a rezsiharcról, a magyarországi szabályozásról, illetőleg ha jól látom, akkor itt az egész európai uniós szabadáras energiapiacról szó van. De egyelőre maradjunk a magyar olvasatnál: lehetséges, hogy kötelezettségszegési eljárás indul. Megrémül emiatt?

- Most csak épp gondolkodom ezen egy pillanatra, hogy meg vagyunk-e rémülve, de az igazság az, hogy nem történt olyasmi, amire ne számítottunk volna. Ugyanakkor nem szeretném, ha bárki alábecsülni az ebben rejlő veszélyt. Úgyhogy talán nem a riadalom a jó szó, hanem az elszántság. Azt korábban is lehetett látni, hogy mióta Magyarországon megindítottuk a rezsicsökkentést, ezt számos ország átvette. Ugye, mi indítottuk el, és most már számos országban ez gyakorlat, és nemcsak a volt keleti blokk országaiban, hanem ilyen javaslatok és indítványok Franciaországtól Anglián keresztül a nyugati országokban szinte mindenhol valamilyen formában előkerültek. Azóta tudhatjuk, hogy az ellenérdekeltek ezt nem fogják szó nélkül hagyni. Ugye, itt magánmonopóliumokról van szó, az unió azt egyébként jól látja, hogy nincs tényleges verseny az európai energiapiacon, és a magánmonopóliumok, amelyek szerintem sokkal rosszabbak, mint az állami monopóliumok, gátlástalanul vagy legalábbis csekély, alacsony gátlásküszöbbel éltek vissza a piaci erőfölényükkel. Ennek mi Magyarországon véget vetettünk, de ettől ezek a cégek ugyanolyan óriások maradtak, mint amilyenek voltak. Hatalmas cégekről beszélünk, egy-egy ilyen cégnek a költségvetése versenyez egy-egy kisebb országnak a költségvetésével. Nagyon nagy összegeket, kapcsolatokat és erőket tudnak megmozdítani, és úgy tűnik, hogy ez a rezsiharc, amelyet Magyarországon lehet a legtisztábban látni az unión belül – de még egyszer mondom: máshol is létezik –, ennek a rezsiharcnak a színtere most Budapestről és a nemzeti fővárosokból áttevődött Brüsszelbe, és a következő hónapokban komolyra fog fordulni.

- Jó, de nézzük meg ezt a véleményt! Tehát azt mondja az energiaügyi biztos, és még egyszer hangsúlyozottan nemcsak magyar ügyről van itt szó, hiszen 17 uniós tagországban valamilyen formában az energiaárakat meghatározzák központilag hatósági áras formában, hogy térjenek vissza a szabadpiaci helyzetre, térjenek vissza a szabadáras energiapiacra. Csak hogy azt mondja erre az egyszerű hallgató, hogy hol láttam én szabadáras energiapiacot, hol vetélkedtek, mikor volt olyan, hogy vetélkedtek volna a szolgáltatók azért, hogy az ő szolgáltatását válasszam? És főként az árban nem látszott ilyen vetélkedés sem Magyarországon, sem az unió többi tagországában.

- Pontosan így van. Az Európai Unió álláspontjának van egy gyengesége. A gyengesége az, hogy életszerűtlen, és a gyakorlat tényei ellene beszélnek. Mert ugyan ha felüt egy közgazdasági tankönyvet, akkor szinte mindenhol azt olvashatja, hogy ideális esetben a verseny árcsökkenéshez vezet. Ezzel szemben a valóság az, hogy ahol nem volt központi árszabályozás, és elméletileg fennállt a verseny lehetősége, a gyakorlatban nem volt verseny. Ha mégis valami versenyszerűség kialakult volna, akkor ármegállapodások köttettek a színfalak mögött, és valójában az állam által nem szabályozott árak mindig magasabbak voltak, mint az állam által megszabott árak. Tehát a gyakorlat ellentmond a brüsszeli tankönyv ízű, de a mindennapos életben soha nem tapasztalt gondolkodásmódnak.

- De nem a tankönyvekkel van itt baj, hanem a jogszabályok hiányával. Tehát mi alapján? Önnek nyilván több információja van erről, így is kezdte a beszélgetést, hogy nem lepődött meg erről, leveleztek is már az Európai Bizottsággal.

