Azurák Csaba: Miniszterelnök úr, köszönjük szépen, hogy elfogadta a meghívásunkat. Kezdjük talán a legaktuálisabbal: kihirdetik-e kedden a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet?
 
– Az új jogi helyzet kedd hajnalban, illetve nulla órakor hatályba lép, új büntető törvénykönyvi szakaszok lesznek. Ez alapján van a kormánynak joga arra, hogy válsághelyzetet hirdessen ki. Ezt a kedden esedékes kormányülésen vitatjuk meg, ott fogunk döntést hozni. Ha fogad, akkor inkább az igenre fogadjon, semmint a nemre.
 
– Nemsokára, ahogy, ugye, a kormányzati kommunikáció korábban fogalmazott, és ahogy Ön is említett, új időszámítás kezdődik a menekültválság ügyében. Mielőtt ennek a részleteiről beszélnének, árulja el, hogy számít-e erőszakos tömegjelentekre a magyar határnál?
 
– Nem tudjuk, mi fog történni. Mindenre fel vagyunk készülve, az egyszerű helyzetekre és a bonyolult helyzetekre is. A határon áll egy kerítés, amely jelzi mindenki számára, hogy hol a magyar határ, annak az átlépése vagy akár annak megkísérlése nem erre a célra kijelölt ponton, bűncselekménynek minősül, és ezt a bűncselekményt ha valaki elköveti, akkor a rendőrség ki is kényszeríti a törvény tiszteletét, vagyis letartóztatja az érintetteket, és utána megfelelő, korrekt jogi eljárás alá fogják őket vetni. Ezért jár több év börtön, illetve kitiltás Magyarország területéről.
 
– Ez utóbbira lennék kíváncsi, hogy konkrétan mivel találkozik az bevándorló, vagy illegális bevándorló, aki éjfél után érkezik a magyar határra? Ugye, korábban szó volt arról, hogy Magyarország irányában zárt, U-alakú tranzitzónák lesznek, aztán változott a kormányzati álláspont, és ügyintézési pontokról beszéltek. Tehát hogyha odaérkezik a kerítéshez éjfél után egy Szerbia felől érkező bevándorló, akkor mit fog tapasztalni?
 
– Hát először is táblákat fog találni. Ugye, adtunk mindenkinek – magunkat is beleértve – jó néhány napnyi felkészülési időt, hogy új jogi helyzet áll elő. Ez mindenki számára új. A rendőrség számára is, a bíróságok számára is. Tehát táblák lesznek a határon, amelyek világosan jelzik, hogyha valaki törvénytisztelő módon szeretne bejutni Magyarország területére, akkor merre menjen, és mit tegyen, ugyanis a határt nem légmentesen zárjuk le, hanem egész egyszerűen kikényszerítjük azokat a törvényeket, amelyek eddig is hatályban voltak. Tehát – csakhogy ne beszéljünk mellé – a helyzet úgy áll, hogy eddig sem lehetett volna Magyarország határát a határátkelőhely-pontokon kívül máshol átlépni, ez eddig sem volt törvénytisztelő magatartás, szabálysértésnek minősült, de az egy olyan csekély súlyú büntetés volt, amit nem sokan vettek komolyan. Ráadásul a dolog olyan volt, mintha húztunk volna a porba egy vonalat, és azt mondtuk volna, ez itt a határ, ezt nem lehet átlépni, mert nem volt fizikai határakadály. Most van. Tehát kihelyezzük ezeket a táblákat. Aki érkezik, mondjuk, bevándorló, láthatja a nyilakat, tudja, hogy hova kell menni, és oda el kell fáradnia ezekre a pontokra, ahol ügyintéző ablakok lesznek, és ott beadhatja a papírját, ahol elmondhatja, hogy mit szeretne.
 
– A menedékkérelmet milyen határidőn belül bírálják majd el?
 
– Van ennek egy gyakorlata, ez ma is elég gyorsan megy. Ugye, miután a magyar kormány Szerbiát biztonságos országnak tekinti, még pontosabban: a magyar kormánynak az a döntése, hogy minden európai uniós tagállam, és mindenki, akit elfogadtak tagjelöltnek az unióban – Szerbia egy tagjelölt állam –, ebből fakadóan eleve biztonságosnak kell, hogy minősüljön, hiszen ha valaki nem biztonságos ország, akkor hogyan lehetne tagja az Európai Uniónak? Ezt a logikát alkalmazva mi ezt kormányrendeletben ki is mondtuk. Ezt a rendeletet kell alkalmazni a határon. Ilyen esetben, ha valaki azt állítja magáról, hogy ő menekült, megkérdezik tőle, hogy beadta-e Szerbiában a menedékkérelmét, és ha nem adta be, miután Szerbia biztonságos ország, el fogják utasítani.
 
