Az Európai Tanács tagjai összeültek tegnap egy megbeszélésre, a megbeszélést ma délben folytatták. A következő hétéves költségvetésről szerettek volna megegyezni. A megállapodás nem jött létre. Legközelebb a következő évben tárgyalhatunk ezekről a kérdésekről. Köszönöm a figyelmüket! Szeretnének-e tudni valami többet?

[Újságírói kérdés Orbán Viktor miniszterelnökhöz.]

Az ember nem piszkít arra az asztalra, amelyen eszik, ezért olyan részleteket a tárgyalásról, amelynek közzétételére senki sem hatalmazott föl, nem vetemedek. A magyar álláspontot tudom itt, Önök előtt is ismertetni, illetve képviselni. A magyar álláspont a tárgyalások első pillanatától kezdve világos volt és ismert. A magyar álláspontnak elvi alapjai vannak, a magyar álláspont érvényesíthető álláspont, és ezért jó reményekkel várjuk a tárgyalások következő fordulóját. Az lett volna a meglepetés, hogyha létrejött volna a megállapodás tekintettel arra, mikor a legutóbb próbáltak az unió vezetői hétéves költségvetést alkotni, akkor sem tudtak az első körben megállapodni. Még egyszer mondom: a meglepetés az, hogy a meglepetés elmaradt. Így tudnám röviden összefoglalni a helyzetet. Mindenki, aki egy kicsit is respektálja a billiárdnak azt a szabályát, hogy legalább az egyik lábnak mindig a földön kell lenni, tehát nem kell két lábbal állni a földön, csak ha valaki az egyik lábát lent tartotta, pontosan tudhatta, hogy az esély a megállapodásra rendkívül kicsi.

[Újságírói kérdés Orbán Viktor miniszterelnökhöz: A Rompuy-féle újabb javaslatban, amit hajnalban adtak ki, milyen adatok szerepelnek Magyarországra vonatkozóan?]

Az a megállapodás egy nem létező megállapodás tekintettel arra, hogy nem megállapodás, csak egy előterjesztés, és a szabály az, hogy amíg nem állapodunk meg mindenben, addig semmiről sem állapodtunk meg. Ez egy közbülső papír, amely elvezethetett volna egy megállapodáshoz, de miután nem vezetett el, azért az megszűnt létezni. A következő tárgyalás kiindulópontja nem ez a papír, hanem az az új papír, aminek az elkészítésére a miniszterelnökök most fölhatalmazták van Rompuyt. Új papírt fog készíteni, és arról a papírról kezdődik majd a következő tárgyalás, mintha mi sem történt volna egész addig. Így kell elképzelni a helyzetet.

[Újságírói kérdés Orbán Viktor miniszterelnökhöz: Miniszterelnök úr, az Európai Parlamentben a kohézió barátainak értekezletén azt mondta, hogy ameddig lehet, együtt próbálnak menni a kohéziós országcsoport országaival. Sikerült-e ezt az egységet megőrizni stratégiai értelemben?]

Azt kell, hogy mondjam, hogy a mai modern diplomáciában ritka bravúrnak számít az, ami a kohézió barátaival történt. A legutolsó pillanatig együtt tudtunk maradni. Ez Donald Tusk, a lengyelek miniszterelnökének köszönhető elsősorban, aki vállalta a kohézió barátainak szervezését az utolsó néhány hétben, és egy zseniális vonalvezetéssel sikerült elérnie, hogy bár több kísérlet is volt arra, több olyan hír is megjelent, miszerint szembe lehetne fordítani a kohézió barátait egymással, ez nem következett be, és a legutolsó pillanatig, tehát ezelőtt néhány percig, amikor én fölálltam a tárgyalóasztaltól, illetve mindenki fölállt a tárgyalóasztaltól, a kohézió barátai azokban a kérdésekben, amelyekben megegyeztünk, hogy együtt fogunk maradni, együtt is maradtunk. Ez részben visszaadja az ember hitét az adott szó tekintetében – ez fontos, még a politikában is van ilyen –, másfelől pedig jó esélyeket jelent a következő tárgyalási fordulóra, tehát a kohézió barátainak érdemes folytatniuk a munkát.

[Újságírói kérdés Orbán Viktor miniszterelnökhöz: A tárgyalásokon mennyire került közel a megállapodás magyar szempontból? Mennyire került közel a magyar szempontból elfogadható helyzethez az, ami végül nem jött össze?]