- Igen, de vitassuk meg azt a kérdést, amit most felvetett, hogy a tankönyvekkel baj van-e, vagy nincs. Ugyanis az Európai Unió által közzétett energetikai jelentés, amelyet talán egy héttel ezelőtt vehetett mindenki kézbe, leír egy fontos tényt; és itt most nem a háztartásokról, hanem a gazdaságról, különösen az ipar által felhasznált energia áráról van szó. Ebben a jelentésben azt olvassuk, hogy kétszer-háromszor, tehát 200-300 százalékkal olcsóbb az energia az Egyesült Államokban, mint Európában. És jóval olcsóbb Oroszországban, Indiában és jó néhány más, feltörekvő országban. A kérdés úgy hangzik, hogy – tankönyvek ide, tankönyvek oda – mit kell tennünk annak érdekében, hogy Európában, nemcsak Magyarországon, hanem az egész kontinensen az energia ára legalább olyan olcsó legyen, mint a versenytársainknál. Mert ha nem tudunk olyan olcsó energiát szolgáltatni magunknak, mint az amerikaiak vagy éppen az indiaiak vagy az oroszok, abban az esetben a termékeink sem lesznek versenyképesek. Hiszen ha egy termék elállításához energiára van szükség, és ott mi nem vagyunk versenyképesek, akkor a termék végárát illetően sem leszünk versenyképesek. El fogjuk veszíteni a piacainkat, tehát most nem a tankönyveket kellene lapozgatni, hanem újszerű megoldásokat kellene keresni és ki kellene alakítani egy közös európai uniós álláspontot arról, hogy milyen módon lehetne az energiaárakat olyan mélyre, alacsonyra szorítani, mint a versenytársainknál ez tapasztalható. Erre nekünk van javaslatunk, ez pont a szöges ellentéte annak, amit az unió javasol, szerintünk versennyel soha nem fogunk tudni eljutni a kontinensen olyan alacsony árszinthez, mint amit Amerikában és más riválisainknál tapasztalunk. Tehát nem a verseny, hanem egy más gondolkodásmód, egy másik irány lehet a megoldás.

- Szeretném megérteni az energiaügyi biztos álláspontját, és azért kérdezem ezt Öntől, mert nyilván több információja minderről. A 17 tagállam nyilván azért szabályozza, azért teszi hatósági árassá a saját országában ezt a fontos kérdést, hogy a lakosság, az adott ország állampolgára kevesebbet fizessen azért az energiaárért. És azt mondja erre az energiaügyi biztos, hogy az uniós polgárok 10 milliói mellé teszek néhány szolgáltatót nagy országok képviseletében, akiknek az érdeke teljesen eltérő az uniós polgárok érdekétől. Tehát jól látom én ezt a törésvonalat?

- Ez így van. Két kérdésről beszélünk egyszerre. Az egyik az, amit most Ön említ, tehát hogy számos országban olyan magas az energia ára, illetve olyan magas lenne állami beavatkozás nélkül, ami lehetetlen helyzetbe sodorná a családokat. Erre az unió azt mondja, hogy jó, jó, de ezen lehetne úgy is segíteni, hogy csak az igazán nehéz helyzetben lévő családokra valamifajta árvédelmi rendszert alakítunk ki, de a többiekre ne. A gyakorlat azonban úgy fest, hogy az erőfölénnyel való visszaélést a középosztály családjai megszenvedik, és ha az unió csak a legszegényebbek esetében engedi meg az árszabályozást, akkor a középosztály előbb-utóbb szegénnyé fog válni, mert kiveszik a pénzt a zsebéből. Tehát nem marad nála elegendő pénz a hónap végén. Tehát az egyik probléma, amit meg kell oldanunk, szerintem itt nem a szegényekre összpontosító védekezés, hanem az általános alacsony családi energiaár a megoldás. De van a másik kérdés, amiről az előbb beszéltem, ami a munkanélküliséggel függ össze. Hogyha nem tudunk az iparnak olcsó energiát adni, akkor be fogják zárni a gyáraikat, és olyan helyekre fognak menni, ahol olcsóbb az energia, illetve ha drágább terméket állítanak elő, előbb-utóbb be kell zárniuk, mert az olcsóbban termelők kiszorítják őket a pultokról, a piacokról. Ez azt jelenti, hogy el fogják veszíteni az ott dolgozó emberek a munkahelyüket, tehát az energia ára részben összefüggésben van a rezsiköltséggel, a havi családi rezsiköltséggel, de másfelől összefüggésben van a munkanélküliséggel, és mind a két dolgot ugyanúgy lehet megoldani: olcsó energiát kell előállítani és szolgáltatni Európában.