– Ön egyébként, bár tudom, hogy lehet hogy nincs is jó válasz erre a kérdésre, de milyen visszatoloncolási vagy visszautasítási arányra számít?
 
– Magasra.
 
– Ez kilencven százalék fölötti?
 
– Nézze, ez attól függ, ezt nem mi fogjuk eldönteni, hanem akik ideérkeznek.
 
– Nem, csak vannak már tapasztalatok, azért kérdezem.
 
– Az a tapasztalatunk, hogy akik ideérkeznek, azok nem adták be általában Szerbiában a menedékkérelmüket, pedig be kellett volna adni. Csak olyan tömegben jöttek, és nem volt lehetőség arra, hogy lezárjuk a határokat, mert nem volt kerítés, hogy nem tudtunk érvényt szerezni a magyar szabályoknak. Azért magunk között legyen mondva: elég abszurd dolog és nem vet túlságosan jó fényt egy ezeréves államra az a körülmény, hogy a saját jogszabályait nem tudja kikényszeríteni, egész egyszerűen fizikai ok, meg túl sokan jönnek. Ilyenkor ezt meg kell oldani valahogy, mint ahogy most próbálják megoldani a németek is meg az osztrákok is. Talán mi valamivel korábban ébredtünk, ezért mi előrébb tartunk. Ők még csak a határátkelő pontokat tudják igazából ellenőrizni, mi már a zöldhatár ellenőrzésére is képesek vagyunk, ennyiben Magyarország talán előrébb tart.
 
– Az osztrák és a német reakcióra még vissza fogunk térni. Előtte azonban még egy kicsit arról, hogy, ugye, csaknem ötezer katona van nagyjából most már a határ mentén, hogy segítse a rendőrség munkáját. Milyen jogosítványokkal rendelkeznek? Főleg 21-e után, amikor, ugye, kétharmados támogatottság is kell az ő – idézőjelben – „bevetésükhöz.” Tehát milyen jogosítványokkal rendelkeznek? Nagyon sokféle szcenáriót olvasni, de, ugye, azt már korábban egyértelműsítették, hogy tűzparancs például nem lesz.
 
– A helyzet úgy áll, hogy ma a hadsereget közvetlen határvédelmi feladatokra nem tudjuk fölhasználni, mert az ellenzék az erre vonatkozó javaslatunkat nem támogatta. Tehát ahhoz, hogy ezt a modernkori népvándorlást meg tudjuk fékezni, és a katonák segítségét is igénybe tudjuk venni, ahhoz módosítani kell a kétharmados törvényt. Ehhez nem járult hozzá az ellenzék, hanem úgy manőverezett, hogy két hét időveszteséget szenvedtünk el. Majd valamikor szeptember vége felé a parlament képes lesz arra, hogy megtegye a szükséges törvénymódosítást, és akkor már ez a kérdés nem is kérdés, de most még az. Tehát most még egy jogos kérdés, hogy a hatályos jogszabályok alapján mit tehet a katonaság. Ezt úgy szokták… Ez egy szép jogi vita egyébként, most már van neki szép irodalma is. Azt gondolom, hogy ezt körüljárták a jogászok minden irányból. Ez a helyzet, hogy a rendőrség munkáját segítheti. Ez, amit tehet.
 
– Hogyha már a katonaságnál tartunk, egy közbevetés, és nyilván az elmúlt napokhoz hozzátartozik Hende Csaba távozása. Igazak azok a hírek, amik a sajtóban napvilágot láttak, hogy azért adta be a lemondását, mert nem voltak elégedettek azzal, hogy milyen tempóban épül a kerítés vagy a határzár?
 
– Nézze, van itt egy magyar rossz szokás, ami – azt hiszem, hogy – Mikszáthnál is föllelhető, olvashatunk erről szóló novellákat meg karcolatokat. Ha egy magyarnak azt mondják, hogy a határidő harminc nap, akkor a harmincadik napon fog végezni, de az azt jelenti, az a legkésőbbi időpont. Lehet három nap alatt is elintézni egy ügyet egy hivatalban meg négy nap alatt is, azt senki nem tiltja meg. És amikor az életünkért futunk, amikor arról van szó, hogy valóban a magyarországi jogrendnek akarunk érvényt szerezni, akkor nem lehet valamit határidőre végrehajtani, ha egyébként lehetséges lenne korábban is. Ilyen értelemben a minisztert nem terheli felelősség, mert ő határidőre teljesítette volna a munkát, de én sokkal gyorsabb előrehaladást szerettem volna látni, és így aztán el kellett fogadnom a lemondását.
 
– Ön is említette már azt a várható jelenséget, hogy rengeteg, várhatóan több tízezer menekült torlódhat fel, ugye, a határ szerb határán éjféltől.
 
