Orbán-interjú a Dunántúli Naplónak

2012. október 10.

Baranyai látogatása alkalmával interjút adott a Dunántúli Naplónak Orbán Viktor.

 

– Mit gondol arról, hogy az ellenzék folyton a kormány szemére veti, hogy a foglalkoztatás növekedését a közmunkaprogram felpörgetésével érték el?
 
– Dicséretnek veszem. Egy olyan gazdasági válság idején, amikor mindenhol Európában a vállalkozások gyengélkednek, sikerült módot találni arra, hogy emberek segély helyett munkából éljenek. Sokan voltak pesszimisták, lemondtak ezekről az emberekről. Sok köztük a roma – róluk külön is lemondtak, azt állítván, hogy lusták, nem is akarnak dolgozni. Sikerült bebizonyítani, hogy igenis akarnak! Mi pedig azon vagyunk, hogy minél több értékteremtő munkát építsünk a programba. Tudom, hogy a START-munka keretében kapott jövedelem kevés, de nagy előrelépésnek tartom, hogy idáig sikerült eljutnunk. Ráadásul azért hívják a programot „START”-nak, mert ez nem a végállomás, hanem csak a kezdet.
 
– Milyen ágazatoknak van jövőjük?
 
– Szeretnénk tíz év alatt egymillió munkahelyet teremteni, elképzelésünk szerint  körülbelül kétszázezer a mezőgazdaságban fog létrejönni. Ehhez állattartás kell, a gyümölcstermesztés és a kertészet fejlesztése. Ezek a legmunkaigényesebb mezőgazdasági ágazatok, ráadásul Magyarországnak e területeken jók az adottságai.
 
– Az M6-M60-as autópálya „elkerülőútja” a legsűrűbben lakott pécsi városrészt, Kertvárost szeli keresztül. Ön 2010 tavaszán azt mondta, a helyzet tarthatatlan, s ha nyernek, a következő évi költségvetésben ez szerepelni fog. Elképzelhető ezek után, hogy 2014 előtt az elkerülő megépül?
 
– Az elkerülő úttal kapcsolatban határozott vállalást tettem a pécsieknek, meg fogjuk csinálni. Nem untatnám az olvasókat azzal, hogy egy-egy útépítési döntésnél micsoda bürokratikus akadályokat kell legyőzni, és bár én ritkítom a bürokratikus dzsungelt, nagy bozótvágóval haladok, azt kell mondanom, hogy még így is fenn-fennakadok. Az biztos, hogy 2014-ben a pécsi elkerülő utat építeni fogjuk. Hogy át is tudjuk-e adni abban az évben, az egy másik dolog, de azt látni fogják az emberek, úgy, ahogy azt én vállaltam, hogy 2014-ben már épülni fog az út.
 
– A sztrádából a horvát határig hiányzik néhány kilométer, anélkül azonban a gazdaságélénkítő hatása megkérdőjelezhető. Mikor építik tovább?
 
– Jövő év elején dönthet a kormány a szükséges pénzről. Pozitív döntést fogunk hozni, erre jó esély van. Reményeim szerint, különösen, ha addig a bürokrácia útvesztőit sikerül ritkítanom, azonnal meg tudjuk kezdeni az építkezést. A kormánynak határozott szándéka, hogy a horvát autópálya-rendszerrel összekösse az M6-ost.
 
– Egyik volt államtitkáruk, Ángyán József az állami földek bérbeadásával kapcsolatban fideszes földmutyiról beszél, Baranyát érintően is. Ez a politikai rész, de a bírált szerződések nagy területekről szólnak, miközben a Fidesz a kis, családi birtokokat, gazdálkodókat akarja támogatni. A gyakorlat mennyiben fér össze az elveikkel?
 
– Baranyában korábban ötvenkilenc bérlő gazdálkodott az állami földeken, az új fölhasználók körülbelül százhatvanan vannak. Bárcsak minden területen azt tudnánk mondani az embereknek, hogy legalább kétszer olyan jól állunk, mint korábban! A szempontok, amiket a kormány szabott, világosak. Helyben lakóknak adunk bérbe földet, állattartási kötelezettséget kell vállalniuk, az összes földjük nem lehet több 1200 hektárnál. Ezt mindenhol be kell tartani, és én számon is kérem.
 
