- Jó estét kívánok! Önök a Köz-ügy műsorát látják április 19-én, csütörtökön. „Olyan országban akarunk élni, ami a saját tengelye körül forog” – ezt mondta többek között Orbán Viktor miniszterelnök délelőtt a Richter gyógyszergyár biotechnológiai üzem átadóján. Orbán Viktor miniszterelnök a vendégünk. Jó estét kívánok!

- Jó estét kívánok! Kiprovokálták belőlem ezt a mondatot, mert előttem beszélt a Richter vezérigazgatója, aki mégiscsak egy üzletember, de a beszédjét egy Széchenyi-idézettel zárta, ami úgy hangzott, hogy: Azt akarom hinni – vagy azt hiszem –, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz. És előtte az előadásában pedig arról beszélt, hogy a Richter-gyár, vállalat, amelynek most egy nagyon fontos üzeme nyílik itt, Debrecenben – amelyhez egyébként gratulálok a városban élőknek, mert ez egy hatalmas lépés előre, még nem is tudják, hogy milyen fontos lépés –, szóval az mégiscsak egy üzem, egy gyár, egy vállalat, és hozzá vagyunk ahhoz szokva, hogy nemzeti ügyekről nem beszélek vállalatok. És ez a vezérigazgató viszont arról beszélt, hogy ez egy független vállalat, nincsen benne külföldi befektető, vagy legalábbis olyan, akinek ki lenne szolgáltatva a magyar vállalatvezetés. Tehát ők egy nemzeti érdekeket szem előtt tartó, független, a magyar gazdaság érdekeire is tekintettel működő vállalat, ezért került Széchenyi ebbe a gyáravató beszélgetésbe.

- Ön szerint hogyan lehetne így, ilyen logikával fellendíteni a magyar gazdaságot? Ugye, mondta azt, hogy ez egy magyar gyár – tehát itteni érdekek jelennek meg benne, itteni gondolkodásmód jelenik meg benne –, de hát rengeteg olyan cég van Magyarországon, amelyik külföldi tulajdonban van. Szóval hogyan lehet, milyen szempontok alapján kellene fejleszteni a gazdaságpolitikát?

- Először is a legfontosabb, amit tudnunk kell, hogy ma a világ nem a – legalább is az európai világ – nem a gyorsütemű fejlődésről szól. Én tudom, hogy mindenki türelmetlen, mert nagyon sok nehéz év van a hátunk mögött – az országot kifosztották, az emberekről több bőrt lehúztak, szóval borzalmas dolgok történtek az elmúlt nyolc évben, súlyos hibák, amiket ki kell javítani. És persze mindenki várja, hogy akkor most már gyorsabb fejlődés következzen – és én is a türelmetlenebbek közé tartozom persze –, de mindenkinek, aki egy kicsit is figyel a világra, látnia kell, vagy láthatja, hogy az egész európai gazdaság a túlélésért küzd. Tehát az is egy óriási eredmény, hogyha mi azon országok közé fogunk tartozni ebben az évben, amelyek nem zuhannak recesszióba, hanem valamilyen mértékű növekedést föl tudnak mutatni. A tavalyi év ilyen szempontból biztató volt, mert az egész világot a Magyarországra vonatkozó előrejelzés szempontjából meglepő eredménnyel, egy 1,7 százalékos növekedést tudtunk felmutatni. Ami nem olyan sok, ha belegondol, mert az ideális az egy 4-7 százalékos növekedés lenne, de az 1,7 egy kiugróan jó eredmény volt, magasabb volt, mint az unió átlaga. Az idén el kell kerülni, hogy recesszióba süllyedjünk, és a következő évben kell megindulnunk – a 2013-as évben – az erőteljes növekedési pályán. Erre komoly esélyünk van, ehhez azonban – ahogy Ön is mondja – üzemeket, gyárakat, munkahelyeket kell létrehoznunk. Szép példája ennek a mai, de voltam én Kecskeméten is, ahol a Mercedes-gyárat adtuk át, Orosházán adtunk át üzemet, Gyermelyen egy szintén magyar cégnél tettünk le alapkövét egy új, nagy malomnak. Azért a magyar gazdaság, ha nem is olyan ütemben pulzál, mint ahogy szeretnénk, de azért él, létezik, halad előre, megteszi a következő lépéseket, és egy fölemelkedő ország esélyével biztat bennünket. Nekünk fontosak a nemzeti ipar képviselői, fontos a magyar mezőgazdaság, de értékeljük azokat a külföldi befektetéseket is, amelyek nem a piacainkat akarják elvenni tőlünk, tehát nemcsak profitot akarnak csinálni, hanem befektetnek, munkahelyeket hoznak létre, és együtt akarnak velünk működni egy értékteremtésben. Azokat a külföldi cégeket is sokra tartjuk.