– Ezt ne zárjuk ki, de ezt én nem mondtam, ugyanis ennek az ellenkezője is előfordulhat. Ezt ma senki sem tudja pontosan megmondani. Ez egy üzlet, tehát miközben mindenki bevándorlókról beszél meg menedékjogról meg háborús övezetekről, nagyon keveset hallani arról, hogy ez egy üzlet. Nem is akármilyen üzlet. Ráadásul szerintem több országban a hatóságok meg az embercsempészek között sem zárható ki valamifajta kapcsolat. És ez egy szervezett üzlet. Na most, aki az üzletet szervezi, az nem szeret veszíteni. Márpedig a dolog úgy fest, hogy aki a magyar határra akarja ráhordani az embereket, az sosem fog embercsempészként a pénzéhez jutni, mert nem tudnak továbbjutni a kialkudott végállomáshoz, vagyis Németországhoz. Tehát maguknak a csempészeknek kell egy másik útvonalat találniuk, ha a „megrendelést” teljesíteni akarják. Ez majd felveti azt a problémát, hogy mi lesz Horvátországgal meg Szlovéniával, de remélem, hogy ott is döntésképes kormányok vannak.
 
– Arra akartam csak utalni, hogyha a magyar–szerb határ ma éjféltől lezárul, sokkal szorosabban, mint ahogy eddig zárt ez a határ, akkor, ugye, a problémát nem oldottuk meg, pusztán új útvonalat kell találniuk, avagy tereljük új útvonalra a menekültáradatot.
 
– Három problémát megoldottunk azért. Betartottuk az európai szabályokat, érvényt szereztünk a magyar jogrendnek, és megvédtük a magyar érdekeket. Ez nem kevés.
 
– Nem erre a problémára gondoltam, hanem a menekültáradatra, tehát a Németországba tartó, magyarul Magyarországot – ahogy Ön is említette – kikerülve fognak ezek az emberek odamenni.
 
– Minden országnak a saját gondját kell megoldani, aki aláírta a Schengennek nevezett szerződést, mindenki vállalta – benne van ebben a szerződésben, erről egyeztünk meg –, hogy a külső határait saját erőből meg fogja védeni. Tehát ha Magyarországot azért korholták volna az elmúlt időszakban, mert nem képes érvényt szerezni a schengeni megállapodásnak, akkor azt joggal tették volna. Amikor azért korholtak bennünket, mert érvényt akartunk szerezni annak, amiben közösen megállapodtunk, az méltánytalan és igazságtalan. Valójában itt első helyen Görögországot kell megemlíteni, mert ha Görögország teljesítené azt, amiben megállapodtunk – hiszen ő az első európai uniós ország abból az irányból –, ha ő teljesítené, amit kellene, akkor semmilyen gondunk nem lenne a szerb–magyar határon, nem lenne gondjuk az osztrákoknak és a németeknek sem.
 
– Mennyibe került idáig a magyar államnak az ideiglenes bevándorlók szállítása, élelmezése, regisztrálása? És mennyi pénzt adott erre az EU? Csakhogy lássuk az arányokat.
 
– Az összes összeg, amit elköltöttünk eddig, az olyan 30 milliárd forintot közelít, és nagyjából még ennyi költségünk lesz, úgy számolunk a hátralévő időszakban. Ez azt jelenti, hogy mintegy 200 millió euróról beszélünk. Az unió pedig néhány millió eurót adott. Tehát köszönőviszonyban sincs a két szám egymással.
 
– Miniszterelnök úr, alig 24 órája válságülést tartott az osztrák kormány, miután a németek bejelentették a határellenőrzés visszaállítását. Szlovákia, Csehország ugyanezt fontolgatja. Jó, lehet, az előbbitől a magyar kormány kapott hideget-meleget, amikor intézkedéseket próbált ebbe az irányba tenni. Milyen következményekkel jár a német és az osztrák döntés Magyarországra nézve?
 
– Most lehetne viccelődni valóban, hogy olyasmit tesznek most az osztrákok, amiért ezt megelőzően folyamatosan bírálták Magyarországot, de szerintem ennek most nincs itt az ideje. Tehát nem kell itt elégtételt venni, és a saját szerepünkről, ami szerintem pozitív, sem kell most beszélni. Nem erről van szó, nem ennek az ideje van, majd az elemzésekben erre vissza lehet térni. Most van egy baj, egy kihívás, egy rendkívüli helyzet, ezt meg kell oldani. Ezt jobban tudjuk közösen megoldani, mint külön-külön, ezért örülök annak, hogyha az osztrák kancellár és az osztrák kormány véleményeinek az éle és a magyarellenessége megszűnik, és végre tudunk értelmesen együttműködni.
 
