- Több mint tizennyolcezer SMS-szavazattal a hét vallomása az lett, hogy a családom mindennél fontosabb mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Elnök úr szeretettel köszöntöm, köszönöm szépen, hogy elfogadta a meghívásunkat.
- Örülök, hogy itt lehetek. Köszönöm szépen a lehetőséget.

- Miért pont most jutott eszébe, hogy a családja mindennél fontosabb, vagy miért pont ezen a héten mondta ezt el a sajtónak. Gondolom, azért sokszor elmondja nekik, hogy szereti őket.
- A családnak igen, de a nyilvánosság előtt erről az ember nem nagyon szokott beszélni, különösen, hogyha szemérmesebb fajtához tartozik, mint jómagam. De mielőtt ezt megokolnám, módszertani javaslatot szeretnék tenni, mint régen részben a Házbizottság ülésein, amikor még frakcióvezető voltam, hogy áthidalandó a kommunikáció nehézségeit, én vagyok az idősebb, ha tegeződhetnénk, az talán segítene a műsoron is, rajtad is, meg rajtam is.

- Köszönöm szépen a pertut. Megtisztelő, és Viktornak szólíthatlak?
- Hogyne, persze.

- Engem Péternek nyugodtan szólítsál.
- No tehát, kampány van, bár nem azért jöttünk össze, hogy erről beszéljünk, sőt, a megállapodás szerint nem is fogok beszélni semmilyen politikáról.

- Ez nekem nagy könnyebbség.
- Azt gondoltam. De nekem is jól esik néha. És ettől még a tény, tény, kampány van. Az ember keveset van a családjával, és ilyenkor az egyébként evidens tények is hirtelen súlyt kapnak. Hiányzik a család.

- De ilyenkor mennyit töltesz otthon. Tehát hogy indul egy napod, kezdjük úgy. Most, mondjuk, ebben az időszakban?
- Vannak könnyebb napok, és vannak nehezebb napok. A nehezebb napok azok, amikor nem alszik otthon az ember. Az ország látszólag kicsi, de ahhoz, hogy az ember nyolckor vagy kilenckor el tudja kezdeni a munkát, mondjuk Csengerben, vagy Szombathelyen, vagy Sopronban, akkor jobb oda előző este megérkezni, semmint hajnalban elindulni. Ilyenkor az ember két-három-négy napokra sem megy haza. Tehát a nehezebb napokon minden nap úgy végződik, hogy az ember fölhívja a családot, fölhívják a gyerekek, és minden reggel úgy indul, hogy sikerült-e mindenkinek elindulni. Ugye, tudja, tudod nálunk ez egy nehéz feladat, mert sokan vagyunk és az egy logisztikai bravúr, amíg mindenki a kellő irányba indul el és odaérkezik, ahova kell. Tehát az óvodás az óvodába, az iskolás az iskolába.

- De ki viszi a gyerekeket reggelente. A legkisebbet az oviba?
- Amikor otthon vagyok, tehát otthonról indulok, az még kampányban is lehetséges, hogy reggelente én vigyem a két iskolást, Rózát és Sárát, a Flórát pedig attól függően juttatjuk el az óvodába, hogy a feleségem, vagy én érünk-e rá inkább jobban.

- A gyerekek persze pontosan tudják, hogy az édesapjuk vezető politikus, volt miniszterelnök.
- Ez se olyan egyszerű például.

- A kicsik, a hatéves és a három és féléves mit lát, mit érez ebből?
- Ez se olyan egyszerű. Az utolsó egy, vagy másfél év egyik legmulatságosabb története a családban az volt, amikor beszélgettek a televízióban rólam, valószínűleg, mármint jóindulatú elemzők, úgy szokott az lenni, és a kislányom, a Róza, aki most elsős, kirohant a konyhába és azt mondta az édesanyjának, hogy „anya, te tudtad, hogy apa miniszterelnök volt?” Tehát a feleségem nagyon kínosan ügyel arra, hogy amennyire csak lehet, távol tartsa a gyerekeket az egészséges fejlődésük érdekében a politikától, meg a nyilvánosságtól. De ezt nem lehet százszázalékosan megoldani, tehát időnként engedményeket kell tenni, teljesen érthető választói vagy nézői igényeknek eleget téve.

