– Négy perccel múlt fél nyolc. Jó reggelt kívánok a „180 perc” hallgatóinak! Köszönöm, hogy ma reggel is a Kossuth Rádiót választották. Vendégünk itt, a műsorban Orbán Viktor miniszterelnök. Jó reggelt kívánok!

– Jó reggelt kívánok a hallgatóknak!

– Kezdjük az országértékelő beszédben elhangzottakkal, és kezdjük azzal, amivel Ön zárta. Kit szeretett volna felébreszteni azzal, hogy jó reggelt?

– Mindenkit. Azt mondtam: „jó reggelt, Magyarország, jó reggelt, magyarok!” Abban mindannyian benne vagyunk: én is, mi több, még Ön is.

– Tehát elsősorban a választóknak vagy elsősorban a kormány vagy a párt kampánnyal foglalkozó kollégáinak akart ezzel üzenni?

– Mindenkinek. Én nem szoktam egyébként üzenni, mondani szoktam dolgokat, mert akivel beszélni akarok, azzal megbeszélem azt, ami szükséges, legyen szó választópolgárról, bennünket támogató aktivistáról vagy éppen miniszterről. Tehát fölösleges fejtegetni a szavaimat, mert a miniszterelnök – szerintem helyesen – nem üzenget, hanem beszél azokkal, akikkel beszélnie kell. Itt is, amit mondtam, azt tudom csak megismételni, ez a négy év másmilyen lesz, ez a négy év sokkal inkább tele lesz belpolitikai harcokkal, erre mindenkinek föl kell készülni. Az előző négy év belpolitikai értelemben aránylag kényelmes volt, a mostani négy év pedig nem az lesz. Jól láthatóan minden nap politikai viták lesznek, és ezeket a politikai vitákat meg kell vívni, tehát ezekbe bele kell állni, vállalni kell, világos, egyenes válaszokat kell adni minden kérdésre.

– Beszéljük azért ezt végig, mert van itt egy fogós, ravasz kérdés, mégpedig az, hogy Veszprémben otthon maradt a tavalyi, a tavaszi országgyűlési választásokon a Fidesz szavazóinak a fele. Mi az oka ennek?

– Ezt sosem fogjuk pontosan megtudni, mert a politikában feltételezésekkel tudunk csak élni. Egyetlen oka lehet ennek: nem elégedettek velünk.

– Miért nem elégedettek?

– Azt most még nem tudjuk. Valószínűleg... Mi két dologra gyanakszunk. Az egyik dolog az, hogy valószínűleg több egyeztetést, több konzultációt, lassúbb döntéseket várnak tőlünk. Ez van, ahol lehetséges, van, ahol nem, de törekedni kell rá, több egyeztetés, több megegyezés, több konzultáció. Másfelől pedig nem vettük fel a kesztyűt, és szerintem nem harcoltunk jól, nem vettük tudomásul, hogy ez a második négy év másmilyen lesz, mint amilyen az első négy év volt. Szerintem több harcosságot, több vállalt konfliktust, egyenes, világos érvelést, minden egyes, bennünket ért támadásra egyenes, világos választ várnak tőlünk az emberek. Azt hiszem, igazuk van.

– Három év kormányzás hátra van még. Látunk egy töredezett ellenzéket, és ezt Veszprémben is láttuk. És közben látunk – és ezt Ön fel is sorolta az országértékelő beszédében – jó és kedvező gazdasági és társadalmi mutatókat. Van ott egy komoly ellentmondás, hogy ezek a mutatók vitathatatlanul jók, a szavazók meg nem állnak ki mellette.

– Még egyszer mondom, mert valószínűleg úgy látják, hogy nem harcolunk elég jól. Ezért jobban kell harcolni.

– De akkor valóban ez a helyes válasz Ön szerint, hogy az iramot kell fokozni? Ez nem Tapolcának szól most elsősorban?

– Az iram ügyében épp az ellenkezőjét mondom: ott inkább több egyeztetés és több megegyezés. A politikai vitákban való részvételünket kell egyértelműbbé tenni.