– Az interjú előtt nem olvasott bele a kérdéseimbe?
 
– Nem.
 
– A következő az lenne, hogy érez-e elégtételt az osztrák és német álláspont megváltozása miatt? De akkor ezen ugorjunk.
 
– Nem azt mondtam, hogy nem érzek, hanem azt, hogy nincs itt az ideje.
 
– Nincs itt az ideje, hogy beszéljünk róla. Oké. A német Bildnek adott hétvégi interjújában úgy fogalmazott, hogy az európai vezetők pillanatnyilag álomvilágban élnek, és fogalmuk sincs a veszélyekről. Az előbb említett, és amiről beszéltünk, az osztrák–német reakció a mostani sokkra, mert szerintem nyugodtan nevezhetjük annak, ez jelenti azt, hogy most az európai vezetők, nyugat-európai vezetők kezdenek felébredni ebből az álomvilágból?
 
– Reméljük. Ezt majd a következő napok el fogják dönteni. Az biztos, hogy a nép kikényszerítette a változást. Tehát amit meg tudok érteni abból, ami ma Nyugat-Európában történik, a kormányzati álláspontok gyors megváltozását látva, leginkább az, hogy mégiscsak demokrácia, Európa földje egy demokrácia, ez egy demokratikus politikai világ. Azért itt nem lehet szembemenni az emberek akaratával hosszú időn keresztül és megfelelő érvek nélkül. Mert rövid ideig és megfelelő érvekkel lehet, de hosszú ideig és érvek nélkül azért nagyon nehéz. És az emberek mindennapi tapasztalata Nyugat-Európában és Közép-Európában is, a mi világunkban is az, hogy bizonytalanok, hogy van félelem, hogy nem értik, mi történik, és van bennük egy érzés – erről is majd később kell beszélni –, én azért, amikor lehet, mindig szóba hozom, hogy úgy érzik, hogy az életformájuk van veszélyben. Tehát persze, van bűnözés is, ne legyen illúziónk, van terrorfenyegetettség-növekedés, itt se legyen illúziónk, van ingyenélés probléma is, mert nem mindenki szorgos munkavállaló lesz azok közül, aki jön, tehát van a szociális rendszerekre nehezedő nyomás is, de az igazi félelem mégiscsak az – legalábbis az én számomra ez az első számú szempont –, hogy kihívás érte az életformánkat. Mert azt látjuk, hogy ahol ebből a térségből érkezett, mondjuk úgy, hogy az iszlám térségéből érkezett, nagyszámú közösség él, ott – ahogy a német kancellár mondta – párhuzamos társadalmak jönnek létre. Tehát a tapasztalat – nem az elmélet meg a filozófia meg a liberális mesék, hanem az élet – azt a tényt hozza el elénk, hogy amikor ezek a közösségek megérkeznek Európába, akkor kialakítják a saját vallásuk, saját kultúrájuk, saját életmódjuk szerinti saját társadalmaikat, és ezek egymás mellett léteznek. Az utánpótlás szinte korlátlan, hiszen látjuk, mennyien jönnek, és a demográfiai számokat nézve sokkal több gyermeket vállalnak ezek a közösségek, mint a mi hagyományos, európai, keresztény életformát élő közösségeink. Ez pedig előrevetít matematikai számítás alapján egy olyan Európát, ahol a mi életformánk kisebbségbe fog szorulni, vagy legalábbis nagyon komoly kihívás fogja érni, úgyhogy igazából az életformánkat védjük. Azért Európa mégis egy olyan térség, ahol figyelünk egymásra, tiszteljük egymást, és megdolgozunk a nyugalomért meg a biztonságért. Ez egy nyugodt és biztonságos világ, de nem magától lett ilyen, megdolgoztunk érte, és ezt féltjük.
 
– Amit Ön féltésként él meg vagy fogalmaz meg, ugye, a kritikák, ha nemzetközi kritikát olvasunk vagy hazai bírálatokat is, ugye, arról szólnak, hogyha nagyjából jól össze tudom foglalni, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki 25 évvel ezelőtt a vasfüggönyt bontotta, most a déli határon kerítést épít. És akkor még nem beszéltem – ahogy a Bild újságírója fogalmazott – a különböző kommentárokról, és elnézést, de szó szerint idézem, Önt Európa legfőbb gazfickójának titulálták, hogy az osztrák kancellár náci időkre emlékeztető módszerekkel vádolta meg a magyar kormányt, vagy hogy ne utaljak a külföldi és magyar legutóbbi címlapokra, amikor Hitler-bajusszal ábrázolták Önt. Ezeket a támadásokat Ön személy szerint hogyan élte meg? Mit szól hozzájuk?
 