- A gyerekek, itt főleg a nagyobbakra gondolok, vagy a gyerekeket érte már atrocitás azért, mert te Orbán Viktor vagy?
- Lehet, hogy érte, de nem vették észre. Egészséges lelkű gyerekek. Hadd kopogjam le, fizikailag is jó állapotban vannak, meg úgy látom, hogy az a bizalmi tőke, amit az ember gyerekkorában összegyűjt ahhoz, hogy ez kitartson élete végéig, abban sikeresek voltak. Mérhetetlenül nyitottak és optimisták és kedvesek, és nagyon nehezen tudják elképzelni, hogy valaki azért mondjon nekik valamit, mert azzal bántani akarja őket, vagy ártani. Ezért még amikor, ha elő is fordulhatott volna ilyen, szerintem nem vették észre.

- Annyira meglepett - annyit elárulhatunk a nézőknek, hogy ez a stúdió egy bevásárlóközpont mellett van, és megbeszéltük, hogy itt a bevásárlóközpont előtt találkozunk - egy picivel korábban érkeztél, és amikor kimentem, egy kövön ültél és egy nagyon helyes, idős nénivel beszélgettél, gyrost, vagy gesztenyét árult a néni. És én meg voltam arról győződve, hogyha megjön Orbán Viktor, akkor, nem tudom, limuzinok, testőrök... És ott ültél a lépcsőn, vagy nem tudom egy kövön, a bevásárlóközpont előtt. Te mindig ennyire lezser vagy, vagy laza, vagy nincs szükséged testőrökre?
- Szeretek szabadon élni. A testőr, tudom, hogy esetleg a külső szemlélő számára az embert, úgymond megemeli, vagy fontossá teszi, de valójában lefokozza. Tehát, ha nagy rendezvény van, este tartok egy gyűlést valahol, vagy idegen helyre megyünk, ahol sokan lesznek, és nem lehet tudni, hogy az emberi indulatok éppen hogyan kanyarognak, ott jó, ha van egy-egy biztonsági ember, de azok is inkább távol. De az, hogy az ember nyakában ott lihegjenek, és ne tudjon egy lépést se tenni, az inkább fájdalmas. Tehát ha lehet, szabadulok tőle. Ha lehet, magam vezetek, ami nem túl szerencsés. Most éppen nem, mert Losoncról jöttem egyébként egy felvidéki konferenciáról, az egy nehéz hosszú út, de ha tehetem igen. Most a kampányban sosem, mert fáradt vagyok és a kockázat nagy, nem az én személyemre nézve, hanem a többi közlekedőre, tehát inkább...

- Nem vezetsz jól?
- A pilóta szerint nem, de én eddig azt hittem, hogy egyébként jól. De szerinte a szakmának vannak még olyan magasságai, amelyek szinte beláthatatlan távolságban vannak tőlem. Amikor miniszterelnök lettem, amikor megválasztottak miniszterelnöknek ’98-ban, az egyik első döntéseim közé tartozott, hogy módosítottam az állami vezetők biztonságára vonatkozó szabályokat. Bevezettem azt a szabályt, egy miniszterelnöki  határozat formájában, hogy ha a miniszterelnök írásban lemond az egyébként kötelező személyvédelemről, akkor azt az őrseregnek, a kormányőrségnek kérdések és feltételek nélkül el kell fogadnia. És akkor gyártottunk egy ilyen formanyomtatványt, és amikor úgy gondoltam, hogy agyő, akkor aláírtam, odaadtam a parancsnok úrnak és szabad voltam, mint a madár. Beültem az autóba és mentem...

- De hová?
- Hol Felcsútra, hol haza a családhoz, hol moziba, mikor hova.

- Azt nem hiszem el, hogy miniszterelnökként testőr nélkül elmentél moziba?
- Persze. Meg is írták, hogy a fiammal voltam moziban, és persze nekem kedvezőtlen újságban írták ezt meg cikizés képpen, nem azért, hogy dicsérjelek, és az történt, hogy a jegypénztáros odajött és akkor külön soron kívül megengedte, hogy jegyet vásároljak. Tehát...

