- Egyenesen a reptérről érkezett, köszöntöm, Miniszterelnök úr! Sikere már megelőzte személyes megjelenését, azt hiszem, fáradt, de elégedett lehet, hiszen még a brüsszeli sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Magyarország egy főre jutó nettó Európai Uniós támogatása annak ellenére nő, hogy az EU költségvetésnek összege csökken. Mennyit léptünk előre?

- Tisztelettel köszöntöm én is a hallgatókat! Valóban a reptérről érkeztünk, és ez talán látszik is rajtunk, mert egy huszonhat órás tárgyalás után vagyunk. Fáradtak vagyunk, de boldogok, mert ez alatt a huszonhat óra alatt nagyon sok pénzt kerestünk Magyarországnak, pontosabban sok pénzt csináltunk Magyarországnak, talán inkább az Amerikaiaknak van igazuk, akik azt mondják, hogy a pénzt nem keresni kell, hanem csinálni. Mi is ezt a leckét fogadtuk most meg. Nézze, rengeteg számot fogunk majd hallani a következő napokban, az Európai Unió költségvetése rendkívül bonyolult; a magyar költségvetés is az, de kismiska az Európai Unió bonyolultságához képest. A közérthetőség kedvéért az adathalmazból egy fix pontot akarok kiemelni; talán a valóság megértéséhez az visz a legközelebb, hogyha úgy számolunk, hogy egy főre, hét év alatt, mennyi forrás érkezik Magyarországra. Így szoktam nézni.

- Mennyi?

- Na, most úgy van, hogy 2007 és 2013 között érkezett 660 ezer forint koponyánként Magyarországra, és 2014 és 2020 között 712 ezer forint fog érkezni. Ez azt jelenti, hogy soha ennyi pénz koponyánként számolva Magyarországra még nem érkezett, soha ilyen előnyös számunkra az európai uniós tagság nem volt, mint most. Ez pedig azt jelenti, hogy Magyarország komoly sikert ért el; lényegében minden célt elértünk, amit a tárgyalások előtt kitűztünk magunk elé.

- Az első, még tavaly novemberben megismert uniós költségvetési elképzelés szerint Magyarország, ha jól emlékszem, akkor 30 %-kal kevesebb felzárkózást segítő támogatásra számíthatott volna, és akkor Ön, Orbán Viktor kormányfő kijelentette, hogy ez elfogadhatatlan számunkra. Kikkel tudott összekapaszkodni, a visegrádi négyekkel, a kohézió barátaival, vagy már menetközben, hónapok alatt nőtt Magyarország és a magyar kormánynak az ázsiója Brüsszelben?

- Úgy kell a végeredményt most elhelyeznünk, hogy ezzel a 712 ezer forintnyi egy főre eső támogatással Magyarország ezüstérmes. Tehát a huszonnyolc európai tagállamból Magyarország a második helyen van, a litvánok előznek meg bennünket. A litvánokra nem vagyunk irigyek, pénzügyben a litvánok nyugodtan megelőzhetik Magyarországot.

- Testvérnépek...

