- Jó reggelt kívánok!

 

- Durván 50 ezer forinttal több, fejenként több mint 700 ezer forintos támogatást harcolt ki a magyar tárgyalódelegáció a következő költségvetési ciklusban az ország számára. Értelemszerűen a brüsszeli tárgyalásokra térnék vissza a beszélgetésünk elején. Ez valóban kiszámolható így koponyánként? Bár van, aki másként számol, és az ország másféle létszámával számol, és másféle euróárfolyammal számol, de a higgadt gazdasági elemzéseknek ha lehet hinni, az ország valóban jobban járt.

 

- Érdekes héten vagyunk túl. Az Európai Unióban – szemben a tagállamokkal, mint Magyarország például – nem egy évre csinálnak költségvetést, hanem van egy hétéves költségvetés, és azt évente csak lebontják. Tehát egy-egy ország pénzügyi pozíciója hét évre eldől egy tárgyalássorozat eredményeképpen. Ez nekem is újdonság volt, kevés dolog van, amit én még nem csináltam a politikában, mondjuk, rendszerváltás, oroszok hazamenetele, új parlament alakulása, csatlakozás az Európai Unióhoz, de még soha nem volt az a felelősség a vállamon, hogy a magyar érdekeket egy hétéves költségvetésen belül kell érvényesíteni. Én is kíváncsi voltam, hogy mire vagyunk így hárman képesek, mármint az unió, Magyarország meg a magyar tárgyalódelegáció. Összességében azt kell mondanom, hogy helytálltunk, tehát helytállt Magyarország. Nem a tárgyalódelegáció elsősorban, bár nyilván az is kellett, hogy mi ne hibázzunk, sőt néhány alkalmas pillanatot a magyar pozíció javulása érdekében meg tudjunk ragadni, de nem ez volt a döntő dolog, hanem az, hogy az elmúlt két évben Magyarország olyan változásokat hajtott végre, amely megalapozta a Magyarországgal szembeni bizalmat, és így tudtuk érvényesíteni az érdekeket.

 

- Meg persze nem baj, hogy azért voltak olyan tagállamok, amelyeknek közösek az érdekei Magyarországgal. Ha például beszélünk egy picit többet az agrártámogatásokról. Egyrészt, mert a brüsszeli kérdést kitárgyaltuk itt, ebben a műsorban is, beszéljünk az agrártámogatásokról!

 

- De mielőtt esetleg arról beszélünk, ha már a szövetségesekről van szó, merthogy ez egy fontos ügy, valóban minden egyes, nekünk fontos ügyben szövetségeseket kellett találni. Ezeket nem lehet aznap délután összeszedni a tárgyalóasztalnál, hanem már két évvel ezelőtt szisztematikusan megkezdtük bizonyos szövetségek felépítését például az agrárügyekben is, de más ügyekben is, ez az első dolog. A második pedig, hogy a tárgyalások során végképp visszaigazolást nyert az, hogy csak az tud eredményt elérni, aki kiáll magáért. Tehát az a gondolkodásmód, amit a kormányváltás óta, 2010 óta képviselünk, hogy vállalni kell magunkat, vállalni kell az érdekeinket, ki kell állni ezért, ha kell, konfrontációt kell vállalni, és a végén meglesz ennek az eredménye, beigazolódott, tehát az önfeladó, mindenre bólogató, szőnyeg alá becsúszó, a létezéséért is elnézést kérő külpolitika, aminek vannak hagyományai Magyarországon, Európában és Brüsszelben nem célravezető. Az első javaslat, amit kaptunk az Európai Uniótól a hétéves költségvetésre, mármint amit Magyarország kapott, ha azt elfogadtuk volna, akkor ma itt törölgetnénk a szemünket, könnyeznénk, és nem elemeznénk egy sikert. Tehát az nagyon rossz volt, azt fel kellett javítani, és azt csak konfliktusok útján lehetett. Ami az agrártámogatásokat illeti, ott egy széles összefogást hoztunk létre az elmúlt két évben franciák, lengyelek, románok, magyarok.

 

- És itt kapásból hallja a hallgató vagy látható, hogy itt azért volt könnyebb helyzetben Magyarország, mert nagyobb tagállamokkal esett egybe az agrártámogatások érdeke.