- Velem mindennap előfordul ez, kiszólítanak a sorból.
- Na jó, de kevesebb az irigyed, vagy a haragosod. Mindegy, a dolog lényege végül is az, hogy én mindig törekedtem arra, és remélem, már így is élem meg az életemet végig, hogy lehetőleg nem kiszakadni a természetes közegből. Az első egy-két nap még lehet olyan furcsán izgalmas, de valójában borzalmas terhet jelent. És ha az ember kiszakad a mindennapi életnek a természetes rendjéből, akkor a gondolatai is elszakadhatnak onnan, meg a döntései is eltávolodhatnak. Tehát a mi munkánk szempontjából az fontos, hogy az ember ezt ne veszítse el, és tanulmányokkal vagy ilyen protokoll-látogatásokkal nem lehet pótolni. Az kell, az ember kimegy az edzésre, az első szembejövő jól felrúgja. Most ez nem esik jól természetesen, de odavág…

- De van ilyen, hogy fel mernek rúgni?
- Külön sportág.

- MSZP-sek ellen fociztok?
- Hát, amikor még elég jó állapotban voltam ahhoz, hogy az edzőm fölengedjen a kezdőbe, akkor ugye én voltam 38-40 éves, a velem szembejövő meg volt 20, vagy 18, hát a fiam lehetett volna. Ugye, már eleve nehéz ilyenkor bírni a versenyt, és hát mégiscsak hogyha úgy adódik, akkor nem mondom, hogy gonoszságból, de hát vagányságból odapakoltak rendesen. De ez rendben is van, ez inkább jót tesz az embernek. Persze a közönség egyik fele éljenez, a másik fütyül, az ember föláll. Fáj. Nem mondom, hogy kellemes. Én a megyei I-ben is játszottam. De édes Istenem, mi mindent hallottam én már ott! De nem ez az érdekes, hanem ugyan kellemetlen, meg fáj, de összességében mégis csak jó, hasznos.

- Te voltál az egyedüli olyan miniszterelnök, ugye, a világon, aki igazolt focijátékos is.
- Ez így van, erre nagyon büszke voltam. Bár nagyon...

- De az Országimázs Központ ezt miért nem kommunikálta jobban?
- Hát, nem foglalkozott velem, hanem az országgal. De a dolog lényege az...

- De én ezt nem tudtam például, hogy ebben, mondjuk Guinness-rekorderek vagyunk, mi magyarok.
- Ez így van, csak vigyázni kell. Mert ugye, ha valaki két szakmát keresztez, akkor könnyen a menekülő, a könnyebbik utat választja, és azt mindig is mondtam, hogy nem szeretnék abba a helyzetbe jutni, hogy én leszek a legjobb miniszterelnök, aki futballista, és a legjobb futballista, aki miniszterelnök. Fordítva szeretném. Magyarán, a futballisták között lenni a legjobbnak, mint futballista és a miniszterelnökök között lenni a legjobbnak, mint miniszterelnök. Tehát az ötvözés az csábító lehetőségeket is rejt magában. De büszke voltam rá, és örülök annak, hogy mind a mai napig, miután a Bozsik-programot megindítottuk, meg sok mindent próbáltam én tenni annak érdekében, hogy a szerintem a nemzeti öntudathoz, meg az önbecsülésünkhöz, meg a sikeres nemzet, vagy sikeres ország lehessünk, hozzátartozik a sport és a futball is. Ezért sokat tettem ennek érdekében, és ezt jegyezték is, tehát mindig megemlítették. Jó viszonyban vagyok a Platinivel, a Blatterral, tehát azokkal az emberekkel, akik nem a politika miatt kerültek a látókörömbe, hanem inkább, mint akiket nagyon tisztelek.

- Viszont nekem feltűnt egy analógia, egy párhuzam, közte és Berlusconi között, ugye ő is volt miniszterelnök, a Milan elnöke, te a Felcsút elnöke vagy. De hát ugye a Felcsút az – Tibi, te nem tudod, mert nem szoktál focizni – most ugye az NB II.-ben első helyen van, tehát lehet, hogy NB I.-es lesz.
- Nem akarunk följutni. A fiúknak azt mondtam, hogyha tudják, nyerjék meg a bajnokságot, mert ez önbecsülés kérdése, ha az ember elől van, akkor ne engedje magát, hogy lekönyököljék onnan. De nem akarunk följutni az NBI-be, mert Felcsúton ugyan jó svádájú fiúk nőnek ki a földből, de nem nőnek az égig, tehát 1800 lelkes falu. Olyan célokat ne tűzzünk ki, ami utána, amikor összeomlunk, az addig végzett sok évtizednyi munkát is maga alá temeti. Nem akarunk egy második Akasztót, a futballbarátok nyilván tudják, miről beszélek: Stadler FC. Tehát nem akarunk arra a sorsra jutni. De attól még nyerjük meg a bajnokságot, aztán majd menjen föl a második, vagy éppen a harmadik osztályba, azt majd az MLSZ eldönti. Tehát, de a Berlusconi egy nagyobb klubnak az elnöke, egy nagyobb országnak volt a miniszterelnöke, és még ráadásul a világ egyik leggazdagabb embere. Tehát azért miközben hasonlítunk, van néhány különbség, amely tetemes.