Ha a tárgyalások egy egyenes vonalú folyamatként lehetnének elképzelhetők, akkor erre a kérdésre tudnék válaszolni. De nem arról van szó, hogy elindulunk innen, és megérkezünk valahova, hanem még huszonheten elindulnak, és azok is megérkeznek valahova, és ezek az útvonalak keresztül-kasul szelik egymást. Egy rendkívül szövevényes tárgyalási rendben kell haladni. Ezért könnyen előfordul, hogy az ember úgy érzi, hogy már megcsapta az orrát a füstölt kolbász illata, és akkor az utolsó pillanatban kiderül, hogy elfogyott, mire odaér, és vissza kell állni a sor végére. Ezért az a megállapítás, hogy amíg nem állapodtunk meg mindenben, semmiben nincs megállapodás, nagyon bölcs mondat, mert megóv bennünket az illúziótól. Hiába érezte az ember úgy, hogy már szinte ott van, ha nincs ott, mindig történhet valami, ami miatt vissza kell menni a kiindulópontra. Ilyen társasjátékok is vannak. Gyerekkoromban volt ilyen, beleestem valami gödörben a végén, éppen a cél előtt, és vissza kellett mennem a kezdőpontra. Több helyről gyűjthet az ember élethelyzeteket – figyelembe véve az élettapasztalatokat – az ilyen tárgyalásokról, de a legfontosabb, hogy nem úgy kell elképzelni a tárgyalást, hogy minden ország együtt, egyenes vonalon halad, illetve hogy együtt haladunk folyamatosan, hanem mind a huszonhét ország különböző útvonalakon igyekszik elérni a célját. Ezért egy szövevényes, nem tudok jobb szót mondani: egy rendkívül bonyolult, szövevényes helyzet jön létre, amelyben az éppen aktuális folyamatot nyomon kell követnünk, az aktuális pillanatot meg kell értenünk, és amikor a megfelelő pillanat elérkezik, legalábbis mi azt hisszük, hogy ez az, akkor kell egy újabb jobbra vagy balra történő irányváltással a saját érdekeink szerint továbbhaladnunk. Ezért ez egy állandó intellektuális készenlétet igénylő feladat, elsősorban nem tőlem, nekem sem árt odafigyelnem, hanem a mögöttem dolgozó, egyébként a mostani tárgyalási fordulóban kiválóan teljesítő munkatársaktól igényel folyamatos készenlétet, ami most az ébrenléttel egyébként egybeesett, mert éjszaka kellett nekik dolgozniuk. Nekik folyamatosan számolniuk kell, és attól függően, hogy a pozíciók hogyan változnak, mindent át kell számolniuk, hogy a magyar érdekek szempontjából az mit jelentene. Erről nekem rögtön jelzéseket kell kapnom, és ha kell, akkor nekem azonnal ott, a tárgyalás adott pillanatában vagy be kell avatkoznom, vagy irányt kell váltanom, vagy vissza kell lépnem, attól függően, hogy mit követel a helyzet. Ez egy összkormányzati erőfeszítést és egy nagyon komoly tárgyalási csapatmunkát igénylő folyamat. Én úgy éreztem végig, hogy biztonságban van az ország. Uraltuk a helyzetet szellemi szempontból, tudtuk, hogy mi történik, éreztük a változásokat. Tudtuk, hogy mi az, ami semmiféleképpen sem elfogadható Magyarországnak, azt meg is akadályoztuk. Tudtuk, hogy mi az, ami jó lehet Magyarországnak, ha végigfut a tárgyalás, abba az irányba mindig is tettünk lépéseket. Azt kell mondanom, hogy bár szövevényes tárgyalási helyzet jött létre, az a stáb, amivel itt dolgozunk, képes arra, hogy ebben a szövevényes helyzetben Magyarország számára a következő fordulóban jó eredményt érjen el. Ha siker lesz, ahogy a politikában lenni szokott, akkor a siker az ő érdemük, ha kudarc, akkor az én hibám. Így szokott ez lenni, ehhez az ember hozzászokik, az ellenzéki interpretáció ebből a szempontból nem teljesen indokolatlan.

[Újságírói kérdés Orbán Viktor miniszterelnökhöz: Visszakérdeznék most a legutolsó megjegyzésére: megakadályoztunk valamit. Mit? – ha kérdezhetjük.]

Több olyan javaslat is van mindig egy tárgyalás során, amikor valaki olyan megoldást javasol a saját problémáira, ami másoknak a helyzetét lerontja. Ezt érzékelni kell kellő időben és jelezni, hogy viszont számunkra nem fogadható el. Mielőtt elkezdene esni az eső, érzékelni kell, hogy felhők vannak az égen.

[Újságírói kérdés Orbán Viktor miniszterelnökhöz: Példát kaphatnánk?]

Amikor véget érnek a tárgyalások, és a memoárok színvonalára kerül minden, amiről beszélek, akkor majd igen, de itt most bármit mondanék konkrétan, az befolyásolhatná Magyarország tárgyalási pozícióját az előttünk álló tárgyalásokban. És ilyenkor nem az a feladat, hogy haragosokat gyűjtsünk, hanem hogy barátokat.

[Újságírói kérdés Orbán Viktor miniszterelnökhöz: Ennek fényében a következő fordulóig készül-e a magyar diplomácia újabb két-többoldalú lobbizásra, vagy egyszerűen várjuk a van Rompuy következő papírját, és majd annak fényében kell pozícionálni?]

