A Fidesz elnöke új könyvében, melynek címe Egy az ország, az elmúlt lassan húsz esztendőről ír, és elemzi napjaink helyzetét is. A most következő beszélgetésben, bár elsősorban a könyv tartalmát érinti, mégis szó kerül azokról a Fidesz által benyújtott pontokról, amelyekről kedden kimondta az Alkotmánybíróság, hogy népszavazásra bocsáthatók.


- Ön azt írja, hogy az ország számára a legtöbb kárt ma a piac dogmája okozza. Igen ám, de én magam emlékszem, hogy önök a 80-as végén, mely a nyugat-európai piacgazdaságot ígérték és akarták a társadalomnak, kiábrándultak a piacból?
- Nem, sőt talán inkább letisztult a gondolkodásunk, mi hiszünk a piacban, hiszünk a szabad versenyben, és támogatjuk a szabad kereskedelmet. Tehát mi hiszünk abban, hogy az érdemek elismerésére, a teljesítmény megmutatására a gazdasági életben a piac rendszere a legalkalmasabb. Ma Magyarországon azonban azt a jelenséget tapasztalhatjuk, hogy olyan területeken is a piaci elvet próbálják meghonosítani, ahol a piac elve rombolást okoz és nem építést. A piaci elv lényege az a haszonelvűség, a profitra való törekvés. Ez a gazdaságban jól is van, én hiszek abban, hogy a gazdaság akkor működik a legjobban, ha ezek az elvek és törekvések szabadon kifejeződhetnek, és utat kaphatnak.
Azonban, ha a profitelvet, a haszonelvet akarjuk bevezetni az oktatásban vagy a kultúrában, vagy az egészségügyi rendszer alapjába akarjuk tenni, tehát üzletet akarunk csinálni az egészségügyből és az oktatásból is, meg a szociális ellátásból, meg a kultúrából is, akkor rossz úton járunk. Mert a piac ezeken a területeken nem teljesítménytöbbletet eredményez, mint ahogy a gazdaságban teszi, hanem lerombolja azokat az értékeket, amelyek korábban ezeken a területeken már megszülettek. Ezért azt tartom a rendszerváltás után 17 évvel a legfontosabb feladatnak, hogy világosan kimondjuk, hogy hol van a határa a piac által irányított területeknek, és hol kezdődik az a terület, ahová nem szabad beengedni a piac elvét.
Attól szenved ma rengeteg ember Magyarországon, hogy minden megvehető, minden pénzé tehető, és ami nem vehető meg, és nem tehető pénzé, annak nincs is súlya, nincs igazán értéke, nem is tartjuk becsben. Tehát az ember úgy érzi, hogy az életének egyre szélesebb sávjait, területeit akarják bevonni a haszonelvű szerveződés logikája alá. Ez ellentétes az ember alapvető ösztönével, ellentétes az emberi létezés lényegével, és ezért egy politikus felelős erő, itt most magunkra gondolok elsősorban, megállj-t kell parancsoljon ennek a folyamatnak, és fel kell hívni a társadalom figyelmét arra, hogy nem érdemes tovább mennünk ezen az úton, hanem érdemes megállnunk, gondolkodunk és világos határvonalat húzni piac és társadalom közé.

- Van még egy baj a piaccal, az működik, hogy annak jellemzője a verseny, és sokan épp ezt hiányolják, mondván, hogy az állami monopóliumok helyére multik monopóliuma került, és ezek éppen kirekesztik a versenyt. Ön azonban erről nem ír.
- Utalok rá, tehát néhány bekezdés erejéig foglalkozom ezzel a jelenséggel, de valóban mondanivalómnak a könyv kapcsán nem ez a lényege. A lényeget továbbra is abban látom, hogy uralkodik ma egy eszme, amely megkeseríti a magyarok életét, és mely eszme azt mondja, hogy minél inkább piacosítjuk az életünket, az egészségügyet, az oktatást, a szociális ellátást és a kultúrát, az annál harmonikusabb, boldogabb és igazságosabb életet, társadalmat teremt. Szerintem ez egy téves eszme.
Én bíztatok mindenkit arra, hogy mondjuk ki, hogy ez rossz elv. Önnek ugye akkor abban is igaza van, hogy azok, akik ezt az elvet ideológiaként használják, a mai kormányzati hatalom kétség kívül ezt teszi, azok valójában a gazdaság számos területén, miközben persze versenyre, liberalizmusra, neoliberalizmusra hivatkoznak, és a piacot veszik minden mondatban háromszor a szájukra, valójában igyekeznek a piac lényegét, a versenyt korlátozni. Sőt arra használnak fel (erről is írok) közhatalmi eszközöket, törvényalkotási lehetőségeket, hogy bizonyos csoportokat kiváltságos pozícióba juttassanak a gazdaságban, vagyis a piacon olyan pozícióba, amit később már demokratikus és verseny eszközökkel sem lehet kihívni, és megváltoztatni. Tehát egyfelől rossz elvet hirdetnek meg, amelyet indoklásul használnak politikájukhoz, másodsorban pedig bizonyos területeken ezt az elvet sem veszik komolyan, hiszen ennek az elvnek a lényegét a verseny helyett a monopóliumok építésére használják, a gazdaságban egyre gyarapodik a versenyt kizáró monopóliumok száma.