- Neki a médiában lévő befolyása ugye sokkal nagyobb, televízió tulajdonos – talán több televízió csatorna tulajdonosa – de hát azért azt említsük meg, hogy neked is van egy tévéd, az OV TV.
- Hogyne, hogyne.

- Láttam a honlapotokon.
- Köszönöm szépen.

- Ha megnyeritek 2010-ben, országos lesz? Országos?
- Csak nem sugároz. Nem kábelen. Rá kell menni a számítógépen keresztül.

- De mi megy az OV TV-n? Milyen műsor?
- Lopott ötlet. Vagy hogy mondjam.

- Nem az ötlet, a műsorok ott milyenek?
- Hát, engem például, gyakran lehet hallani. Nem állítom, hogy egy action movie. Sarkozy vezette be az európai politikába, a mostani francia elnök. A kampányban volt egy Sarko TV. Azt arra használta, hogy – ahogy a beszélgetés kezdődött – van az emberekben teljesen érthető indok arra, hogy olyasmit megtudjanak azokról, akik őket képviselik, hogy mégis hát miféle emberek. Egy kicsit többet akarnak tudni, mint három jól szabott mondat, két jól gombolt zakó, és három megírt panel. És az ilyen, mint a Sarko TV is volt, az ad egy esélyt arra, hogy én szabjam meg, hogy mennyit és meddig. Mit mutatok meg abból, ami a politikán túl van, de érthető, hogy az emberek fontosnak tartják, tudjanak róla.

- Egészen máshogyan adjátok elő, adod elő. Én emlékszem, hogy a ’90-es évek elején volt egy fiatal csapat, egy fiatal tagokból álló párt, akik farmerben mentek be a parlamentbe.
- Ez a Deutsch privilégiuma volt.

- Te is voltál farmerben.
- Hát, most ezen gondolkodnom kell.

- Biztos, hogy voltál, mert láttam olyan fotókat.
- Mindenesetre a nagymamám, az egyik nagymamám, aki már nincsen köztünk, ő mindig mondta, hogy fiam olyan zakóban mész be, amiben rendes emberek közé nem illik menni.

- De ezzel én azt akarom mondani, hogy az a lezserség, az a vagányság, az sokkal közelebb állt a fiatalokhoz, én úgy érzem, mint amit most mutattok. Ez tudatos, vagy egy szerep.
- Hát, ez az élet inkább. Tehát, de nemcsak a mi életünk, az egész ország élete.

- De hát annyit nem öregedtettek meg.
- De az ország igen. Tehát, gondolj vissza, hogy miről is kellett beszélni ’88, ’89, ’90-ben? A szabadságról kellett beszélni. Arról, hogy világosak azok a korlátok, amelyek az életet nem teszik élhetővé, a fiatalnak az egyetemen, az iskolában, mert blődliket kell tanulnia. Lenin sapkás képe minden tankönyvből előbb-utóbb visszanéz, akkor is, ha az a legbonyolultabb mérnöki tanulmányokról van szó, hát elég volt ebből. Vagy hogy nem mondhatod el, amit gondolsz, mert a fejedre ütnek, vagy kiszolgáltatott vagy, és megzsarolhatnak, nyomás alá helyezhetnek. Tehát azt akartuk, hogy na, mint egy zsákot, rossz hátizsákot tegyük már le, jöjjön el a szabadság, ehhez meg az kell, hogy mindenki vállalja önmagát. Farmer, a fiatalok fiatalok, az idősek idősek, a komolyak komolyak, a vagányok azok vagányok. Tehát az egy, az az élet természetes rendjének visszanyeréséről szól tulajdonképpen. Csak most meg az a kérdés, hogy amivel küszködik Magyarországon mindenki, szerintem, te is, én is, az egész ország, hogy vajon mire való a szabadság, mit kezdjünk vele. És ma a kérdés már más, a kérdés kicsit öregít ugye. Ez az egyik része. Másfelől, meg persze hát, ha én most bemennék egy farmerban a magyar parlamentbe, akkor nem az lenne a baj, hogy mit írtok ti erről, még az is lehet, hogy tetszene, vagy mit mond a komoly elemzők hada, hogy megbolondult a volt miniszterelnök. Nem ez az érdekes. Mit mondana a lányom. És azt mondaná, hogy apa, hát farmerban voltál a parlamentben? Ez is...