– Először is a kerítés ügyében szögezzük azt le, hogy a vasfüggönyt, amit a szovjet megszállás alatt építettek fel, mi ellenünk építették, azért, hogy elvegyék a szabadságunkat. Amit most építünk, azt a magunk védelmére, a szabadság megvédésére, a saját életformánk és szabadságunk megvédése érdekében építjük. Az egyik széna, a másik szalma, itt nem látok sem érzelmi, sem szellemi problémát. A másik kérdés az nehezebb. Nézze, én is emberből vagyok, bár ez talán nem számít, vagy ez számít a legkevésbé. Senkinek sem esik jól, gondolom az édesanyámnak se, hogy egyébként mindenfajta gazfickónak lehordják magukat tekintélyesnek gondoló lapok a fiát, és én is, hogy mondjam, nem vagyok közömbös ez iránt. De ennek a súlya nagyon csekély ahhoz képest, hogy az ember tett egy alkotmányos esküt, fölesküdött az ország védelmére. Végül is, ha én engedem, hogy fotók, újságírói vélemények meg ilyen ízléstelen támadások hatása alá kerüljek, akkor ki fog itt higgadt fejjel, nyugodtan, megfelelő pillanatban jól dönteni? Tehát azt kell mondanom, hogy bár emberből vagyok, de nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy ezek a vélemények befolyásoljanak, mert akkor nem tudok eleget tenni a kötelességemnek. Nem könnyű munka az enyém, erről nem szoktunk beszélni, nem is tartozik ez senkire. Aki fél, az ne menjen az erdőbe, de nagyon fontos, hogy az ember folyamatosan higgadt, nyugodt, döntésképes állapotban tartsa magát, minél nagyobb a baj, annál inkább.
 
– Ugye, még egy aspektusát ha nézzük a bírálatoknak, a kormányt és az Ön személyét érintő kritikák nagy része, ugye, a szolidaritást kéri számon, az emberséget kéri számon, és azt hiszem, hogy az egyik, talán legnehezebben megválaszolható kérdés ebben a témában, a menekültügy, bevándorlási ügy kapcsán, hogy a politikai racionalitás, azok az érvek, amelyeket Ön mond, felülírhatják-e, mondjuk, azt a fajta jó érzést? Ugye, Ön is nyilatkozott hétvégén, és azt mondta, hogy megrázó az a fotó, amit a halott menekült kisfiúról láttunk. Ön is azt mondta, hogy befogadna...
 
– Amiről persze kiderült...
 
– Hogy embercsempész volt...
 
– Az édesapja embercsempész, és gond nélkül ment a következő fuvarért. Ennyit a médiavilág megbízhatóságáról.
 
– Igen, de a fotó...
 
– Leszámítva az Ön interjúját természetesen, az kivételt képez.
 
– Szóval, hogy még ettől is vagy ettől függetlenül is megrázó az a kép.
 
– Nézze, ugye, valóban van itt egy probléma, hogyan kezeljük a dolgot egyszerre emberségesen, és hogyan kezeljük az érdekeinknek megfelelő ésszerű alapokon, és az a kérdés, hogy a kettő ellentmondásban van-e egymással.
 
– Bocsánat, és egyetlenegy kérdés vagy befejezése ennek a mondatnak, hogy tehát Ön is úgy nyilatkozott, hogy igen, befogadna menekülteket a házába, mégis a döntések más irányt szabnak a menekültkérdés kezelésének. Miért?
 
