Ne tűrjünk el mindent

2007. július 3.

A kormánnyal fundamentális az ellentétünk, de ez nem zárja ki, hogy a napi gyakorlatban egyes kérdésekben egyetértsünk - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki interjút adott a Metrónak.


- A kormányfő  „ellenséges felvásárlásnak” tekinti a magyar olajcég, a Mol elleni osztrák akciót. A Fidesz ebben az ügyben támogatja a kormányt és tartózkodott attól, hogy támadja a kormány korábbi energiapolitikai lépéseit. Ez az egyetértés egy új együttműködés kezdete vagy csak kivétel?

- Mi mindenkivel együttműködünk, aki a magyar gazdasági szuverenitás lassan már utolsó két magyar zászlóshajóját, a Molt vagy az OTP-t meg akarja védeni. Célunk egy olyan törvény megalkotása is, amely nemzetgazdasági érdekből beavatkozási jogot ad a mindenkori kormánynak.

- Ez az együttműködés a parlamenti időszakra, más parlamenti ügyekre is kiterjed?
- A parlamentben számos gyakorlati ügyben sikerült megállapodni. A szembenállásunk oka az, hogy az ország jövőjének legfontosabb kérdéseiben mi más alapokon állunk. Ilyen a demokráciáról vallott felfogás vagy a gazdaságpolitika fő irányai. A véleményünk úgy összegezhető, hogy a kormányzat Magyarországot egyre gyengébbé teszi.

- Elemzők szerint a gazdaság eredményesebb lenne, ha több lenne a politikai egyetértés. Erről mit gondol?
- Jó a gazdaságnak, ha egyetértés van - egy esetet leszámítva: ha egy elhibázott gazdaságpolitikában értenek egyet a felek. A kormány politikája rossz alapokra helyezi a gazdaságot, mert feláldozza a gazdasági növekedést a pénzügyi válság kezelése érdekében. Olyan válságkezelésre van szükség, ami fokozza a növekedést. Mi azt mondjuk: ha gyorsan növekszünk, a költségvetési kiadásokat pedig befagyasztjuk, akkor a növekedés révén a költségvetési egyensúly is elérhető lesz.

- Mit jelent az, hogy „befagyasztjuk a költségvetési kiadásokat”? Nem nőnek a közszféra bérei, a nyugdíjak, az oktatási, egészségügyi kiadások?
- Garantáljuk, hogy az inflációval kiigazított mértékben nőnek a közszféra bérei, kiadásai, amíg ki nem húzzuk magunkat a pénzügyi válságból. Ma a helyzet sokkal rosszabb, mert a kormány csökkenti a reálbéreket. Ha majd a mi gazdaságpolitikánk érvényesül, akkor a válságkezelő szakasz hossza attól függ, milyen gyorsan sikerül növelnünk a gazdaság teljesítményét. Gyors javulást lehetségesnek látok.

- Hogyan lehet a Fidesz szerint felpörgetni a gazdaságot?
- A nemzetközi életben ennek bevált eszközei vannak. Mi is sikerrel alkalmaztuk őket 1998 és 2002 között.  Ilyen az adó- és járulékcsökkentés, a bürokratikus akadályok elhárítása és a korrupció visszaszorítása.

- Könyvében „új politikáról” ír. Ha jól értem, azt állítja, hogy kevesebb piac kell és több állam, a versenyképesség érdekében pedig a nemzetközi nagyvállalatokat korlátozni kell?
- Legegyszerűbben úgy foglalhatom össze, hogy „itt az ideje, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek”. Magyarország ma útkereszteződéshez érkezett: el kell dönteni, minek hol a helye. Én híve vagyok a piacnak, a szabad versenynek és a szabad kereskedelemnek. De elutasítom azt a gondolkodást, amely oda is be akarja vezetni a piacot, ahol nincs helye, ami üzletet akar csinálni a gyógyulásból, a tanulásból, lassan már a szociális gondoskodásból is. Vannak alapelveink, amelyekhez ragaszkodunk: például, hogy a betegségből nem lehet hasznot húzni.

- A magyar tőzsdén az öt legnagyobb cégből kettő gyógyszercég, tehát az egészség máris hatalmas üzlet.
- Ez nem ok arra hogy a kórházakat, szakrendelőket és a biztosítási alapot átadják az üzletnek. Nem hagyom magam baleknak nézni. Velem nem hitetik el, hogy üzleti alapon lehet a beteg embereket jobban gyógyítani. Az üzleti befektetők egyetlen dolgot akarnak: hasznot. Vagyis a mi pénzünket. Ez az üzlet természete. Üzleti alapon azok fognak hozzáférni az egészségügyi ellátáshoz, akiknek pénzük van. Én azt akarom, hogy azoknak is legyen esélyük jó minőségű ellátásra, akiknek nincs pénzük.