– A hírek szerint azonban van nagyobb területen gazdálkodó, s nem helyben lakó nyertes is. Az ilyen szerződéseket visszavonják?
 
– Olvasni én is olvastam politikai nyilatkozatokat, de eddig olyan eset, amelyből az derült volna ki, hogy a három feltétel közül bármelyik szabályt megsértették volna, még nem került elém.
 
– Jó érvekkel, bizonyítékokkal meggyőzhetné önt Ángyán, ha leülnének?
 
– A vitáknak és a beszélgetéseknek az Országgyűlés remek helyszíne, most kezdjük tárgyalni a földtörvényt. Minden jobbító szándékú hozzászólásra, javaslatra ott van lehetőség.
 
– Másfél évig volt az államtitkára. Hogyan értékelné munkáját?
 
– Fölmentette a minisztere.
 
– Nem ő maga adta be a felmondását?
 
– A miniszterelnök a személyes ügyekkel jó, ha nem foglalkozik. A lényeg, hogy a miniszter a felmentés kérdésére igent mondott.
 
– Nekünk, baranyaiaknak egyik büszkeségünk Sors Tamás. Mi az oka annak, hogy az olimpikonoknál kevesebb pénzt kaptak a paralimpiai érmesek?
 
– A kormány egy nagyon bölcs döntést hozott, mind az olimpikonok, mind a paralimpikonok esetében. Azt mondtuk, miután ez egy érzékeny kérdés, a Magyar Olimpiai Bizottság javaslatát fogadjuk el, bármi legyen is az. Így a kormány mind a két esetben a MOB illetve a paralimpiai bizottság által benyújtott javaslatot fogadta el, vita nélkül.
 
– A mecseki uránbánya tervezett újranyitása ellen a pécsi zöldek tiltakoznak, miközben a kormány az év végéig dönthet az ügyben. Ön a bányászat újraindítása mellett áll?
 
– Az állam nem akarja újraindítani a bányászatot, piacgazdaságban vagyunk. Az a kérdés, vannak-e olyan magáncégek, amelyek érdeklődnek, és tudnak-e olyan biztonsági garanciákat adni, amelyeket a pécsiek elfogadnak. Ha nem tudnak, és a pécsiek nem akarják a bányát, akkor nem lesz belőle semmi. Mindemellett szerintem egy országnak azzal kell foglalkoznia, amije van, és amihez ért, így helyesen kerülhetett elő újra az uránbányászat kérdése. Magyarországon sajnos számos dolgot elhanyagolunk, amink van, és amihez értünk, vagy legalábbis valaha értettünk.
 
– Milyen ellenérveket tudna felsorolni az előzetes választási regisztráció ellen?
 
– Ellenérveket nem tudok, épp azért vezetjük be, mert ez jó dolog. Az állam nem vezet választási nyilvántartást a jövőben, azt az emberek fogják létrehozni úgy, hogy feliratkoznak. Nem alattvalókként lesznek részesei, hanem ők fogják uralni a rendszert az információszabadság jegyében.
 
– A kritikák szerint viszont az előzetes regisztráció csorbítja az esélyegyenlőséget, aláássa a szabad, egyenlő és általános választójogot. Megjegyzem: pont azt, amiért a Fidesz harcolt a 80-as évek végén. Miért mennek szembe saját magukkal?
 
– Szó nincs erről. Szerintem ez egy jó rendszer lesz, és többen is fognak részt venni a választásokon. Az ellenzéki vélemények lenézőek és megvetőek az emberekre nézve. Azt gondolják, a hátrányos helyzetűeknek, vagy a kevésbé iskolázottaknak nem fontos a választásokon való részvétel, és csak csábításra mennek választani. Ez sértő. Én tisztelem Magyarország minden polgárát, és azt gondolom, azok, akik el akarnak menni választani, meg fogják ennek találni a módját. Ezért lehet majd több hónapon keresztül feliratkozni. Én személyesen is fogok emellett kampányolni.
 
 
bama.hu

 

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010