– Azért, mert az én megállapításom az, hogy az ideérkező emberek nagy része nem menekült. Ugye, a mi érzelmileg nehéz helyzetünk abból fakad, hogy mi egy jobb, kényelmesebb és nyugodtabb világban élünk, mint amiből ők jönnek, és mindig van a jobb életszínvonalat kérő emberben valami feszítés belül, valami baj, amit rendeznie kell magában, hogy miért van az, hogy én jobban élek, a másik meg rosszabbul él. De az egy nagyon fontos dolog, hogy az európaiaknak legyen önbizalmuk kimondani, hogy, mondjuk, Magyarországon mindaz, amink van, azért megdolgoztunk. Sok európai népnél többet dolgoztunk ezért az életszínvonalért, nem volt könnyű: világháborúk, kommunizmus, rendszerváltás, gazdasági válság, volt itt minden, tehát ami nekünk itt most van, azt nem mástól vettük el, nem ajándékba kaptuk, hanem megdolgoztunk érte. Fontos tudnunk, hogy nem mindenki szokott megdolgozni az általa várt, kívánt életszínvonalért úgy, mint mi, magyarok. Van, aki kevesebbet dolgozik, és ilyenkor nem igazságtalan a világnak az a rendje, hogy aki többet dolgozik, az jobb körülményeket, nyugodtabb és biztonságosabb körülményeket tud a maga számára teremteni. Itt a háború zavar be igazából, mert mégiscsak sok olyan ember van itt, aki nem önszántából hagyta el a szülőföldjét, de itt is azt a szabályt kell szerintem alkalmaznunk, hogy ezek az emberek jogosultak arra, hogy az emberi méltóságukat tiszteletben tartsák, és biztonságos helyen élhessenek, és arra is jogosultak, hogy majd visszatérjenek azokba az országokba, amelyeket a háborúk miatt el kellett hagyni. Ezt leginkább akkor tudják megtenni, ha a környéken maradnak, ezért kell támogatnunk Jordániát, Libanont vagy éppen Törökországot. Ott vannak azok a menekülttáborok, ahonnan majd a háború végén vissza lehet menni. Ezek a menekülttáborok egyáltalán nem adnak az embernek jó életet, de ezek biztonságos helyek, ott már nincsenek bajban. Sőt, ezek az emberek, akik itt átrontanak Magyarországon, átcsörtetnek Magyarországon, Ausztriában se állnak meg, ezek az emberek nem a biztonságukért jönnek, nem az életükért futnak. Akinek nem jó a szerb életszínvonal, nem jó a magyar életszínvonal, meg az osztrák életszínvonal sem, az nem a biztonságot tartja szem előtt, hanem az életszínvonalat. Ő egy német életet akar élni, ezt én megértem egyébként, mint mondtam, egy jobb életkörülmények között élő embernek meg kell értenie, hogy a másik is szeretne olyat, mint ami nekünk van. De mi ezért megdolgoztunk, szeretném ezt még egyszer leszögezni, és senki sem kérheti tőlünk, hogy azt, amiért megdolgoztunk, egyébként már bajban nem lévő, már életveszélyben nem lévő emberekkel osszuk meg. Azt joggal várják el, hogy a lehetőségeinkhez képest segítsünk rajtuk, hogy ezekbe az országokba érkezzen tőke, hogy az Európai Unió küldjön pénzt. Az élet ott is egy lehetőséget adjon az ott élőknek, mert egy esély mindenkinek jár az életben, egy szíriainak is, de ez nem azonos azzal, hogy idejövök, és megpróbálok elvenni az európaiaktól valamit, amiért azok megdolgoztak. Egyébként is azt gondolom, hogy jó lenne, hogyha a „jár nekem,” meg a „követelem” szavak helyett gyakrabban hallanánk a bevándorlóktól a „kérem” és a „köszönöm” kifejezéseket.
 
– Mondok én is két kifejezést: „sorsfordító,” „történelmi.” Az elmúlt hetekben elég gyakran használta Ön is a különböző interjúiban, nyilatkozataiban mindannak a leírására, ami most zajlik. Emelkedjünk el egy picit a napi hírek világától, tágabb kontextusba helyezve ezt a menekültkérdést. Én azt gondolom, hogy nagyon sokan kérdezik, hogy mi zajlik most körülöttünk, és legfőbbképpen azt, hogy miért?
 
– Nagyon okos embernek kell annak lennie, aki vállalkozik egy ilyen kérdés megválaszolására. Én nem teszem ezt, én csak hozzáteszek valamit az Ön kérdéséhez vagy a lehetséges válaszokhoz. Tehát én sok nehéz és bonyolult helyzetet láttam már a nemzetközi politikában, azt tanultam meg, hogy az ember ugyan mindig azt gondolja, hogy egy végső magyarázat rejtőzik a dolgokban, és azt kellene megtalálni, és akkor megértenénk ezt a bonyolult helyzetet, de általában nem így szokott lenni, hanem úgy szokott az lenni, hogy történik valami, arra rákapcsolódik egy következő szempont, egy másik érdek, egy harmadik megfontolás, egy negyedik üzleti érdek, és a végén egy egytényezős dolog hirtelen sok gyökérzetből fakadó problémává válik. Meggyőződésem, hogyha van is politikai szándék, amely el akarja űzni ezeket az embereket ebből a térségből – szerintem van ilyen szándék –, ha van olyan szándék, hogy pénzt adnak nekik, csak eljöjjenek Európába – és szerintem van ilyen szándék –, ez önmagában nem magyarázat. Legalább akkora magyarázat, hogy egy pillanat alatt az üzletet megérezve sok tízezer ember kapcsolódott erre rá: taxis, embercsempész… Én voltam a határnál, megkérdeztem a rendőröket, hogy mi zajlik a kerítés másik oldalán, hogy ki vágja meg a drótot, hogy vágja meg a drótot, mennyi pénzt kap érte? Tehát itt sok tízezer ember hirtelen pénzszerzési lehetőséghez jutott, úgyhogy a politika, a rossz szándék és a mindennapi élet üzleti zseb logikája egymást erősítve adódik itt össze, és hozza olyan erővel föl ezt az embertömeget, amit csak határozott politikával lehet megállítani. Nyilván ennél árnyaltabb elemzésekre is szükség lesz a későbbiekben, de óvva intenék mindenkit attól, hogy azt higgye, hogy van egy tényező, amit meg lehet nevezni. Rászerveződnek a civil szervezetek. Ugye, itt, Magyarországon a Soros Alapítvány által támogatott civil szervezeteknek a tekintélyes része bevetette magát, ők mind követelik a kormánytól, hogy a határt hagyja nyitva, tehát úgy gondolom, hogy nagyon sok különböző megnevezhető szervezet, ember, erő, politika áll a jelenség mögött.
 