- A regionális pénztárakban kisebbségben lesznek az üzleti biztosítók.
- Ez nem változtat azon a tényen, hogy keresni akarnak rajtunk, mi másért tennék éppen ide a pénzüket. Ráadásul sok féle cselt láttam már a politikában. Élek a gyanúperrel, hogy itt egy rossz paktum született, az MSZP annak érdekében, hogy meg tudja tartani a hatalmat, eladta az egészségügy gazdasági lehetőségeit az SZDSZ-nek. Ma Magyarországon hárommillióra tehető azok száma, akik a havi jövedelmükből nem, vagy alig tudnak kijönni. Nekik azt mondani, hogy „a mostaninál több öngondoskodást várunk el”, azt jelenti, hogy ezeket az embereket beletaszítjuk a kilátástalanságba.

- Tehát önök védik az „ingyenes” egészségügyet?
- Ma sem ingyenes az egészségügy. Ma is fizetik az emberek a járulékokat. Támogatunk mindenkit, aki azt mondja, hogy a járulékokat be kell fizetni, mert anélkül nem tudunk ellátást biztosítani. Mi azt mondjuk, hogy a járulékfizetésért cserébe jár az ellátás, a többlet fizettetés valakik magánzsebét dagasztja majd.

- Éves szinten több százmilliárd forint hiányzott a tb-kasszából, vagyis ami járulékokból befolyik, az kevés. Mit tenne?
- Először is nem kell ellopni a közpénzeket. Másodszor le kell állítani a luxus és presztízs beruházásokat, mint például a kormányzati negyedet. Harmadszor vissza kell szorítani a bürokráciát. Negyedszer meg kell valósítani a teljes foglalkoztatást, mert ha többen dolgoznak, több járulék is folyik be. Az állam tekintélyes szerepe nélkül az egészségügyet nem lehet rendbe hozni. Minden reform rövid távon pénzt visz el, nem pénzt hoz. Ezért elengedhetetlen, hogy a kórházak felhalmozott adósságait az állam egy alapba vegye át és helyt álljon érte.

- A Fidesz ősszel aláírásokat kezd gyűjteni a hat vagy hét népszavazási kérdésben. Mi a céljuk a népszavazással?
- A kormány célja, hogy az emberi élet minél szélesebb területeit piaci, üzleti alapon szervezze meg. Azt akarjuk, ne menjen tovább ezen a veszélyes úton.

- Az alkotmány szerint csak úgy lehet a kormányt megbuktatni, ha a kormánypárti többség önként feloszlatja a parlamentet. Lát erre reményt?
- Van arra példa, hogy egy országgyűlési többség belátta, ha az ország érdeke úgy kívánja, előrehozott választásokat kell kiírni. De ennek belátása nem az ellenzék dolga. Most az a tét, hogy világossá teszi-e a magyar társadalom: ragaszkodik a demokráciához, hogy a hatalmat gyakorlók nem vehetik semmibe az embereket. Itt az alkalom, hogy megvitassuk: milyen egészségügyi, oktatási rendszert szeretnénk. A választások előtt erre nem volt mód, mert a kormány azt hazudta, nem lesz tandíj, vizitdíj, aztán mégis bevezették.

- Ön szerint érvényes és eredményes lesz a népszavazás?
- Ez az erős meggyőződésem. Az emberek szeretik a demokráciát, ezért nem szeretik, ha semmibe veszik őket. Arra sarkalljuk az embereket, hogy vegyenek részt a vitában és a döntésben is.

- Ön a könyvében meghirdette a „tisztelet kultúráját”. Hogyan fér össze ezzel, hogy párttársai „ideggyengének” nevezik a miniszterelnököt?
- A miniszterelnök becsapta az országot, szemébe hazudott az embereknek. Ezek után én nem foglalkozom vele, csak az ország ügyére összpontosítok. A tisztelet kultúrája éppen azt jelenti, hogy egyikünk sem veheti semmibe a másikat. A milliárdos sem a szegényt, az erős sem a gyengét, és a hatalom sem a közembert.

- Mit jelent az ön által hangoztatott „kölcsönös felelősség”?
- A „kölcsönösség” azt jelenti: ha te megteszed ezt, én vállalom azt. Ha gyereket vállalsz, szocpol támogatást kapsz. A családi pótlék feltétele, hogy a gyerek iskolába járjon. A sor hosszan folytatható. Támogatjuk azokat az egyéni törekvéseket, amelyek jók a közösségnek és erősebbé teszik Magyarországot. A kölcsönös felelősségvállalás azt jelenti: fel kell ismernünk, hogy az egyéni érdekek nem állnak szemben a közös érdekkel. Így lehet erős Magyarországot építeni.


Metro - Barát József, Simon László

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010