- Ha jól emlékszem, a kérdések között szerepel az is, hogy kell-e vagy célszerű-e a kis és közepes vállalkozások kormányzati támogatása, hiszen ezek meglehetősen sok munkahelyet működtetnek ma is Magyarországon. Milyen formákat tud elképzelni erre?

 

- Két olyan javaslat van, amely vitára érdemes. Az egyik a szabad vállalkozási zónarendszer bevezetéséről szól. Itt arról van szó, hogy a legmagasabb munkanélküliséggel sújtott területeken megpróbálhatnánk adómentes vállalkozási zónákat, vagyis szabad vállalkozási zónákat létrehozni. A technikai részletekkel most nem untatnám Önt, a lényeg az, hogy voltak ehhez hasonló sikeres kísérletek már Európában. A másik pedig, hogy a legkisebb cégek számára valamifajta egyszerű átalányadózást kellene bevezetni. Ez egyrészt az érintettek régi vágya, másrészt az állami bürokráciát is csökkenteni tudnánk. Ennek több formáján dolgozunk. Ha a konzultáció eredménye az, hogy ilyen átalányadózást a többség kívánatosnak tart, akkor annak valamilyen formáját megkíséreljük bevezetni.

 

- A munkahelyeket illetően két hallgatói kérdés is érkezett. Az egyik egy 50 éves, több nyelvet beszélő diplomás hölgytől, aki hosszú ideje keres munkát, ám a munkáltatók egy jelentős része a húszas-harmincas éveikben lévő fiatalokat keres hosszú tapasztalattal. Hallgatónk úgy érzi, hogy a korosztályát diszkriminálják a magyarországi munkáltatók. Tud-e ebben valahogy segíteni a szabályozás?

 

- Már bevezettük a védett kor intézményét, ami a nyugdíjhoz közelállók elbocsátással szembeni védelmét jelentette. Persze azokon, akik már kívül vannak a munkaerő-piacon, mint az említett hölgy, ez már nem segít. Ugyanakkor azt is érdemes elmondani, hogy Magyarországon nemcsak munkanélküliek vannak, hanem betöltetlen álláshelyek is, méghozzá szép számmal. Magam is meglepetéssel szoktam olvasni hónapról-hónapra az erre vonatkozó statisztikát. Sok tízezer betöltetlen álláshelyről beszélünk egyfelől, miközben a másik oldalon pedig sokan nem jutnak munkához. Szerepel a konzultációs kérdőívek között olyasmi, ami a foglalkoztatás erősítését segíthetné. Szerintem mindenki, aki kézhez kapja a kérdőívet, olvassa, töltse ki, küldje vissza, segít bennünket a döntéseinkben.

 

- Egy másik hallgatónk azt kérdezi, nem aggasztja-e, hogy nagyon sok fiatal család fontolgatja, hogy vagy végleg, vagy átmenetileg elköltözik Magyarországról? Van-e valamilyen elképzelése a kormánynak, illetve Önnek személy szerint ennek a megakadályozására?

 

- Ez természetesen aggasztó jelenség, különösen akkor, ha a döntés véglegessé válik. Nem mindenki azzal a szándékkal indul el, hogy nem jön vissza, de sokan vannak, akiknek az élete úgy alakul, hogy nem térnek vissza. Érdemes őszintén és egyenesen beszélni erről a problémáról. 

 

Ma Európa szegényebbik feléről nagy számban, százezres nagyságrendben áramolnak - nemcsak Magyarországról, máshonnan is - tehetséges, életerős fiatalemberek a kontinens jobb megélhetést biztosító nyugati felére. Természetesen ezt a folyamatot megállítani akkor lehet, ha a kontinens keleti fele, tehát a volt szocialista országok övezete, képes lesz a nyugati világgal versengő életszínvonalat, munkalehetőséget és munkabért, életperspektívát kínálni. Ez nincs nagyon messze, még az én generációm életében be fog következni. 

 

Azt látom, hogy a növekedés és a gazdasági teljesítőképesség súlypontja a kontinensen áttevődik Közép-Európára, tehát a volt szocialista országok és Németország egységben értett területe lesz a növekedés motorja, amely majd megemelik Európát, ezért szerintem lesz majd egy visszaáramlás néhány éven belül. De jó lenne csökkenteni a kiáramlást is. 

 

Nos, ehhez elsősorban munkalehetőség kell. Nem vigasztal bennünket, hogy a fiatalok munkanélküliségi mutatóját tekintve az európai középmezőnyben vagyunk és nem a végén. Elöl kéne lennünk, a legalacsonyabb fiatalkori munkanélküliséggel. Ez is egy olyan kérdés, ami egyébként szerepel a nemzeti konzultációs kérdőíven.