 

- Nagyobb szövetséges mindig könnyebb munkát tesz lehetővé, mint a kisebb szövetséges, és a franciáknak egyértelmű érdekeik voltak. A németeknek is voltak, bár ők nem álltak ki e mellett harcosan, és nagyon fontos volt, hogy a közép-európaiak együtt léptek fel, tehát ez a román, lengyel, magyar. A lengyelek majd’ 40 millió, Románia 20, mi is vagyunk 10, azért ez így együtt akkora, mint Németország.

 

- Boncoljuk ezt a bizonyos 480-500 milliárdos pluszt, amelyet az agrártámogatásokra lehet fordítani. Teljesen laikusként kérdezem, ebből mit lehet megvalósítani a hét év alatt? Milyen előrelépése lehet a magyar gazdaság, a magyar mezőgazdaságnak, mert hogyha volt olyan év, a tavalyelőtti, ahol meglepetésszerűen, 1 százalékos GDP-növekedést hozott a mezőgazdaság a magyar gazdaság összteljesítményén belül. A tavalyi év egy aszályos időszak miatt ennél szomorúbb volt, majd a GDP-adatról mindjárt többet is beszélünk. De milyen potenciált jelenthet ez az összeg a magyar mezőgazdaságnak?

 

- A szakkifejezés, amit itt használnunk kell, úgy hangzik, hogy direkt kifizetés. Tehát ez az összeg, 480 milliárd forint a magyar agrárköltségvetés direkt kifizetésének rovatát növeli, ami azt jelenti, hogy ezeket a pénzeket a gazdák közvetlenül megkapják. Tehát ezek nem olyan pénzek, amikre a magyar állam különböző fejlesztési programokat hirdethet meg, hanem olyanok, amelyeket terület alapon a földet megművelő gazdasági társaságok, illetve maguk a gazdák kapnak meg. Tehát ez egy olyan pénz, ami biztosan célba ér. És van itt még egy körülmény, amit értékelnünk kell. Mióta beléptünk az Európai Unióba, a magyar gazdák folyamatosan kevesebb támogatást kaptak, mint mondjuk a franciák vagy éppen a németek, tehát az Európai Unió régi tagállamai. Az egy hektárra jutó direkt támogatás egy magyar gazdának eleinte feleannyi, majd csökkenő mértékben, de folyamatosan kevesebb volt, mint a többieké. A románok egyébként benne is maradtak is ebben a cipőben a következő hét évre is. Azt sikerült elérnünk, hogy Magyarország 2014 és 2020 között megkapja azt, amit a nyugat-európaiak kapnak, tehát nincs többé az a versenyhátrány, hogy nekünk úgy kell versenyeznünk a termékek piacán, az agrártermékek piacán a nagy államokkal, hogy az ő gazdáik eleve hektáronként nagyobb összegű pénzügyi támogatást kapnak, mint mi. Eltüntettük ezt a különbséget, és szerintem ez a legnagyobb siker az agrárgazdaságban.

 

- Mondjuk, számítható, persze az a baj, ugye, ezzel a szektorral, hogy az időjárásnak mindig ki van szolgáltatva. 

 

- Jó, de ez a direkt támogatás, ha esik, ha fúj, megérkezik a gazdákhoz. 

 

- Nézzük, még maradjunk Brüsszelben, mert van itt egy másik fontos kérdés, majd az év közepe táján dől el, hogy a túlzottdeficit-eljárás alól kikerül-e Magyarország. Ugye, azt mondják elemzők, hogy Ön Barrosóval nagyjából lezárta a vitás ügyeket, közvetlenül négyszemközt tárgyaltak erről, a számok alapján kikerülhetnénk, ugyanakkor valami mégis hibádzik, és ez lehet, hogy a hitelesség vagy a költségvetés fenntarthatósága, vagy hogy valóban azt gondolják róla Brüsszelben, hogy nem fenntartható ez a költségvetés.