- Testvérnépek is, meg ott is kommunizmus volt, de ők még ráadásul a Szovjetunió részei is voltak, tehát igazságosnak is érzem történelmi szempontból, hogy ők előttünk vannak. Mert végül is az egész Európai Unió az én fölfogásom szerint nem más, mint történelmi kompenzáció a volt kommunista országok számára a kommunizmus évei alatt elszenvedett gazdasági veszteségekért, tehát ha van a történelemben valamifajta morális egyensúly, és én hiszem, hogy van, akkor most éppen a visszabillenés éveit éljük. Ezért én nem is úgy tekintem, hogy az unióból érkező forrásokat ajándékba kapjuk, hanem olyannak, mint amelyekért a szüleink, az apáink, meg nagyapáink megdolgoztak, vagy még inkább megszenvedtek. Ezért azt gondolom, hogy a litvánok lehetnek előttünk, a litvánok mögött másodiknak lenni szép eredmény. No, most ami a tárgyalásokat illeti: hát rosszul indult a dolog, tehát amikor az első javaslat november tájékán napvilágot látott, nem volt elfogadható Magyarország számára. Az is világos volt, hogy nem fogjuk tudni egyedül megváltoztatni a rossz előterjesztést, ezért egy szövetségkeresést indítottunk, és egymás után egyeztünk meg azokkal az országokkal, amelyeknek összhangba tudtuk hozni az érdekeit Magyarországéval. Megegyeztünk először a közép-európaiakkal, aztán megegyeztünk azokkal, akiknek a mezőgazdaság volt fontos, aztán megegyeztünk azokkal, akiknek az elmaradott térségek támogatása volt fontos, és végül én múlt héten is kint voltam Brüsszelben, végigtárgyaltam az Európai Unió összes vezetőjével ezeket a kérdéseket. Ott fölmértem, hogy milyen lehetőségeink vannak, és higgadt, nyugodt, huszonhat órás tárgyalássorozattal lépésről lépésre, minden egyes fordulón, mert a huszonhat óra több fordulóban zajlott, minden egyes fordulóban javítva valamennyit a magyar pénzügyi pozíción a végén erre az ezüstérmes helyre sikerült elérkeznünk.

- Ugye, azért is nagyon fontos ez, mert az unióban a költségvetési terv nem egy évre szól, mint idehaza, hanem most ’14-től ’20-ig, és hogyha egyszer megegyeznek benne, akkor az kőbe van vésve, tehát közben nem nagyon lesz javítgatás, meg kiigazítás.

- Egy fontos kiegészítéssel, ha megengedi, hogy az a pénz, ami Magyarországra jön, egy lehetőség, tehát ez az a pénzügyi keret, amit Magyarország elérhet, ha jól dolgozunk. Tehát csak azért szeretném ezt aláhúzni, mert a dolog úgy fest, hogy ezért a pénzért még itthon meg kell dolgoznunk, tehát olyan programokat kell elkészíteni, olyan mezőgazdaságot kell fölépíteni, olyan fejlesztési irányokat kell szabnunk, amelyek lehetővé teszik, hogy ezek a pénzek meg is érkezzenek Magyarországra. Tehát nem hátradőlnünk kell, persze most a hétvégén nem árt, ha alszunk néhányat, de utána nem hátra kell dőlni, hanem folytatni kell a munkát.

- Azért egy kicsit hadd térjek rá vissza, hogy mégis honnan indultak az előbb már érintettek. Először nem létezett semmiféle kompromisszumos javaslat, hiszen legalábbis mi úgy hallottuk, úgy tudjuk, hogy az elképzelések igen távol álltak egymástól, vagyis az Európai Tanács elnöke gyakorlatilag a saját elképzelését terjesztette elő. Mennyire volt az azért, hogyha visszanéz közel a magyar javaslathoz, vagy mennyit kellett még puhítani rajtuk, alakítani, hogy bejöjjön az, amit mi szeretnénk?

- Az úgy volt, hogy novemberben először előterjesztették az Európai Bizottság javaslatát, amit José Manuel Barroso úr jegyzett. Az nagyon rossz volt nekünk. Akkor elkezdtünk dolgozni, november végén egy európai uniós miniszterelnöki csúcson előterjesztette Van Rompuy úr a saját javaslatát, utána ismét tárgyalásokat kezdtünk. Akkor megint javítottunk, elég sok pénzt sikerült már a novemberi tárgyalási fordulóban szereznünk, csak akkor nem tudtuk lezárni megegyezéssel a dolgot, és ezért bár Magyarország már akkor is komoly eredményeket ért el, de miután nem került pecsét a megállapodásra, olyan volt, mintha el se értük volna. Aztán el kellett érnünk azt, hogy most a csütörtöki tárgyalásokon onnan induljunk, ahol abbahagytuk novemberben, ezt sikerült elérni. És akkor onnan volt még az éjszaka két tárgyalási forduló, ahol egyenként folyamatosan sikerült téteket emelni. Az elején azt lehetett látni, hogy az úgynevezett kohéziós alapból származó pénzek mindenképpen csökkeni fognak a legtöbb ország esetében, Magyarország esetében is, mert Budapest és környéke már nem számít fejletlen régiónak, ezért nem elveszik tőle a pénzt, hanem egészen egyszerűen, mondjuk, kifejlődött abból a kategóriából, amit még az unió támogat. Ezért én arra helyeztem a hangsúlyt, hogy mely más rovatokon tudunk viszont többletpénzhez jutni.