– Mit szól ahhoz, hogy kétharmad nélküli életre kell berendezkedni a parlamentben? És van ennek egy olyan értelmezése egyébként, hogy most jön annak a próbája, hogy mennyire időtálló az az intézményi rendszer, amelyet önök az előző ciklusban összeraktak, hiszen ez soha nem volt ilyen stabil. Most már senkinek sincs kétharmada, hogy ehhez hozzányúljon.

– 25 éve vagyok parlamenti képviselő, ebből négy év volt csak olyan, négy és fél, amikor a mi politikai közösségünknek kétharmada volt, úgyhogy nagyobb tudásunk van arról, hogy milyen az, amikor nincs kétharmad. Menni fog ez.

– Vannak olyan döntések a közeljövőben, ahol ez a kétharmad hiányozni fog?

– Ott majd egyeztetünk az ellenzékkel. Tehát ha az ország fontos ügyeiről van szó, és kellene hozzá kétharmad, most például van ilyen kérdés az asztalon, akkor egyeztetünk az ellenzékkel, és ha van támogatás, meglesz, ha nincs támogatás, akkor mindig más megoldást kell találni. Most például az a kérdés, hogy a nyugati koalíció részeként küldjünk-e katonákat Kurdisztánba együtt az olaszokkal, a németekkel és az amerikaiakkal. Ehhez kétharmados parlamenti felhatalmazás kellene. Erről most tárgyalunk.

– Ez most úgy látszik, hogy nincs meg, pillanatnyi tudásunk szerint.

– Meglátjuk, dolgozni kell. Tehát ha nincs kétharmadod, dolgozz többet, ez is lehet a jelszó. Szerintem Magyarország a nyugati világ része, Magyarország a NATO-nak tagja, tagja az Európai Uniónak, ahol a tagállamok többsége szintén NATO-tag. A nyugati rendszerben való tagságunk kötelezettséget is jelent. Most van egy nyugati koalíció, amire közösen vannak célok, amire közösen vállalkozunk. Én amellett volnék, hogy Magyarország kellő körültekintéssel, a németekkel, olaszokkal, amerikaiakkal együtt vegyen ebben részt. Hogy tudunk-e ehhez kétharmadot csinálni, a következő napokban el fog dőlni.

– Vissza az országértékelő beszédre. A keményen dolgozó emberekről váltott néhány mondatot, és, ugye, az előbb azt mondta, hogy ne értelmezzük a mondatait, de hát itt azért mégiscsak konkrétumokat látunk magunk előtt, hogy mi fog velük történni. Ugye, említette, hogy további adókedvezményekre tudnak számítani, otthonteremtési program, stb., stb. De kezdjük a definícióval: kik azok a keményen dolgozó emberek? Kétkezi munkások vagy szellemi terméket létrehozók is lehetnek esetleg?

– Ha Ön végignézi, vagy bárki, aki érdeklődik a közélet iránt, végignézi, hogy ma Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban miről van szó, mondjuk, elolvas vagy meghallgat néhány amerikai elnöki beszédet, vagy figyel arra, hogy mit mond a brit miniszterelnök, ahol egyébként éppen választási kampány van, vagy meghallgatja Angela Merkel asszony beszédeit, akkor ugyanezt fogja látni. Tehát azt fogja látni, hogy mindenhol arra tesznek erőfeszítéseket – máshogy hívják persze, van, ahol középosztálynak hívják, van, ahol keményen dolgozó családoknak, van, ahol keményen dolgozó embereknek, de mindenhol ma arra tesznek a nyugati világban kísérletet –, hogy lehetőséget adjanak azoknak az embereknek, akik a saját teljesítményükkel, esetleg annak növelésével próbálnak előrejutni. Mindenhol érzékelik azt, hogy a segély versus munka vitát rosszul döntötték el, érzékelik azt, hogy nem normális dolog, hogy olyan emberek is kapnak segélyt, akik egyébként fizikailag munkára képesek, az állam meg nem ad nekik munkát, ha a piac nem tud. Tehát mindenhol Európában változás van, persze minden ország különböző, de szerintem Magyarország része ennek a tendenciának. Nekünk is arra kell törekedni, hogy azok, akik a saját munkájukkal akarják eltartani és fenntartani magukat és a családjukat, kapjanak meg minél több lehetőséget. Nem tudjuk helyettük a munkát elvégezni, de kapjanak lehetőséget.