 

- Valóban vannak számítási vitáink. Az Európai Unió úgy gondolja, hogy vannak a magyar költségvetésnek olyan elemei, amelyeknek a teljesülése nem bizonyítható; hát majd meglátjuk az év végéig, hogy ez végül is hogyan dől el. Mi azt állítjuk, hogy természetesen működnek ezek az elemek, elsősorban bevételi oldali bizonytalanságokat jelez Brüsszel. Nem hiszik el, hogy képesek vagyunk ilyen gyorsan bevezetni az új autópálya-díjrendszert, nem hiszik el, hogy képesek vagyunk az adóhivatalt ilyen gyorsan összekötni a kiskereskedők pénztárgépeivel, mi pedig bízunk magunkban. Eddig is, amit vállaltunk, mindig elvégeztük, miért ne lenne ez most ugyanígy? Ez a vita le fog zárulni, valóban az év közepén lesz egy döntés erről.

 

- Ugye, egyébként az az érdekes ebben, hogy a teljesítmény elismerése lenne, ha a túlzottdeficit-eljárás alól kikerülne Magyarország, az egy nagyot dobna az ország megítélésén a befektetők szempontjából, miközben matematikailag nem lenne hatása a dolognak, mert egyszerűen csak végre kell hajtani azt, amit vállaltak. 

 

- Igen. Pedigré, fontos dolog az. 

 

- De akkor most továbbra is úgy látja, hogy jó esély van erre, hogy ez nyáron megszűnik, a túlzottdeficit-eljárás.

 

- Igen, és nekünk különösen fontos. Mi beléptünk 2004-ben az Európai Unióba, és az első években folyamatosan átvertük az uniót, tehát azt mondtuk, hogy a hiány x összegű lesz, és aztán kétszer annyi lett, vagy mindig meghaladtuk a vállalt szintet. Tehát nekünk van egy elrendezni való múltbéli becsületbeli ügyünk, tehát nekünk azt kell elérnünk, hogyha Magyarország mond valamit Brüsszelben, akkor azt mindenki készpénznek vegye. Ma nem ez a helyzet, mert egy olyan ország, amelyik hét-nyolc éven keresztül folyamatosan átverte a tárgyalópartnerét, és egyszer sem tartotta, amit mondott, annak a szavát nehéz készpénznek venni. Ennek a helyzetnek a megváltoztatásáért dolgozunk. 

 

- Igen, ennek a legjobb bizonyítéka az lesz, ha valóban július 1-jén elindul az elektronikus útdíj, és valóban májusban bekötik a pénztárgépeket az adóhatósághoz, ahogy azt ígérték. 

 

- Tudja, a politika egy olyan dolog, most is csak beszélgetünk róla, amiről az emberek azt gondolják, hogy végül is szavakból áll, és kétségkívül a beszéd és a szavak fontos részét adják ennek, de végül is a tények számítanak: mit sikerült elérni, és mit nem.

 

- Nézzük a forrásbevonást! Mert, ugye, ez a része már nem a forrásbevonásról szól. Itt volt egy dollárkötvény-kibocsátás a hét első felében, amely váratlan gyorsasággal ért véget, nagyjából 2,5 milliárd eurónyi összeghez jutott az ország. Beszélgettem itt 7 óra előtt Demján Sándorral, aki meg tudta erősíteni azt az elemzői vélekedést, hogy nagyjából ennyire van szükség 2013-ban, tehát megvan a pénz, megvan az összeg, az adósságkezelés az idei évre ki van pipálva, igen ám, csakhogy ezt is vissza kell fizetni, és egyébként az államadósság minden idők második legmagasabb szintjén jár.

 