- Nézzük akkor a technikai kérdést még mindig ennél a vitánál maradva. Nyilván válaszolnak erre a levélre, válaszolnak erre a véleményre, Mit kell itthon tenni? Bekerül az egységes közműtörvény az Alaptörvénybe, hogy védje a rezsicsökkentést. És, ugye, amiről már korábban is beszéltünk, van itt egy folyamatban lévő tárgyalás, Ön azt mondta korábban, hat-hét komoly közműcéggel állnak tárgyalásban, korábban privatizált közműcéggel, hogy esetleg állami tulajdonba visszakerülhetnek, vagy sem.

- Ez így van. A napokban hozott a főváros egy olyan döntést, amellyel – pénz híján érthető módon – lemondott az elővásárlási jogáról a Főgáz esetében, és így kinyílt a lehetőség, és az állam meg tudja vásárolni a Főgázt. Erről már a tulajdonosokkal, akik németek egyébként, most már elmondhatom, hogy a volt tulajdonosokkal meg is született a megállapodás, a költségvetésben az ehhez szükséges pénzt félretettük, tehát hamarosan az állam lép be a németek helyére a Főgáz tulajdonosai közé, és így lesz egy tisztán köztulajdonban, önkormányzati és állami tulajdonban álló, nagy gázszolgáltató cégünk. És hasonló lépéseket tervezünk, sőt komoly tárgyalásokat folytatunk más cégek esetében is. Ez az egyik dolog, a másik dolog, hogy a mi javaslatunk egész Európa számára, a nonprofit energiaszolgáltatás.

- Lakossági szektorban.

- Meg az ipari szektorban is. Tehát én azt gondolom, hogyha meg akarjuk védeni az európai munkahelyeket, akkor meg kell adnunk a választ arra a kérdésre, hogy hogyan lesz versenyképes energiaár Magyarországon és Európában, és erre nem látok mást választ Európában, mintha kimondjuk azt, hogy teszünk egy kísérletet arra, ez hosszú, többéves munkát igényel, hogy az energiaszolgáltatást nonprofittá tegyük. És minden energiaszolgáltatói és termelői profitot kivegyünk a gazdaságból – ezzel lehetővé téve, hogy az árak olcsóbbá legyenek. Nem tudok elképzelni más megoldást, ha a világgazdaságban a versenyképességünket fent akarjuk tartani. Mi, magyarok meg is fogunk ezzel próbálkozni.

- E mögé az álláspont mögé fel lehet sorakoztatni további tagállamokat?

- Több év kell hozzá, ez egy annyira szokatlan gondolat, ez pont az ellenkező irányba mozduló gondolat, mint az eddigi közmeggyőződés, hogy már a gondolat befogadásához is hónapokra meg évekre lesz szükség, az esetleges kivitelezéséhez pedig még inkább. De itt mi annyit tudunk segíteni a kontinensnek, hogy mi Magyarországon ezt be fogjuk vezetni. És miután Magyarországon szerintem sikeresen be tudjuk majd bizonyítani, hogy a nonprofit energiaszolgáltatás alacsony ipari termelői árakat és magasabb életszínvonalat eredményez az emberek számára, lesznek követőink ezen a területen.

- A kérdésemnek volt egy első része is a rezsicsökkentés védelméről vonatkozóan, hogy lesz a rövid parlamenti tavaszi ülésszakban Alaptörvény-módosítás?

- Alaptörvény-módosítás nem lesz, a választások után ez nem elképzelhetetlen, de most erre nincsen szükség, mert először a nonprofit energiaszolgáltatásról szóló törvényt kell kidolgozni, amivel nem állunk rosszul, de van néhány olyan fontos kérdés, amiről még jelentős viták vannak még közöttünk is. Ezeket most itt nem szeretném ismertetni, mert inkább majd a viták lezárta után, a végeredményről szeretném tájékoztatni a közvéleményt, de a lényeg, hogy lesz nonprofit energiaszolgáltatásról szóló törvény, mert meggyőződésünk, hogy Magyarországon nonprofit energiaszolgáltatásra van szükség, így tudunk több pénzt hagyni az emberek zsebében, és így tudunk olcsó áramot adni az iparnak is.