– Tehát úgy fogalmazott, hogy az érvényesülésük, útjukban álló akadályokat el kell takarítani.

– Inkább úgy mondanám – talán egy ilyen képet is használtam –, hogy Magyarország nem lehet egy olyan ország, egy olyan épület, ahol az emberek között nincsen közlekedés, mert a lift elromlott, és leomlott a lépcsőház, tehát hogy az emberek úgy érzik, hogy hiába dolgoznak, nem jutnak előre. Ez az érzés nem szabad, hogy Magyarországon kialakuljon. Egyébként ma szerintem a dolgok jó irányba mennek abból a szempontból, hogy nap mint nap van bizonyíték arra, hogy jobb munkából élni, mint segélyből. Ma már olyan helyzet is van, hogy van település, ahol tüntettek egyébként többségében cigány lakosok azért, hogy közmunkát kapjanak. Gondoljon bele, hogy honnan indultunk el. Magyarországon arra rendezkedtek be az emberek, illetve arra rendezkedtették be őket, arra motiválták őket, hogy próbáljanak inkább segélyből megélni. Több pénzhez lehetett jutni 2010 előtt Magyarországon segélyből, mint munkából. Az micsoda dolog már? Most meg ott tartunk, hogy aki úgy érzi, hogy nincs elegendő közmunka, az azért tüntet, hogy dolgozhasson, hogy segély helyett munkát kapjon. Micsoda fejlődés ez!

– Ez világos, csak hogyha fizikailag megnehezítjük a segélyhez jutást, akkor az hogy viszi előre ezt az ügyet?

– De nem nehezítjük meg természetesen. Annak nem volna semmi értelme.

– Mert, ugye, látszik, most már az adatokból azért jönnek, hogy a polgármesterek, az egyes önkormányzatok hogy döntenek. Ezek nem mutatják egyelőre azt, hogy a polgármesterek megvonnának nagy tömegekben most már nem kötelezően adandó segélyeket, de hát azért ez a változás megnehezítheti a hozzájutást.

– Nem tudok olyasmiről, ami nehezítené a segélyhez való hozzájutást. Egy egyértelmű helyzet jön létre, ami szerintem közmegegyezést takar. Amikor a nemzeti konzultációkat tartottuk Magyarország jövőjéről meg a gazdaságról, egyértelmű volt, az emberek azt mondták, hogy segélyt azoknak kell adni, akik valóban rászorulnak. A magyar ember nem szereti azt a helyzetet, amikor úgy érzi, hogy ő dolgozik, a másik is dolgozhatna, de az nem dolgozik, viszont az állam ad neki e helyett segélyt. Ezért az az új rendszer jött létre, hogy vannak bizonyos segélyfajták, amiket az állam garantál, hiszen vannak olyan polgártársaink, akik sérültek vagy fogyatékkal élnek, vagy más nehézségük van, amiről nem tehetnek. Ilyenkor a szolidaritást és a segítséget az államnak teljes egészében vállalni kell, korábban nem így volt. Most teljes egészében ezt vállaljuk. Viszont vannak emberek, akik ezen fölül is szeretnének segélyt. Na, most, hogy nekik erre van-e szükségük vagy sem, ezt nem tudjuk Budapesten eldönteni, ezt delegáltuk az önkormányzatokhoz. Most azok az emberek, akik pedig az államtól kapják a segélyt, mert a helyzetük ezt indokolja, azok számára a településeken föl fognak tűnni rendszeresen ügyintézők, nem kell bemenni a járásközpontba.

– Minden településen, igen.

– És a településen el tudják intézni az ügyeiket.

– Csak azt lenne jó most már tudományos érvekkel alátámasztani, hogy a közmunkából vezet-e még tovább felfelé út. Tehát másként mondva, hogy...

– Szerintem semmilyen tudományos...

– ...kiemel vagy beleköt egy helyzetbe a közmunka?

– Szerintem semmilyen tudományos vizsgálódásra nincs itt szükség ahhoz, hogy döntést lehessen hozni. Persze minden jelenséget érdemes tudományosan, a leghosszabb ideig is vizsgálni, de ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, ahhoz itt nem kell vizsgálat.