- Külföldi cégvezetők szokták mondani, hogy Magyarországon leginkább azt szeretnék, hogyha hosszútávú, kiszámítható lenne például az adópolitika. Olvasni mostanság, hogy újabb adók várhatók, vagy újabb adókon gondolkodik a kormány: ilyen a tranzakciós adó. Vagy olvastam olyat is, hogy öt áfa-kulcs, mint lehetőség felmerült. Mire lehet ezekben a kérdésekben számítani?

- Először is az alapirányt érdemes tisztázni, tehát mi azt a programot hirdettük meg, erre is kaptunk felhatalmazást – én ezt is képviselem személyes meggyőződésből is –, hogy a magyar gazdaságpolitikának azt a célt kell szolgálnia, hogy minél több ember dolgozhasson, és tisztességes munkából tisztességesen tudjon megélni. És a magyarok akarnak is dolgozni. A startmunka-programnak egyébként – ami a legkevésbé képzett, legrosszabb, ipari szempontból legkevésbé előnyös helyen élő embereket próbálja a munka felé irányítani – nagy a népszerűsége. Tehát én azt tapasztalom, hogy még a legnehezebb helyzetben lévő emberek is, akik eddig segélyen éltek, és most kapnak közmunka, vagy startmunka-lehetőséget, mind dolgozni akarnak. Tehát nemcsak arról van szó, hogy én úgy gondolom, hogy a munka a legfontosabb dolog a magyar gazdaságban, hanem arról van szó, hogy a magyar emberek elsöprő többsége ugyanígy gondolja. Tehát Magyarországon van egy nagyon értékes munkakultúra, és pozitív gondolkodás a munkáról. Ezért a gazdaságpolitikának – ideértve az adórendszert is – a munkát kell elősegítenie. Az embereket kell segíteni, ösztönözni, ajtót nyitni előttük, hogy munkát tudjanak vállalni, és munkából tarthassák el a családjukat; ne segélyből és ne spekulációból. Na, most ezért az adórendszer fejlődésének, vagy fejlesztésének azt az irányát választottuk, hogy a munkát terhelő adókat folyamatosan csökkentjük – ilyen az arányos adórendszer például –, majd a járulékot is szeretnénk csökkenteni a következő lépésben. Viszont az államnak meg működnie kell, mert egészségügy kell, közrendet fönn kell tartani, a gyerekeinket iskolába kell járatni, tehát a bevételre is szükség van, de nem a munkát terhelő adókból akarjuk az állami intézményeket működtetni, hanem a fogyasztáshoz és a forgalomhoz kapcsolódó adókból. Ott pedig szeretnénk, ha több kulcs lenne, mert az úgy lenne igazságos, hogy mondjuk az elemi létfenntartáshoz kapcsolódó kiadások – bizonyos alapélelmiszerek, rezsiköltség, gyereknevelés költségei – alacsony áfa-kulcsba tudjanak tartozni, míg a luxustermékek pedig magasba. Ehhez ezért egy tagoltabb adórendszerre volna szükség a forgalmi-fogyasztási oldalon. Az unió ezt most nem támogatja. Ilyen kezdeményezéssel mi éltünk, a 35 százalékos luxusáfát mi beterjesztettük az uniónál, kérjük, hogy azt adják meg, vagy ez a lehetőség nyíljon ki az unió minden országa számára. Ez egy vita, meg egy küzdelem, majd remélem egy-két éven belül meg is nyerjük. A tranzakciós adó egy spekulációs adó. Tehát ott arról van szó – ezt pénzügyi spekulációs adónak hívják –, azt akarjuk elérni, hogy akik nem értékteremtő tevékenységgel foglalkoznak, hanem pénzből pénzt csinálnak – ügyesen utalják jobbra-balra a pénzeket –, azok vállaljanak a magyar közterhekből. Most valószínűleg az uniós szabályok miatt nem lehet csak rájuk kivetni, hanem minden pénzforgalomra ki kell vetni valamilyen mértékű adót. Én ezért akarok mindenkit megnyugtatni, hogy az egy ezreléknél több nem lehet. Tehát most, ha valaki kiszámolja a saját fizetését, akkor mondjuk, láthatja, hogy száz-kétszáz-kétszázötven forintnál több nem lesz egy hónapban. Tehát azt gondolom, hogy – bár a részletekről még sok vita van – most még a koncepcionális kérdéseknél vagyunk, tehát azt az irányt érdemes tartanunk, hogy a munkát ösztönözzük, a fogyasztást és a forgalmat pedig adóztassuk.