- Akkor hogy értelmezhetjük azt, amit kijelentettek, hogy semmiről sincs megállapodás, amíg mindenről nincs megállapodás?

- Ezt úgy kell érteni, hogy fönntartottuk a vétójogot, tehát az elején volt egy törekvés arra, hogy mindenki mondjon le a vétójogáról, és akkor lépésről lépésre haladjunk a megállapodások sorrendjében előre, míg az utolsóig el nem érünk. És ezzel szemben mi – elsősorban a visegrádi négyek – összefogtunk, és azt mondtuk, hogy persze, lépésről lépésre kell haladni, mert egy ugrással nem tudunk elérkezni a célba, de tekintsük úgy a tárgyalás folyamatát, hogy a vétójog végig fennmarad, és amíg minden kérdésről nem állapodunk meg, addig semmiről nem állapodunk meg, vagyis a korábban kötött megállapodások sem érvényesek, ha a végén nem állapodunk meg mindenről. Így sikerült azt a lehetőséget megtartanunk, azt a politikai pozíciót megtartanunk, hogy itt egyhangú döntésnek kell születnie. Tehát ha csak egyetlen ország is vétózik, nincs megállapodás. És így a visegrádi négyeknek egészen a tárgyalások végéig sikerült egy politikai eszközt a kezükben tartani.

- Az előbb már utalt rá, hogy azért összességében mégiscsak kisebb lesz hazánk kerete, mint az előző uniós költségvetés idején. Mégis akkor mért mondja sikeresnek? Nem kellemetlen inkább ez a dolog?

- Nem lesz kevesebb. Ha nem egy főre számolok, hanem a teljes összeget nézem, akkor azt kell mondjam, hogy 2007 és 2013 között Magyarországra érkezett 7.060 milliárd forintnyi összeg, és 2014 és 2020 között pedig 7.080 milliárd. Tehát miközben az unió költségvetése kisebb lett, a magyarok összege megnövekedett. Tehát egy kisebb tortából tudtunk nagyobb szeletet kihasítani. A számok azért okoznak zavart, mert az egyenleget kell nézni. Tehát Magyarország be is fizet az unióba, meg kap is onnan pénz. És igaz, hogy kevesebbet kapunk, de kevesebbet is fizetünk be. Ezért az egyenlege – tehát az a pénz, ami a magyar emberek zsebében marad, tehát ami ténylegesen Magyarország pénze – több lesz a következő hét évben, mint amennyi az előző hét esztendőben volt.

- De ha jól tudom, akkor a megállapodás csak az első felvonás ebben a dologban, nem? Hiszen a lisszaboni szerződés alapján ezt még jóvá kell hagynia az Európai Parlamentnek. Nem érez egy olyan veszélyt, hogy esetleg elutasíthatják? Hiszen például már egy magyar szocialista képviselő kijelentette, hogy nem fogják megszavazni a szerződést. A parlament néhány frakcióvezetője pedig azt hangoztatta, hogy ez a megállapodás nem szolgálja kellő mértékben Európa gazdasági versenyképességét. Mi történik, hogyha nemmel szavaznának?

- Először is, ami a magyar pozíciót illeti: tehát a következő hét évben a magyarok zsebében több pénz marad, mint az előző hét évben.