– Akkor használjuk a cáfolhatatlan érvek kifejezést.

– De még ezt se mondanám, az életben kevés cáfolhatatlan tény van. Egy dolgot tudok itt mondani: ezek az emberek korábban segélyből éltek, most munkából élnek; munkából jobb élni, mint segélyből – ehhez nem kell tudomány.

– Végigkérdeznék, nem mondom, hogy villámkérdésszerűen, de fontos dolgokat, amelyeken menjünk végig, és az utóbbi napok, az utóbbi hetek híréhez tartoznak. Különösebb összefüggések nélkül kérdezem, hogy valóban készül-e például az útdíj-kompenzációra vonatkozó jogszabály, ami, ugye, egy januári változás. Ezt jól ismerjük, végigbeszéltük itt, a műsorban is a változások lényegét. És Ön akkor azt mondta, hogy érdemes azon gondolkodni, hogy a nagycsaládosok vagy mások kapjanak kompenzációt. Tud erről valami további konkrétumot mondani?

–Lényegében a kormány döntött is erről, csak technikai munka folyik ebben a pillanatban. Már túl vagyunk rajta, igen, ez meglett.

– Hogy áll az EKÁER-rendszer finomhangolása Ön szerint, amellyel megpróbálják a feketén utaztatott termékeket, az áfa-befizetés nélkül a polcokra kerülő termékeket szállító kamionokat kiszűrni az utakról? Itt azért több...

– Fölvette a...

– ...jelentős finomhangolásra lehet szükség.

– Igen, de fölvette a végleges formáját ez a rendszer. Általában sikeresnek látom azt a megközelítést, hogyha sok embert érintő, jelentős változás történik, akkor először legyen egyfajta próbaüzem. Ugye, ez volt az autópálya-díjaknál, ez van ennél a bizonyos szállítói EKÁER-rendszernél is. Két hónapon keresztül ment a próbaüzem, begyűjtöttük a tapasztalatokat, több tucatnyi konzultáció van mögöttünk. A szükséges változásokat elvégeztük. Tegnap éppen Szuzuki úrral tárgyaltam erről, neki is beszámolhattam ezekről a változásokról. Szerintem a rendszer most működőképes. A célt nem szabad szem elől téveszteni, a cél az, hogy Magyarországon minél inkább visszaszorítsuk az áfa-csalást. Az elmúlt egy évben erről nagyon sok szó volt a magyar közéletben. Mindenki ezt követelte – szerintem helyesen. Ez a rendszer pedig egy radikális lépés abban az irányban, hogy Magyarországon az áfa-csalásokat vissza tudjuk szorítani. Ezzel egyébként a tisztességes...

– Mint ahogy az online kasszák egyébként mutatják az eredményt, igen.

– Igen. Egyébként ezzel a tisztességes vállalkozókat is védjük.

– Reklámadó. Még mindig úgy látja, hogy ez lesz valóban? Ugye, az RTL-lel, a nagy nemzetközi médiavállalattal békét kötöttek. De ennek az lehet az ára, hogy magyar vállalkozások kell, hogy több adót fizessenek. Ez bevállalható ár?

– Először is nem álltunk háborúban senkivel, ezért nem kellett békét kötni. Az történt, hogy a ma fönnálló adószabályokat az Európai Unió előtt megtámadták. Az unió pedig írt nekünk egy levelet, amelyben változásokat javasolt. Ez egy finom megfogalmazás. Erőteljes hangon javasolt változásokat, és voltak fölvetései, amiket érdemes megfontolni. Erről az unió által javasolt változtatásokról pedig a parlament bizottsága, gazdasági bizottsága már tárgyalt is. Tehát a dolog, a golyó bent van a csőben.

– A mai lapokban...

– Természetesen reklámadó lesz, mert általában nem szeretném azt, hogyha az a gyakorlat alakulna ki, hogyha túl nagy ellenállás jön létre, akkor egyébként egy ésszerű és indokolt adónemet egyszer csak eltörlünk, mert akkor majd a csendesebb magyaroktól kell beszedni az így hiányzó összeget. Ez nem volna fair.