– Miniszterelnök úr, Ön szerint mi a tétje annak, hogy Európa milyen választ ad most erre a jelenlegi krízisre? Tényleg történelem íródik most a szemünk előtt, vagy ez politikai szlogen?
 
– Még egyszer mondom: a tények arra tanítanak bennünket, hogy azok az emberek, akik most ideérkeznek Európába, egy másik életformából és egy másik kultúrából érkeznek, más eszméket vallanak, másként rendezik be az életüket. Ha maga azt mondja, hogy iszlám, én meg azt, hogy keresztény, akkor nem arról beszélek, hogy a Jóistenhez való viszonyunkat ők is és mi is másképpen rendezzük el, hanem egy kultúráról beszélek és egy életformáról. Például a férfi és a nő egyenlőségéről vagy a családszerkezetről, egynejűségről, többnejűségről beszélek, nevelésről, hogy mire neveljük a gyerekeinket. Szexuális szokásokról, amik az európai kultúrában hosszú idő alatt alakultak ki; olyanok, amilyenek, de egy kultúra mentén kialakultak, ott egészen mások. Sorolhatnám tovább. Ezek más életformák, és azt látjuk, hogy akik idejöttek tömegesen, a saját életformájukat élik, nem az európait. Az egy liberális álom, vagy nem is tudom, minek nevezzem, egy illúzió, hogy azt gondoljuk, hogy az európai értékek olyan vonzóak mások számára is, hogy kapva kapnak az alkalmon, hogy a saját személyes és családi életüket átalakítsák, és úgy éljenek, mint mi. Nem akarnak úgy élni, mint mi, mert mást gondolnak a világról, mást gondolnak az ő helyükről a világban, mást gondolnak a szempontokról, amik szerint rendezniük kell a viszonyukat a Jóistenhez, a többi emberhez meg a gazdasági rendszerhez. Ezért párhuzamos társadalmak jönnek létre, és innentől csak matematikai kérdés – szaporábbak, termékenyebbek, családcentrikusabbak, bizonyos szempontból nagyobb lelkiséggel is élnek, mint mi –, ezért versenyképesebbek. Európa pedig adott… Ha mi itt egy versenyt megengedünk a két civilizáció között Európában, akkor mi, keresztények azt a versenyt el fogjuk veszíteni. Szomorú, de a helyzet így áll. Ezzel szembe kell néznünk. Ez kritika a saját keresztény társadalmaink lelkierejét illetően is, de a helyzet ez. Ha engedjük a versenyt, elveszítjük azt. Egyetlen esetben tudjuk megtartani a kontinenst olyannak, amilyen: nem engedünk be mindenkit, és ilyenfajta verseny meghirdetését nem fogadjuk el.
 
– Nehéz úgy beszélni a menekültkérdés terrorveszélyt érintő aspektusáról, hogy az ember ne vegye magára a riogatás vádját és természetesen nem is ez a célom, de nem megkerülhető a téma. Ön lát hírszerzői jelentéseket, ezek alapján mit tud mondani, hogy jönnek-e és ha igen milyen számban olyan emberek, akiket különböző terrorszervezetek, itt leggyakrabban az Iszlám Államot említik, tehát akiket különböző terrorszervezetek küldenek, kihasználva az emberáradatot.
 
– Jönnek, és szerencsére mennek is. Az Európának nem jó hír, de nekünk átmeneti megnyugvás, mert rajtunk csak keresztülmennek, de tudjuk, hogy jönnek és tudjuk, hogy továbbmennek, és nem tudunk mindenkit kiszűrni.
 
– Milyen céllal?
 
– Semmi jó szándék nincs a kapcsolatrendszerükből kiolvasható módon a terveik között. Tehát Európának számolni kell azzal, hogy ezzel a megbukott politikával, mert Európának a bevándorlás-politikája most a szemünk láttára bukott meg, omlott össze és azzal, hogy erőltettünk, mármint azok, akik erőltették, hogy egy megbukott bevándorláspolitikával kezeljük a helyzetet, előidéztek egy nagyon komoly bajt. Nagy számban jutottak be Európa nyugati országaiba olyan személyek, akikről joggal föltételezhető az ismert, korábbi kapcsolatrendszerük alapján, hogy nincs jó szándék a szívükben, és adott pillanatban képesek arra, hogy ártsanak nekünk.
 