- Áldozatok nélkül sikerült kimenteni Magyarországot a kommunizmus leomló gerendái alól, írja a rendszerváltozás védelmében. Népességünk a seregnyi bevándorló ellenére félmillióval csökkent. Sok tízezer a hajléktalan, a demokrácia pedig állítólag deficites. Kell-e dicsfénybe állítanunk mégis a rendszerváltozást.
- Nem, és nem emlékszem pontosan a könyvben használt mondatra, de az emberáldozat kifejezés talán biztosabb. Tehát egyetlen egy emberélet elvesztése nélkül mentettük ki Magyarországot a kommunizmus lehulló gerendái alól. Úgy értettem, hogy nem volt polgárháború, nem volt forradalom, nem veszett el egyetlen magyar ember élete sem egy politikai változás során. Ez szerintem érték, akkor is érték, hogyha ma sokan gondolják, gondoljuk úgy, hogy radikálisabb, mélyebbre nyúló átalakulásokra lett volna szükség. De mégis az emberi élet a legfontosabb érték, és ha egy történelmi léptékű változás az emberi élet megkímélésével mehet végbe, az mindig értékesebb számomra. Tehát én ezt a javára írom a rendszerváltásnak.
Viszont, ami utána következett, számos kudarc, az ön által idézett demográfia adatok, a szegénységi mutatók, életminőség lehangoló állapota, ezeket nem a rendszerváltás, vagy annak elmaradása rovására írom, hanem a magyar politikai osztály ügyetlenségének, tehetetlenségének és tehetségtelenségének.

- Ebben van önnek személyes felelőssége?
- Mindenkinek van ebben felelőssége, de ez a felelősség arányait tekintve jelentősen különbözik. Az ország mai gyengeségéért, kivérezettségéért, vagyontalanságáért, eladósodottságáért, a növekvő szegénységért, a növekvő munkanélküliségért nem Magyarország választópolgárait terheli a felelősség. A magyar emberek európai összevetésben sokat dolgoznak, tehetségesek, odaadóak, tehát minden feltétel adva van Magyarországon ahhoz, hogy a magyar emberek sikeres, Európában is irigyelt, de legalábbis megbecsült országot, életet tudjanak maguknak teremteni. A politika, amelynek azonban ezeket az erőket össze kellene szerveznie, meg kellene sokszoroznia, a politika kudarca vitt oda bennünket, hogy miközben az emberek erősek, aközben Magyarország összteljesítménye pedig gyenge.
És azt kell mondanunk, hogy az a politika, ami az elmúlt öt évre volt jellemző, így legyengítette az országot. Akkor mondjuk ki, hogy a politikát kell megváltoztatni, nem az embereket kell átnevelni, mint ahogy a kormány próbálkozik, hogy kifejezetten népátnevelő célzattal vizitdíjat, tandíjat vezet be, és sújtja ezzel az embereket, hanem a politikának kell végre olyan minőséget elérnie, hogy az egyébként erős individumokból álló Magyarország sikeres országgá válhasson. Anélkül, hogy mentegetni akarnám a magunk szerepét, hiszen nem szorulunk rá erre, szeretném jelezni a hallgatók számára is: 2002-ben a polgári kormány négyéves működését követően Magyarország reális célként tűzte ki Európában elfogadott, Magyarországon még a szocialisták által is vallott közös reális célként tűzte ki, hogy 2007 januárjában a szlovénokkal együtt az Európai Unió közös pénzéhez, az euróhoz csatlakozunk.
Ha a polgári kormány elég ügyesen kampányolt volna ahhoz, hogy megtarthassa az emberei bizalmát 2002 után, akkor ennek az évnek, 2007-nek a január 1-jétől már Magyarország a szlovénokkal együtt elsőként bent lenne az euró övezetben, kiemelkedően erős, prosperáló, nemzetközi tiszteletet kiérdemlő tagja lehetne az Európai Uniónak. Ezt a történelmi esélyt elszalasztottuk, és ebben a kizárólagos felelősség szerintem a Magyar Szocialista Pártot terheli.