- Az hullámzik, nem érdemes a havi adatokat nézni. Az éves adatokat kell néznünk. Magyarország ahhoz az öt európai uniós országhoz tartozik, amely folyamatosan és tartósan csökkenti az államadósságát. A legnagyobb elismerést egyébként ez vált ma ki Európában, hiszen az országok azzal küszködnek, hogy nő az államadósságuk, vagyunk néhányan, mintegy öten, mi ehhez a csoporthoz tartozunk, aki viszont csökkentik. Ezt az öt országot egy különleges megbecsülés és elismerés övezi Európában, hiszen szemben úsznak – hogyan mondjam – a főárammal. És nekem továbbra is meggyőződésem az, hogyha az államadósság nincs csökkenő pályán, akkor nem lehet munkahelyeket létrehozni, akkor nem lehet növekedést beindítani. Van egy vita erről. Vannak, akik azt mondják, hogy az államadósság növelése árán is kell növekedést beindítani, én nem ehhez az iskolához tartozom; én azt állítom, hogy az államadósság csökkentését és a növekedést nem szabad szembeállítani, és tartósan csak olyan növekedést lehet fenntartani, amely mögött nincs eladósodás. Ezért én az államadósság csökkentését és a növekedést egyszerre jelenlévő dolognak képzelem el, és remélem, hogy úgy, ahogy 2011-ben ez így volt a magyar gazdaságban, ez majd így lesz 2013-ban is. 2012-ben ez a két dolog külön vált: az államadósságot csökkentettük, a növekedést viszont nem tudtuk fenntartani, sőt a nemzeti össztermékünk csökkent. Régi vita ez a közgazdászok között. Én továbbra is óvom a magyarokat azoktól a szirénhangoktól, amelyek azt mondják, hogy az államadósság növelésének az árán kell a gazdaságot működtetni.

 

- Két dolgot viszont egymással szembe lehet állítani. Az egyik ez a dollárkötvény-kibocsátás, a másik pedig az IMF-megállapodás; az összegek nem ugyanazok, de az viszont fontos szempont, ha az IMF-megállapodás mellett érvelne az ember, amelyre egyre kevesebb vagy fogyó az esély, bár mindkét fél azt mondja, hogy lassan fel kellene állni attól az asztaltól. Akkor olyat is lehet itt elővezetni, hogy olcsóbb lett volna a kamata, amit vissza kell fizetni, ugye, ezt is vissza kell fizetni, azt is vissza kell fizetni, az IMF-megoldás olcsóbb forrás lett volna, és egyébként azt is mondta Brüsszel, ezt sem szabad elfelejteni, hogyha megvan az IMF-megoldás, akkor az a bizonyos önrész bizonyos pályázati keretekhez jelentősen csökkenhetett volna. Tehát lehet érvelni az IMF-megoldás mellett.

 

- Hogyne lehetne, hát mi szívesen meg is állapodtunk volna, ha tudtunk volna, de ezidáig nem tudtunk. Viszont ez a kötvénykibocsátás fontos a magyar emberek élete szempontjából, bár nagyon távolinak tűnik a mindennapi családi gazdaságok és a konyha világától, hogy most akkor hogy is bocsátottunk ki kötvényeket, de valójában ez a mi mindennapi életünkről szól, hiszen Magyarországról zajlott egy nagy nemzetközi vita, és ez a vita, ez a pénzügyi vita eldőlt. Ez a vita úgy hangzott a kormányváltás óta, hogy képes-e Magyarország megállni a saját lábán az IMF nélkül is, és itt két tábor volt, két markáns tábor: volt, aki igennel, és volt, aki nemmel válaszolt. Ez a vita eldőlt, tegnapelőtt óta az egész világ jól tudja, és úgy tudja, hogy Magyarország az IMF nélkül is képes megállni a saját lábán. A második vita úgy hangzik, hogy van-e bizalom a magyar gazdaság iránt. Most a bizalom nem duma, nem szöveg, a bizalom az úgy kezdődik, hogy rád merem-e bízni a pénzemet. Ha valaki odaadja a másiknak a pénzét, hogy gazdálkodjon vele, és biztos benne, hogy vissza fogja kapni, akkor van bizalom. Magyarország iránt óriási bizalom van, hiszen 2 milliárd dollárnyi kötvényt akartunk kibocsátani, és 12 milliárdot akartak megvenni – ez a bizalom jele. A harmadik dolog a kiszámíthatóság körüli vita. Van-e kiszámíthatóság a magyar gazdaságban, vagy nincs? Most ezeket a papírokat öt, illetve tíz évre vették meg, tehát pontosan előre gondolkodó emberek jelentkeztek itt, akik öt-tíz éves távlatban is biztosnak és kiszámíthatónak látják a magyar gazdaságot. A negyedik nagy vita pedig az volt, hogy most akkor bóvlinak minősül-e a magyar gazdaság, vagy nem, mert a hitelminősítők időnként ilyet is mondtak. Most az az állampapír, amit hatszorosan jegyeznek túl, semmiképpen nem minősül bóvlinak, mert bóvliért nem szoktak az emberek sorban állni.