– Beszéltünk eleget, ugye, a problémákról, most jöjjön egy kicsit keményebb dió, a megoldás. Erre már néhány utalást azért tett és megint csak visszakanyarodnék a német Bild lapnak adott interjújához, amelyben beszélt egy olyan tervről, amit a következő uniós csúcson vezetne elő. Ennek része, ugye, a Szíria körüli országok pénzügyi megsegítése és Törökország, Görögország határainak a védelme. Mit jelent ez pontosan, például a pénzügyi támogatás temkintetében?
 
– Nézze, erről is szívesen beszélek, de most más körül forog a vita, más a forró krumpli ebben a pillanatban. Két ilyen ügy van most, amit nemzetközi szinten meg kell nyernünk. Az egyik, hogy rávegyük az európaiakat, hogy miután a görögök nem tudják megvédeni a saját határaikat, sürgősen hozzunk létre egy összeurópai erőt, határrendészeti erőt, és menjünk le délre, és mi védjük meg a görög határokat, mert ha görögök nem védik meg, amit most látunk ez folytatódni fog, és persze Magyarország megvédi a kerítéssel magát, de mennek Horvátország, Szlovénia irányába, tehát Európa még nincs kinn a vízből. Ezért oda katonai vagy rendészeti erőket kell leküldeni.
 
– De úgynevezett uniós haderőről, hadseregről beszél?
 
– Van egy Frontex nevű szervezete az Európai Uniónak, aminek a nevét most gyakran halljuk, de annak nincs foga. Tehát azt úgy kell elképzelni, hogy a Frontex annyit tudott segíteni Magyarországnak, hogy 58 embert küldött. A konyhán többen dolgoznak, akik ellátják a katonáinkat meg a hadseregünket meg a rendőreinket, tehát ez nem egy komoly erő. A Frontexből vagy több ország közös adakozásából, fölajánlásából erős egységet kell létrehozni, amely át tudja venni, szabályosan át tudja venni a görögöktől a görög határ védelmét. Ehhez persze a görögök hozzájárulása is kell, és ez most nincsen meg, és a többiekben sem elég erős még a szándék. A második veszély, amit el kell hárítanunk most, az, hogy Magyarországon menekülttábort akarnak velünk létrehozatni, és meg kell értetni az európai vezetőkkel, hogy erről szó sem lehet. Mert a bajt ott kell orvosolni, a lehető legközelebb kell orvosolni ahhoz a helyszínhez, ahol kitört. Ha már valahol menekülttábort akarunk az unió területén létrehozni, az Görögországban kell, hogy legyen, és semmiképpen nem Magyarországon, mert ezer-ezerkétszáz kilométerrel följebb hozza a konfliktust Európa szívéhez. Akkor ott kell tartani. A mai tárgyalásoknak, a belügyi tárgyalásoknak az egyik legnagyobb tétje az, hogy Magyarország tegye világossá és ne engedjen abból, hogy Magyarországon márpedig ilyen hot spot – ezt így nevezik európaiul –, tehát menekülttábor, elosztóhely, gyűjtőhely, ilyen nem jöhet létre. Ha ezek mind megvannak, akkor beszélhetünk pénzről, beszélhetünk a schengeni szerződés módosításáról és sok minden más kérdésről is. Erről van magyar álláspont, amely a megoldást célozza.
 
– Azon az egységen, amelyet Ön is most említ, gyorsíthat-e az a sokk, ami most, mondjuk, a németeket és az osztrákokat érte? Gyorsíthat-e az a fajta folyamat, hogy egyre többen állnak Ön mögé, mellé? Gondolok a V4-ekre, a balti országokra, Dániára, és még egyszer mondom, hogy a legfrissebbeket említsem, az osztrák és a német fordulat, pálfordulás a politikában, gyorsíthat-e ezen?
 
– Gyorsíthat, nem bonyolult dolog ez. Ön mit tanít a gyerekeinek? Azt tanítja a gyerekeinek – az európai kultúrkörben ezt mindenhol tanítják –, hogy fiam, az okos ember más kárán tanul, a buta a sajátján, a reménytelen meg a sajátján sem. Most ők a magyarok kárán nem tanultak, most a saját kárukon tanulnak. Ez zajlik, ez a folyamat. Szerintem ez jó irányba fogja terelni majd a döntéseket.
 
– Miniszterelnök úr, köszönöm szépen, hogy a vendégünk volt.
 
– Én is köszönöm!

miniszterelnok.hu