- Neki imponálna a leginkább.
- Nem hiszem.

- Nem?
- Voltam legutóbb, nem olyan nagyon régen egy ilyen diák összejövetelen. Egy bálféleség volt, szalagavató. Én emlékszem a mi szalagavatónkra. A mi szalagavatónkon az ilyen non-konformista viselkedés, tehát csak hogy azért se áll pontosan a nyakkendő, sőt nincs is. Meg fölteszünk egy kalapot, mindenki azt gondolja, hogy bolondok vagyunk, és kockás a zakónk, pepitában, pedig elvileg szürkében kéne lenni. Tehát akkor ez volt a természetes. Elmentem, mindenki szép volt. Elvágólag, a táncok, az öltözetek, minden. Megváltozott a világ. Ezek a fiatalok nem akkor érzik magukat jól, hogyha drasztikusan megmondják a fölsőbbségnek, az idősebbeknek, az előttük járóknak, hogy tudjátok mit, persze fontos dolog, amit csináltunk, csináltok, tisztelünk benneteket, de mi azért mégiscsak mi vagyunk. Ez egy másik nemzedék. Ez az érzés, ez ott hirtelen a kis Szimat szatyromra gondoltam. Meg volt egy Clint Eastwoodot idéző szürke ballonkabátom, amit az ecseri piacon vettem 20 valahány forint, és volt egy ilyen nagy tintapecsét az oldalán, ezért volt ilyen olcsón, abban járkáltam hosszú időn keresztül, amíg az anyósom egy óvatlan pillanatban el nem égettem, amikor aludtam.

- Miért ő párttag volt?
- Nem, azt mondta, hogy mégiscsak a lánya férje vagyok, tehát ez tarthatatlan.

- Elégette?
- Azt akarom mondani, hogy mások, az egy másik nemzedék volt. Ez is talán. Megváltozott a világ.

- De a stílus is nagyon sokat változott. Te magad is változtál.
- Biztosan. Hát az ember egész élete során változik. Bocsánat, a boldog ember az nem abban reménykedik, hogy nem változik meg, hanem abban reménykedik, hogy minden változás, ami bekövetkezik, az a javára van. Mert a biológia, meg a lélekfejlődés az, ami mindig változóvá teszi az embert. De a változás nem azt jelenti, hogy az ember elárulja a korábbi önmagát, vagy kifordul belőle, hanem megpróbál építkezni. Hát jól néznék ki, ha annyi eszem lenne, meg a világról annyi bölcsesség gyűlt volna csak bennem 80 éves koromra, mint 22 éves koromra.

- Feleséged ebből mit érzékel? Mondjuk, térjünk vissza 21-22 éve vagytok házasok.
- Várjunk csak, várjunk csak. ’86, igen.

- Ugorjunk vissza ’86-ba. Mennyire voltál romantikus, a feleségedet hogyan hódítottad meg egyetemista korodban?
- Ez örök rejtély a számomra. Olyan okos és rendes nő a feleségem, hogy azt szinte lehetetlen földeríteni, hogy mit talált bennem vonzónak akkortájt. Talán az őszintésséggel. Tehát nem sokat kerteltem, hogyha már a kérdés. De többet erről nem akarok mondani.

- Tehát a hódításról nem.
- Hát.

- Általában viszel virágot, vagy csak ünnepnapokon viszel virágot? Mennyire maradtál romantikus? Mert tudom, hogy az voltál.
- Ünnepnapokon viszek, harcolok a feleségemért, mindig harcoltam, még amikor udvaroltam is neki, meg most is, amikor úgy látom, hogy az élet úgy alakul, hogy kevesebbet vagyunk együtt, akkor harcolok, hogy többet lehessünk együtt.