 

- Valóban, amit Ön mond, válasz ezekre a felvetett kérdésekre a dollárkötvény-kibocsátásra. Csakhogy van itt előttünk egy szám: -1,7 százalék. Ez a tavalyi GDP-növekedés. 

 

- Így van. Ez azt jelenti, hogy az európai válság elvitte azt a GDP-növekedést – nemzeti össztermék, hogy magyarul beszéljünk –, amit 2011-ben sikerült előállítani. Nagyjából ekkora volt a növekedés 2011-ben. 2013-ban az a feladvány, hogy ismét növekedő, növekvő pályára álljon a magyar gazdaság, ezt tartom a kormány legfontosabb feladatának. Én hat mutatót szoktam nézni, hogyha a magyar gazdaságról van szó, ebből öt rendben van, és a hatodik, a növekedés nincs. Tehát rendben van az államadósság-csökkentés száma, rendben van a költségvetési hiány, tehát mondjuk a két alapvető pénzügyi szám, rendben van a külkereskedelmi mérleg: többet exportálunk, mint importálunk, rendben van ennek a pénzügyi leképeződése, a folyó fizetési mérleg, és a foglalkoztatás annak ellenére nőtt Magyarországon, hogy egyébként a gazdaság meg zsugorodott. Ez azt jelenti, hogy a gazdaság teljesítményétől némileg elváló módon léteznek olyan foglalkoztatási formák Magyarországon, amelyek lehetővé teszik, hogy zsugorodó gazdasági teljesítmény mellett is többen dolgozzanak az országban. Ez fontos szakmai bravúr. A hatodik szám pedig a gazdasági növekedés. 2013-ban az a kormány feladata, hogy a gazdasági növekedést rendbe tegye. A gazdasági minisztérium, ami állandóan a viták kereszttüzében áll, és a gazdasági miniszter példátlan eredményeket ért el államadósság-csökkentés, költségvetés, export-import, folyófizetési mérleg és foglalkoztatás tekintetében, sőt a kötvénykibocsátást illetően pedig az egyik legnagyobb gazdaságminisztériumi bravúrról beszélhetünk: ütemezés, feltételek, mi egyebek. Tehát jól dolgoztak, azt várom a gazdasági minisztériumtól 2013-ban, hogy beindítson olyan programokat, amelyekkel a gazdasági növekedést segíteni lehet.

 

- De milyen programok lehetnek ezek? 

 

- Most például meghirdettünk, illetve meghirdetett a minisztérium egy tízmilliárd forint értékű munkahelyteremtő támogatást kis- és középvállalkozóknak, amivel sok munkahelyet hozunk létre. Ilyen típusú programok beindítását várom.

 

- Igen, csak ezek megint mind viszik a pénzt, és mindig a jövőbe helyezzük ezeket a gazdasági növekedéseket.

 

- Nem, 2013-ról beszélünk most, tehát arról beszélek, hogy 2013-ban a gazdasági minisztériumnak olyan politikát kell folytatnia, amely gazdasági növekedést eredményez.

 

- De ez össze fog jönni, mert teljesen a sor végén található Magyarország, ha megnézzük az európai uniós államokat, vagy megnézzük a közép-kelet-európai térséget egyébként. 

 