- Tehát ezt már nem tudják leszavazni.

- Ezt nem lehet elvenni, és ezért nyugodtan mondhatom azt, hogy aki azt állítja, hogy ez nem így van, az hazudik. Na, most az unió történetében először van lehetőség arra, hogy a parlament visszadobja a költségvetést. Megvétózhatja, de ennek az esélye rendkívül csekély. És ráadásul, ha meg is vétózná, és javaslatot tenne – ahogy az én orrom ezt súgja nekem…

- Jó szimata van.

- ... most már eléggé kiokosodtam ebben az európai uniós tárgyalási világban. Tehát azt tudom mondani, hogyha a parlament vissza is dobná, és követelései is lennének, az minden valószínűség szerint inkább csak előnyös lenne Magyarország számára, de semmiképpen nem hátrányos. De én azt mondom, hogy jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Ez megvan, ezt elértük, ezt kitárgyaltuk, ez jobb, mint az előző hét év volt, Magyarország még soha ennyire nem tudta az érdekeit érvényesíteni, mint most. Tehát szerintem itt lenne jó, ha az Európai Parlament lezárná a vitát. De még egyszer mondom – nem kell megijednünk attól a hírtől sem, ha esetleg vitatják, és további kiegészítéseket kérnek, mert azok nagy valószínűséggel inkább Magyarország felé billentik majd a mérleg nyelvét. Van itt még két körülmény. Ez már a még bonyolultabb ügyek világához tartozik, de megpróbálom egyszerűen elmondani. Az is egy komoly eredmény, ha az ember azt éri el, hogy az Európai Unióból érkező pénzek fölhasználásához minél kevesebb saját költségvetési pénzt kelljen mozgósítani. Ugyanis az Európai Unióban az a rendszer, hogy ők adnak ugyan valamire pénzt, de a hiányzó pénzt sosem adják oda 100 %-ig, mint amire szükség volna, hanem ami hiányzik ahhoz a célhoz, azt a hazai költségvetésekből kell kipótolni. Ezt nevezik közös finanszírozásnak. És az egy nagy eredmény, hogy korábban ez 75 %-on volt, ideiglenesen a válság miatt fölemelték 85-re, és most sikerült elérnünk, hogy ott is marad. Tehát egy egységnyi európai uniós pénz megszerzéséhez kevesebb magyar költségvetési forrást kell mozgósítani. Ráadásul sikerült elérnünk – a lengyelekkel voltunk itt frontharcosok –, hogy az áfa szabályait úgy állapítsák meg az európai uniós pénzekre vonatkozóan, hogy az kedvező legyen a hazai költségvetéseknek. Ez pedig azt jelenti, hogy ez a két dolog – az áfa számunkra kedvező elszámolása és a közös finanszírozásban a hazai arány csökkenése – évente 210 milliárd forintnyi megtakarítást jelent a magyar költségvetésnek. Az a pénz nem bejön, hanem nem kell, hogy elköltsük a költségvetésből. Tehát tulajdonképpen az is egy hatalmas eredmény, csak ezt már nem is számolom hozzá azokhoz a sikerekhez, amiket az egy főre jutó összeg tekintetében kiszámoltam a tárgyalások eredményeképpen.

- Ennek az egész alkufolyamatnak és sakkozó költségvetési periódusnak van valami tanulsága azért ránk nézve vagy a kormányra nézve?