- Ezekkel a reményekkel szemben, ahogy ön írja, mi magyarok a módszeres gyűlöletkeltés világában élünk, bőrünkön érezzük az intellektuális erőszakot, amellyel mindent meggyűlöltetnek velünk. Aki ennyire őszintén fogalmaz, az várhatja-e, hogy egy előrehozott választással pártja kormányzati lehetőséghez jusson.
- Mindig is úgy gondoltam, hogy az ember csak akkor remélhet az emberektől bizalmat, ha a bizalomért cserébe bizalommal fizet. A politikus akkor fizet bizalommal, hogyha egyenesen, őszintén és kertelés nélkül beszél. Ez néha sikert hoz a számára, néha pedig kudarcot, de összességében csak ennek van értelme, mert a mellébeszélés az rövid távon hozhat ugyan sikert, de hosszú távon a politika szemétdombjára küldi az őszintétlen, hazudós politikusokat és szervezeteiket, pártjaikat is.
Én ezért a magyar jobboldalnak, nemzeti jobboldalnak jó lelkiismerettel ajánlom, hogy mindig az egyenes beszéd, az őszinteség, a bizalommal fizetünk bizalomért útját járja. A helyzet valóban így áll, a bőrünkön érezzük azt az intellektuális erőszakot, amely megpróbál számunkra fontos dolgokat besározni, leértékelni, lerántani a porba.
Ez nemcsak egy magyar jelenség, ez így volt, és van Németországban, így volt Franciaországban is. Európában most éppen egy rendkívül izgalmas politikai szellemi fordult kibontakozását láthatjuk, amikor a németek hadat üzentek az öngyűlöletnek, náluk még karakteresebben tették ugyanezt a franciák, Sárközy elnök úr győzelmével. Általában amit kicsit leegyszerűsítve ilyen 68-as politikai kultúrának szoktak nevezni, amelyhez az öngyűlöletet szokás kapcsolni a konzervatív európai gondolkodásban, szóval a 68-as észjárás, értékrend, gondolkodás minthogyha a naplemente szakaszába lépett volna, és egy új friss európai irányzat jelent volna meg. Nemcsak Magyarországon fordul elő, hogyha valaki a család értéke mellett áll ki a politikában, akkor maradinak, konzervatívnak, megújulásra képtelen politikusnak minősítik.
Ezt Stoiber bajor miniszterelnök, ebben a könyven idézem őt, ugyanígy kikéri magának, mint ahogy én teszem ezt Magyarországon. Nemcsak Magyarországon van az úgy, hogyha az ember a nemzetről beszél, akkor másnap már nacionalista, rosszabb esetben antiszemita bélyeget kap a homlokára. Hasonlóképpen, hogyha az ember hitbéli kérdésekről nyilatkozik, vagy az egyházak megbecsülésének fontosságáról beszél, akkor másnap már fekete klerikális politikai szereplőnek minősíti az ellenfele. Sárközy úgy fogalmazta meg az új korszak crédóját, én ugyanezért harcolok Magyarországon, s remélem sikerre is juthatunk majd itt Közép-Európában is, hogy a következőket mondja. „Úgy akarok beszélni a nemzetről, hogy senki se vádoljon nacionalizmussal. Ki kell harcolni Nyugaton, hogy úgy beszélhessünk a gazdaságról, senki se vádolhasson bennünket piacellenességgel, s úgy kell beszélnünk a társadalomról, hogy közben ne lehessen azt mondani ránk, hogy populisták vagyunk.”
Ennek a mondatnak a pontos értelme nem azt jelenti, hogy olyan ravaszul kell fogalmazni, hanem hogy világossá kell tenni, hogy a nemzetről beszélni nem azonos a kirekesztéssel, a társadalom bajairól beszélni nem azonos a populizmussal. A piaccal kapcsolatos kritikai észrevételeinknek hangot adni pedig nem azonos a piacellenességgel.