- Akinek tegnap eurót kellett vásárolni, az láthatta, hogy elég komolyan ingadozott a forint árfolyama, egy-két százalékot, és napközben erősödött, gyengült, most ránézek a monitoromra, olyan 310 forint körül áll reggel. Lesz egy nemzetközi konferencia ma a jegybank szervezésében, és ott Ön is előadást tart. Azt hiszem, hogy a világ számos pontján a befektetők jegyzetfüzettel a kezükben fognak figyelni a mondataira.

- Hát, de nem az enyémre, hanem majd a jegybank elnökére.

- Szerintem az Önére is.

- Igen, de én csak egy szegény, korlátozott hatáskörrel rendelkező miniszterelnök vagyok, az igazi nagy úr árfolyamügyben a jegybank monetáris tanácsa és azon belül a jegybank elnöke. Szintén tankönyvi alapszabály, hogy a kormányok árfolyamügyben ne nyilvánuljanak meg, árfolyamigényeket ne fogalmazzanak meg a jegybankokkal szemben, ez maradjon kizárólag a pénzügyi rendszer biztonságáért felelős jegybankok hatásköre és feladata. Én tiszteletben tartom ezt a tankönyvi szabályt. Azt gondolom, hogy az élet igazolta ennek a helyességét. Tehát nem jó, hogyha a kormányok árfolyamkérdésekről kezdenek beszélni, ugyanis ott ebben az esetben nem a pénzügyi rendszer biztonsága lesz a döntő szempont, hanem a költségvetés bevételeinek szempontja kerekedik felül, és ezért a kormányok, mint minden szent tehén esetében saját maguk felé hajlítják a kezüket. Tehát én azt javaslom, hogy most ne kérjen tőlem véleményt az árfolyam szintjéről. Ha a jelenségről kér véleményt, azzal szolgálhatok. Tehát azt mindannyian látjuk, hogy egy olyan világban élünk, amikor az egyes államok nem urai a saját pénzük árfolyamának, még a legerősebbek sem, itt nagyon bonyolult nemzetközi mozgások metszik ki egy-egy devizának, egy-egy állam pénzének az árfolyamát. Ez Magyarországon is így van, jól látszik, hogy a magyar gazdaság nemcsak, hogy stabil meg erős, hanem a növekedési kilátásokat illetően a külföldi elemzők optimistábbak, mint amilyen óvatosak mi magunk vagyunk. Tehát a magyar gazdaság stabil, jó állapotban van, ráadásul a folyó fizetési mérleg, ami a kulcskérdés a deviza stabilitása szempontjából, hosszú évek óta pozitív, és egyre inkább erősödik. És azt is látja mindenki, hogy a magyar valutát érő változások nem a magyar gazdasági helyzet miatt, hanem a világban zajló pénzmozgások miatt következtek be. Én ezért – szemben Önnel – nem a magyar forint árfolyamát nézem a monitoromon, hanem a törökök valutáját nézem elsősorban, nemcsak azt figyelem, hogy a régió több valutája a cseheknél, a lengyeleknél miképpen alakul. Ma a nemzetközi környezetet kell figyelni, és nem a magyar gazdaságot, ha a forintmozgást meg akarjuk érteni.

- Na, de pont azt mutatja ez az árfolyam, ez az adat pont azt mutatja. Tehát ez úgy működik, mint egy lázmérő. És pont arról kell, hogy állandó információt, állandó emlékeztetőt adjon a magyar kormánynak, hogy mennyire kitett a világgazdaság változásainak a magyar gazdaság.

- Sőt, ezen túl még egy másik dolgot is folyamatosan a szemünk elé hoz, illetve ott tart, ez pedig az, hogy a világgazdaság bizonytalansága nem ért még véget, illetve az a szakasz, ami ilyen bizonytalanságot hozott magával. Európát nézve pedig azt mutatja, hogy az európai gazdaság válsága nem ért vett. Amit eddig mi európai vezetők tettünk a válság megoldása érdekében, nem volt elegendő, és ezért az európai kontinensen a valuták ilyen törékenyek maradnak.

- Nézzünk más fontos adatokat, amelyek most a napokban érkeztek. Már tudjuk a 2013-as év teljes foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatait. Pozitívabbak, mint az elmúlt években. Ugye, 9,1 százalékos munkanélküliség. Többen dolgoznak, tehát 4 milliónál többen dolgoznak, és csökken az álláskeresők száma. Ugye, ezt az adatot, ezt a teljesítményt kritizálók mindig azt mondják, hogy persze, mert a közmunka felhúzza ezeket a statisztikai adatokat. Talán még használnak olyan kifejezéseket is, hogy kozmetikázza a közmunka ezeket a foglalkoztatottsági adatokat.