- Több tanulsága is van, érdemes is majd a külügyi szakértőknek földolgozni az eseményeket. Az egyik fontos tanulság, hogy a magyar minisztériumokban az európai uniós szakkérdésekben komoly fölkészültséggel rendelkező, fiatal, ambiciózus és bátor emberek dolgoznak. Velük dolgoztam együtt az elmúlt hónapok során. Alaposan megismertem őket személy szerint is a Vidékfejlesztési Minisztériumtól kezdve a fejlesztési minisztériumon át a gazdasági minisztériumig. Ha ilyen fiataljaink vannak, akkor a magyar közigazgatás jövője biztosítva van. A második tanulság az, hogy harcolni kell. Ha az ember nem áll ki a saját érdekeiért, ha nem fogalmazza meg a saját érdekeit, ha nem hiszik el róla, hogy ő képes harcolni a saját érdekeiért, akkor nem tud semmit sem elérni Brüsszelben. Tehát a legfontosabb dolog az, hogy ki kell állni saját magunk mellett. Nagy vita volt Magyarországon az elmúlt két évben, hogy helyes-e az a politika, ami – ha kell – konfliktust is vállal. Ez korábban nem így volt. Korábban mindig hagytuk magunkat lebeszélni arról, hogy kiálljunk a magyar érdekek mellett. Én emlékszem, engem is hányan biztattak, hogy ne bocsátkozzunk vitába a nagyobbakkal – húzzuk meg magunkat, lapuljunk a szőnyeg alá –, mert egyébként pórul járunk.

- Ez volt a szokás – kis ország kis...

- Ha így tettünk volna most, akkor most nagyon sok pénzt bukott volna Magyarország. De én már fiatalkoromban sem hallgattam, most meg így őszülő fejjel végképp nem hallgatok a kishitűekre, mert én nem hiszek abban, hogy a megalázkodás, a meghunyászkodás, az önmagunk nem vállalása bárki másban is tiszteletet ébresztene irántunk. Márpedig ha nem tisztelnek bennünket, akkor hogy vennének komolyan? És ha nem vesznek komolyan, akkor hogy tudnánk jó megállapodásokat kötni? Tehát az én leckém, amit levonok ebből a tárgyalássorozatból az, hogy Magyarország most csak azért járt jól – és csak azért járhatott jól –, mert végre kiállt magáért. És a világ is tudja ezt most már, és meg is szokták. Úgy fogadtak bennünket, ahogy egy komoly országot fogadni szoktak. Tudták, hogy amit mondunk, az nem gyerekség, tudták, hogy amit mondunk, abból engedünk, és alkudni fogunk, és majd valahogyan megtaláljuk a megoldást, de egy dolog nem fordulhat elő, hogy Magyarország lemond az érdekeiről.

- És az orrunknál fogva sem lehet többé vezetni bennünket.

- Na, jó, hát ránk – a Fideszre meg a mostani kormányra – sok mindent szoktak mondani, de azt, hogy az eszünk ne lenne a helyén, nem szokták. Tehát azért az a veszély hogy átvernek bennünket Isztambultól Moszkván át Brüsszelig nem fenyeget. Persze, hogyha nem bizakodunk el, és mindig résen vagyunk, mert a nemzetközi politikában azért folyamatosan résen kell lenni, a szerénység, az alázat is szükséges ahhoz, hogy az önbecsülés eredményre vezessen.

- Most, hogyha ez a nehezen, keményen kialkudott megállapodás végül zöld utat kap, akkor mit jelenthet a magyar gazdaság számára? Az előbb már itt mondta, hogy a közép-magyarországi terület, régió már nem számít elmaradott térségnek. Ebből evidens, ugye, következik az, hogy akkor több jut a másik négy, a valóban szegényebb régiónak.

- Igen, az úgy van, hogy természetesen Budapest és környéke is juthat fejlesztési forrásokhoz, de ott az önerő 50 %-ot ér el. Tehát nem minden programban vehet részt, amelyik programban pedig részt vesz, ott föl kell mutatnia a beruházási költségek legalább felét, és a mai magyar helyzetben ez nagyon nehéz. Viszont vannak elmaradottabb régiók, ahol 85 %-os uniós forrás mellett csak 15%-os költségvetési vagy helyi forrást kell fölmutatni. S a legnagyobb csatám ebben a kérdésben volt, mert az eredeti előterjesztés szerint a négy legszegényebb magyar régió cudarul járt volna. És azt a harcot vívtuk itt az elmúlt hónapokban, hogy a négy legszegényebb régióra jutó pénz, hiába csökken az unió egészének költségvetése, az erre a négy magyar régióra jutó pénz egyáltalán nem csökkenhet.