- Még egy idézet. A központi költségvetés devizaadóssága 2007 február során 4.416 milliárd forintra növekedett. Ezt nem az ön könyvében, hanem az államadósságkezelő központ honlapján olvashatjuk. Mi volt a célja azzal, hogy ezeket a brutális gazdasági adatokat mellőzze és inkább az álmok álmodóinak emelkedettségével szóljon olvasóihoz.
- Kétség kívül vannak a könyvnek olyan részei, amelyek talán kiérdemlik az emelkedettebb mondatok kifejezést, de összességében a könyv nem kitérni akar a valóság elől, hanem másképpen beszél a valóságról, mint ahogy sokan hozzászoktak a magyar közéletben, hogy számokat, adatokat, százalékokat idéz. Sokkal inkább nem fölé, hanem mögé megy a statisztikai számoknak, tehát beszél a könyv Magyarország eladósodottságáról, még a „dobra vert ország” kifejezést is használja, beszél Magyarország kiszolgáltatottságáról, kivéreztetettségéről és vagyontalanságáról. De a könyvnek nem az volt a célja, hogy meggyőzze az embereket arról, hogy ilyen állapotban van az ország, hanem olyan tényként tekintett az ország mai számokban kifejezhető állapotára, amit az emberek éreznek, talán tudnak is.
A mai politika gyáva ahhoz, hogy olyan közös célokat fogalmazzon meg, amelyek mozgósítják az embereket, amelyekben az emberek saját magukra ismernek, amely célok a saját személyes életük céljait is segítik elérni, és a politika vezetésével hajlandóak egy ilyen programot végrehajtani. Több ilyen nemzetegyesítő cél is lehetne a magyarok előtt, például annak kimondása, hogy Magyarország egy olyan ország, ahol aki dolgozni akar, az a munkájából meg tud élni, amit már érdemes politikai közös céllá emelni. Vagy ismerjük mindannyian Magyarország súlyos demográfiai helyzetét. Nemzetegyesítő közös cél lehetne a családok támogatása. Vagy azt tudjuk mondani, hogy a gyermekeket vállaló családokat Európában leginkább Magyarországon becsülik meg, vagy legalábbis azok között az országok között vagyunk, ahol az emberek és a politika ezt a legfontosabb célok között tartja nyilván.
De a népegészség is lehetne egy közös cél, nyugodtan kitűzhetné a politika a népegészségügyi programot, amelyben vállalja, hogy belátható időn belül reális javulást ért el a népegészségügyi állapotok területén. De nem fogalmaz meg semmi ilyet a mostani politika, lemondásra nevel bennünket, kisszerű célokat fogalmaz meg, nem hisz az emberek erejével, azt akarja nekünk bemagyarázni, hogy nincs más út, mint ami éppen most tántorog az ország, arról akar bennünket meggyőzni, hogy úgy sem vagyunk alkalmasak mi magyarunk semmi közös nagy cél megfogalmazására és beteljesítésére.
Örülünk annak, hogyha holnap reggel nem lesz rosszabb az életünk, mint tegnap este volt. Ez a totális lemondás, beletörődés politikája, ha ebből nem tud Magyarország kiszabadulni, akkor nem tud polgárai számára vonzó életet teremteni, aminek az a következménye lesz, hogy a fiataljaink lassan de biztosan elszivárognak.

- Ebből az országból, ahol, mint a beszélgetésünknek hátteret adó madárcsicsergés is mutatja, nagy szépségek is vannak.
- Ha ezek az emberek, a fiatalok legjobb minőségű teljesítményre képes kutatóink, professzoraink, orvosaink, szellemi embereink, most már szakmunkásaink is elhagynak bennünket, akkor Magyarország valóban reménytelen helyzetbe kerül, mert egy ország akkor kerül reménytelen helyzetbe, amikor már saját polgárainak legjobbjai lemondanak arról az álmukról, hogy saját hazájukból erős országot építsenek, és inkább máshol próbálnak boldogulni, mert reménytelennek ítélik a saját országuk jövőjét. Na akkor magunkra húzhatjuk a szemfedelet, de még nem tartunk itt.
Én hiszek abban, hogy a politikának az a küldetése Magyarországon, hogy felrázza az embereket, hogy tartsa a lelket az emberekben, hogy igen is kitűzzön nemzetegyesítő nagy közös célokat, ehhez értelmes programokat fogalmazzon meg, és Magyarországot visszavezesse az európai népek között arra a lépcsőfokra, ahol a történelmünk, a kultúránk, a tudásunk, a találékonyságunk és a munkánk alapján egyébként helyünk lenne.

Nemzetegyesítő célnak tartja Orbán Viktor az általános foglalkoztatottság elérését, a népesség fogyásának megállítását, és a népegészségügy helyzetének javítását. Ha ezekről meg tudnának egyezni a politikai erők, előreléphetne az ország. (Molnár Pál interjúját hallották).


orbanviktor.hu