- Meg kell mindennap hódítanod, amikor nem alszol otthon.
- Először is egy hölgyet mindennap meg kell hódítani. Tehát az mindegy, hogy az ember felesége vagy sem, ez egy kötelező feladat.

- Otthon ki a főnök?
- Nem játszunk főnökösdit. Feleségem néha szokta mondani azt, hogy ne faragjam itthon a szobromat, tehát munkámról nem beszélünk sokat. A munkatársaimat, ha lehet, este vacsorára hívjam meg, vagy ha barátkozunk, akkor barátkozzunk, de akkor ne a munkáról legyen szó, tehát a ház az a családé, és segítsek neki, hogy megóvhassa.

- Egy választási kudarc az mennyire visel meg téged?
- Minden kudarc megvisel természetesen. Minél inkább, ha nemcsak az én kudarcom, annál jobban. A saját kudarcaival az ember megbirkózik, meg a következmények is megviselik, hát mégiscsak fiatalok vagyunk, valamelyest még, meg egészségesek, azt majd el fogjuk viselni. Hanem azt látni, hogy a te kudarcod következménye nagyon sok ember élete számára súlyos az nehezen.

- Meg családon belül te, hogy viselkedsz? Nem lehet megszólítani, vagy ezt nem nagyon érzik a gyerekek?
- Semmit. Sőt, hát a nagyobbak az ugrattak is. Na hát végre, végre visszakaptuk a családfőt, meg szóval így, hogy mondjam. Hát próbáltak nyilván viccelődni az nekem is jobban tetszik, mint hogyha kongatják a harangokat otthon. De nem, engem az bánt, ami a többiekkel történik, nem a családommal, hanem, ugye nem erről akarunk beszélni, de azért mégis képviselek valamit, és képviselek valakiket, képviselek lehetőséget bizonyos sorsokra, remélem jobb sorsokra, jobb életre, hogy az ország jobb hely legyen. És bizonyos emberek, ha nem azt a politikát látják érvényesülni Magyarországon, hanem azt a programot, amit én képviselek, akkor annak a vesztesei, így látják, Gyakran így is van. És ezért az én bukásom, vagy az én kudarcom, az ő életüket nagyon nehéz helyzetbe is sodorhatja. Most nem akarok politizálni, tehát nem mondom, hogy határon túli magyarok, meg gazdák, meg falusiak, de mindenki tudja, hogy hát vannak olyan csoportok, amelyek, a magyar futball maga, hát vannak olyan területek, amelynek jót tett, és jót is tenne, hogyha az a program érvényesülne, most nem a személyemről van szó, amit magam is képviselek. Tehát a kudarcnak az a része, amikor másokon látom, hogyha nyertem volna, nekik most mennyivel jobb lenne. Az zavar inkább. Szóval az azért, az még, hogy mondtad, megvisel? Az megvisel. A személyes nem.

- Életed legnagyobb csalódása vagy kudarca az a munkáddal van kapcsolatban, vagy inkább magánjellegű? Egy barátban, egy emberben csalódtál-e a legnagyobbat, vagy ez politikai.
- Nem lehet nagyon összevetni őket. Bár mindegyik fájdalom, csak másképp fáj. Egyik balról szúr, a másik meg jobbról. Tehát egyik a torokban, a másik a gyomorban, nem lehet ezt összevetni. Hát sokat. A koromhoz képest talán nem, de úgy összességében, azért ért számos csalódás. Barátban is, természetesen a családban is előfordul az ilyesmi, nagycsalád vagyunk, több tucat ember tartozik a családhoz. És hát a munkámban is persze. Hát az ember gyakran érzi úgy, hogy tulajdonképpen igazságtalan döntést hoztak róla, meg igazságtalan hátratételt szenved, hogy jobb bizonyítványt érdemelt volna.

- Ez megint csak a munkáddal kapcsolatos.
- Igen, igen.

- Hogyha a kudarc szót hallod, akkor leginkább a munkádra asszociálsz?
- Az előző kérdésnél talán mondtam neked, most nem tudom, hogy végig tudtam-e vinni a gondolataimat, hogy nekünk állandóan jár az agyunk. Tehát, amikor otthon vagyok hét végén is, forog, forog, forog, forog. Most is, – nem pszichoanalízisre jöttem - de beszélek veled és tudom, hogy van itt két dolog, amiről öntudatlanul érzem, ahogy jár körülötte az agyam, amit meg kell oldanom, és forog, forog, forog.