 

- Miből lesz ez a növekedés ebben a térségben?

 

- Arra számítok, hogy termelési központok jönnek létre. Magyarország 2010-ben, amikor kormányra kerültünk, azt a célt hirdette meg, hogy az országból termelési központot kell létrehozni. Ha megnézzük, hogyan alkalmazkodtak Európa déli országai ahhoz, hogy az euróövezet, illetve az Európai Unió tagjaivá váltak, akkor szerintem itt történt a hiba, stratégiai hiba. Nem az ipari-termelési központok kiépítésének irányába fordult a gazdaságpolitika, hanem a szolgáltatás, a turizmus, az ingatlanfejlesztés segített átmenetileg ezeknek az országoknak. 

 

De ha ma összeállítjuk a legnagyobb bajban lévő európai országok listáját, akkor éppen ezek a déli államok szerepelnek a legelőkelőbb helyen. Ebből azt a tanulságot szűrtem le - és ezt a szakmai egyeztetések, konzultációk is megerősítették -, hogy Magyarországnak termelési központtá kell válnia, tehát az Európai Unióhoz való csatlakozás lehetőségét arra kell kihasználni, azt, hogy egy piacon, egy szabályozási rendszeren belül helyezkedünk el a németekkel meg a tőkeerős nagy európai államokkal.

 

Nekünk gyártelepeket kell létrehozni, végrehajtani egy modern újraiparosítást. Ez a folyamat zajlik. Szeretném, ha gyorsabb lenne, de kétségkívül zajlik, újabb és újabb modern, korszerű, magas technológiai színvonalon teljesítő gyárak, üzemek nyílnak meg az országban, csak még több, sokkal több kellene belőlük. 

 

Tehát termelési központtá próbáljuk tenni Magyarországot. Előttünk ezt már a szlovákok megtették, a csehek mindig is azok voltak, a lengyelek is magukhoz tértek, és a legsikeresebb közép-európai gazdaságot építették föl. Tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy a balti államoktól le, egészen Magyarországig nagyon erőteljes ipari, újraiparosítási övezet található, új ipari termelési központ jött létre.

 

- Ez azt jelenti, hogy hosszú távon a magyar gazdaságpolitika egyik alapja az lesz, hogy a termelő cégek jelentős támogatást kapnak, miközben a szolgáltatók általában inkább pluszterhelést?

 

- Igen. A tehermegosztás esetében több elvet kell egyszerre alkalmaznunk. Az egyik elv az - legalábbis én erre esküszöm -, hogy nem lehet egy erősödő válságperiódus idején mindig újra és újra csak az emberektől elvárni, hogy viseljék a válság terheit. Méltányos tehermegosztásra van szükség. A méltányos tehermegosztásnak volt a része az, hogy a bankokat, a pénzügyi szolgáltatókat, a nagy multinacionális cégeket bevontuk a közteherviselés rendszerébe. Egy ideig ezt a válságadóval tettük, de miután az Unió a válságadók hosszú távú fönntartását nem fogadta el, most ezeket kiváltjuk olyan új adókkal, amelyek állandó elemei lesznek a magyar gazdaságpolitikának. Ez tehát a tehermegosztás egyik iránya.

 

A másik pedig, hogy valóban próbálunk gazdasági tevékenység szerint is különbséget tenni. A szolgáltatások területén tehernövekedés, illetve árstop figyelhető meg, mert a szolgáltatások egy része a rezsiköltséghez tartozik, és azok befagyasztását fontosnak tartom.

 

- És fenntarthatónak is tartja a rezsiköltségek befagyasztását?

 

- Hogyne.

 

- Itt alapvetően energiaszolgáltatókról, víz- és közműszolgáltatókról beszélünk.

 

- Persze. Válság van, nem lehet az emberekre terhelni az abból fakadó negatív következményeket, azoknak egy részét maguknak a szolgáltató cégeknek kell viselniük. Tudom, hogy ezek a cégek korábban, az elmúlt 15-20 évben óriási profitra tettek szert. Az egy kedvező időszak volt, most egy nehezebb szakaszába lépett az európai gazdaságpolitika, és nekik is át kell vállalniuk ezekből a terhekből, még akkor is, ha nem lesznek nyereségesek a mostani időszakban. Ugyanakkor a termelő iparágakban - ide sorolnám a mezőgazdaságot, az ipart, a turizmust is - jelentős teherkönnyítést kell végrehajtani, mert ott jönnek létre azok a munkahelyek, amelyek tartósan megélhetést adnak majd a magyar embereknek.