- Az esetleg fölvetődött-e, hogy, ugye, egekben vannak az üzemanyagárak, hogy itt a jövedéki adóval valamit csökkentsenek? Mert korábban – én emlékszem – ellenzékben Önök pártolták azt az ötletet, hogy esetleg valami csökkentés kellene.

- Most is kellene valamit csinálni, de egyelőre a költségvetésnél – mint látja – azért küzdünk, hogy a költségvetési hiány egy bizonyos mértéket ne haladjon meg, mert ha meghalad, akkor az európai uniós pénzeink egy részét el fogjuk veszíteni. Tehát ha most hirtelen a költségvetés bevételi oldalán csökkenés állna elő, és így a hiányunk megnövekedne, mert, mondjuk, az üzemanyagon lévő adókat könnyítenénk, akkor a másik oldalon sokszor annyi pénzt veszítenénk el, mert az uniótól nem tudnánk azokat megszerezni, nem tudnánk lehívni, ami jár nekünk. Ezért ebben a pillanatban be vagyunk itt szorulva, tehát itt mozgásterünk nem nagyon van. Amit tudunk csinálni, azt talán tekintélyes részben már meg is tettük: hogy a fuvarozókkal kötöttünk olyan megállapodást, hogy az üzemanyagár-emelkedés miatt a fuvarozóknál keletkező veszteséget egy bizonyos bonyolult módszerrel kompenzáljuk vagy enyhítjük annak érdekében, hogy ők egyébként versenyképesek maradhassanak a nemzetközi fuvarozási piacon. Ezt a megállapodást megkötöttük, ez működik, és úgy látom, hogy be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Mert a magyar fuvarozók így nem külföldön tankolnak, hanem Magyarországon, és így mindannyian jól járunk: a költségvetés is és maguk a vállalkozók is.

- Hogyha már az unió szóba került, akkor hogy látja az unióval és az IMF-fel való kapcsolattartás, tárgyalások, azok mikorra válhatnak valósággá? Ugye, az jelenik meg, hogy igen már, hogy a magyar kormány szeretné, szeretné, szeretné, de még konkrét időpontot nem akartak mondani valahogy.

- A dolog úgy fest, hogy mi tudjuk, hogy mit akarunk. Tehát Magyarország pontosan tudja, hogy mit akar. Mi azt akarjuk, amit számos más ország is szokott, hogyha egy pénzügyi biztosítékra van szüksége, akkor a saját bankjához – hiszen mi tagja vagyunk az IMF-nek, az egy bank, ott mi is tagok vagyunk, képviselőnk is van benne –, tehát mi azt szeretnénk, hogyha ez a bank adna Magyarország számára egy biztonsági hálót. Egy biztosítékot arra az esetre, ha az európai gazdaság helyzete rosszabbodik – erre sajnos komoly esély van –, akkor ez nem ránthatja magával Magyarországot. Tehát nekünk nem hitel kell és pénz, hanem biztonsági háló, tehát mi ezt akarjuk. A másik oldal nem pontosan tudja, hogy mit akarjon. Nehezebb is a dolga, mert nem egyedül vannak, mint mi – nekünk magunkkal könnyű tisztába jönni –, ők ketten vannak: az IMF és az Európai Unió. És innentől kezdve már bonyolódik a kép, mindenfajta sajtótalálgatásokat lehet olvasni. Én csak azt tudom Önnek mondani, hogy mi tudjuk, hogy mit akarunk, a másik oldal pedig még nem tudja, hogy mit akar. Akar is adni ilyen lehetőséget, nem is, akar is adni valamilyen hitelt, de nem pont olyat, amilyet mi akarunk. Tehát én azt gondolom, hogy a másik oldal álláspontja ebben a pillanatban még tisztázatlan. De a mi érdekünk az, hogy minél hamarabb megkezdődjenek a tárgyalások, minél gyorsabban haladjunk előre, minél hamarabb lezárjuk, és minél hamarabb legyen egy biztonsági háló a magyar pénzügyek mögött.