- Igen, de azt se felejtsük el, hogy ott is csökkenés van, csak ők magasabbról indultak, mint mi, tehát egy 3-4-5 százalékos lengyel növekedésből most jönnek vissza az 1-2 százalékos tartományba, tehát ott is vannak gondok, csak jobb helyzetből indulnak. Mi nagyon nehéz helyzetből indultunk, hiszen valamikor 2008, 2009 környékén volt, amikor 7 százalékkal csökkent a magyar gazdaság. Innen kapaszkodtunk vissza oda, hogy 2011-ben már volt jelentős növekedés, amit – még egyszer mondom – az európai válság, az euró pénzválsága a 2012-es évben végül is felemésztett. A magyar gazdaságnak a belső piaca 10 millió emberből áll. Ha csak erre a 10 millió vásárlóra épül a magyar gazdaság, akkor nem tud növekedni. Nem szabad lebecsülni a belső piacot, ennek a 10 millió embernek a vásárlóerejét, ez is fontos, sőt, ha lehet, fel is kell értékelni. De nekünk el kell tudnunk adni azokat a termékeket, amiket Magyarországon állítunk elő. Ha a világ azokat nem veszi meg, és mi nem tudjuk azt versenyképes minőségben és áron kínálni, akkor a magyar gazdaság nem tud növekedni. És nekünk ráadásul most már komoly versenytársaink vannak. Nekünk Kínával, Brazíliával, tehát a világ feltörekvő, új sikerállamaival kell versenyezni, akik szintén el akarják helyezni a termékeiket a külföldi piacokon. Nem könnyű a helyzet, de hogy az esélyekről mondjak valamit, azért 2013. január 1-jén megindul a munkahelyvédelmi akcióterv. Az például növekedési hatással jár, megemeljük a közmunkában foglalkoztatott emberek számát, ők szintén végeznek értéktermelő tevékenységet, tárgyalunk komoly nemzetközi befektetőkkel. Az Opel éppen néhány nappal ezelőtt jelentette be az újabb fejlesztéseit, és ami a legfontosabb, hogy meg fogjuk indítani a hitelezést a magyar gazdaságban, mert ma a magyar kis- és középvállalkozók gyakorlatilag nem jutnak hitelhez, ha pedig hozzájutnak hitelhez, olyan magas kamaton érik csak el a hiteleket, amit törvényes tevékenységgel szinte lehetetlen kitermelni.

 

- Igen ezt mondják.

 

- Ezt a problémát kell megoldanunk. 

 

- Igen, valóban azt mondják, hogy a hitelezésre és az új adózóra, a versenyszférában létrejövő munkahelyekre lenne szükség. Beszéljünk, a beszélgetésünk végén vegyük a kormányátalakítást, mert, ugye, a héten nagyon fontos hírek jöttek ezzel kapcsolatban. Itt, ha az ember megnézi ezeket a híreket, akkor az Emberi Erőforrások Minisztériumában vannak mozgások, ez a csomópontja a kormányalakításnak. 

 

- Ezt jó, hogy mondja, mert nem tudok kormányátalakításról. A kormányátalakításnak azt nevezzük, amikor a miniszterek csereberéje zajlik, és ilyen tervem nincs, csak tegyük világossá, nehogy a hallgatók azt higgyék, hogy ilyen terveket forgatunk a fejünkben.

 

- Államtitkár csereberéről tudok én, ennek valóban terepe az erőforrás minisztérium. 

 

- De az államtitkárokat alapvetően mégiscsak a miniszterek cserélik, vagy fogadják fel, kell hozzá a miniszterelnök jóváhagyása. De a mostani magyar kormányban a miniszterek rendkívül nagy önállósággal rendelkeznek, és én az államtitkárok kinevezésébe nem, vagy legfeljebb végső esetben szólok bele.

 

- Tehát azt mondja, hogy ennél a döntésnél, a kultúráért felelős államtitkár hírbe hozott cseréjével, amely még nem dőlt el, és az új felsőoktatási államtitkár kinevezése, illetve az eddigi oktatásért felelős államtitkár hatáskörének megfelezése az erőforrás miniszter döntése.

 

- Így van. 

 

- Ő volt elégedetlen a munkájukkal? 

 

- Balog miniszter úr keresett meg azzal, hogy szeretne változásokat, még ezentúl másokat is egyébként. Ő nem is tudom, néhány hónapja miniszter, ennyi idő mindig kell ahhoz, hogy az ember lássa, hogy a munkaszervezésnek az a módja, amit átvett, megfelel-e az ő igényeinek. Itt nem annyira személyekről van szó, azt hiszem, ha jól értelmezem az ő szavait, hanem munkaszervezésről. Egész egyszerűen azt mondja, hogy miután hosszú időn keresztül tárgyalni kell majd a felsőoktatás szereplőivel, hiszen létrehozta a felsőoktatási kerekasztalt, ezért ide mindenképpen szükséges egy önálló államtitkár, ez volt az ő véleménye, és ezt én tudomásul vettem.

 

- Kultúráért felelős poszton van változás?

 

- Ezt majd ő, ha szükségesnek látja, bejelenti. 