- És ez a közeljövővel kapcsolatos dolog?
- Hogyne, meló, meló. Ma este van két olyan hely, ahol fontos dologban döntést kell hozni, és érzem, hogy dolgozik itt hátul, hiába beszélgetünk egészen más dolgokról.

- És, amikor Gáspár fiaddal focizol akkor is?
- Na nem, van néhány dolog, amikor ez nem így van.

- Téged mondjuk, hogyan ér el a feleséged, hogyha bármi történik otthon, mert én úgy hallom, hogy nincsen mobiltelefonod?
- Én szabad ember vagyok. Nem sokan vagyunk már ebben az országban, a gépkocsiban van egy telefon, amit a pilóta kezel. És van egy tudása, és hosszú-hosszú évek óta dolgozunk együtt. De ő is eléggé kitartó, és a munkatársaim tekintetében is inkább hűséges típus vagyok, és ő tudja, hogy ki az a három-négy ember, aki ha hív, akkor azonnal. Tehát akkor bejön a stúdióba, és azt mondja, hogy kedves Péter álljon meg a menet, dolog van.

- Köszönjük szépen Römének.
- Hát jobb, mint amit érdemeltem.

- A dakota közmondásokat, azt ki erőltette rád annak idején?
- Mondtam már, hogy egy intellektuális szakma, tehát, saját.

- Tényleg?
- Hogyne.

- De ezek nem dakota közmondások? De jól hangzik.
- Nagyon kevés dakotát ismerek személyesen. Dakotaföldön sem jártam, tehát könnyen lehet, hogy ezek igazi dakota közmondások. De lehet, hogy ők is kitalálták, de alapvetően ezek saját szerzemények. 

- Van kedvenced?
- Ha észreveszed, hogy döglött lovon lovagolsz, szállj le róla. Ha egy döglött lovon ülsz - ez a pontos dakota fordítás.

- És ki a legnagyobb dakota fordító? Mert tudjuk, hogy Villont Faludy.
- Na, jó. Hát, alázat. Ne emlegessünk ilyen komoly embereket velem egy napon.

- Nem, de tényleg te magad fordítottad, nem, hát ez...
- Hát én szoktam olvasni idegen nyelven is, ha ez a kérdés. Tehát, ma nem ezért jöttünk össze, de egy egész estét betöltő kis színest tudnék nyújtani, a politikai szellemesség. Az, hogy a magyar politika ilyen...

- De ez hiányzik most a politikából.
- Hát, provinciális, poros, állandóan a saját igazát bizonygatja ilyen mókuskerékszerűen körbeforog. Én tudom mi ennek az oka. Az öniróniára való képtelenség. A minden humor előfeltétele és forrása az önirónia. Ha nem tudsz magadon nevetni, ha nem tudod a saját komoly gondolataid egészen tréfás módon, saját magadat csipkelődő módon megformulázni, veszett, elveszett ember vagy ebben a szakmában. Úgy fogsz ki nézni, mint a többiek. Én remélem, hogy ha ez nem is igaz mindenkire, én a kivételek közé szeretnék tartozni. Hát hogy lehet ezt így? Hát, én időnként csak nézek, azért sem beszélek olyan sokat, mint korábban, mert hát időnként én is meg vagyok döbbenve.

- Végezetül, tudom, hogy nem fogsz rá pregnáns választ adni, ezért félve teszem fel a kérdést: miniszterelnök vagy köztársasági elnök lennél szívesebben.
- Köztársasági elnököt, a mostanit is, meg az előzőeket is mindig nagyra becsültem, és olyan személyiségeknek láttam, akik messze fölöttem állnak. Tehát ebben a pillanatban az egy nagyobb presztízsű vagy nagyobb, hogy mondjam, nagyobb tekintélyű emberek számára fönntartott hely. Másfelől az nem az alkotó energiák és a cselekvő elszánás helyszíne. Tehát az a nemzeti egység megtestesítése, ami időnként ez egy ilyen lassú, megfontoltabb mozdulatokat igényel, tehát onnan akcióhősök nem jönnek a magyar politikába, és én pedig még elég jó erőben érzem magam ahhoz, hogy én akarjak valamit tenni, változtatni, javítani, hozzáadni, belefonni, beleszőni azt, amit gondolok.

- Hát, így legyen. Köszönöm szépen.


orbanviktor.hu