- Arról is olvasni, hogy a későbbiekben esetleg nem Fellegi Tamás fogja vezetni ezt a delegációt, hanem más. Varga Mihály neve olvasható több sajtóorgánumban. Tervez Ön ilyen típusú átalakításokat a kormányzatban?

- Nézze, a dolog úgy fest, hogy a magyar válogatott, labdarúgó-válogatott összeállítása és a kormány összeállítása állandóan a latolgatások témái között szerepel. Mint ahogy egy futballcsapatban, ugye, egy kormányban is időnként előfordulnak változások. Én magam is gondolkodom azon, hogyan tudnánk a munkánkat jobban végezni. Vannak olyan, illetve van olyan miniszterem is, akivel egyébként két évre szólt a megállapodásom, olyan is van, akivel egy évre, de sikerült meggyőznöm, hogy még egy évet maradjon. Tehát az élet sajátos rendje szerint – mondjuk úgy, hogy természetes politikai rendje szerint – a változások nem kerülhetők el. Tehát majd lesznek változások, de azok nem ilyen kampányszerűek lesznek, mint ahogy most az újságokból, a latolgatásokból ez kitűnik.

- Egy kicsit – ha már Debrecenben vagyunk –, akkor debreceni témákról is. Debrecen most kapott egy nagy állami lehetőséget, hogy állami támogatással, ugye, egy stadion épüljön Debrecenben. És volt, aki azt mondta, hogy: jó, akkor most Debrecen ezt a pénzt megkapta, és akkor most jó ideig akkor csend. De nyilván a debreceniek szeretnék továbbfejleszteni a városukat.

- Az élet nem áll meg, igen.

- Így van. Sőt, amikor Ön itt volt 2010-ben, amikor megalakult itt a városi közgyűlés, akkor az egyik képviselő azt mondta, hogy ő már szeretné érezni a simogató hátszelet is. Önök gondolkodnak-e abban, hogy más debreceni városi beruházásokhoz állami segítséget nyújtsanak?