– De lehet nulla százalékos adókulcs például, hogy az igazán legkisebbeket ne kenje föl a falra ez a helyzet.

– Van ilyen javaslat is.

– És ez megfontolandó Ön szerint? Vagy támogatja ezt a nulla százalékos adókulcsot?

– Most konzultációs szakaszban vagyunk. A parlament bizottságában zajlanak viták, lesznek még szakmai konzultációk is. Ez egy komoly javaslat.

– Lesz kilencosztályos iskola, általános iskola?

– Itt még nem zárultak le a konzultációk. Itt is van egy széleskörű egyeztetési rendszer. A veszprémi választás kapcsán hozom ezt ismét elő, hogy azokat az egyeztetési rendszereket, amiket meg működtetünk, sokkal gyakrabban kell bemutatni, ugye. Van az emberben egy természetes ösztön. Szerintem mindannyiunkban, bennem is. Aminek van előnye, és van hátránya. Megoldani szeretjük a problémákat, és én is úgy vagyok vele, minél hamarabb megoldjuk, annál jobb, de az emberek nem pontosan így vannak ezzel. Ők azt is szeretnék tudni, mi a probléma, milyen lehetőségek vannak, azokat mutassuk be. Tehát a gyors döntés, a bajok túl gyors megoldása sem feltétlenül egészséges. Tehát meg kell találni az optimális ritmust. Világossá kell tenni az embereknek, hogy érthessék a közéletet, hogy mi a probléma, és miért akarunk változást. Itt például a kilenc osztálynál sem a kilenc osztály a lényeg. Mert az csak egy eszköz. Az a problémánk van ebben a pillanatban, hogy az általános iskolából tömegesen kerülnek ki olyan gyerekek, akik nincsenek felkészítve a középiskolai tanulmányokra. Azt a jelenséget figyeltük meg, hogy a középiskola után egy-egy nemzedéknek akár 10-20-25%-a is elvész, úgy lép be a felnőttkorba, hogy nincs még szakmája sem. Sőt, semmilyen olyan végzettsége nincs, ami később egy szakmára esélyt adna. Tehát változtatnunk kell az általános iskola képzési rendszerén. Hogy hogyan, hogy ez kilenc osztály legyen-e vagy más, erről zajlik most egy vita. A kilenc osztály azért tűnik erős dolognak – ezért is gondolom az Ön kérdésében is első helyen bukkant fel –, mert annyira belenőttünk a nyolcosztályos rendszerbe, de a világ közben megváltozott. Megnéztük, hogy a sikeres országokban mit csinálnak, például Lengyelországban. És azt láttuk, hogy az általános iskolában rendelkezésre álló időt próbálják mindenhol megnövelni. Mert ezzel készítik elő a jó szakmunkásképzést.

– Illetve benne tartani az általános iskolában a tehetséges gyerekeket, hogy a képzés közepén ne vigyék el az elit gimnáziumok. De erről egy másik alkalommal...

– Na, az egy másik nagyon nehéz vita. Ezt most nem nyitnám meg. Mert azért...

– Ez is kilencosztályos vita egyébként.

– Igen, de az egy másik vita. Mert más probléma azon gyerekeknek a világa, akik a nyolc osztály után kiesnek az oktatásból, nem tanulnak tovább, és ezért úgy lépnek be a felnőtt korba, hogy nincs megélhetéshez szükséges tudásuk, és egy másik dolog, hogy egyes szülők már az általános iskola felénél el akarják vinni elit intézményekbe a gyerekeiket. Ez egy teljesen másik probléma. És itt óvatosnak is kell lenni, mert az a gyerek – ez nagyon fontos, a gyerek – végül is nem az államé, a gyerek nem az iskoláé, a gyerek az édesanyjáé meg az édesapjáé. Azért őket nem lehet kirekeszteni abból a döntésből...

– De ettől még nem baj, ha...

– Hogy mi legyen a gyerekeinkkel.

– …fiatal felnőtt korára használható tudást szerez. Erről egy másik alkalommal még többet fogunk beszélni. Viszont itt van az a bedőlt brókerház, évtizedes sikkasztás gyanúja, eltűnt tízmilliárdok, bajba került ügyfelek. Elnézést a távoli megközelítésért, de itt lebeg a szemem előtt, hogy hiányzik az nekem, hogy nem kattant a bilincs ebben az ügyben.