 

- Akkor beszéljünk Klinghammer Istvánról, aki, ugye, a felsőoktatásért fog felelni a következő napoktól. Mit vár tőle? Ő fogja-e vezetni a felsőoktatási tárgyalásokat, a felsőoktatási kerekasztalt, ugye a hallgatói tüntetéseket, a hallgatói demonstrációkat is kezelnie kell, de majd mindjárt kérdezem még arról is, hogy az alkotmányba mi kerül bele.

 

- Alapvetően meg akartuk növelni a kapacitásunkat, tehát azért, ha most végiggondolja, hogy milyen változások zajlanak ma a magyar közéletben, vagy társadalmi életben, akkor az egyik legnagyobb változás az, hogy most szervezzük újjá a közoktatást: általános iskola, középiskola. Ezt államosításnak is szokták nevezni, én inkább úgy fogalmaznék, hogy az állami felelősség helyreállítása zajlik az általános iskolákért és a középiskolákért, ez egy óriási feladat. Ráadásul most alakítjuk át teljes egészében a szakképzés rendszerét, ami ugyan a gazdasági minisztériumhoz tartozik, de mégis érintkezik a közoktatás rendszerével. És emellett zajlanak tárgyalások a felsőoktatás átalakításáról. Én is úgy látom, hogy egy ember ennyi munkát nem tud ellátni, tehát indokolt volt a miniszter úr javaslata, miszerint egy külön államtitkár foglalkozzon a felsőoktatás átalakításával. 

 

- A vita vagy a beszélgetés központi kérdése a hallgatói szerződés ügye, amennyire én látom ezt a dolgot.

 

- Hát van, akinek ez a központi kérdés, az én számomra nem ez a központi kérdés. Az én számomra úgy fogalmazódik meg a kérdés, illetve a helyzet, hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy Magyarország legtehetségesebb fiataljai korszerű, vonzó, a munkaerőpiac által is elismert tudásra, ezzel együtt egy boldogabb és teljesebb élet lehetőségére tegyenek szert. Kicsit bonyolultan beszéltem, de én a diákok jövőjét állítom a középpontba.

 

- Értem én, hogy ez a miniszterelnöki a távolabbi álláspont, de egyébként Klinghammer István is azt mondja, hogy a hallgatói szerződések ügyéről lehet a legnagyobb vita, merthogy emiatt tiltakoznak a diákok.

 

- Igen, csak tudnunk kell, hogy mi a fő kérdés, és mi a részletkérdés.

 

- Igen, csak ezt beleírják az alkotmányba, tehát hogyan lesz erről vita? Vagy nem lenne-e célszerűbb ezt a vitát végigvinni, mielőtt, mondjuk, az alkotmány rögzíti?

 

- Nem, az alkotmányba azt írjuk bele, hogy a magyar társadalomnak jogos igénye az, hogyha a felsőoktatási támogatást ad, akkor azért cserébe kapjon valamit. Ez egy helyes alkotmányos elv.

 

- Lesznek-e a mostani híreken túl bármilyen további államtitkárcserék vagy különböző mozgások?

 

- Ez a miniszterek kompetenciája, hogy így fogalmazzak. Még egyszer mondom: nem akarom untatni a hallgatókat a saját munkámmal, bár ez róluk szól végül is. A miniszterelnöknek az a dolga, hogy bizonyos, a választásokkor a polgárokkal kötött megállapodásból fakadó közös célokat megfogalmazza, és az ország működését, a kormány működését ebbe az irányba terelje. A minisztereknek meg az a dolguk, hogy egy-egy részterületen ezeket a célokat elérjék. Ezért a miniszterek a magyar rendszerben lényegében kis miniszterelnököknek számítanak, alig vannak nyolcan, óriási területeket visznek, és nagyon nagy önállósággal, a személyzeti politikájuk megválasztását is ebben a rendszerben én miniszterelnökként rájuk bízom. Ez helyes dolog, mert ha én nevezném ki alájuk az ő munkájukat segítő embereket, akkor a felelősséget is átvállalnám olyasmiért, amiért nem tudok közvetlenül felelősséget vállalni, tehát itt egy decentralizált, nagy önállóságra épülő vezetői modell tűnik tehát indokoltnak, és én e szerint igyekszem az ország ügyeit intézni.

 

- A 180 perc vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt.

 

 

orbanviktor.hu