- Arról természetesen én már régen letettem, hogy találkozzak egyszer egy olyan magyar emberrel, várossal vagy faluval, ahol azt mondják az emberek, hogy: no, most már jól mennek a dolgok, no, most már elég, no, most már megkaptunk minden szükséges támogatást. Tehát aki ezzel az ambícióval vállal el közmunkát, hogy majd elégedett embereket fog látni, akik ezt be is vallják, akkor azt gondolom, hogy nem Magyarországon kell ezzel a pályával foglalkoznia. Tehát én tudom, hogy Debrecen szerintem sok lehetőséget kapott az elmúlt időszakban – és kap is majd a jövőben –, de sose fogják azt mondani a debreceniek, hogy most már elég. Mert mindig van több, mindig lehet még egyet lépni előre, mindig van feljebb, és az ember boldogulni akar, gyarapodni akar, érdemei szerint előrejutni akar, és ez a debreceniekkel sincs másképp. Tehát a közhangulat ugyan fontos, de nem az egyetlen, és végképp nem a meghatározó szempont. Viszont a realitások, a tények fontosak. Most, ugye, Debrecen város élvezi a mostani kormány tiszteletét. Tehát mi tiszteljük ezt a várost. Én jól emlékszem erre a városra a nyolcvanas évekből is meg a kilencvenes évekből is. És egészen addig, amíg a mostani városvezetés nem vette át ezt a várost, addig is kiváló város volt ez. Kedves emberekkel, magas kerítésekkel, nagy kutyákkal; magas rovás, nagy kutya, ott lakik a jó gazda. Tehát ez egy komoly cívisváros volt, de azért nem volt benne lüktető élet. Volt itt egyetem, minden, de ennek a fordulatszámát, annak a korszaknak a fordulatszámát nem lehet össze se hasonlítani a mostanival. És ez a város óriásit fejlődött, tehát a kilencvenes évek vége óta itt egy gazdasági erődítmény jött létre. Ez egy motor, egy húzóterülete az országnak, egy zászlóshajója az országnak. Ráadásul a nemzeti politikának is kiemelkedő erődítménye. Tehát nekünk számos okunk van – ha nem is vagyunk debreceniek –, hogy tiszteljük a debreceni emberek teljesítményét. És ott, ahol van teljesítmény meg eredmény, ott meg kell adni az együttműködés meg a támogatás kormányzati lehetőségét is, mert ott láthatóan az emberek jól sáfárkodnak a lehetőséggel. Ez nem mindenkiről mondható el, és nem minden pontjáról az országnak. Tehát Debrecen számíthat hosszabb távon is a nemzeti kormánnyal való szoros együttműködésre. A stadionügyben kötöttem egy megállapodást a polgármester úrral, az ahhoz szükséges összeget a kormány biztosította – szerintem ezért megdolgoztak a debreceniek, ezt nem ajándékba kapják. Ráadásul a stadionépítésnek a lényege nem a profi futballcsapat, hanem az a gyerekekről szól. Minden létesítményfejlesztésnek a középpontjában a gyermekek állnak, akik egyébként majd annál a klubnál fognak sportolni. És egyébként ahhoz, hogy a sporthoz kedvet kapjanak, ahhoz normális körülményekre van szükségük, ahol a szüleikkel együtt mehetnek ki egy-egy hétvégi mérkőzésre. Tehát szerintem ez egy egészségügyi, sport- és gyermekpolitikai eszköz egyszerre, ezért is támogatom egyébként az ország több pontján. A debreceniekkel megállapodtunk: azt mondta a polgármester, hogy ha megadjuk a szükséges forrásokat – ezt mi megadtuk –, akkor itt 2014 tavaszán stadion lesz. Azóta is várom az arra a mérkőzésre szóló jegyet; még nem kaptam meg, de bízom benne, hogy Kósa polgármester úrnak ezt az ígéretét sikerül tartania. Ami a többi fejlesztést illeti, tárgyalásban vagyok a polgármester úrral a színház dolgában, ami egy bonyolult kérdés, mert valamilyen rejtélyes okból az előző kormány – tehát a szocialista kormányok idején – a színház-felújítási programból Debrecen városát kihúzták, ami szerintem méltánytalan az itt élő emberekkel szemben. Ezt valahogy orvosolni kell. Az élet azonban most nem az új színházak építéséről szól – tehát gondolom, a debreceniek ezt is megértik –, de valamilyen megoldást fogunk találni arra, hogy a befejezéshez közeledő, Latinovits Színház néven futó beruházást közös erővel be tudjuk fejezni. Most még részleteket nem tudok mondani Önnek, mert nem jött létre a megállapodás, de nem vagyunk tőle messze.

- Ugye, Debrecenben a fejlesztések egy része uniós forrásból van, és lesz is a későbbiekben is. Ugye, ez évben szóba került az, hogy esetleg bizonyos forrásokat felfüggeszt az unió, ami Magyarországra jöhet. Ön hogy látja, kell-e még erről tovább beszélni, vagy itt sikerült meggyőzni az uniós döntéshozókat arról, hogy ez ne történjen meg?