- Én nem akarom elvetni a sulykot, de kifejezetten lelkes vagyok, tehát én a higgadt, nyugodt, ésszerű beszéd és kormányzás híve vagyok, de amikor a foglalkoztatási számokat láttam, akkor kifejezetten belelkesedtem, hiszen a mi munkánknak az értelme mégiscsak az, hogy minél több embernek legyen munkája. Az egész politikának – most nemcsak a kormányról beszélek, hanem az egész politikáról –, tehát az ország életének az irányításának a döntő momentuma mégiscsak az, hogy sikerül-e az embereket munkalehetőséghez juttatni. Van az a régi közbölcsesség, ami persze nem egészen igaz, de sok az igazság benne, hogyha munka van, minden van. Ezért én erkölcsi szempontból – erkölcsi szempontból engedje meg, hogy ilyen erősen fogalmazzak –, tehát nem közgazdasági szempontból és nem politikai szempontból, de erkölcsi szempontból rossz véleménnyel vagyok azokról a politikusokról, akik a közmunkát végző embereket folyamatosan sértegetik. Hogyan lehet azt mondani, hogy az adatok kozmetikázása az, hogyha az emberek ahelyett, hogy otthon ülnének és segélyre várnának, végre lehetőséget kaptak arra, hogy elmenjenek valahová és dolgozzanak? És miért baj az, hogyha a gazdaság, a piac nem tud ezeknek az embereknek munkát adni, akkor az állam igen is kézbe veszi a dolgokat, és megszervezi azt a munkát, amelyet ezek az emberek el tudnak vállalni?

- Nem azt mondják, hogy baj.

- Bocsánat, nem kényszermunkáról beszélünk, hiszen ezek az emberek választhatnak a segély meg a közmunkabér között, és az emberek a munkát választják. Szerintem egy lelkesítő körülmény az, hogy Magyarországon hosszú éveken keresztül a segélyre szoktatott emberek és családok úgy döntenek, hogyha van munkalehetőség, akkor reggel felkerekednek, elindulnak és dolgoznak, sőt képzést is vállalnak. Ez szerintem az a felhajtó erő, az az erkölcsi felhajtó erő, amire Magyarország jövőjét építeni lehet.

- Nem azt mondják, hogy baj, akik vitáznak ezzel az állásponttal, hanem azt mondják, hogy ezért a munkáért kapott érték, a munkabér nagyon kevés.

- Ebben igazuk van. Ez így van. Hátha Magyarország egy gazdagabb ország lenne, mondjuk, mint Németország, akkor persze a közmunkabér is magasabb volna. De hát a közmunkában annyi bért tudunk fizetni, amennyi pénzt a magyar gazdaság előállít. Ahogy erősödik a gazdaság, úgy tudunk előremenni. Senki sem vitathatja, hogy nemcsak a közmunkabér alacsony Magyarországon, minden bér alacsony Magyarországon. Azt senki nem állíthatja, hogy egy magyar orvos, egy magyar szakmunkás vagy egy magyar segédmunkás ne érdemelne több pénzt a munkájáért. Ezzel mindenki egyetért. Nem ez a kérdés. Az a kérdés, hogy hogyan tudunk olyan gazdaságpolitikát folytatni, hogy a bérek nominálisan, tehát számszerűen és vásárlóerejüket tekintve is növekedjenek. Tehát a közmunkával szemben azt az érvet felhozni, hogy ott kevés a bér, az az egész magyar gazdaságra igaz, kritika, csak – hogy mondjam – kihez intézzük ezt az elégedetlenségünket. Tehát abból nem lesz Magyarországon se gazdaság, se munkahely, se magasabb fizetés, hogyha állandóan a miatt rázzuk az öklünket, hogy alacsonyak a bérek. Azon kell gondolkodni, hogy hogyan lehet azokat megemelni. Én vért izzadok évek óta azért, hogy megtaláljam annak a módját, hogy egy aránylag csekély gazdasági növekedés mellett, mert csak most lódult meg, most sikerült igazán növekedési pályára állítani a gazdaságot. Az első három évben a pénzügyi helyzet rendbetétele volt a feladat, meg közben egy óriási világgazdasági, de különösen európai uniós válság közepette hogyan tudunk olyan politikát csinálni, amely több munkahelyet és magasabb bért eredményez. Csak ezen gondolkodik a kormányzó pártok vezetősége évek óta. És vannak eredményeink. Amit Ön mond, és még egyszer mondom: ez a gazdaság és az ország eredményei, még hogyha a kormány talált is ki jó néhány speciális intézkedést. De itt van a munkahelyvédelmi akcióterv. Nézze meg, januártól vezettük be, rengeteget dolgoztunk rajta, hogy kitaláljuk. Ez egy unorthodox, tehát szokatlan…