Folyamatosan dolgozunk, a magyar javaslatokat egyébként írásban benyújtottuk, tehát szövegszerű írásbeli javaslataink voltak. A helyzet úgy fest, hogy nemcsak mi tudjuk, hogy mit akarunk, a tárgyalásokat szervező Rompuy elnök úr is tudja, hogy mit akarunk. Miután mi is tudjuk, hogy mit akarunk, Rompuy elnök úr is tudja, ezért nincs értelme mindezt titokban tartani a kohézió barátai előtt. Tehát őket is tájékoztattuk, ők is pontosan tudják, hogy mit akarunk. Nincs olyan magyar javaslat, amelynek a kohézió barátai közül bárki a vesztese lenne.

[Újságírói kérdés Orbán Viktor miniszterelnökhöz: A trendek alapján, amit a tárgyalásokon látott, mi várható, hogy a következő tervezetben a főösszeg lefelé mozdul, vagy nem mozdul el?]

Avantgárd jellegű hozzászólásokat hallottam. Ez nem olyan volt, mint szokott lenni. Biztos Önök is tudják, hogy itt az európai, tehát a brüsszeli légkörben van valami sajátos lélektani elváltozást okozó dolog, és ezért az emberek itt, Brüsszelben egy olyan elitnyelven beszélnek, egy uniós tolvajnyelven, amit aztán rajtunk kívül senki sem ért, és mi is csak akkor, ha szerencsénk van. Az a fajta, több áttételen keresztüli utalás, ez a bonyolult kommunikáció itt nem volt jelen. Ez egy igazi költségvetési vita volt, mint ahogy otthon is rovatok vannak, a rovatokban meg számok vannak, tehát olyan sok mellébeszélés nincs. Szerencsések vagyunk abból a szempontból, hogy emlékeim szerint Rompuy elnök úr négy vagy öt évig lehetett pénzügyminiszter a belga kormányban. Tehát aki ma szervezi ezt a munkát, korábban pénzügyminiszter volt, ráadásul egy olyan országban, aminek egy bonyolult föderatív struktúrája van, a tárgyalások a költségvetést illetően egyszerre futnak sok szálon. Ezért is nagyon jó minőségűek a papírok. Ott lehet látni, hogy egy olyan ember írta, aki nem egyszerűen csak megfelelő szakértőket alkalmaz, hanem maga is tudja, mitől döglik a légy, a csínját-bínját látja a dolognak. Az előterjesztések is ezért vittek mindig egy-egy lépéssel közelebb a megállapodáshoz, és ha jól emlékszem, amikor befejezte Rompuy elnök úr a pénzügyminiszteri működését, akkor a belga költségvetés jelentős pluszban volt. Ezért a bizalom meglehetősen nagy az irányában a többi miniszterelnök felől is.

[Újságírói kérdés Orbán Viktor miniszterelnökhöz: Az előbb azt mondta, hogy minidig figyelni kell, és mindig tudni kell, hogy mi a jó Magyarországnak. A jelenlegi helyzet jó vagy rossz Magyarországnak?]

A jelenlegi helyzet jobb Magyarországnak, mint hogyha a van Rompuy által előterjesztett papírt elfogadtuk volna. Ezt biztosan lehet állítani. Az a papír, amit mi megismertünk, nem volt elfogadható. Azon a papíron mindenképpen javítani kell. A javítást, a magyar pozíció javítását szolgáló előterjesztéseket megtettük. Úgy érezzük, hogy azoknak egy részét már most is tudtuk volna érvényesíteni, ha lezárultak volna a tárgyalások, így most már ez egy akadémikus föltételezéssé vált. Úgy érezzük, hogy jobban állunk, mint ahogyan álltunk. Ráadásul van olyan javaslat is, amely mögött nem egyszerűen magyar érdek van, hanem egy olyan európai uniós elv, amely tiszteletre méltó, és a képviseletét is nem csak jó lelkiismerettel, hanem erkölcsi kötelességeként láthatja el az ember. A kohéziós politikát arra találták ki, hogy a szegény országok szegény régióinak a fölzárkózását elősegítsük. Ezért olyan pozíciómódosulások, ahol a szegény országok, akik szegények is maradnak, szegény régiói, akik szegények is maradnak a következő ciklus végén is, pénzt veszítenek el, miközben a náluk jobb helyzetben lévők meg nyernek, egy európai elvvel ütközik a mi fölfogásunk szerint. Ezért én a hozzászólásomban nem is a magyar pozícióra összpontosítottam, hanem azt mondtam, hogyha bizonyos elveket nem tartunk teljes mértékben tiszteletben, akkor a mi uniónk vissza fog minősülni transzferunióvá, és szerintem az nagy veszteség lenne egész Európának. Ez a magyar pozíció lényege. Köszönjük szépen az érdeklődést!


orbanviktor.hu