- Először is szeretném a magyarokat meggyőzni arról, hogy az unióból érkező pénz a mi pénzünk. Tehát azt nem ajándékba kapjuk, az nem egy jutalom vagy morzsa, amit lelöknek nekünk az asztalról, az a mi pénzünk. Ugyanis azzal, hogy beléptünk az unióba, a vámbevételeink tekintélyes részről le kellett mondanunk, hiszen Ukrajnát meg Szerbiát leszámítva körben uniós tagállamok vesznek bennünket körül, és az a bevétel nem hozzánk jön. Másfelől az európai uniós tagságunk ígéretével a hátunk mögött a magyar gazdaságot úgy alakítottuk át, hogy külföldi tőkének is adtunk Magyarországon beruházási lehetőséget – piacot is szereztek, és termelnek is profitot. Ezért tehát ezért én mindig úgy fogtam fel az Európai Unióból jövő pénzeket, mint ami a mi pénzünk, csak Brüsszel közbejöttével érkezik meg Magyarországra. Tehát ezért amikor elveszik, az különösen fáj, mert a mi pénzünket akarják elvenni, és azt nem fogjuk hagyni. Közel vagyunk ahhoz, hogy megállapodjunk. Azt tudom mondani, hogy egyetlen forint elvesztésébe sem törődünk bele, minden forintot meg fogunk szerezni, ami a mienk, és ezért jár nekünk.

- Ha már korábban a stadion kapcsán a gyerekek szóba kerültek, meg a sport. Ugye, van egy olyan lehetőség, amivel a debreceni sportegyesületek is éltek, ez ugye a társaságiadó-kedvezmény. Így épül például – többek között – a Debreceni Labdarúgó Akadémia is Debrecenben, ami fontos. Ez a lehetőség, ez hosszú távú, tehát ez több évig fog menni, vagy most ez egy egyedi lehetőség?

- Az egészet érdemes az egész magyar sport térképének összefüggésében értelmeznünk. Mert, ugye, most van néhány sportág – ezek csapatsportágak –, amelyek egy szerencsés történelmi és törvényi körülállás miatt külön kategóriát képeztek már korábban is a sport egész világán belül: úgy hívták őket, hogy látványsport. Ezért könnyű volt ezekhez, mint lehatárolt csoporthoz hozzárendelni különböző fejlesztési forrásokat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyar sportot csak ezeken a területeken szeretnénk fejleszteni. Még egyszer mondom: az élsport is a gyerekekről szól szerintem. Mert kiből lesznek az élsportolók, ha nem a gyerekekből? És egy élsportoló sikeréhez sok ezer, a futballban például 30 ezer utánpótláskorú gyermek fölnevelése szükséges. Tehát itt sok tízezer gyermekről beszélünk, amikor olimpiai aranyérmek jönnek számításba, vagy kerülnek szóba. Tehát azt akarom csak ezzel mondani, hogy van egy sportfejlesztési és támogatási program a látványsportágakon túli sportágak számára is. Itt azonban nagy fejlesztési programokat csak akkor tudunk megindítani – én tárgyalok egyébként ilyenekről, például az atlétika szövetséggel –, akkor tudjuk megindítani, ha túl vagyunk az olimpián. Az olimpia az mégiscsak egy vízválasztó: ütemezi is a sport életét, meg ki is állít egy bizonyítványt. Tehát én azt mondtam minden szövetségi vezetőnek, hogy várjuk meg az olimpiát, az olimpia után két-három hónap alatt minden szövetség – ideértve az úszókat, a vízilabdásokat, bár azok azt hiszem, benne vannak a másik kategóriában, a vívókat vagy éppen a nehézatlétikát űzőket –, készítsenek hosszú távú szakági fejlesztési koncepciókat, amiket aztán a kormánnyal közösen meg tudnak valósítani. Tehát én az olimpia után a sport másik részére is hosszú távú koncepciókat szeretnék nyélbe ütni, és erről megállapodásokat szeretnék kötni a szakági vezetőkkel. Nagy vita volt arról, hogy ez-e a megfelelő támogatási forma, miért nem támogatásként osztja szét az állam a pénzt ahelyett, hogy otthagyná a cégeknél, és a cégeket kéne megkeresnie a sportegyesületeknek. Én az utóbbi forgatókönyvet támogattam végül is – sok érv szólt más megoldás mellett is, de a legtöbb mégis inkább ebben a serpenyőben volt. Ugyanis a magyar sport elveszette, a klubok elvesztették az élő együttműködést az őket körülvevő vállalati világgal. Márpedig ha nincs a vállalkozókban, a cégtulajdonosokban, a részvénytársaságokban, a kisebb cégekben hajlam arra, hogy a saját környezetükben működő sportegyesületeket támogassák, akkor hosszabb távon azok nem tudnak megállni a lábukon. Tehát nemcsak pénzről van szó, hanem hogy létrejöjjön, újraszövődjék az a természetes háló, ami a cégek, a gazdasági élet és a sportvilág között egyébként korábban, még a kommunizmus alatt is létezett Magyarországon, de a rendszerváltáskor ennek a szálait elvágták. Úgyhogy itt egy regenerációs, sportregenerációs programról is beszélünk.