– Nekem is.

– És akkor?

– Mint tudja, az igazságszolgáltatást a kormány nem irányíthatja. Ha az igazságszolgáltatást irányíthatnánk, vagy akár irányíthatnám, elnézést a szerénytelen kifejezésért, akkor már mind börtönben lenne.

– Mi a miniszterelnöki felelősség ebben az ügyben? Elsősorban a kármentésre vonatkozik, vagy az, hogy ilyen ne fordulhasson elő többet? Például lesz-e valamilyen jogszabály-változás, vagy van-e valami most ez ügyben a tervek között?

– Az, amit Ön mond, hogy folyamatosan fel kell tenni azt a kérdést, hogyha tudjuk, hogy kik követték el, hiszen maguk is bevallják, miért sétálnak közöttünk szabadlábon? Ez a legfontosabb, ha az emberek nem érzik úgy, hogy a bűnnek azonnal következménye van, akkor hogy bízhatnak meg a saját államukban? De a modern világban az emberek ezt kevésbé tudják. Az államhatalom működtetése megosztott. Az igazságszolgáltatást a kormány nem tudja irányítani. Ennek van előnye, és ilyenkor van hátránya. Tehát ezzel kell együtt élnünk. Ezért szerintem én helyén valónak tartom az Ön kérdését, hogy azt a nyomást fenn kell tartani, hogy megkérdezzük az arra illetékes szervezetektől, hogy uraim, hogy akarják Önök az államba vetett bizalmat erősíteni, hogyha ilyen nyilvánvaló esetben, ahogyan Ön fogalmazott, nem kattan a bilincs? Az első dolog. A második dolog, hogy sürgősen körül kell nézni az összes brókercégnél. Mert ha...

– Ez történik is a hírek szerint. Lesznek más ügyek is.

– Remélem. Mert, hogyha egy helyen előfordulhatott, akkor előfordulhatott a többinél is. És itt elég kőkorszakinak tűnő, de hatékony csalási módszereket dolgoztak ki, ezért mindent ellenőrizni kell, és ki kell takarítani ezt az istállót. A harmadik dolog pedig az, tárgyalunk a Bankszövetséggel és a nemzeti bankkal, mert ez már ránk tartozik, ez már a parlamentre tartozik, a törvényhozásra, hogy hol vannak azok a pontok, ahol szigorítani kell az ellenőrzés rendszerét annak érdekében, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő. És a legfontosabb kérdést nem szabad engedni, hogy eltűnjön a napirendről, ez úgy hangzik: hol az emberek pénze?

– Meg még egy fontos kérdés talán, hogy mit keresett az önkormányzatok vagyona ezeknél az alig tíz hónapja működő bankoknál?

– Most találkoztam 67 polgármesterrel, akik bajba jutottak. Összehívtuk őket, hogy áttekintsük a helyzetet, és a kérdés jogos. A kincstár fejlesztése – mert logikus dolog lenne, hogy az önkormányzatok, miután a pénz nagy részét az államtól kapják, ezért az állam kincstárában vezessék a számláikat, de a kincstár –, korszerűsítése most már évek óta zajlik. Ezt a munkát fel kell gyorsítani, és a kincstárat alkalmassá kell tenni, hogy fogadhassa az önkormányzatok pénzét.

– És esetleg kötelezővé is kellhet ezt tenni.

– Akkor ha majd eljutunk ide, vitassuk meg. Tudja, Magyarországon vagyunk: ha valamire azt mondjuk, hogy kötelező, akkor megfeszül az ember nyaka, és azt mondja, hogy nem, mindegy, miről van szó. Tehát a magyarokkal először konzultálni és egyeztetni kell, csak utána lehet bármit kötelezővé tenni. Minden országnak megvannak a kulturális sajátosságai, a magyar az „az én házam, én váram” elvét vallja, védi a saját privát életét, nem akar kötelezően elfogadni semmit, meg kell először győzni. Ha meggyőztük, akkor van egy csekély esélyünk, akkor se biztos a siker.