- Ha régiókról beszélünk, akkor nehezen tudják az emberek felfogni, érezheti-e az egyes ember is a bőrén ezt a győzelmet és miben?

Először is van egy jó hírünk, tehát ha kinyitjuk a világsajtót, akkor azt fogjuk látni mindenhol, hogy a magyar küldöttség derekasan, egyes helyeken azt is írják, hogy elegánsan harcolt. Leírják, hogy mennyire elfáradtunk, szívesen fáradtam volna el jobban is, ha ez több pénzt hoz, teszem hozzá zárójelben, és így tovább. Tehát néztem az angolszász sajtót hazafele a repülőn, azt láttam, hogy beszélnek vesztesekről, jó érzés, amikor fölsorolják azokat az országokat, akik szerintük vesztettek, azok között például Magyarország neve nem olvasható, sőt a táblázatok alapján ott a dobogón vagyunk minden összevetésben. Ugyanakkor az is egy jó érzés, hogy az én fölfogásom szerint, szemben a sajtóval nem vesztesekről és nyertesekről kell beszélni, hanem egy átfogó és egészséges európai megállapodásról. Énszerintem minden európai ország jól járt ezzel a megállapodással, de hiába: az emberekben, illetve jó néhány emberben van olyan mentalitás, hogy állandóan azt nézi, hogy mi van a másik tányérjában, és ahhoz méricskéli a sajátját. Így sokra nem lehet vinni, meg így sose lesz az ember boldog. Én arra figyelek, hogy mi van a magyarok tányérjában, és azt kell mondanom, hogy ez a költségvetés így, ahogy van, különösen az előző hét évvel összevetve: rendben van. Magyarország jobban teljesít, mint korábban, és jobban teljesít, mint sok más európai ország.

- Fiatal munkatársait dicsérte az imént. Arról jutott eszembe, hogy mikor kezdődhet el például a legújabb, az úgynevezett ifjúsági támogatási alap keretének felhasználása?

- Ez a másik nagy eredmény, amit elértünk. Néhány milliárd eurót tárgyaltunk ki az egész Európai Unión belüli költségvetésen, hogy az ifjúsági munkanélküliséget enyhítsük. Abban a szabályban állapodtunk meg, hogy azokon a területeken, régiókban, ahol az ifjúsági munkanélküliség, ami alatt a 15 és 24 év közötti fiatalokat kell érteni, meghaladja a 25 %-ot, ott pályázati úton elérhető gazdaságfejlesztési forrásokat nyitunk meg. Ez Magyarország számára jelent olyan ötvenmillió eurót. Ha a százmillió euró, az mondjuk… na, szóval nem is számolgatom itt ezt, az ötvenmillió euró az sok pénz.

- Szinte nem is érti ezeket meg az ember.

- Na, most az a lényeg, hogy ezt a keretet megnyitottuk, és most villámgyorsan javaslatokat kell tennünk arra, hogy ezt a pénzt, Magyarország esetében mintegy ötvenmillió eurót milyen programokra, hogyan tudjuk bevonni a magyar gazdaságba. Általában azt kell mondanom, hogy az európai uniós források hasznosulásának a kulcsa, hogy az emberek személy szerint mit éreznek belőle, hogy hogyan vonják be azt egy adott gazdaságba. Szökőkutakat is lehet belőle építeni, de az kevésbé jól mutat, mintha, mondjuk, egy kisvállalkozást segítenénk meg belőle. Tehát a következő hét évre mi már nagyon készülünk, hogy a 2014. január 1-jével induló következő hét évben milyen legyen a most kiharcolt európai uniós források felhasználása Magyarországon. Fordítunk vidékfejlesztésre, a mezőgazdaságot sikerült teljesen megvédenünk, és arra törekszünk, hogy a források nagy részét a mostani becsléseink szerint olyan 60 %-át egyenesen a magyar gazdaságba juttassuk el, hiszen a magyar gazdaság ma nem elég erős ahhoz, hogy minden embernek munkát adjon, aki dolgozni akar. Márpedig munkára és munkahelyekre lesz szükség, és én azt fogom javasolni a parlamentnek és a kormánynak is, hogy az európai uniós forrásokat elsősorban a magyar gazdaságba munkahelyteremtési céllal vonjuk be.