- Tavaly januártól.

- …innovatív, újszerű megoldás, amely szakít azzal az elvvel, hogy a munkabérekre vonatkozó szabályozásnak általánosan minden munkabérre vonatkozónak kell lennie. Ez egy törvény a piacgazdaságban, csak válság idején ezt a törvényt talán szabad átlépni, mi ezt tettük, és azt mondtuk, hogy vannak különösen sérülékeny csoportok, a nők, a fiatalok és a régóta munka nélkül lévő emberek, rájuk más szabályokat alkalmazunk, mint a többiekre. És ezzel sikerült megvédeni 700 ezer embernek a munkahelyét. Ezért van az, hogy a nők és a fiatalok esetében ma sokkal többen, érezhetően többen dolgoznak, mint korábban. Szerintem ezek a sikerek apró sikerek talán, de a legfontosabb sikerei Magyarországnak. Ha van egyáltalán biztatás, amit az ország vezetői kaphatnak a valóság irányából, akkor éppen a csökkenő munkanélküliség és a növekvő foglalkoztatás adatai azok.

- A fiatalok munkanélküliségi mutatóira, illetve foglalkoztatottsági mutatóira valóban a grafikonokban látszanak ezek az adatok, amiről Ön beszél, főként összehasonlítva a nehéz helyzetben lévő európai uniós tagállamokkal, például a spanyol munkanélküliség, pályakezdő munkanélküliség csaknem 60 százalékos, vagy Portugáliában csaknem 40 százalékos jelenleg. Tehát a pályakezdők ennyi százaléka nem talál megfelelő munkát.

- A déliek komoly bajban vannak.

- De nem ezt akarom most kérdezni, Miniszterelnök úr, hanem azt, hogy itt a közmunka csak egy szelete ennek a kritikának, ami a munkanélküliségi statisztikákat jelenti. Ugye, az is idetartozik, hogy a versenyszféra nem lódult meg, kevesebb az alkalmazotti felvétel, és sokan elmentek más országokba munkát vállalni és ők is javítják a statisztikát.

- Ez így van, de a növekedés nagy része a közmunkából és a magyarországi piaci szektoroknak a bővüléséből adódik. Most, akik elmentek dolgozni, azokról is nagy vita van Magyarországon. Sajnos nem higgadt és nyugodt vita, hanem inkább célzatos és politikai természetű vita. Bár mindenkinek vannak gyerekei vagy legalábbis sokunknak gyerekei, tehát itt nem egyszerűen politikai kérdésről van szó, hanem ezek személyes kérdések is. Meg mindannyiunknak van saját élettapasztalatunk is. Ugye, nem akarok itt a saját ügyeimmel előhozakodni, de én is elmentem ’89-ben, amikor lehetett, azonnal elmentem külföldre néhány hónapra tanulni. Tehát azt én egy természetes dolognak tartom, és pozitív dolognak tartom, hogy a fiatalok meg akarják tudni, hogy a tudásuk mit ér máshol, illetve bővíteni akarják a tudásukat, a mindenséggel mérd magad – talán ez éppen József Attila –, tehát a magyar emberre mindig is jellemző volt, hogy nemcsak az érdekelte, hogy itthon mit ér a tudása, hanem a világ egészében megmérve az mit mutat. Nem az a kérdés, hogy elmennek-e, hanem hogy van-e hova hazajönniük. És nekünk nem azon kell sopánkodni, hogy a fiataljaink úgy, ahogyan mi tettük ezt húsz-harminc évvel ezelőtt, kipróbálják magukat külföldön. Hanem azon kell dolgozni, hogy legyen egy olyan hazánk, ahová érdemes a világból hazajönni. Szerintem Magyarország ma ebbe az irányba halad.

- Az előző percekben Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.


miniszterelnok.hu