 

- Említette, a most induló nemzeti konzultációban a válságadókról, különadókról is szerepel kérdés. Az imént már említett rádiós interjúban azt is mondta, hogy Ön személy szerint ezeknek az adóknak a megtartása mellett fog szavazni. Ha ez lesz az állásfoglalás, akkor mi lesz a gyakorlat? Ahogyan említette, hogy a válságadók lejárnak 2012 végén. Hogyan fognak ezek megmaradni, vagy mi a terv?

 

- Az eredeti terv az volt, hogy bevezetjük a válságadókat három évre. Abban reménykedtünk, hogy Brüsszelben a politikusok, illetve a bürokraták képesek lesznek az európai válság, különösen az eurózóna válságának sikeres kezelésére, és akkor a válságadókat három év után ki lehet vezetni, illetve, ha a válság lassabban múlna el, akkor majd meghosszabbítjuk a rendszerben tartásukat. 

 

Azonban különböző okokból, de leginkább az európai bürokraták állásfoglalása miatt, olyan helyzet állt elő, hogy a válságadókból származó bevételeket nem voltak hajlandók úgy elfogadni, mint a költségvetés rendes bevételeit, és amikor a nekünk járó támogatás szempontjából fontos teljesítményszámokat megállapították, akkor ezeket egyszerűen nem vették figyelembe. Tehát úgy tekintették, mint ha a hiányunk egyébként jóval magasabb lenne, holott a válságadókkal ezt jelentősen leszorítottuk. 

 

Tehát Magyarországot nehéz helyzet elé állították, erre valamilyen választ kell adnunk. Én azt javaslom, hogy a válasz a válságadók kivezetése legyen, de egyébként tartsuk benne ezeket a nagy cégeket, bankokat a közteherviselés rendszerében úgy, hogy most már nem válság és átmeneti adókat, hanem állandó adókat vessünk ki, és így biztosítsuk az ország működését és a méltányos közteherviselést egyszerre.

 

- Ezeknek az adóknak mértéke és a struktúrája ezek szerint meg fog egyezni a válságadók mértékével és struktúrájával?

 

- Ez már nem titok, hiszen bejelentettük ezeket az intézkedéseket. Valóban van egy, amelyik a telekommunikációs cégeket sújtja, csak másképpen, lesz, amelyet a bankoknak kell fizetniük, csak másképpen, tehát azt kell mondanom, hogy a méltányos közteherviselés alanyai, a pénzügyi szolgáltatók és multinacionális cégek nem változnak, csak a közcélokhoz való hozzájárulásuknak a módszere, a módja, a kiszámítása, az eszközrendszere változik meg.

 

- Ez a végső állapot az ő esetükben, vagy a költségvetés egyensúlya szempontjából várhatóak további lépések?

 

Abban reménykedem, hogy nem lesz olyan európai válsághullám a következő néhány évben, amely azzal a veszéllyel fenyegetné Magyarországot, hogy ledönti a lábáról. De nem zárhatjuk ki, hogy lesznek komoly földmozgások vagy rengéshullámok. 

 

Nem tudjuk, mi Görögország jövője. Ha Görögországban nem sikerül a helyzetet stabilizálni, akkor onnan olyan rengés indul ki, amely különböző mértékben, de érinteni fogja az összes európai gazdaságot. Nekünk meg kell erősítenünk az izomzatunkat annak érdekében, hogy egy ilyen rengés ne sújtsa fél térdre Magyarországot. 

 

Aztán meg kell várnunk, hogy a Franciaországban bekövetkezett politikai változás - amely még nem teljes, hiszen a parlamenti választás előttük van - következményeképpen hogyan alakul Párizs véleménye a közös európai gazdaságpolitikáról? Ennek lehet pozitív és lehet negatív hatása. Ez egy újabb kockázat, amelyet valamikor szeptember elején látunk majd. 

 

Mivel vannak ilyen bizonytalansági elemek a jövőt illetően, a múlt héten le is ültem a jegybank elnökével és a gazdasági miniszterrel tárgyalni arról, hogy minden egyes pozitív és negatív forgatókönyvre egyaránt föl tudjunk készülni. A munka megkezdődött, tehát jó reményekkel mondom a hallgatóknak, hogy nem várható olyan újabb európai válsághullám, amelyet Magyarország ne tudna sikeresen átvészelni.