– Éles váltás, és a maradék két, két és fél percet szánjuk erre! Pedig sokkal többet kellene. Szerencsére itt a 180 percben egy fél órával ezelőtt végigbeszéltük Náray-Szabó professzorral az USA-t és uniót érintő szabadkereskedelmi megállapodás terveit. A kérdés most is ugyanaz. Nem, az a fontos kérdés szerintem, hogy a magyar miniszterelnököt bárki bárhol kérdezi-e, kérdezte-e arról, hogy szeretné, vagy nem szeretné ezt a szabadkereskedelmi megállapodást?

– Föl kell menni a honlapra, az Európai Uniónak a honlapjára, és az a pozíció, ahonnan a tárgyalást az Európai Unió folytatja, nyomon követhető. Példátlan, ez nem is volt mindig így. A közvélemény kényszerítette ki, hogy legyen nyilvánossá téve az a – mondjuk úgy, hogy – tárgyalási pozíció, ahonnan az asztal melletti egyezkedések megindulnak. Tehát ma erről sokat lehet tudni, hogyha valaki valóban érdeklődik ez iránt. Természetesen a miniszterelnöki csúcsokon Brüsszelben ez már napirendre került több alkalommal. Tehát vitatkoztunk egymással erről, és jól láthatóak azok a töréspontok, amelyek nehézséget okoznak.

– Én maradok a szokásos példámnál ez ügyben, mert valóban könnyen érthetővé teszi. Életszerű-e Ön szerint az, hogy makói hagyma kapható lesz az 5. sugárúton, vagy bármely másik amerikai közértben, vagy sem?

– Kínában biztosan nehéz lesz eladnunk a makói hagymát, merthogy a kínai hagyma szorítja ki még a magyar piacról is a makói hagymát. Ez az én válaszom. Tehát ma nem az a kérdés, hogy az 5. sugárúton New Yorkban lehet-e makói hagymát kapni, hanem lehet-e Magyarországon kapni makói hagymát.

– Igen, tehát ezt mondják a szakértők, hogy az az igazi kérdés, hogy Makón lesz-e makói hagyma.

– Ez így van, de ez most is kérdés, megjegyzem. Én a szabadkereskedelem ügyében óvatos vagyok, de szabadkereskedelmi egyezmény nélküli ez a mai életünk már mostani fontos kérdése, függetlenül szabadkereskedelmi megállapodástól. Egyébként a kormány álláspontja nagyon egyértelmű, csak olyan megállapodásokat szabad kötni, amelyek igazoltan szolgálják Magyarország érdekeit, erről már készítettünk komoly tanulmányt, néhány ágazatra lebontott hatástanulmányt. Ezt közzé is tettük, vagy legalábbis a parlamenti pártok ezt szerintem ismerik, a vita ezért indult meg. Volt parlamenti vita is erről, de a legfontosabb dolog, túl azon, hogy melyik ágazat hogyan jár, az még egy ezt megelőző kérdés. Ez pedig az, hogy a szabadkereskedelmi egyezménnyel lemond-e Magyarország a függetlenségének, szuverenitásának bármely szeletéről. És itt az a kérdés jön elő, hogy a jogvitákban, a gazdasági jogvitákban megmarad-e a magyar bíróságok hatásköre, vagy azt kicsempészik alólunk, és elviszik valamilyen választott bíróságra.

– Akkor valóban a vitarendezés mentén van a legnagyobb szakadék.

– Több pont van, de én ma azt tudom mondani Önnek, hogy nekem nem áll módomban sem a személyes szavazatommal, sem miniszterelnökként támogatni olyan szabadkereskedelmi megállapodást, amely a jogviták eldöntését kiemeli a magyar bírósági rendszerből, és egy számunkra ismeretlen, távoli helyre viszi el, ahol semmilyen lehetőségünk nincs arra – vagy legalábbis nem látjuk, hogy lehetőségünk lenne arra –, hogy korrekt és fair döntések szülessenek.

– Ez a végszó ma reggelre. A „180 perc” vendége volt Orbán Viktor miniszterelnök. Köszönjük, hogy elfogadta a meghívásunkat.

– Köszönöm, hogy itt lehettem.

 

miniszterelnok.hu