- Mindezek akkor már szóba kerülnek majd hétfőn a parlamentben, hiszen úgy tudom, hogy az Ön napirend előtti felszólalásával kezdődik majd a tavaszi ülésszak. Lehet-e már tudni, hogy melyek lesznek a kiemelt fontosságú témák, vagy erre alszik még egyet?

- Aludnék egyet, és majd délután ütöm össze a hétfőn elmondandó beszédemet. Az biztos, hogy történt néhány fontos dolog januárban. Több mint öt százalékkal megemeltük a nyugdíjakat. Több mint öt százalékkal megemeltük a minimálbért. Tíz százalékkal levittük a gáz és a villany árát, és január elsején megindult a munkahelyvédelmi akcióterv, amitől sokat remélünk és várunk. Ráadásul egy nagyon aktív külpolitikai tárgyalássorozat van mögöttünk. Rendeztük Magyarország kapcsolatait, ha úgy tetszik, akkor áthelyeztük a magyar diplomácia sakkfiguráit az világpolitikai sakktáblán. Kialakult, stabilizált viszonyunk van most az európai unióval, amit lezártunk a pénzügyi tárgyalásokkal. Úgy látom, hogy az oroszokkal egyenesbe jöttünk. A magyar érdekeknek megfelelően alakul a kapcsolatrendszerünk. És a törökökkel is sikerült kialakítanunk egy olyan megállapodást, amelynek révén...

- Most már nem átok lesz… török átokról beszéltünk.

- Hát igen, igen. Bár ők úgy emlékeznek, hogy tulajdonképpen mi régi jó barátok vagyunk. Tehát aminek eredményeképpen mintegy kétszeresére, de legalább ötmilliárd euróra tudjuk növelni a két ország közötti kereskedelmi forgalmat. Tehát azt tudom mondani, nyugati irányba az oroszok felé és keleti irányba is, a magyar érdekeknek megfelelően vannak elhelyezve a figurák a sakktáblán. Erről fogunk beszélni majd...

- Mindenesetre akkor most azt adja ki az országgyűlési képviselőknek és főleg a kormánypártoknak, hogyan lehet aprópénzre váltani mindazt, amit elértek Brüsszelben.

- Most még csak ott tartunk, hogy az alkotmányos szokásoknak megfelelően beszámolok arról, hogy mi történt. Elmondom, hogy fest a helyzet, milyen kilátásokat lehet ebből felrajzolni, és persze kérni fogom a parlamentet arra, hogy támogassák a kormányt azokban az ügyekben, amelyek leginkább szolgálják a magyar emberek érdekét, úgymint az árak csökkentése, a munkahelyteremtés, a vállalkozások megindítása, és hogy a gazdasági növekedés is végre 2013-ban úgy nekilendüljön, hogy annak jótékony hatását mindenki érezze. Én tudom, hogy az ellenzék persze azt gondolja, hogy ez a kormánynak az esélyét növeli a következő választáson. Ebben sok igazság van, na de nem lehet úgy választást nyerni, hogy az ember abban bízik, hogy az ország sikertelensége hajtja majd a vizet az ő malmára. Úgyhogy az ellenzéket arra fogom kérni, hogy ne az ország sikertelenségében, hanem az ország sikerében és a magyar emberek sikerében legyen érdekelt a választási kampány időszakában is.

- Miniszterelnök úr, köszönöm szépen, hogy befáradt a stúdióba!


orbanviktor.hu