- És akkor a beszélgetésünk végén nem tudom megállni, mert mindig szóba kerül, ha Ön Debrecenbe jön: a futball, az első osztályú futball. Hallom, hogy a Videoton, ugye, megnyerte a Ligakupát, ehhez gratulálok a csapatnak. Hogy látja a bajnokságban, messze még ugyan a vége…

- Hát, én elfogult vagyok, ugye, én amikor…

- Meg én is.

- Gondolom. Meg a nézők is itt a képernyő másik oldalán. Tehát a dolog úgy áll, hogy amikor elvesztettük a választást 2002-ben – amit én is fájlaltam, és sokan mások is az országban –, akkor azt gondoltuk többen is, hogy persze a politikával is foglalkozni kell, de ellenzékben azért mégsem annyi az erőfeszítés, meg az idő, mint kormányon, de marad talán valamennyi időnk, és foglalkozunk mással is. Én például azzal foglalkoztam, hogy alapítottam egy futballakadémiát, ami – időnként visszaesésekkel ugyan, de – szépen fejlődik, halad előre, és sok száz gyermeknek adott az elmúlt években sportolási lehetőséget. És ez az akadémia a Videotonnal van szerződésben, tehát mi a gyerekeket a Videoton számára neveljük, ezért én elfogult vagyok természetesen, de nem vesztettem el a realitásérzékemet. És ezért meg is emelem a kalapomat a Debrecen csapatának teljesítménye előtt. Nemcsak az elmúlt évek miatt, hanem az idei évben is nagyszerű teljesítményt nyújtottak. Egy bajnokság reális képet ad a csapatokról – világos, hogy ma úgy tűnik, hogy a Debrecen megbízhatóan és stabilan a legjobb minőséget képviseli a magyar NB I.-ben. Remélem, hogy a következő bajnokságban majd azért mi is többre fogunk jutni, de most csak az a dolgunk, hogy tisztelegjünk a Debrecen előtt, illetve gratuláljunk a Debrecennek. Aztán meglátjuk, hogy mire jutnak a Győrrel, mert úgy látom, hogy ott azért még nincs a mérkőzés teljesen lefutva. De ami bennünket illet – mégegyszer mondom –, mi a tisztelet hangján beszélünk a debreceni labdarúgók és szakmai stáb teljesítményéről.

- Mindezt csak azért kérdezem, mert a Videotonban viszonylag sok a külföldi játékos, viszont ott a sok fiatal. Ugye, a Puskás Akadémia nemrég a korosztályos klubtornán, itt Magyarországon nagyon szép helyezést ért el. Tehát olyan…

- A Honvéd ugyan ronggyá vert bennünket a döntőben, amit azóta sem hevertünk ki, de a Reallal azért ikszeltünk, és a Panathinaikost meg hazavágtuk, tehát azért eredmény is van.

- Jó lenne ezt nagyszinten is nyerni.

- Nézze, azt tudom mondani ezzel kapcsolatban, hogy a Ligakupa-győztes csapatban tegnap két akadémista játszott, egyik gólt is szerzett. Azt kívánom a debreceni leendő futballakadémiának, hogy minden évben egy-két európai szinten is elismerésre méltó tehetséget sikerüljön kinevelni a sok tucatnyi vagy száz vagy ezer, egyébként egészségessé váló debreceni gyermek mellett.

- Miniszterelnök úr, köszönöm szépen, hogy elfogadta a meghívásunkat, köszönöm, hogy eljött!


orbanviktor.hu